Gyerextázis: amikor a kisgyerekes szülők buborékba kerülnek
E különös fogalom nem egy betegség neve, nem is valami újféle drog, amit a gyerekek körében terjesztenek. Pár napja jutott eszembe porszívózás közben, egy „aha-élmény” kíséretében. A „gyerextázis” e felismerés szerint az az állapot, amikor a kisgyermekes szülők egy buborékba kerülnek, amiben kizárólag ők és a gyönyörűséges, édes, kedves, ügyes és persze rendkívül okos utóduk tartózkodik. Ebben a térben minden móka és kacagás, gügyögés és hancúrozás. Ám ne higgyük, hogy ez a különös tudatállapot állandó; általában akkor fordul elő, amikor mások is velünk egy helyiségben vannak, főként olyanok, akik még nem ismerik ezt a módosult tudatállapotot belülről…
Pár évvel ezelőtt még kifejezetten bosszantott az, hogy a kisgyerekes ismerőseimmel egyszerűen nem lehet két mondatnál többet váltani egyhuzamban. Minden második mondatot egy „Vigyázz, ne verd be a fejed!”, „Azt nem lehet megenni!” vagy ehhez hasonló vezényszavak követtek, de ami még inkább zavart, az a „Nézd, milyen ügyes!”, „Milyen cuki…” és társaik voltak. „Igen látom. De nincs életveszély, befejezhetem végre, amit elkezdtem neked mondani?” – persze ez utóbbi így sosem hangzott el, de azért kimondatlanul is ott érződött a töredékes dialógusban.
Bele kellett törődnöm, hogy miután egy-egy akrobatamutatvány megtörte a beszélgetést, az a téma utána már halott volt, irányt váltott a társalgás, és újra a gyerekre terelődött a szó.
Amióta nekem is gyermekem született, rádöbbentem, hogy időről időre én is ugyanebben a buborékban élek, és ez a felismerés kicsit fájdalmas volt. Persze, nem baj, hogy így van – feltéve, ha az ember szeretné szépen lassan elkoptatni maga mellől azokat az embereket, akik kicsit sem értik ezeket a jeleneteket.
Múlt héten kimenőt kaptam néhány órára – a férjem vigyázott a kisfiunkra –, elmentünk anyukámmal szandált venni. Amikor beléptünk a cipőboltba, teljesen megszédültem. Hatalmas területen rengeteg cipő: kis és nagy; lapos és magas; férfi és női; cipő cipő hátán. Úgy tűnhetett, még sosem jártam cipőboltban, ami csak annyiban igaz, hogy azóta valóban nem jártam cipőboltban, amióta a fiam megszületett. Teljesen zsibbasztóan hatott, hogy nincs egy támpont, nincs mire fókuszálni: ijesztő, de valahol felszabadító is volt. Akkor értettem meg, hogy valószínűleg az anyasággal együtt a fejünkbe kódolódik egy újfajta szemlélet, amely a gyereket teszi meg minden más mércéjének, fizikai és elvont értelemben is.
Egyszerűen a gyermekünk a viszonyítási alap. Olyasmi, mint a tengerészeknek az Esthajnalcsillag: irányt ad, megmutatja, mi fontos és mi nem.
Ebben a természeti törvényben megnyugodva egy kicsit elnézőbb lettem magammal szemben is.
A gyerextázis állapota tehát nem feltétlenül ördögtől való dolog. A gyerekek bűvkörébe kerülve olyan emberekkel is hosszasan el lehet beszélgetni a pisis pelusokról és az altatás fortélyairól, akikkel korábban semmilyen közös témátok nem volt. Így a – remélhetőleg csak ideiglenesen – elmaradozó ismerősök helyett csatlakoznak olyanok az életünkhöz, akik ugyancsak saját buborékukban tartózkodnak, addig, amíg mi a miénkben.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>