A jobbágysarj, akiből majdnem pápa lett – Bakócz Tamás életútja

A középkori magyar egyház legnagyobb alakja, jobbágyfiúból vált igazi reneszánsz papi fejedelemmé. Bakócz Tamás ráadásul összekötő kapocs Magyarország fénykora és utána gyorsan következő tragédiája között.

Bakócz Tamás

Bakócz Tamás - Korabeli érmén fennmaradt ábrázolás alapján rajzolta Dolinay Gyula 1897-ben

Bakócz Tamás 1442-ben született a kelet-magyarországi Erdődön, jobbágycsaládban. Apja kerékgyártó iparos volt, aki fiait egyházi támogatással tudta iskoláztatni. Bakócz később sem tagadta meg alacsony származását, hiszen címerébe is kocsikereket illesztett. Bátyja, Bálint fiatalon préposti javadalmat nyert, így segíthette a dominikánus rendbe belépő öccse tanulmányait. Bakócz, vagy ahogy az iskolai matrikulákban szerepel, Erdődi Tamás Szatmárban volt kisiskolás, rendi tanulmányait pedig a breslaui és a padovai studium generáléban végezte. A krakkói egyetemen, ahová sok magyar diák járt, 1464-ben lett a bölcselet magisztere, a következő esztendőket pedig Itáliában, Ferrara egyetemén töltötte. 1470-ben hazatérve fogalmazóként került a királyi kancelláriára. Karrierje 1480-tól ívelt felfelé. Bátyja ekkor ruházta rá a titeli prépostságot, Mátyás király pedig, akit nyugati hadjárata során tanácsaival is szolgált, tehetségére felfigyelve titkárává tette. Ezt követően királyi tanácsadóvá és alkancellárrá nevezte ki, 1486-ban pedig, szintén az uralkodó kegyéből elnyerte a győri püspökséget. 
A királyt elkísérte hadjárataira, intézte az ország diplomáciai ügyeit, része volt annak a reneszánsz szellemiségnek a formálásában, amely Aragóniai Beatrix nápolyi hercegnővel kötött házassága után hatotta át Mátyás király udvarát. 

Amikor a király 1490-ben meghalt, Bakócz némi ingadozás után a lengyel II. Ulászló királlyá választását segítette, a nemzetközi politikában pedig a törökök elleni nagy háború ügyét képviselte, ami együtt járt azzal, hogy az ugyanebben érdekelt Velencei Köztársaság törekvéseit is támogatta. 

Birtokok, címek, kapcsolatok 

II. Ulászló trónra lépésének esztendejében, 1490-ben főkancellárrá nevezte ki a negyvennyolc esztendős Bakóczot, aki ekkor már az ország egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb személye volt. Sokak szemét szúrta javadalomhalmozása. Irigyei az ország „legmegátalkodottabb árvájaként” emlegették, hiszen számos birtokát örökbefogadással vagy öröklési szerződéssel szerezte. A győri püspökséget 1497-ben a jelentősebb és gazdagabb egri püspökségre cserélte, ám még számos további egyházi méltósággal és javadalommal rendelkezett. Még ugyanebben az esztendőben – uralkodói és pápai jóváhagyással – elcserélte az egri püspökséget az esztergomi érsekségre, amelyet előtte az ifjú Hippolito d’Este, Mátyás özvegyének, Beatrice királynénak az unokaöccse birtokolt. Bakócz a cserével a magyar egyház első embere lett. Magyar prímásként 1500-ban, Velence támogatásával, VI. Sándor pápától elnyerte a bíborosi címet. 

Rómában is nagy tekintély övezte: befolyásos főpapnak, a törökök elleni európai összefogás hívének, igazi reneszánsz nagyúrnak számított. 

1510-ben II. Gyula pápa címzetes konstantinápolyi pátriárkává tette. Ez csak puszta cím volt, hiszen Konstantinápoly két emberöltő óta a törököké volt, ám birtokosa a bíborosok sorában a legtekintélyesebbek közé számított. 
Idehaza a gyengekezű király, II. Ulászló mellett Bakócz 1500 után szinte teljhatalommal irányította az ország ügyeit. Életének nagy esélye 1513-ban, II. Gyula pápa halála után csillant fel az ekkor már hetvenedik évén túl járó bíboros előtt. 

A pápai szék várományosa 

A konklávéra nagy pompával, fényes kísérettel, a pápai trón várományosaként érkezett Rómába. A zömében itáliai kardinálisoknak azonban nem volt érdeke, hogy olyan bíborost válasszanak pápává, akinek szándékában állt az egyház tekintélyét és vagyonát a törökellenes háború megindítására, a déli magyar határok megvédésére, a Balkán és Konstantinápoly visszahódítására, a törökök Európából való kiűzésére használni. Ez el is döntötte Bakócz sorsát. Az itáliai bíborosokat Itália békéje, a Kúria reneszánsz pompájának megőrzése, a Medici család megnyerése jobban érdekelte, mint a kockázatos és drága balkáni hadjáratok. 
Így, bár Bakócz kezdetben kapott szavazatokat, a többség itáliai jelöltre, a még fiatal, harmincas évei végén járó firenzei kardinálisra, Giovanni de’ Medicire szavazott, aki a X. Leo nevet választotta. Az új pápa, aki Firenze legendás reneszánsz fejedelmének, Lorenzo de’ Medicinek volt a fia, úgy érezte, a vesztes ellenfelet, a konklávéból vereséggel távozó Bakóczot kárpótolnia kell. Így pápai legátusi kinevezéssel és a keresztes háború meghirdetésének jogosítványával bocsátotta haza Esztergom érsekét. Magyarországra visszatérve a bíboros valóban keresztes hadjáratot hirdetett, ám a kereszt jele alá gyülekező elégedetlen jobbágyok 1514-ben egy Dózsa György nevű székely kisnemes vezérletével a törökök helyett saját uraik ellen fordultak.

Kép
Bakócz Tamás címere

Bakócz Tamás címere, kép: Wikimedia

A kirobbant véres parasztháborút a magyar uraknak brutális szigorral sikerült csak leverniük, az érsek pedig ezt követően számos igaztalan szemrehányást kapott tőlük, hogy a lázadás szellemét kieresztette a palackból. 

Személyes sértésként élhette meg azt is, hogy az országgyűlést alkotó urak haragjukban úgy döntöttek: a jövőben jobbágyleszármazott püspökké, érsekké nem nevezhető ki. 

A keresztes hadjárat ügye lekerült a napirendről, a magára maradó és legyengült Magyarország pedig egy évtizeddel később, 1526-ban Mohácsnál végzetes vereséget szenvedett a szultán hadaitól. Ezt a tragédiát Bakócz Tamás nem érte meg, 1519-ben szélütés érte. Visszavonult Esztergomba, ahol 1521-ben, hetvenkilenc évesen érte a halál. Itt is helyezték végső nyugalomra a székesegyház vörösmárvány Bakócz-kápolnájában, reneszánsz művészetpártolásának legszebb alkotásában, amelyet itáliai mesterekkel építtetett, és a magyar reneszánsz egyik gyöngyszeme. 

Bakócz korának gyermeke volt: hatalom- és pompakedvelő reneszánsz főpap, aki famíliáját jobbágysorból a magyar arisztokrácia világába emelte, és minden tőle telhetőt megtett a török hódítás elleni európai összefogás és az ország megmentése érdekében. A 20. század végéig az egyetlen magyar volt, akit a kortársak a pápai trón esélyeseként emlegettek.

Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>>

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti