Hogyan előzzük meg a kiégést?

Mindannyiunk életében vannak időszakok, amikor kirobbanó formában érezzük magunkat, telve energiával, és úgy gondoljuk, hogy képesek lennénk kifordítani sarkaiból a világot. Olykor azonban előfordul, hogy elszáll az életerőnk, olyan mértékben megterhelnek a mindennapok problémái, hogy kiábrándulunk addig szívesen végzett munkánkból, csökken a teljesítőképességünk és önértékelésünk, megterhelőnek érezzük a környezetünkkel való kapcsolattartást, túlérzékennyé válunk. Mindenkinek lehetnek rossz napjai, de amíg hiszünk abban, hogy az előttünk tornyosuló akadályokat képesek vagyunk leküzdeni, a negatív hangulat nem állandósul az életünkben. De mi a helyzet, ha állandósul?

kiégés
Kép: Unsplash

A kiégés fogalmát Freudenberger használta először a fizikailag, érzelmileg és mentálisan kimerült pszichiátriai dolgozók állapotának a jellemzésére. Leírása szerint ez az állapot a krónikus emocionális megterhelés, illetve a stressz nyomán alakul ki, és a reménytelenség, az inkompetencia érzésével, valamint a célok és ideálok elvesztésével jár együtt, a saját személyre, másokra és a munkára vonatkozó negatív viszonyulás jellemzi.

A baj csőstül jön

A fenti pszichés tünetek mellett előfordulhat, hogy különböző testi problémákkal, illetve betegségekkel is kénytelen az egyén szembenézni, igen gyakori a különféle alvászavarok, táplálkozászavarok, gyomorpanaszok, illetve a fejfájás megjelenése. Mivel a tartós stressz következményeként az ellenálló képesség legyengül, akár az influenza vagy a megfázás is könnyebben maga alá gyűrheti a szervezetet. A fásult állapot természetesen a személyközi kapcsolatokra is kihat, így párkapcsolati, családi konfliktusok is felmerülhetnek. Egyesek a letört, kimerült lelkiállapot elől az alkohol, illetve a különböző drogok fogyasztásához menekülnek, ami hosszútávon még inkább súlyosbítja a problémát, elmérgesíti az amúgy is feszültséggel teli helyzetet.

Egyszer fent, aztán lent

A témával foglalkozó vizsgálatok szerint a kiégés egy folyamat, amely szakaszosan alakul ki, és az esetek többségében hasonlóképpen zajlik le.

A kiégést mindig megelőzi az idealizmus szakasza, amikor az egyén túlzottan lelkesedik a munkájáért, és irreálisan magas elvárásokat támaszt önmaga felé a teljesítményével kapcsolatban, ami gyakran a szabadidő vagy magánélet rovására megy, így a kudarc az egyént fokozottan megterheli.

A kezdeti lelkesedés után általában bekövetkezik a kiegyensúlyozott stádium, amikor az egyéni célok, a szabadidő, a magánélet és a munka egyensúlyba kerülnek.

Az egyén tisztába kerül a saját képességeivel és határaival, így az önmagával szemben támasztott túlzott elvárások megszűnnek. Ezt a szakaszt harmonikus munkahelyi kapcsolatok, hatékony munkavégzés jellemzi. Amennyiben nem sikerül a különböző feladatok és szerepek között harmóniát teremteni, a személyes határokat megvédeni, a személy kimerül, csökken a motivációja és a teljesítőképessége. A személyes kapcsolatok és a munkavégzés fokozatosan elszegényednek, rutinszerűvé válnak, a teljesítmény egyre inkább lecsökken, ami növeli a tehetetlenség érzését, továbbá lelkiismeretfudalást és bűntudatot vált ki. A folyamat végén az egyént bizonytalanság, rugalmatlanság és fokozott visszahúzódás jellemzi, az embereket elkerüli, gyakran ellenségesen viselkedik, a feladatait elhanyagolja. A frusztráció és a feszültség olyan mértékben meghatározza a gondolatvilágát, hogy a munkáját és a hivatását teljesen értelmetlennek éli meg. Amennyiben nem sikerül új célokat kitűzni és valamiképp kimozdulni ebből az állapotból, a helyzet tovább súlyosbodhat, és a depresszió, illetve a különböző pszichoszomatikus betegségek elhatalmasodhatnak rajta.

Hogyan előzhetjük meg?

A lelki kimerülés valós veszélyként leselkedik azokra, akik emberekkel foglalkoznak, segítő szakmában tevékenykednek, vagy túl sok stresszfaktorral, határidővel kell szembenézniük a munkavégzésük során, ezért lényeges annak ismerete, hogy miként előzhető meg, illetve küzdhető le. Mint a legtöbb probléma esetében, a prevenció itt is a könnyebb út. A kiégés az egyén személyiségjellemzőinek, illetve a munkahelyi környezet sajátosságainak összjátéka.

  • Tekintsünk helyes önértékeléssel önmagunkra! Míg a siker, illetve a teljesítmény a helyes önbecsüléssel bíró személyek esetében a személyiség kiteljesedéséhez, gazdagodáshoz járul hozzá, addig az alacsony önértékelésű személyek esetében a különböző eredmények elérése csupán a belső hiány ellensúlyozását szolgálja. A labilis önértékelés következményeként az egyén folyamatosan azért küzd, hogy saját maga, illetve a környezete számára bebizonyítsa, hogy ő is értékes, ezért teljesen összetörik és értéktelennek érzi magát, amennyiben a kitűzött céljait nem sikerül megvalósítania. Fontos felismerni motivációinkat, hogy mi sarkall bennünket az adott teljesítmény elérésére. A segítő szakmákban a személyiség is munkaeszköz, éppen ezért könnyű a kudarcot saját személyiségünk kudarcaként értelmezni. Lényeges tehát, hogy fejlesszük önismeretünket, tudatosítsuk értékeinket!
  • Fordítsunk figyelmet a saját szükségleteink kielégítésére is! Amikor sok emberrel kell foglalkoznunk, hajlamosak lehetünk arra, hogy a saját igényeinket háttérbe szorítsuk. Ugyanakkor, ha nincs terünk és időnk arra, hogy feltöltekezzünk, nem lesz miből adnunk a körülöttünk élőknek sem. Éppen ezért tudatosan figyeljünk arra, hogy legyen szabadidőnk, hobbink, szánjunk időt a kikapcsolódásra és pihenésre, sportoljunk, étkezzünk egészségesen!
  • Ne vállaljuk túl magunkat, tudatosítsuk határainkat! Lényeges, hogy reálisan tekintsünk a feladatainkra, illetve a teherbírásunkra, és annyi munkát vállaljunk, amennyivel valóban meg tudunk birkózni. Meg kell tanulnunk nemet mondani, valamint a feladatokat leosztani. A kliensekkel való kapcsolattartás során is ügyeljünk határaink megtartására!
  • Tanuljuk meg elfogadni, hogy a dolgok olykor másként alakulnak, mint ahogyan megálmodtuk! A körülményeken nem mindig tudunk változtatni, de a hozzáállásunkon igen. Amíg folyamatosan azon rágódunk, hogy miért történtek vagy nem történtek meg bizonyos dolgok, a negatív hangulat könnyen eluralkodhat rajtunk.
  • Fordítsunk időt a kapcsolatainkra! A szociális támogatás, a jó házasság, a családi és baráti kapcsolatok fontos védőfaktorok a lelki egészség megőrzésében, így a kiégés elleni harcban is. Az érintés megnyugtatóan hat az emberek többségére, csökkenti a stresszt, ezért fontos, hogy ilyen módon is kifejezzük a szeretetünket. Amennyiben nehézségekkel küzdünk, ne féljünk megosztani azokkal, akik a legközelebb állnak hozzánk!
  • Keressük a kiegyensúlyozott, harmonikus, elkötelezett emberek társaságát! A megkeseredett kollégák panaszáradata bennünket is keserűséggel fertőzhet meg. Természetesen őket sem kell elkerülni, de óvakodjunk a kizárólag panaszkodásból, elkeseredettségből és kiábrándultságból álló parttalan beszélgetésektől! Ez segíthet a reménység és a hivatás értelmébe vetett hit megőrzésében.
  • Legyünk hálásak! A hálás életszemlélet hozzásegít, hogy könnyebben észrevegyük életünk pozitív eseményeit, hivatásunk pozitív összetevőit, ezáltal csökkentve a kiégés veszélyét.

Megállás a lejtőn

Lehetséges, hogy már elindultunk a kiégés útján. Amennyiben az első szakaszban tartunk, segítségünkre lehet, ha az irreális elvárások helyett reális célokat fogalmazunk meg, továbbá harmóniát teremtünk munkánk és magánéleti elfoglaltságaink között. A későbbi szakaszokban is fontos az egyensúly megteremtése, illetve itt már a hálás, pozitív gondolkodásmód kialakítása is kiemelkedő jelentőséggel bír. A folyamat végén szükségessé válhat új célok megfogalmazása és kitűzése. A kiégés bármely szakaszában segítségünkre lehet, ha módunkban áll szakemberhez fordulni nehézségünkkel, de a legutolsó fázisban, amikor a depresszió vagy más pszichés, illetve pszichoszomatikus problémák is felüthetik a fejüket, nélkülözhetetlen a pszichológus vagy más mentálhigiénés szakember segítségének igénybevétele.

Az eddig felsorolt tanácsok mellett a munkakörnyezet jellegzetességei is fontos szerepet játszanak a lelkesedés fásultsággá alakulásában. A visszajelzés és a megerősítés, az anyagi és erkölcsi megbecsülés, az adminisztratív terhek csökkentése, az előrejutás biztosítása, továbbá a jó csoportlégkör mind hozzájárulnak ahhoz, hogy csökkenjen a kiégés veszélye. 

A kiégést mindig megelőzi az idealizmus szakasza, amikor valaki túlzottan lelkesedik a munkájáért, és irreálisan magas elvárásokat támaszt önmaga felé a teljesítményével kapcsolatban, ami gyakran a szabadidő vagy magánélet rovására megy, így a kudarc az egyént fokozottan megterheli.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti