„A kereszténység észszerű” – Interjú Nagy Gergely református lelkésszel

– Hogyan vált személyes ügyeddé a hitvédelem? 
– A Kálvinista Apologetika protestáns, református, kálvinista hitvédelmi misszió a Reformáció 500-emlékévhez kapcsolódóan indult el: akkor egy katolikus teológus ismerősömmel közösen találtuk ki, hogy felelevenítjük a 16-17. század nagy vitáit, hogy a reformáció eredeti nagy kérdései újra előtérbe kerülhessenek. Rendeztünk egy katolikus-protestáns vitasorozatot az úrvacsoráról, a pápaságról, a purgatóriumról. Később elindult egy honlap, egy Facebook-oldal, folyamatosan szervezünk nyilvános disputákat, készítünk videókat. A teológiák közti különbségek után az érdeklődésem a filozófia és az ateizmus felé fordult. 

– Sokak hitének alapja egyfajta megtérésélmény, személyes, belső lelki történés. Van helye ezeknek a nem hívőkkel való vitában? 
– Keresztényként valljuk, hogy a megtérésünk a Szentlélek munkája: nem azért hiszünk, mert az eszünket meggyőzték az istenérvek, hanem mert Istenben újjászülettünk. Viszont, bár a megtérésünk számunkra egy meghatározó tapasztalata lehet annak, hogy Isten létezik, a mi személyes élményünk nem biztos, hogy mást is meggyőz majd erről. Ezért van szükség arra, hogy felelni tudjunk mások kérdéseire, felvetéseire. Nem feltétlenül csak azért, mert a válaszaink hitre juttatják őket – az érvek önmagukban nem elegek, Isten munkája kell a megtéréshez. Ám az apologetika eszköze lehet a Szentléleknek. A Biblia alapján kötelességünk is, hogy megfeleljünk azoknak, akik számonkérnek bennünket a hitünkről: „Mindig készek legyetek megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel” – írja Péter apostol. Ha így teszünk, akkor intellektuálisan nagykorú keresztényekké válhatunk, akik ha érzelmileg mélypontra kerülnek is, tudják az eszükkel, hogy miben hisznek – így a hitük nem élmény lesz csupán. 

– Hogy folytathat hitvédelmet, aki nem képes magas szinten vitázni? 
– Nem csak az apologetika, de a bizonyságtétel vagy az evangélium hirdetése is eszköz.

Ráadásul – Kálvin nyomán – az életünk maga is lehet istentisztelet: az, ahogy a munkánkat végezzük, ahogy másokhoz viszonyulunk, azt szolgálhatja, hogy mások meglássák Krisztust rajtunk keresztül. 

Van, akinek nincsenek meg azok a kognitív képességei, amelyek alkalmassá tennék egy formális isten­érv megtanulására, megértésére, de az életével, a saját szavaival mégis számot tud adni. Ez is hitvédelem, hiszen próbára teszik a hitét, és ő nem bukik el. Az egész életünk lehet egy istenérv. 

– Volt-e olyan ateista érv vagy vitapartner, amely vagy aki nagy hatással volt rád? 
– A dr. Szalai Miklós ateista filozófussal folytatott disputánk ilyen volt. Ő az ELTE-n tanít, könyvet is írt az ateista istenérvek témájában. A vitaesten és az azt megelőző felkészülés alatt – amely során kölcsönösen megosztottuk az anyagainkat – olyan intellektuális kihívások elé állított, amikkel korábban nem gondoltam volna, hogy szembesülök.

Tőle láttam, hogy lehetséges az ateista filozófiát és érvelést máshogy is művelni, mint ahogyan sok ateista teszi a hétköznapi helyzetekben, akár az interneten. És azt is, hogy – noha a látszat ellenére kevés van belőlük – vannak nagyon erős és jó érvek az ateizmus mellett, amelyek kihívást jelenthetnek a keresztényeknek. 

– Melyek ezek? 
– Kettőt emelnék ki. A rosszból vett érv szerint valószínűtlen az, hogy létezne egy tökéletesen jó és mindenható Isten akkor, hogyha a világban levő rossz létezik. Ezeket összeegyeztethetetlennek tartja, azt állítja, hogy nagyon sok – látszólag – értelmetlen gyötrelmet látunk, amelyek nem történhetnének meg egy tökéletesen jó és mindenható Isten létezésének esetében. Ha Isten létezne, szeretne, és megszüntethetné az értelmetlen szenvedést. Erre épül a másik erős érv, az Isten rejtettségéből vett érv, ami abból indul ki, hogy léteznek emberek a világban, akik önhibájukon kívül, helyzetükből fakadóan nem hisznek – ám ha valóban lenne egy olyan Isten, aki kapcsolatot szeretne kialakítani minden emberrel, akiket egyformán szeret, akkor ilyen vétlen hitetlenség nem létezhetne. Ha önmagában áll ez a két érv, akkor jó okunk lenne azt gondolni, hogy a keresztények Istene nem létezik. 

Kép

Kép: Páczai Tamás

– Ezekkel a valóban súlyos felvetésekkel szinte minden keresztény szembesül. Mit tehet, aki fél, hogy rosszul felel, de kitérni sem akar? 
– Akkor van baj, ha azt hisszük, hogy nagyon határozott és biztos választ tudunk adni ezekre a kérdésekre. Nem szabad elintézni annyival, hogy „a szabad akarat miatt van a rossz” vagy hogy „Isten útjai kifürkészhetetlenek”. Lehet, hogy nekünk ezek meggyőző mondatok, de egy kívülálló számára nem olyan erősek, mint amilyennek mi gondoljuk. Nem annyira egyértelmű, hogy a szabad akaratból hogyan következik a rossz léte, sőt, azzal sem ért mindenki egyet, hogy a szabad akarat egyáltalán létezik. A keresztény teodíceák – így hívjuk a teológiában a rossz létezésére adott magyarázatokat – komoly ateista kritikákat kapnak, nagy horderejű viták folynak ezekről. Biztosan rosszul akkor tudunk válaszolni, ha azt hisszük, hogy nálunk van a százszázalékos válasz. Inkább legyünk nyitottak, és ismerjük el, ha valamit nem tudunk. 

– Melyek a leggyakoribb ateista tévhitek a kereszténységről? 
– Az új ateisták, akikkel gyakran találkozni a közösségi médiában, jellemzően két dolgot hisznek tévesen a keresztényekről. Az egyik, hogy nincsenek racionális keresztények, mert aki hisz, az nem „tud”. Ehhez kapcsolódik az is, hogy a kereszténység nem észszerű.

Eközben a világ vezető gondolkodói, filozófusai, természettudósai közt sokan vannak keresztények, akik nem azért azok, mert bennük maradt egy gyermeteg vágy valamiféle túlvilág iránt, és nem is azért, mert félnek és nem tudnak megbirkózni azzal, hogy a halál után nincs semmi – hanem azért, mert meg vannak győződve hitük igazságairól.

A keresztény hit sosem mellőzi a tudást, nem ellentéte annak, nem vele szemben áll. A hívők többsége nem infantilis, és a kereszténység történetéből is látszik, hogy már a kezdetekkor sem gondolták, hogy csak egyféleképpen lehetne értelmezni minden bibliai szakaszt. Talán mondhatjuk, hogy azt a kereszténységet a legnehezebb cáfolni, ami nem karikatúra. 

– Mi alapján mondhatjuk, hogy a kereszténység észszerű? 
– A felvilágosodást követően terjedt el a nézet, hogy csak az észszerű, amit – természettudományos, racionális – bizonyítékokkal alá tudunk támasztani. És mivel a kereszténység főbb állításai, például a feltámadás, nem igazolhatók természettudományos módon, a kereszténység nem lehet észszerű. A keresztény filozófusok egyik útja, hogy bizonyítékokat keresnek, és történelmi, filozófiai érvekkel igazolják, hogy Krisztus feltámadt, tehát a kereszténység észszerű. A másik út – amit én jobbnak tartok –, hogy azt mondjuk: az észszerűségnek nem az a kritériuma, hogy be lehet-e bizonyítani valamit tudományos tényekkel vagy filozófiai érvekkel. Hiszen az életünkben számos olyan dolog van, amit észszerűnek fogadunk el, mégsem tudjuk és sokszor nem is akarjuk igazolni – ilyen például a más emberek tudatos elméjébe vetett hitünk. Soha nem bizonyította nekem senki azt, hogy a mellettem ülő embernek ugyanolyan személyes tudata van, mint nekem. Ezek az úgynevezett bázishitek, amik nem igényelnek további bizonyításokat. A református episztemológia, ami Alvin Plantinga nevéhez fűződik, itt teszi fel a kérdést, hogy miért ne lehetne az istenhitünk is egy ugyanilyen bázishit? Lehet, hiszen nem bizonyítékokon alapszik, hanem a Szentlélek munkásságán.

Kálvin nyomán azt valljuk, hogy Isten egy bizonyos istenérzékkel, a sensus divinitatisszal teremtett meg minket, amivel felismerjük őt a világban.

A bűn hatására ez az érzék eltorzul – ám amikor megtérünk, Isten helyreállítja bennünk, és nem feltétlenül észérvek alapján jutunk ugyan hitre, de megkapjuk a hit ajándékát. Tehát ha azt mondjuk, hogy észszerű azt gondolni, hogy a másik embernek ugyanolyan személyes tudata van, mint nekem, és márpedig ezt nem tudjuk bizonyítani, akkor ugyanígy lehet észszerű az én Istenbe vetett hitem is. 

Kép

Kép: Páczai Tamás

– Általános iskolai tanár is vagy. Van olyan istenérv, amit akadémikusok és gyerekek egyaránt be tudnak fogadni? 
– Például a kalám kozmológiai istenérv, ami egy közérthető, mégis nagyon mély érv, filozófiai körökben a legtöbb publikáció ezzel kapcsolatban születik pró és kontra. Tavasszal jelent meg az érvet ismertté tevő gondolkodó, William Lane Craig „Észszerű kereszténység” című könyve magyarul, abban ezzel, de többek között a feltámadással kapcsolatos vagy a csodákból vett érvekkel is megismerkedhetnek az érdeklődők. A kalám kozmológiai istenérv abból indul ki, hogy mindennek, aminek a létezésének van kezdete, annak a létezésének oka is van. Az univerzum létezésének van kezdete, tehát az univerzum létezésének oka van. Ehhez kapcsolódóan már a gyerekeknek is vannak háttérismereteik a világról, az univerzumról, fizikáról. Végig tudunk menni együtt a felmerülő kérdéseken. Létrejöhet-e valami a semmiből? Keletkezik-e bármi csak úgy? Nem. Az univerzum kezdetével kapcsolatban már megértik az a priori filozófiai érveket, például hogy miért nem lehet végtelen a múltunk. Tudnak kapcsolódni a tudományos állításokhoz is, az ősrobbanáshoz, ahhoz, hogy az univerzum energiája fogy – így el tudunk jutni a konklúzióra, hogy az univerzum létezésének oka van. És akkor már lehet beszélgetni arról, hogy milyen lehet ez az ok. Lehet-e anyagi? Nem, hiszen az univerzum az anyag. Lehet-e időbeni? Nem, hiszen az univerzum időben létezik, és nem hozhatja létre saját magát. Végül lépésről lépésre megérkezünk oda, hogy egy anyagtalan, időtől független létező az univerzum alkotója, hiszen nem jöhetett létre csak úgy a semmiből, és nem létezhet végtelen ideje. Nem gondolom azt, hogy a gyerekek ezt teljes mértékben megértik, megjegyzik, de legalább azt látják, hogy vannak észszerű válaszok a kérdéseikre. Ez sokszor fontosabb, mint maga az érv.

Ez a cikk a Képmás magazin 2021. áprilisi számában jelent meg. A lapra előfizethet itt>>