Egy amerikai hercegnő a sosem volt aranykorból – Jackie Kennedy Onassis tragikus élete

Jackie Kennedy elegáns Chanel kosztümjeivel és apró kalapjaival a 20. század egyik legfelismerhetőbb női alakja. Jackie a tökéletes feleség ideálját testesítette meg, azonban a látszólagos idill egy szomorú és magányos életet takart.

Jackie Kennedy
Jackie Kennedy – Forrás: Wikipedia

1953. szeptember 12-én Newport városában több ezer izgatott nézelődő álldogált a Szent Mária-templomnál. Az ódon barnakő épületben az év esküvője zajlott, amelyre a Time magazin hivatalos tudósítót is küldött. A leírások szerint az esküvőre maga a római pápa is személyes áldásszöveget postázott, és a templom soraiban ott ült az amerikai politikai elit krémje, az angolszász, holland és francia nevekkel rendelkező gazdag amerikai családok tagjai. Amikor kinyíltak az ajtók, a buszokkal érkezett tömeg megpillanthatta a fiatal párt, John F. Kennedy szenátort és Jacqueline Kennedyt. Az esküvői fogadáson a vendégek száma elérte a 900 főt. A fiatal pár családjai elégedetten szemlélhették a felvonult tömeget, és úgy tűnt, fényes jövő áll a házaspár előtt. Amit nem láthatott a világ: ebben a házasságban a legerősebb összekötő erő nem a szerelem vagy a vonzalom volt, hanem az érdek.

Kép
Kennedy esküvő
Jackie és John F. Kennedy esküvőjük napján – Forrás: Wikipedia

Az amerikai elit leánya

Jacqueline Lee Bouvier jómódú amerikai családba született 1929-ben. Édesanyja Janet Norton Lee, egy jómódú ügyvéd és vállalkozó lánya, édesapja pedig John Vernou Bouvier volt, szintén egy sikeres ügyvéd fia.

Szülei szépek voltak és dekadensek, akik élték az életüket, a gyermekeik nevelését idegenekre bízták.

Az anya háromszor mondta ki a boldogító igent, kivétel nélkül gazdag férfiakat választott, de egyik házassága sem volt sikeres. Az apa élvhajhász bróker volt, akinek ugyan Jackie örökölte a távol ülő szemeit és a sötét haját, de szerencsére a kicsapongó természetét nem. Angol mintára bentlakásos iskolába küldték a fiatal Jackie-t és húgát. A szülők hamar elváltak. Egy Jackie életéről szóló Channel 4 dokumentumfilmben visszahúzódónak írták le Jacqueline-t azok, akik ismerték őt kislányként.

A második világháború után az amerikai elit leányai számára elfogadott volt, hogy egyetemre menjenek, és a legtöbb esetben valamilyen bölcsészettudományi szakot végeztek. Az igazi cél azonban nem az volt, hogy csatlakozzanak a dolgozó nők növekvő rétegéhez, végcélként egy jó házasság lebegett a szemük előtt. Jacqueline is egyetemre ment, egy évet Franciaországban tanult, és a George Washington Egyetemen francia irodalomból szerzett diplomát, ami után egy újsághoz ment dolgozni. A fiatal Jackie okos volt, érdeklődése kiterjedt a görög klasszikusoktól kezdve a 19. századi francia költészetig sok mindenre, mindeközben kiváló érzékkel öltözött, visszafogott volt, és szokatlan, furcsán idegen akcentussal beszélt.

Mrs. Kennedy

Mindeközben a Kennedy család feleséget keresett az épp szenátori kampányát folytató John F. Kennedynek, akinek kicsapongó életmódját és szoknyapecér magatartását egy hitvessel szerették volna eltakarni. Jacqueline Lee Bouvier tökéletes feleségjelöltnek tűnt. A fiatal nőt egy vacsorán mutatták be John F. Kennedynek 1952-ben, amit több mint egyéves udvarlás követett. Eljegyzésük rendkívüli módon foglalkoztatta a társasági rovatokat, és már az esküvő előtt a Time magazin címlapjára kerültek.

A legtöbb életrajz szerint Jackie-t figyelmeztették az esküvő előtt, hogy a férje nem lesz hűséges hozzá, és hogy szerelme úgy el fog olvadni, mint a hó.

A fiatal lány ennek ellenére magabiztosan és talán naivan lépett bele a házasságba. Lehet, hogy azt gondolta, a férje megváltozik, vagy azt hitte, képes lesz elhordozni az afférokat.

Kennedy család
A Kennedy család 1963-ban – Forrás: Wikipedia

Nancy Hendricks a first ladyről írt életrajzában leírja, hogy a házasság elején Jackie azonnal két tragédiát élt át: először elvetélt, majd halva született egy kislánya. A második szülésnél, 1956-ban a férje nem volt jelen, mert éppen a Mediterráneumban jachtozott. Végül 1957-ben egészséges gyermeknek adott életet, akit Caroline-nak neveztek el. A házasságot megviselték Kennedy hűtlenségei, és Jackie a Channel 4 dokumentumfilmje szerint válni akart. Azonban egy családi tanácskozást követően megígérte, hogy marad, mert a válás rontotta volna a férje elnöki esélyeit, de azt kérte, hogy a szenátor diszkrétebben intézze a nőügyeit.

Amikor John F. Kennedyt 1960-ban megválasztották elnöknek, a kampány nagy része alatt Jackie terhes volt kisfiával, Johnnal. A fiatal házaspár a Fehér Házban teljesen új jelenség volt. Az amerikai elnökök átlagosan ötvenes-hatvanas férfiak voltak, komoly karrierrel a hátuk mögött. John F. Kennedy viszont fiatal volt, karizmatikus, aki a jövőt ígérte a szavazóknak. A fiatal házaspár és a két kisgyermek a tökéletes amerikai családot mintázták. Jackie nem nyilatkozott politikai kérdésekben, és igyekezett háttérbe vonulni, ennek ellenére fiatalsága és stílusérzéke miatt gyors népszerűségre tett szert. Az elnöki beiktatáson viselt világoskék ruhája és kalapja azonnal divatba jött. Az alatt a két és fél év alatt, amit a Fehér Házban töltött, Jackie nagy kulturális estélyeket tartott, és Hendricks leírása szerint élettel töltötte meg az elnöki rezidenciát. A világ vezető politikusaira is jó benyomást tett, különösen nagy sikert aratott Franciaországban, ahol értékelték kiváló franciatudását. Jackie ezt az időszakot egy őt meginterjúvoló történész előtt a „legboldogabb éveinek” nevezte.

Jackie és John Kennedy
A Kennedy házaspár egy vitorlásversenyen 1964-ben – Forrás: Wikipedia

1963 elején ismét gyermeket várt. A kisfiú, Patrick augusztus 7-én, öt héttel a kitűzött idő előtt, sürgősségi császárral született, de a tüdeje nem volt elég fejlett, és két nap múlva meghalt. John ezúttal végig mellettük volt, és ez a tragédia összehozta a házaspárt. Jackie depressziós tünetektől szenvedett kisfia elvesztése után, és ekkor lépett először látványosan színre az életében Aristotle Onassis, egy milliárdos görög üzletember, aki meghívta pihenni és gyógyulni a jachtjára. Elfogadták ezt a lehetőséget, és a first lady októberben tért vissza az Egyesült Államokba.

Amerika özvegye

1963 novemberében újra csatlakozott férjéhez, amikor politikai körútra indult Texasba. November 22-én egy merénylő lelőtte John F. Kennedyt. A gyilkosság mélyen megrázta Amerikát, az 1963-as év gyászba fordult.

A fiatal özvegy alakja, aki fekete fátyolban sétált a férje koporsója mögött, az amerikai modern történelem egyik legtragikusabb pillanatának jelképe lett.

Jackie harmincnégy éves volt ekkor. A gyilkosság után visszavonult életet élt, csak ritkán vállalt nyilvános szereplést.

Kép
Kennedy temetése
Jackie férje temetésén – Forrás: Wikipedia/NARA

Jacqueline Kennedy ezekben a nehéz időkben is nagymértékben támaszkodott sógorára, Robert F. Kennedyre, aki már korábban is támasza és szövetségese volt a Kennedy családban. Nagyon megrázta, amikor Robertet, aki indult az elnöki székért, meggyilkolták. Teljesen elveszítette biztonságérzetét. Félteni kezdte a saját és gyermekei életé, mert „ha megölik a Kennedyket, akkor a gyerekeim is célpontok... el akarok menni ebből az országból" - idézte őt egy 1999-es The New York Times-cikk.

Lesokkolta Amerikát, amikor 1968 októberében hozzáment a nála több mint 20 évvel idősebb Aristotle Onassishoz. A férfi gazdag volt, öreg és csúnya, senki nem feltételezte, hogy ez szerelmi házasság lenne. Kelsey Swanson tanulmányt írt arról, hogyan omlott össze az amerikaiak által dicsőített Jackie Kennedy-bálvány, amikor bejelentették a frigyet. Hatalmas felháborodással fogadták a házasságot, és ilyen címlapok jelentek meg: „Jackie, hogy tehetted ezt?” Az eddig világszerte rajongott Mrs. Kennedy az emberek szemében hirtelen pénzéhes, luxusra szomjazó középkorú nő lett. Swanson szerint a világ minden táján saját rezidenciával rendelkező, állandóan testőrökkel körülvett Onassis Jackie számára biztonságot jelentett azt követően, hogy férjét, majd férje öccsét is meggyilkolták. Ráadásul Jackie számára lehetetlen volt a privát élet, Amerikában mindenki ismerte, ám gazdag férje luxusvilláiban és jachtján nyugodtan elrejtőzhetett.

Már a Fehér Házban is kész vagyont költött ruhákra, most azonban mindent felülmúlt a vásárlási szenvedélye. Swanson leírja, hogy egy becslés szerint a házaspár az első évben hetente 384 ezer dollárt költött. Jackie olyan mértékben szórta a pénzt, hogy abból a férjének is elege lett, és hét év után válni akart. Azonban a milliárdos 1975-ben váratlanul meghalt. A kétszeresen megözvegyült Jackie visszatért New Yorkba. Bár férje nagyobb összeget hagyott rá, elment egy könyvkiadóhoz szerkesztőnek.

Eltűnt a korábbi hét év extravagáns, luxusban fürdőző Jackie-je, és megjelent az évi 10 ezer dolláros fizetésért dolgozó nő. A pénzét a művészetek támogatására költötte, és még több időt szentelt gyermekeire, Johnra és Caroline-ra.

Időnként feltűnt az első férje tiszteletére rendezett eseményeken. Swanson leírása szerint a ’90-es évek elejére helyreállt régi népszerűsége. Élete utolsó két évtizedét a keleti parti elit köreiben töltötte, abban a világban, amelyben felnőtt. A szerkesztés mellett történelmi épületeket mentett meg a lebontástól.

Jacqueline Kennedy Onassis 1994-ben, 65 éves korában hunyt el egy gyors lefolyású rákbetegségben. A mai napig ő az egyik legnépszerűbb first lady. Életéről több film és sorozat is készült, legutóbb 2017-ben, amelyben Natalie Portman alakította őt. Bár a magánéletük részletei ma már ismertek, Jackie, akárcsak férje, szinte mesebeli alakká vált, ők ketten egy olyan amerikai aranykort szimbolizálnak, amely talán soha nem is létezett.

Források:

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>