Hogyan lehet profitálni egy betörésből? – Váratlan szerencse a nappaliban

Charlie McDowellt – aki pályafutása során eddig leginkább tévésorozat-epizódokat rendezett – új filmjében az illúziók maszkja alól előbukkanó emberi arcok érdeklik, az, hogy miként birkózunk meg kiüresedett, gyötrődő önmagunkkal.

Thrillere olyan kérdéseken gondolkodtat el, mint hogy az anyagi biztonság megéri-e az állandó zaklatott lelkiállapotot, vagy, hogy ha nagyon kell a pénz, megéri-e feladni elveink egy részét, illetve: hova vezet, ha fájdalmasan sok kompromisszumot kötünk.

A film alaphelyzete eleinte inkább komikus, és egyáltalán nem úgy tűnik, hogy a betörő (Jason Segel) komoly veszélyt jelenthetne a házaspárra. Kissé bizonytalan, nincs kész terve, látszik, hogy életében nem tört még be sehova, pláne nem fogott fegyvert a kezében. Kifejezetten vicces és abszurd az a jelenet, amikor a milliárdos techmogul (Jesse Plemons) segítségével próbálja eldönteni, mennyi pénz is kellene neki élete újrakezdéséhez. Hol nevetségesen keveset, hol túl sokat mond, az alkudozás végén már maga a milliárdos férj beszéli rá, hogy lopjon el többet tőle, hogy emberhez méltó körülményeket teremthessen magának és a családjának.

Ebből is érződik, hogy a betörőnek nem célja bántani sem a feleséget (Lily Collins), sem a férjet, ám biztosra akar menni, hogy rendőrség nélkül megússza a házfoglalást. Már éppen lépne is le a házban talált pénzzel, amikor észreveszi, hogy egy fára, amellyel szemben az autóját hagyta, egy térfigyelő kamera van elhelyezve. Kénytelen visszatérni a házaspárhoz a pazar nyaralóba…

A film első tíz percét szó szerint túl kell élni, mert elképesztően vontatott, művészfilmre emlékeztető vonásokat hordoz, és egyetlen szó sem hangzik el. A kamera lassan pásztázza a helyszínt, ahol a cselekmény játszódik, s miután megmutatott minden egyes narancsfát, végre ráközelít a betörőre, aki hosszú percekig csak ül a teraszon, és italt kortyolgat. A türelmetlenebb nézők itt már biztos elkapcsolnának, de ne tegyék, mert ez után indul be a film, és garantáltan be fog húzni, még az sem lesz zavaró, hogy egyáltalán nem tudjuk meg a szereplők nevét.

Az alapszituáció eleve érdekes, kellően abszurd, a helyszínül szolgáló impozáns ház és környéke festői, amit a szűrők és a fényelés csak még vonzóbbá tesz. Az alkotók jól eltalált zenékkel növelik a nézőben a feszültséget, a betörő és a házaspár élete pedig tele van titkokkal, tehát nem túlzás azt állítani, hogy a film nézeti magát. Már csak a szépséges Lily Collins miatt is, aki az Átkozottul veszett, sokkolóan gonosz és hitvány című thrillerben alakított karakteréhez hasonlóan egyszerre esendő, hideg és szenvtelen (nem mellesleg ő a Váratlan szerencse rendezőjének felesége a való életben).

Ő mozog a legkevesebbet a három szereplő közül, tekintete, mimikái és apró gesztusai viszont beszédesek. Nem véletlen, hogy szinte minden jelenetben közelit ad róla az operatőr.

Megtudjuk, hogy egy jótékonysági szervezet vezetője és alapítója. Férje szerint ez nem igazi munka, mivel nem keres vele pénzt. Egy-egy rövid párbeszédből kiderül, hogy férje kritikája igencsak rosszul érinti, s ahogy telik a játékidő, már nem egy magabiztos, hideg nőt látunk, hanem egy kiszolgáltatott, alacsony önbecsülésű kislányt, aki alárendelődik milliárdos férjének, aki dominanciáját ironikus megjegyzésekkel, hatalomgyakorlással és kontrollal demonstrálja.

Jason Segel puszta jelenlétével fokozza az abszurd hangulatot, személye ráerősít a vicces jelenetekre, hiszen eleve a vígjátékok és a közkedvelt Így jártam anyátokkal sitcom révén futott be. Karaktere – akárcsak Jesse Plemons férj figurája – pontosan jelenítik meg a szemünk láttára zajló átváltozást: Segel fenyegető és bohókás alakja egyre emberibbé, Plemons áldozatnak látszó milliárdosa egyre ellenszenvesebbé válik. Lily Collins karaktere megy át a legnagyobb fejlődésen: a csendes, pókerarcú nő egyre magabiztosabbá és önállóbbá válik. Dialógusaik során olyan témákra derül fény, amelyekkel minden néző azonosulhat, állást foglalhat.

Szóba kerülnek a társadalmi ellentétek, a gazdasági egyenlőtlenségek, sőt az is, megéri-e egy életre elkötelezni és elnyomni magunkat azért, hogy jobb módban éljünk, vagy, hogy a hitelünket fizetni tudjuk.

A Váratlan szerencse egyszerre könnyed és feszült, végkifejlete nagyon-nagyon meglepő, ráadásul színházi kamaradrámaként is jól működhetne. Remélhetőleg készül majd belőle adaptáció hazai színpadra is.

A Váratlan szerencse a Netflix saját gyártású filmje.