A könyv életelixír

Az olvasás a digitális technológiák előretörésével egyre jobban kikopik a mindennapokból, ami nem jó hír, hiszen vele egy olyan eszközt is elveszíthetünk, amely az agyunkat is frissen tartja, a képzelőerőnket, a logikánkat pedig megdolgoztatja. Vajon milyen hatással van a szürkeállományra a könyvek lapozgatása, a mondattá összeálló betűk befogadása? 

Kép: Unsplash
Kép: Unsplash

A statisztikai hivatal adatai szerint Magyarországon 1990 óta nagyjából a harmadára esett vissza az egy évben eladott könyvek száma, a szépirodalmi és az ismeretterjesztő könyvek esetében a csökkenés egészen drámai. Egyre kevesebb könyvet olvasunk, de ez nem magyar sajátosság, sőt: az Eurostat adatai szerint európai összehasonlításban egészen jól állunk azzal, hogy egy magyar felnőtt napi átlagban tíz percet tölt olvasással. A listát az észtek, a finnek és a norvégok vezetik, az utolsók pedig a franciák – Victor Hugo, Balzac és Voltaire népe mindössze háromperces átlaggal kullog a sor végén. Ez persze a legkevésbé sem meglepő, hiszen a közösségi oldalak és a streamingszolgáltatók a telefonhoz és a számítógéphez kötnek minket, milliónyi inger ér bennünket minden percben, a figyelmünket már szinte semmi nem tudja pár percnél tovább lekötni.

Néha vissza-visszatér az olvasási láz, a Harry Potter világsikere például újra felfedeztette a gyerekekkel a könyveket, és ironikus módon a koronavírus-járvány is óriási olvasási reneszánszt hozott magával „mellékhatásként”. De ezekkel együtt a trend nem változott: egyre kevesebbet olvasunk, ami nagy kár, e tevékenység ugyanis nemcsak szórakoztató, hanem idegsejtjeinknek is a hasznára válik.  

Mi történik, ha olvasunk?  

Az agy neuronokból épül fel, amelyeket idegpályák kötnek össze, ezeken át, elektromos jelekkel zajlik a kommunikáció. Gondolataink, emlékeink és érzéseink bonyolult jelekként kavarognak ezen a nagyon komplex rendszeren. Az idegpályák egy része mindenkinél hasonló, örökletesen kapjuk őket, másokat mi magunk építünk ki egyénileg, ahogy megtanulunk dolgokat. A beszéd képessége például benne van a génjeinkben, de az olvasásé nem, azt magunknak kell megtanulnunk, és később, amikor magától értetődően, szinte ösztönösen használjuk, az agyunk akkor is komoly energiákat mozgat meg a háttérben. Ez érthető, hiszen ha absztrakt szimbólumokat látunk a papíron, akkor azokat fel kell ismernünk, értelmeznünk kell, szavakká, aztán mondatokká kell összeraknunk őket.

Egy kutatás például kimutatta, hogy napi harminc oldal elolvasása egy regényből már egy hét után észrevehető különbségeket eredményez az agyunkban az idegpályák felépítésében: azok erősebbekké és komplexebbekké válnak, pont úgy, mint a test izmai a rendszeres edzéstől. Ráadásul itt nem csupán arról van szó, hogy a szövegértésünk vagy a memóriánk fejlődik – és a dolog itt kezd igazán izgalmassá válni.  

Az olvasás jobb emberré tesz  

Az olvasás mint mentális tevékenység, sokkal összetettebb, mint gondolnánk. Kimutatták például, hogy ha olyan történetet olvasunk, amelyben a főhős élményeket és érzéseket él át, például fél, az életéért küzd, vagy éppen boldog, akkor az agyunkban nemcsak olyan idegpályák aktivizálódnak, amelyek a szöveg megértéséhez szükségesek, hanem olyanok is, amelyek akkor aktivizálódnának, amikor mi is hasonló élményekben részesülünk. Persze jóval kisebb intenzitással, de szó szerint átéljük azt, amiről olvasunk. MR-vizsgálattal kimutatták, hogy ha a fájdalomról olvasunk, akkor az agyunkban olyan folyamatok játszódnak le, mint amikor fájdalmat érzünk. Ez nemcsak az olyan nyers érzésekre igaz, mint az utóbbi, hanem egészen bonyolult intellektuális, erkölcsi, etikai kérdésekre is. Abból adódóan, hogy az olvasással egy kicsit meg is éljük mindazt a tapasztalatot, amiről olvasunk, az agyunkban az ezekhez kapcsolódó idegpályákat is edzésben tartjuk, az agyunk szerkezetévé válnak ezek a tapasztalatok. Úgymond empátiát építünk, kicsit megtanuljuk más szemén át látni és elfogadni a világot. Bármennyire is naivan és idealistán hangzik, az olvasás minden egyes oldallal egy kicsit jobb emberré tesz bennünket.  

Papír vagy képernyő?  

Azt gondolnánk, a betű az betű, és teljesen mindegy, hogy azt milyen felületen olvassuk, ugyanakkor a kutatások egyöntetűen azt mutatják, hogy ez nem így van, papíron jobb olvasni. Kísérletek igazolják, hogy az így olvasott szövegre jobban odafigyelünk, több mindenre emlékszünk utólag az olvasottakból, mintha ugyanezt képernyőn tennénk.

Egy kutatásban egyetemistákkal töltettek ki szövegértelmezési teszteket, a csoport fele papíron, a másik fele képernyőn olvasta el előtte a forrásszöveget. A papíros csapat rendre jobb átlageredményt ért el, de ami még ennél is érdekesebb: amikor saját magukat kellett értékelniük a diákoknak, a képernyősök tippeltek jobb eredményt maguknak. A kísérletet később gimnazistákkal és általános iskolás gyerekekkel is megismételték, más szövegekkel, más országokban, de mindig ugyanezzel az eredménnyel.

A tudósok teóriája az, hogy annyira megszoktuk már a közösségi média végtelen pörgetését, hogy az agyunk automatikusan ebbe az állapotba kapcsol, amikor képernyőt lát. Azaz kevésbé koncentrál, nem fordít a szövegek feldolgozására elég erőforrást, még akkor sem, ha tudjuk, hogy erre volna szükségünk. De ugyanezt a különbséget kimutatták már könyv és hangoskönyv között is: ha mi magunk olvasunk el egy szöveget, energiát fektetünk a megértésébe, az sokkal jobban megmarad, mintha valaki felolvasná nekünk ugyanazt.  

Olvass sokat, jobb minőségben élsz!  

Az olvasás segíti megelőzni az időskori elbutulást is, egy kutatás pedig azt mutatta ki egy tizenkét éves követés során, hogy a hatvanöt év feletti korosztályban a könyv­olvasók halálozási kockázata húsz százalékkal csökkent azokhoz képest, akik nem olvasnak. Persze itt az ok-okozati viszony nem egyértelmű, lehet, hogy akik alapból egészségesebbek és jobb körülmények között élnek, hajlamosabbak inkább a könyvet választani. 
A rendszeres könyvolvasók a kritikus gondolkodást vizsgáló teszteken is lényegesen jobb eredményeket érnek el, ez pedig a XXI. századi információs zajban, az álhírek korában az egyik legfontosabb – és a jelek szerint fejleszthető – képesség.

Talán ugyanennyire fontos, hogy az olvasás csökkenti a stresszt, egyes kutatások szerint fél óra olvasás felér fél óra jógázással vagy meditációval. A biblioterápia – különféle lelki problémák kezelése válogatott olvasmányokon keresztül – bevett gyakorlat a pszichológiában is, főként a depresszió kezelésében használják. Ebből a szempontból egy jó könyv éppen a közösségi média ellentéte, amelyről többször kimutatták már, hogy tinédzserkorban a stressz és az önértékelési zavarok egyik fő forrása.  

A látást sem rontja  

A friss kutatások alapján úgy tűnik, nem igaz az évszázados népi bölcsesség, amely szerint az olvasás elrontja a szemet. Ezt az elméletet még Johannes Kepler német csillagász – aki a modern optika atyja – is igaznak gondolta, tévesen azt feltételezte, hogy a saját rövidlátását is az okozta, hogy a rengeteg tanulással és könyvolvasással túlerőltette a szemét. A nagy tudóstól az amúgy logikusan hangzó gondolatot az orvostudomány is átvette, és nagyon sokáig magától értetődő összefüggésnek tartották. A XIX. század szemészei egyenesen megtiltották a túl sok olvasást az ifjú arisztokratáknak, a saját szemük világa érdekében. Az ezzel kapcsolatos hiedelem egészen a 2000-es évek elejéig tartotta magát, amikor a főleg Kelet-Ázsiában óriási méreteket öltő gyerekkori rövidlátás jelensége miatt komolyabban is megvizsgálták a témát a tudósok. Mint kiderült, önmagában az olvasás nem okoz látásromlást. Az persze tény, hogy ha sokáig ugyanolyan távolságra fókuszál a szem, ahogyan ez az olvasásánál történik, az fárasztja a szem­izmokat, de önmagában ez látásromlást nem okoz. A monitorra való folyamatos közelre fókuszálásról is ugyanez mondható el, annyi különbséggel, hogy ebben az esetben megritkul a pislogás, és így szemszárazság alakul ki – de látásromlást még ez sem okoz.

A kutatások a genetikai okok mellett egyetlen váratlan környezeti tényezőt azonosítottak a tömeges gyerekkori látásromlás hátterében: azt, hogy a modern, városi gyerekek nagyon kevés időt töltenek a szabadban, a természetes fényben. Ugyanakkor amíg egy gyerek növésben van, a szeme is nő, ez pedig egy nagyon érzékeny, precíziós folyamat, amit az evolúció a természetes fény körülményei között alakított ki. Ha nem kap elég ilyen fényt a szervezet, a retina, a szemgolyó, a szemlencse és a szaruhártya növekedésének szinkronja elcsúszik, a szem fénytörő képessége nem lesz optimális, és a távoli tárgyakat kicsit elmosódottan fogja látni. Ez a gyakorlatban a rövidlátás, amit szemüveggel, kontaktlencsével, vagy egy ma már rutinnak számító, pár perces műtéttel ki lehet igazítani. De a legjobb a megelőzésre törekedni, és a rendszeres olvasás mellett sok időt tölteni a szabadban, már gyerekkorban is.  

A cikk a Petőfi Kulturális Ügynökség szakmai közreműködésével készült. 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti