Saját szerethetőségünkről nem mondhatunk le – Az Artúr, a király című filmről pszichológusszemmel

A történet

Az Artúr, a király egy igazán lendületes, ugyanakkor megható alkotás. Ráadásul a történetet maga az élet írta, amit kisebb módosításokkal Simon Cellan Jones rendező vitt vászonra. Michael Light (Mark Wahlberg) pályafutása egy fájdalmas kudarccal zárul, amikor a csapatával fel kell adniuk az extrémsport-versenyt. Ez a bukás azóta is kísérti, hiába a szerető feleség, a bájos kislány és a családi harmónia, a férfit továbbra is a be nem teljesült álom hajtja. Egyszerűen képtelen beilleszkedni az átlagos életvitelbe, és az ingatlanosként töltött hétköznapok sem elégítik ki kalandra vágyó lelkét. 

Elhatározza hát, hogy visszatér a versenyzés világába, és benevez a tíznapos 7000 kilométeres extrémsport-világbajnokságra. 

Nemcsak a csapat összeállítása jelent kihívást, hanem a szponzor meggyőzése is, ugyanis kevesen hisznek egy kiöregedett, bukott sportolóban. Végül mégis sikerül a Broadtail vezetőségével egymás kezébe csapniuk, ám feltételként kötik ki, hogy a csapatban helyet kell kapnia Chicknek, annak a férfinek, aki annak idején Michael bukását a közösségi médiában közzétette. A szponzorok ugyanis számítanak Chick követőtáborára. Így áll össze a négyfős társaság: Michael és Chick mellett a térdsérülésével küszködő Leo, valamint Olivia, aki édesapja kedvéért vállalja a megmérettetést. 

A kis csapat útra kel a Dominikai Köztársaságban megszervezett világbajnokságra, ám mivel nem kapnak elegendő támogatást a szponzortól, így az akklimatizáción spórolnak, ami már a rajt előtt hátrányt jelent számukra. Ez azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy minden erejükkel és elszántságukkal küzdjenek a sikerért. Michael célja világos, katonatiszt édesapjához hasonlóan, szeretne valami maradandót letenni az asztalra. A verseny azonban újra és újra dilemma elé állítja. 

Mi a fontosabb, a győzelem mindenáron, vagy a kapcsolatok, illetve a csapat testi-lelki épsége?

Ekkor lép színre Artúr, a kóbor kutya, aki néhány neki ajándékozott húsgolyó után a csapat nyomába ered, és több száz kilométeren keresztül erdőkön, folyókon és szakadékokon keresztül hűségesen követi azt. Állhatatossága, hogy a sebei és fájdalmai ellenére is kitart, rendkívül megérinti a férfit, és a köztük szövődő bensőséges kapcsolat lassan átformálja, ahogy önmagát és a világot szemléli. De vajon hogyan hat ez a változás azokra a célokra, amelyeket kitűzött maga elé?

Kép

Képkocka a filmből – Forrás: Profimedia – Red Dot

A gyengeségben rejlő erő

Michael keres, kutat, küzd. „Megtanultam, hogy a szenvedés egy készség, és én többet tudok szenvedni, mint bárki más.” Erős energiát sugároz, amikor megfogalmazza a célt, vagyis megnyerni a versenyt. A néző egyből szurkolni kezd neki, úgy érezheti, ha valaki ekkora elánnal indul el, törekvését siker fogja koronázni. A verseny közben is elapadhatatlannak mutatja erőforrásait, amikor társainak tanúságot tesz: „Néha úgy érezzük, elveszünk. Nyomjuk, szenvedünk, megyünk tovább, és ez jelenti a különbséget.”

Érdemes azonban megállnunk egy pillanatra, és elidőzni a kérdésnél, hogy mi a forrása ennek a mindent elsöprő energiának. Főhősünk több helyzetben is elmeséli, hogy ő már egyszer elbukott, és azóta sem tud felülemelkedni a kudarcán, élete utolsó lehetőségeként tekint erre a versenyre, amellyel önmagának és a környezetének is bizonyítani szeretne. 

A bizonyítás tárgya nem derül ki egyértelműen. Talán leginkább azt szeretné alátámasztani, hogy kiemelkedő képességei vannak, hogy másoknál jobb, ügyesebb és gyorsabb. 

Ha távolabbról vizsgáljuk ezt az elhatározást, akkor talán úgy is értelmezhetjük, Michael szeretné megmutatni, hogy értékes, rendkívüli, figyelemreméltó. Vajon, ha egy lakatlan szigeten nőtt volna fel egyedül, akkor is ekkora hévvel vetné magát életveszélyes helyzetekbe, kockáztatva mindent? Vagy inkább férfiként, férjként és apaként azt gondolja, a kiemelkedő teljesítmény szerethetőségének záloga? 

Saját szerethetőségünkről nem mondhatunk le. Ez születésünk pillanatától létkérdés. „Ha nem gondoskodnak rólam, meghalok” – „gondolja” a csecsemő.

Az élet és túlélés legmélyebb dimenzióival kapcsolódik össze az kifogyhatatlan vágy, hogy szeressenek bennünket. A kérdés az egyén életében valójában inkább az, hogy mit tanult meg az élete során, hogy mitől lesz szerethető. Michaelnek mi is sorstársai vagyunk. Mi, akik az életünkben megélünk valamiféle ürességet, hiányt, feszültséget vagy elégedetlenséget, és mindenféle eszközt megragadunk, hogy a nehéz érzéseinket elhallgattassuk. 

Sok kliens számol be arról, hogy úgy érezte, majd akkor lesz boldog az életében, ha elér egy általa kitűzött célt. Ez néha anyagi jellegű, máskor szakmai el­ismerés, esetleg sportteljesítmény. Aztán folytatva a történetét kifejti, hogy igazán magas, sokak számára elérhetetlen célokat tűzött ki, majd mindegyiket elérte. Azonban minden célvonal átlépésénél rövid örömet, aztán pedig újra ürességet érzett. Most hová tovább? Nincs tovább. 

Úgy tűnik, hogy hajlamosak vagyunk rossz irányban keresni a belső békénket és egyensúlyunkat. Érdemes megállni, és felülvizsgálni, hogy a kitűzött céljaink valóban oda vezetnek-e, ahová jutni szeretnénk. 

Lehet, hogy Michaelnek is érdemes lett volna a megfelelő ponton megállnia, és a fontos kérdéseket feltennie magának: „Miért érzem azt a szerető feleségem és tündéri gyerekem társasága ellenére, hogy elszalasztom a lehetőségeimet? Mi tart vissza attól, hogy megérkezzek azokba a kapcsolatokba és élethelyzetekbe, amelyek körülvesznek? Minderre valóban az az igazán hatékony válasz, hogy megnyerem a versenyt?” Nekünk is érdemes időközönként elgondolkodni azon, vajon valóban jó irányban keressük a megoldásainkat?

Találkozások

Michael nem engedi meg magának a gyengeséget. Hiába cipel a szívében kudarcot és küzdelmeket az élet különböző területein, kifelé erősnek mutatja magát. Így szerethető, hiszi magáról. Egy szempont érvényesül: a gyengeség hátráltat, nem megengedhető, akadályozza a csapatot. A melléjük szegődő Artúr csapzottságában, gyengeségében, sebeiben Michael sebezhetőségét és kiszolgáltatottságát jeleníti meg, mindazt, amit neki oly nehéz elfogadnia. A kutya kitartása és hűsége azonban formáló erővel bír. A csapatvezető előbb csak egy-egy húsgolyót ad neki, majd később sok másik gondoskodó gesztust is tesz felé. 

Michael képes megszeretni Artúrt, annak ellenére, hogy korábbi látásmódja szerint számos akadályt jelent, amelyek visszatartják őt a céljától. Másfelől minden bizonnyal felmerül benne, hogy vajon az ő árnyoldalai tényleg annyira rosszak-e? Tényleg folyamatosan kompenzálnia kell azokat a teljesítménye elérése érdekében? Vagy esetleg ő maga is szerethető még a sebeivel együtt is, éppen úgy, mint Artúr? 

Belső átalakulása abban áll, hogy hinni kezd abban, a kapcsolódás és a kapcsolat sokkal fontosabb, mint a kiszolgáltatottság elkerülése és a sebek elrejtése. 

Az átalakulás akkor válik teljessé, amikor döntést hoz Artúr mellett, elengedve minden mást, amiről azt hitte, hogy szerethetőségének záloga. 

Feltétel nélküli szeretet 

Ki ne érezte volna már, hogy megnyugszik, amikor megsimogatja a kutyáját vagy a cicáját? A kapcsolat az állatokkal nemcsak örömteli pillanatokkal ajándékoz meg, hanem segít a feszültség oldásában és a lelki megnyugvásban. Az állatok terápiás erejére elsők között Boris M. Levinson pszichiáter hívta fel a figyelmet 1962-ben. Levinson érzelmi problémákkal küzdő és árván maradt gyermekek kezelésébe vonta be az állatokat. 

Azt tapasztalta, hogy a gyerekek sokkal könnyebben megnyílnak, és könnyebben tud velük kapcsolatot építeni, ha a négylábú társ is jelen van a terápiás üléseken. E felismerés nagy hatást gyakorolt a segítő szakmára, és egyre többen kezdték bevonni az állatokat a terápiás folyamatokba. Ma már az ember-állat kapcsolat jótékony hatásait sokféle területen hasznosítják, a mozgáskoordináció fejlesztésétől kezdve az érzelmi, szociális és kognitív készségek erősítésén át, a kommunikáció támogatásáig és az életminőség javításáig.

Az állatok közelsége jót tesz a testnek és a léleknek, normalizálódik a légzésszám és a szívverés, csökken a kortizolszint, a vérnyomás és a pulzusszám. Úgy tűnik, hogy nemcsak a kutya társasága nyugtatja meg az embert, hanem a nyálból mérhető stresszhormonszint alapján, az ember jelenléte is hatékonyabban csökkenti a kutya szorongását, mint egy másik kutya közelsége.

De vajon miből fakad ez a különleges hatás? Mi lehetett az a plusz, amit Michael átélt Artúr társaságában? 

Talán az egyik legfontosabb, hogy a kutya szeretete teljesen feltétel nélküli, a vele való kapcsolat minden kockázattól mentes. 

Nem érdekli a teljesítményed, hogy nézel ki, vagy mennyi pénz van a bankszámládon. Ha egyszer kötődni kezd valakihez, ragaszkodni fog hozzá a legrosszabb időszakokban is. Ez a kötődés kölcsönös, a szemkontaktus a kutyával elég ahhoz, hogy a gazda szervezetében megemelkedjen az oxitocin szintje, amely a szeretet és a kötődés hormonjaként ismert.

A kutya különlegessége az is, hogy képes felismerni az emberi érzelmeket, és reagál is azokra. Sokan megfigyelték már, hogy ösztönösen ahhoz közeledik, aki szomorú, hogy vigasztalást nyújtson neki. A kapcsolat a kutyával csökkenti a magányérzetet, és más emberekhez is közelebb visz, elég egy spontán beszélgetés két gazda között a sétáltatás során, vagy akár a felismerés, hogy mindketten kutyások.

A kutyatartás azt is megtanítja, milyen érzés felelősséget vállalni valakiért, ez pedig növeli az önbecsülés és a kompetencia érzését. 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.