Három korrupt katona, akik kincsesládára bukkantak – A főnemesi Hesse család ékszereinek elrablása

A második világháború végén három amerikai katonának döbbenetes kincs hullott az ölébe egy kisajátított német kastélyban. Őrizniük kellett volna a felbecsülhetetlen értékű családi ékszereket, de képtelenek voltak ellenállni a kísértésnek, és hónapokon keresztül dézsmálták, árulták a lopott értékeket. Később a hadbíróság előtt azzal érveltek, hogy az egész jogos hadizsákmány volt.

a Friedrichshof-kastély több képen
A Friedrichshof-kastély fénykorában – Képmás kollázs

Amerikaiak a „paradicsomban”

1945 márciusában a Frankfurt közelében fekvő Friedrichshof-kastély lakóinak egészen szokatlan élményben volt részük. Fekete bőrű amerikai katonák érkeztek, és nagy örömmel elszállásolták magukat az általuk még soha nem tapasztalt luxuskörülmények között. A felsőbb hadvezetés valószínűleg túl jónak találta számukra ezeket a körülményeket, mert rövidesen fehér katonák érkeztek, és leváltották az afroamerikai egységet. A kastélyban talált tulajdonosok és személyzet közül a férfiakat letartóztatták, a nőknek pedig megmondták, hogy négy napjuk van összepakolni. Csak némi élelmet, a legszükségesebb ruhákat és személyes használati tárgyakat vehették magukhoz, aztán el kellett hagyniuk a birtokot.

Az új lakók alig akartak hinni a szemüknek: a kastélyban elképzelhetetlenül gazdag arisztokratikus luxus fogadta őket.

Amerikában ismeretlen, évszázadok óta halmozódó kincsek töltötték meg a folyosókat és a tágas termeket. Festmények, szobrok, cserépkályhák, lámpák, gyertyatartók és más remekművek szolgáltak hétköznapi használati tárgyakként. Mintha egy múzeumban jártak volna. A kastély a középkor óta folyamatosan gyarapodó Hesse család egyik rezidenciája volt – ők voltak Hessen tartomány urai egészen 1866-ig, és számos európai uralkodóházzal álltak rokoni kapcsolatban.

Kép
Friedrich császárné vendégekkel

Friedrich császárné (így hívták Vicky angol királyi hercegnőt, német császárnét férje halála után) főúri vendégeivel 1900-ban a kastély teraszán – Forrás: Wikipedia

A háború végeztével az amerikaiak egyfajta tiszti klubként, elit üdülőhelyként használták a Friedrichshof-kastélyt. Élvezettel adták kézről kézre a császárok, királyok, cárok ajándékait, nézegették Viktória királynő leveleit a lányához, Vickyhez. Antik ágyakban aludtak, méregdrága étkészletekből ebédeltek, és természetesen bőséggel fogyasztották a pincében talált értékes borokat.

A nyomozó katonák

Élen járt az élet élvezetében egy szokatlan karriert befutott hölgy: Kathleen Nash százados, az amerikai Női Hadtest tisztje. 1940-ben, 38 évesen elvált a férjétől, és magát fiatalabbnak hazudva belépett a hadseregbe. Őt bízták meg azzal, hogy felmérje, felügyelje és biztonságban megőrizze a kastélyban talált értéktárgyakat. Össze is írt egy hevenyészett leltárt, de már a tevékenysége elején nyilvánvalóvá vált, hogy a felügyelet nélkül hagyott katonák között gyakorlatilag lehetetlen fenntartani a szigorú rendet.

Nagyon hamar elkezdtek eltünedezni bizonyos tárgyak. Először kisebb, jelentéktelenebbnek tűnő dolgoknak veszett nyoma; ezeket a boldogan tobzódó katonák szuvenírként süllyesztették a csomagjuk mélyére. Még bizonyos felhatalmazást is érezhettek az ilyesmire, hiszen az amerikai hadsereg már a megszállás kezdetekor kijelentette, hogy a birtok teljes infrastruktúráját a sajátjaként fogja használni. Aztán hamar vérszemet kaptak.

Az első komolyabb érték, ami eltűnt, egy Rubens-festmény volt, később egy értékes márványszobornak kelt lába.

A dúsgazdag főnemesi család kisajátított otthonában élni izgalmas volt, és mindezt csak tetézte egy szóbeszéd, amely szerint valahol a birtokon hatalmas kincs van elásva. Kathleen Nash képzeletét nagyon felcsigázta ez a lehetőség, és két katonatársával együtt elkezdett nyomozni, kutatni az ügyben. Csatlakozott ugyanis hozzá a kincskeresésben és az ivászatokban Jack Durant ezredes, aki a háború során puskaport nem szagolt, mert Washingtonban teljesített szolgálatot, és David Watson őrnagy, akit Eisenhower elnök személyesen tüntetett ki a harcokban tanúsított hősiességéért.

A Hesse család kincse

A reményük teljes mértékben megalapozott volt. A Hesse családra a háború második felében rossz idők jártak, a három rangidős testvér közül ketten már a korai időktől szoros kapcsolatban álltak Adolf Hitlerrel és köreivel. A fasiszta vezetés nagyra értékelte a barátságukat, mivel szívesen használták fel a német főnemesség társadalmi bázisát és tekintélyét. Christoph és Philipp is hithű nácik voltak, az SS tagjai, akik komoly pozíciókat töltöttek be a Harmadik Birodalom hadseregében. Ráadásul a létező legmagasabb körökből érkeztek: II. Vilmos német császár unokaöccsei voltak, tehát a brit Viktória királynő dédunokái. Christoph a hírszerzésnél és a légierőnél futott be karriert egészen addig, amíg 1943-ban repülőgépbalesetben meg nem halt. Philipp Olaszországban is kiváló kapcsolatokkal rendelkezett, mivel III. Viktor Emánuel király lányát, Mafaldát vette feleségül.

Négy gyermekük egyikét a Führer iránti csodálata jeléül Adolfnak nevezte el, és Hitler vállalta a keresztapaságot is. A kapcsolata azonban megromlott a náci vezérekkel, akik különösen Mafaldát gyűlölték engesztelhetetlenül.

1943-ban mindkettőjüket elfogták, és különböző koncentrációs táborokba hurcolták. Mafalda hercegnő ráadásul egy szövetséges bombázás során az egyik buchenwaldi barakkban megégett, majd egy elrontott operáció során elvérzett.

Kép
Philipp von Hesse
Philipp von Hesse esküvőjén és katonai egyenruhában – Forrás: Wikipedia

Amint a német városok elleni bombázások egyre fokozódtak, a Hesse család a vesztét érezte, ezért elhatározták, hogy a legértékesebb családi ékszereket mindenáron megmentik. A kényszerűségből családfővé avanzsált harmadik testvér, Wolfgang vezetésével a különböző frankfurti bankok széfjeiben elhelyezett kincseket elhozták, két példányban leltározták, majd becsomagolták, és egy cinkkel megerősített szélű faládába helyezték. A fedelet leforrasztották, és a Friedrichshof-kastély pincéjébe vitték. Itt egy gödröt ástak, a ládát belerejtették, betemették, majd az egészet lecementezték. Ezek után egy falat is húztak elé, hogy megtévesszék az esetleges fosztogatókat.

Fényűzés és lebukás

A három amerikai kincsvadászt azonban nem tudták becsapni. A ház tüzetes átkutatásakor megtalálták az új falat, mögötte a friss cementet, és rögtön sejtették, hogy arrafelé kell keresniük. A ládából előkerült családi örökség mennyisége szinte hihetetlen volt. Gyémántos nyakékek, karkötők, fejdíszek döbbenetes tömege, zafírok, rubinkövek, arany és ezüst evőeszközkészletek, drágakövekkel díszített bibliák és más felbecsülhetetlen értékű kincsek bukkantak elő.

A három szerencsevadász megegyezett abban, hogy mindannyian ebből fognak meggazdagodni. Tudták azonban, hogy ekkora mennyiségű ennyire jellegzetes értéktárgyat nem lesz könnyű értékesíteni. Többféle módszert is kidolgoztak. Voltak drágakövek, amelyeket kivettek a foglalatukból, és Írországban, illetve Svájcban eladogatták őket. Más darabokat egyszerűen feladtak a tábori postával, és hazaküldtek az Egyesült Államokba.

Összesen legalább harminc doboznyi ékszert juttattak át így a határokon.

Amikor 1946-ban hazarendelték őket Amerikába, Durant ezredes a vámvizsgálat alóli mentességét felhasználva további nagy mennyiségű kincset csempészett haza.

Mindhárman elérték a céljukat, hiszen valóban óriási vagyont halmoztak fel a lopott tárgyak értékesítésével. Egy idő után már az óvatosságot is sutba dobták, és nyakló nélkül árulták az ékszereket, nem tudták viszont, hogy egy ideje folyik ellenük a nyomozás. A leltárjegyzékkel felszerelkezett Hesse család állhatatos és makacs követeléseire az USA hadserege végül utánajárt az eltűnt kincseknek, és a nyomozók beazonosították az elkövetőket. Amikor Nash és Durant tudomást szerzett erről, sebtében összeházasodtak, valószínűleg azért, hogy ne kelljen egymás ellen tanúskodniuk.

Kép
Kathleen Nash és Jack Durant
Jack Durant és Kathleen Nash 1946-ban a frankfurti tárgyalásra indulva Washingtonban – archív fotó

Büntetés sajtóhírveréssel

Végül ez sem mentette meg őket a büntetéstől. A három tolvajt letartóztatták, és bíróság elé állították. A tárgyaláson közszemlére tették mindazokat az ékszereket, amelyeket sikerült felkutatni és visszaszerezni. A botrány kínos volt, a hírverés óriási. A nyilvános tárgyalásokra jó pénzért jegyeket árusítottak, a sajtó a példátlanul arcátlan lopássorozattól volt hangos. Az ügyvédek mindent megtettek az ügyfeleik felmentéséért: hol arra hivatkoztak, hogy az eltulajdonított értékek jogos hadizsákmányként értelmezendők, hol arra, hogy miután már elbocsátották a vádlottakat a hadsereg kötelékéből, az Egyesült Államok hadserege nem jogosult ítélkezni fölöttük. Végül mindez nem segített rajtuk. A becsapott európai és amerikai ékszerészek örömmel tanúskodtak a trió ellen.

Durant ezredest egy évnyi tárgyalás után tizenöt év kényszermunkára ítélték, Nash századosnőt öt év szabadságvesztésre, Watson őrnagyot pedig három év kényszermunkára.

A hősként kitüntetett Watson felháborodott az ítéleten, és majdnem 300 támogató levelet gyűjtött össze ismerőseitől és tisztelőitől. 1947-ben meg is kapta az elnöki kegyelmet Eisenhowertől. Jack Durant sem töltötte ki a tizenöt évet: 1957-ben szabadult. Ő és Nash ekkor összeköltöztek, és még majdnem harminc évet eltöltöttek együtt. Mindketten a nyolcvanas években haltak meg.

Kép
Friedrichshof-kastély ma
A Friedrichshof-kastély ma – Forrás: Wikipedia

A Hesse család csak 1951-ben kapta vissza a családi ékszereit, pontosabban azokat a darabokat, amelyeket sikerült felkutatni és visszaszerezni. A kincseknek legalább a fele – szétszedve vagy beolvasztva – örökre elveszett a feketepiac sötét bugyraiban. Az egyik máig meglévő becses darab Mafalda hercegnő esküvői fejdísze, amelyet a Hesse család menyasszonyai mind a mai napig büszkén viselnek az esküvőiken.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti