„A jó nagyszülő nem második szülőként tekint magára”

Milyen céllal hoztad létre az egyesületet?

Egyesületünk alapítása abból az igényből fakadt, hogy egy olyan korosztály sajátos élethelyzetben lévő tagjaira figyeljünk, építsünk számukra közösséget, akik már nem a fiatalok, de még nem is a szépkorúak körébe tartoznak, viszont már nagyszülőként élnek aktív életet. Olyan támogató, nyitott közösséget szeretnénk építeni, ahol az érintettek rendszeresen találkozhatnak, tapasztalatot cserélhetnek, tanácsot adhatnak egymásnak, támogathatják egymást a nagyszülővé válás megélésében. Szakértőket is szeretnénk bevonni a munkánkba, hogy a nagyszülők bármilyen kérdésben bizalommal fordulhassanak hozzánk. Számos programot is tervezünk, legutóbb a nagyszülők világnapján találkoztunk, amikor Döbrentey Ildikó és Levente Péter volt a vendégünk, akik saját nagyszülői tapasztalataikat osztották meg velünk. 

Egyesületünk célja, hogy felhívjuk a figyelmet a családi értékek továbbadására, a nagycsaládban élés előnyeire, a nagyszülői lét szépségeire, a generációk közötti együttműködés fontosságára. 

A nagycsalád szeretetteli, hatékony működésében mindenkinek meg kell találnia a helyét, ki kell alakítania a kommunikációs és együttműködési szabályokat, szokásokat.

Pótnagyiszolgálat működtetése is szerepel a terveitek között. Olyanokat is vártok a közösségbe, akiknek nincsen vagy még nincsen unokájuk?

Természetesen mindenkit szívesen látunk. Az ismerősi körünkben is sokan vannak, akiktől messze él az unokájuk, vagy egyáltalán nincsen, de szeretik a gyermekeket, szívesen foglalkoznának velük, és van szabad kapacitásuk. Olyan kisgyermekes családról is tudunk, akik a nagyszülő hiányától szenvednek, és szívesen „örökbe fogadnának” egy nagymamát, nagypapát. Szeretnénk összekötni őket, mert az ilyen kapcsolattal mindkét fél rengeteget nyerhet.

44 éves voltál, amikor az első unokád született. Sok nő ilyenkor szül gyermeket, vagy még javában a kisgyermekes életet éli. Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy ilyen fiatalon nagymama leszel?

Hatalmas boldogságot! Életem meghatározó élménye volt, amikor a saját gyermekemet megláttam az ultrahangos monitoron, de amikor a lányom kisbabáját pillanthattam meg először, az semmihez sem fogható. Én már kisgyermekkoromban arra készültem, hogy édesanya leszek. Bárki kérdezte, mi szeretnék lenni, ha nagy leszek, azt feleltem: anyuka. Hála Istennek, hamar valóra is vált az álmom. 21 éves voltam, amikor a legidősebb lányom megszületett, aztán sorban jött három testvér. Majd eltelt nyolc év, és megérkezett ötödik gyermekünk, aki mindössze kilencéves volt, amikor nagybácsi lett. Sohasem felejtem el azt a pillanatot, amikor a kisfiam először tartotta kezében az unokaöccsét! 

Egyébként érdekes élethelyzetként éltem meg, hogy egyszerre voltam kisgyermekes szülő és nagyszülő, de annál több örömet adott. 

Látom, hogy az unokáimnak mekkora kincs, mekkora erő, hogy a nagynénik, nagybácsik korban közel állnak hozzájuk, felhívhatják őket, tanácsot kérhetnek, számíthatnak rájuk mindenben. Különleges és meghatározó kötelék tud kialakulni a testvérek gyermekei és a szülők testvérei között.

Anyaként is nehéz lavírozni a munka és a család között. Hogyan tudtál egyszerre három szerepben helytállni? 

Egész életemben egyszerre több szerepnek kellett megfelelnem, a kisgyermekeim mellett gondoztam a nagymamámat, aztán mellettük tanultam, szereztem diplomákat, dolgoztam, majd munka és kisgyermek mellett lettem nagymama. Hozzászoktam ahhoz, hogy nagyon be kell osztanom az időmet, hogy mindenkire és mindenre jusson. Igyekszem most is minden szerepemben helytállni, elérhető lenni a gyerekeimnek, unokáimnak, amikor szükség van rám. De vannak pillanatok, amikor nemet kell mondanom, mert dolgozom, máshol vagyok. Persze ha vészhelyzet van, akkor rohanok. 

Régen a nagyszülők már jórészt nyugdíjasok voltak, amikor unokájuk született, ma meg még dolgoznak, aktív életet élnek. Mi a nagyszülő feladata ebben a megváltozott világban? Milyen a jó nagyszülő?

A társadalmi változások következtében megváltozott a szemléletmód a nagyszülőkről. Manapság nem mindig beszélhetünk hagyományos értelemben róluk, hiszen sokszor még dolgoznak, utaznak, sportolnak, hobbijuk van. Emellett kell helytállniuk nagyszülőként is, ott lenni támaszként a gyermekeik, unokáik mellett. Ám ez az új szerep nemcsak feladatokkal, hanem rengeteg örömmel is jár, sőt új kihívást, célt, értelmet adhat az ember életének. 

A korai nagyszülőség előnye, hogy a nagymama, nagypapa fizikailag képes olyan tevékenységekre, amelyekhez jó erőnlét, fiatalosság szükséges. Például hatalmas élmény az unokákkal biciklizni, kirándulni vagy éppen síelni.

S hogy milyen a jó nagyszülő? Elsősorban támogatja a gyermekét a szülői lét megélésében, nem második szülőként tekint magára, hanem megmarad a saját gyermeke anyukájának, apukájának, és őt segíti abban, hogy jó szülője legyen a saját gyermekének. Ehhez hozzátartozik, hogy a nagyszülő nem írhatja felül azokat a szabályokat, amelyeket a gyermek szülei hoznak a legfontosabb kérdésekben, hagyni kell, hogy a saját értékeik, elveik mentén neveljék gyermekeiket. Én például ajándékvásárlás előtt is kikérem a véleményüket, mert nem szeretnék olyan dolgot adni, aminek a szülők nem örülnek, nem támogatják. Másodsorban a nagyszülő támasza az unokájának, erősíti az unoka önbizalmát, hozzájárul egészséges éntudatának, stabil érzelmi életének kialakulásához. Nincs annál jobb érzés, mint amikor az unokád számít rád, és örül, ha vele vagy. Amikor odarohannak, megölelnek, és azt mondják: „Mamucikám!”, teljesen feltöltődöm. A nagyszülők–szülők–gyermekek hármas kapcsolat megélésében az egészséges egyensúly megtalálása fontos feladat.

Kép

Michl-Palotai Krisztina unokájával – A fotó Michl-Palotai Krisztina tulajdona

Te milyen nagyszülői mintát láttál magad előtt?

Késői gyermek vagyok. Amikor ráeszméltem, hogy kik is a nagyszüleim, az egyik nagypapám már nem élt. Anyai nagyszüleim ugyan közel laktak hozzánk, sokszor találkoztunk, nyaraltam is náluk, de nem volt velük olyan bensőséges a kapcsolatom, mint az apai nagymamámmal, akihez oda is költöztünk a férjemmel, amikor összeházasodtunk. Nagymamám 87 éves volt akkor, és teljesen vak, én gondoztam. Ahogyan sorban születtek a gyermekeink, ő egyre jobban lett. Sokat mesélt nekik, hagyta, hogy ugráljanak az ágyán és fésüljék a haját, a gyerekek máig emlegetik őt. 95 éves korában halt meg, amikor a negyedik gyermekünket vártam. 

Az ő példája is alátámasztja azt, amit már számos kutatásból is tudunk: a nagyszülőségnek, dédszülőségnek, az unokákkal, dédunokákkal töltött minőségi időnek komoly egészségvédő és élethosszabbító hatásai vannak. 

Az én édesanyám klasszikus nagymamaként viselkedett a lányaimmal, főzött velük, megtanította őket kötni, varrni, horgolni, a fiúkkal pedig együtt szüretelt és kertészkedett. Sajnos nagyapai minta nem igazán volt előttük, mert korán meghaltak. Épp ezért a férjem mindig azt mondja, ő igyekszik vigyázni magára, hogy az unokáinak sokáig legyen nagypapájuk. Fontos lenne, hogy a gyermekeknek nagyanyai és nagyapai mintájuk is legyen, és együtt is lássák őket. 

Mennyi időt töltesz az unokáiddal? 

Dolgozó nagymamaként kevesebbet, mint amennyit szeretnék, és amennyit ők igényelnének, de a vasárnapokat mindig együtt töltjük, nálunk ebédel a nagycsalád, általában tizenheten üljük körbe az asztalt. Ezek az együttlétek keretet adnak az életünknek, megbeszéljük, kivel mi történt a héten, mi lesz a következőn, miben tudjuk segíteni, támogatni egymást. Az unokák életében is fontosak ezek a találkozások, a legidősebb unokám sokszor PowerPoint előadásokkal készül. A névnapomkor például a Krisztina névről tartott prezentációt, hatéves öccse pedig színházi előadásokkal örvendeztet meg minket. Hogy senki sem kényszerből jön, azt az mutatja a legjobban, hogy amikor mi nem vagyunk itthon, ők akkor is összejönnek valamelyiküknél – jó ezt látni. Hálásak vagyunk, hogy a szülőség, nagyszülőség által részesei lehetünk a teremtésnek.