Főapát a rácsok mögött – Hortobágyi T. Cirill lélekközelből ismeri a börtönlakókat

A hely...

Cirill atya, mióta folytat börtönmissziót? Egyáltalán hogyan jutott arra az elhatározásra, hogy a törvénnyel összeütközésbe került embertársaink lelki gondozását vállalja?

Nyolc éve járok rendszeresen Baracskára. Úgy kezdődött, hogy egy volt gimnáziumi diákunk váratlanul odakerült, és úgy gondoltam, akkor is kell a régi diákokkal tartani a kapcsolatot, ha bajba kerülnek. Ez a tanítványunk gazdasági jogsértést követett el, letöltendő büntetést kapott, ami nagyon összekuszálta az életét, és segítséget kért tőlem. Meglátogattam. A baracskaiak nagyon nyitottak voltak, felajánlották, hogy rendszeresen vállaljak náluk szentmisét.

Hortobágyi T. Cirill atya magyar katolikus pap, bencés szerzetes, pannonhalmi főapát. 1977-ben érettségizett a Pannonhalmi Bencés Gimnáziumban. Érettségi után magára öltötte szerzetesi ruháját, majd bevonult katonai szolgálatra. 1983-ban ugyancsak Pannonhalmán teológusi és hittanári végzettséget szerzett. Később elvégezte az Eötvös Loránd Tudományegyetem biológia–földrajz szakát is. Középiskolai tanárként azóta is egykori alma materében tanít. 

Miután ez a fiú szabadult, igencsak elbizonytalanodtam, hogy vajon kell-e még nekem ezután is odajárnom. Az egyik baracskai börtönmiséről hazafelé jövet a Katolikus Rádióban hallottam, hogy az irgalmasság éve jegyében a pápa azt kéri, mindenki válasszon magának egyet a könyörületesség testi-lelki cselekedetei közül, amire külön odafigyel, és fölsorolták többek között a fogvatartottak látogatását is. Mindjárt eldőlt a kérdés, úgy éreztem, ez az üzenet éppen nekem szól, és azt jelenti, hogy folytatnom kell – ahogy ön fogalmazott – a börtönmissziót. Azóta csinálom folyamatosan. Néha, ha közbejön valami, akkor is megoldjuk, Pannonhalmáról elmegy az egyik rendtársam helyettem Baracskára. Először Iván testvérünk kapcsolódott be a munkába, ő jól énekel, a liturgia ének-zenei részét azóta is ő végzi. 

…és lakói

Mit érzett, amikor először lépett be a börtön kapuján? Hogyan szólította meg az ott lakókat, mit mondott?

Nagyon tanácstalan voltam. Fogalmam sem volt, mit kell ott mondani, hogyan kell viselkedni. Kik ezek az emberek? Azt tudtam, hogy Baracskán sok a közlekedési balesetes és gazdasági vétséget elkövető, aztán vannak, akik garázdaság miatt kerültek oda, szóval igen színes volt a kép. A bentlakók életkorát tekintve is. 

Viszonylag sok egészen fiatal embert láttam közöttük, amiből arra következtettem, hogy őket valószínűleg a családi környezet hatása vitte oda. Egyszerűen belesodródtak a rosszba, a bűnbe. 

Leggyakrabban azonban egyáltalán nem tudtam, de nem is firtattam, hogy ki miért van ott. Vagyis fogalmam sem volt, hogy kiket szólítok meg. Az első alkalmak kétségek, bizonytalanságok között teltek, az egymást keresés jó szándékával. Ilyenkor arra figyeltem, hogy ne a múlt eseményei felé forduljunk, hanem inkább arról szóljon a találkozásunk, ami kivezet innen, ami a jövő felé mutat.

Volt, ami váratlanul érte, amire nem számított? 

Több olyan emberrel is találkoztam, akiket régebbről ismertem, olyan helyről, ahonnan végképp nem gondoltam volna, hogy idekerülnek. Ebből is jól látszik, hogy mekkora kísértés a bűn. Az is meglepett, hogy voltak köztük, akik elszántan támogatták egymást az innen kifelé vezető úton. Ez is igen váratlan volt, igazi ajándék. 

Ne ítélj!

A katolikus egyház egyik legfőbb tanítása a megbocsájtás. Az előbbiekből úgy vettem ki, hogy a börtönben megítélik egymást az emberek. Rá lehet őket vezetni a megbocsájtásra? A börtönökben hogyan áll ehhez a kérdéshez az egyház?

Mi nem ítélünk meg senkit. Ez a legfőbb szabály. Ha pedig előkerülnek a múltbéli történetek részletei – mondjuk egy gyónási beszélgetésben –, akkor is inkább a régi dolgok elrendezését, lezárását szorgalmazzuk. Tudjanak szembenézni velük, elhatárolódni tőlük, és jó döntéseket hozni a jövőre nézve. Például tudjanak a későbbiekben olyan társaságot találni maguknak, ahol segítenek nekik, hogy ne essenek vissza. Ez mind a megbocsájtás gyakorlásának része. 

Mindezen túl a szentmise kiváló alkalom olyan szentírási olvasmányok kiválasztására, amelyek példát mutatnak a megbocsájtásra.

Ezeket aztán ki lehet fejteni a szentbeszédben is, jól érthető üzenetük van a hívek számára, sőt egy-egy meggyőző példa akár vigasztaló is lehet. Töprengésre is alkalmat adhat, és eligazíthat, ha sikerül róla egyszerűen beszélni.

Lehet-e, szabad-e egyáltalán a templomi szertartást különféle helyzetekhez, a hívek élethelyzetéhez igazítani, „adaptálni”? 

Egészen biztos, hogy egy szentmise a börtönben más kell, hogy legyen, mint a pannonhalmi bazilikában. Úgy gondolom, hogy a liturgia nem mágikus szövegrészekből áll, amelyeket minden változtatás nélkül sorban fel kell mondani. Ezen kívül a börtönmise jellegét, hangsúlyait igencsak meghatározzák az énekek, amelyeket Iván testvér válogat, aki mindig tart a mise előtt énekpróbát is. Az imádságokat, énekeket egy nyomtatott lapon kiosztjuk, hogy mindenki közösen részt vehessen a szertartásban. A végén pedig mindenkit várunk egy áldásra. Ezek a mise szabadabb részei. A szentmise lényegi része azonban a baracskai börtönben is ugyanaz, mint a világ bármelyik katolikus templomában.

A szerep

A személyes találkozások mihez hasonlíthatók? Gyónáshoz? Pszichológiai támogatáshoz?

Az esetek nagy többségében inkább pszichológiai támogatáshoz. Ugyanakkor itt azzal is számolnunk kell, hogy az érintettek mentális állapota nem mindig egészen ép. 

Nyitottabbak, közlékenyebbek az emberek ilyen környezetben? 

Vannak, akiket erősen megrendített az idekerülésük, akik nem tudnak túllépni a velük történteken. Ők bezárkóznak. Többekben a családjukkal szemben érzett szégyen nem akar elmúlni, erős bennük a félelem, hogy megvárják-e őket otthon, nem hagyja-e el őket a feleségük. Mert van, akivel a családtagok megszakítják a kapcsolatot, és az ilyen ember tehetetlenül magára marad. Nagyon különböző helyzetek vannak. Baracskán – és gondolom, más hasonló helyeken is – az a legjellemzőbb, hogy az itt élők mindenekelőtt gyakorlati kérdéseket tesznek föl maguknak és nekünk. Mit kezdjek magammal? Hogyan készüljek arra, hogy egyszer majd kikerülök innen? Fontos tudatosítani bennük, hogy a múlt nem determinál.

Nem jelenti azt, hogy neki ez a végzete, hogy odakint örökre börtönviselt emberként tekintenek majd rá. Van megtérés, van újrakezdés. 

Ha másért nem, hát a gyerekeiért, a példamutatásért. 

Düh és jövő

Ebben az élethelyzetben megnövekedhet a hit jelentősége, szerepe az emberek életében? 

Igen, megerősödhet a hit szerepe. Akár a szégyen vagy a harag, a düh is megerősítheti. Hogy elszúrtam, hogy ide jutottam. És az elhatározás, hogy ezt mindenáron lezárom. Az, ami volt, már nincs a kezemben. Az van a kezemben, ami rám vár. Sajnos az is megesik, hogy ezek az elhatározások később mégsem valósulnak meg. 

Az ilyen jellegű, szorosabb, elmélyültebb emberi kapcsolat nemigen szakítható meg a börtönévek elteltével, hisz az törést jelenthet a hívek életében. Igénylik is ők a kapcsolat fenntartását? 

Tényleg így van, többen is kapcsolatban maradnak velünk a börtönévek után, ám igencsak különböző formában. Volt, aki a szabadulása után legszemélyesebb családi ügyeivel fordult hozzánk, például a mi segítségünkkel akarta megtudni, hogy amíg ő bent volt, megcsalta-e a felesége. De volt olyan is, aki a megélhetési ügyeskedéseibe akart minket bevonni, régiségkereskedői vállalkozásában ajánlott nekünk üzlettársi kapcsolatot. Mivel ez a tevékenység nem nevezhető lelkipásztori feladatnak, ebben a formában nem tudtuk vállalni a partnerséget, így a kapcsolat elég gyorsan megszűnt. A szabadulást követő időkben azonban az együttműködés komolyabb formái is rendszerint szóba kerülnek. 

A cikk a Faludi Ferenc Jezsuita Akadémia újságíró-tanfolyamos hallgatójának mestermunkája.