101 esztendős lett az asszony, aki 70 éve faképnél hagyta Picassót, és a mai napig fest

Mindössze ötévesen a szüleivel a svájci Alpokba utazott, ahol úgy meglepte a világoszöld rétek és a sötétzöld erdők színpompás keveréke, hogy megkérdezte édesapjától, ő is ugyanazt látja-e. A férfi badarságnak nevezte a kérdést, mondván, a retinája mindenkinek ugyanazt a képet mutatja, mire a kislány visszavágott: „igen, apa, a retinája mindenkinek ugyanolyan, de a képzelete nem”. Ő volt a kis Françoise Gilot, akiből aztán a magánéletben Pablo Picasso legendás szerelme, a művészetben pedig a saját útját járó sikeres festőművész vált. A napokban már a 101. születésnapját ünnepelte.

Françoise Gilot és Picasso
Françoise Gilot és Picasso – Forrás: Profimedia

Apja száműzte a bohéméletbe

Françoise 1921-ben nagypolgári család egyetlen gyermekeként született Párizs külvárosában. Apja üzletember és agronómus, édesanyja keramikus, akvarellművész volt. A kislány bal kézzel kezdett el írni, de négyévesen apja arra kényszerítette, hogy jobb kézzel tegye, így kétkezes lett. Tízéves koráig otthon oktatták, ezért mire iskolába ment, a kortársainál többet tudott: hatéves korától jól ismerte például a görög mitológiát, 14 évesen pedig Poe-t, Baudelaire-t olvasott. Gyermek önmagát így idézi fel: „Nem voltam hajlandó alávetni magam azoknak a szabályoknak, amiknek nem láttam értelmét.”

Szenvedélye volt a lovaglás, de édesanyja a művészetek terén is képezte. Édesapja kívánalmainak megfelelően a Sorbonne-on filozófiából, a Cambridge-i Egyetemen angol irodalomból diplomázott, majd 1939-ben beiratkozott a rennes-i jogi egyetemre. A második világháború kitörésekor azonban Párizs a németek kezére került, és Françoise ekkor – 19 évesen – úgy döntött, inkább a festői pályát választja, amit addig hobbiként űzött: reggelente festett, és művészeti múzeumokba is sokat járt.

Édesapját úgy felbőszítette a döntés, hogy megverte és száműzte a családi házból a lányát. Françoise azonban nem csüggedt, a mohácsi születésű francia-magyar szürrealista, Rozsda Endre műhelyébe került, aki a mentorává vált. Később úgy elemezte Rozsda háborús művészetét, hogy „izzó és sötét színekkel telített képei tükrözték az egzisztenciális gyötrelmét és az őt körülvevő történelmi drámát”. 1940 novemberétől Françoise-nak mindennap jelentkeznie kellett a rendőrségen, mert részt vett a náci megszállás elleni tiltakozásban. A neve szerepelt a fiatal francia lázadók listáján, így határozatlan ideig nem hagyhatta el Párizst. Akkoriban a munkáiban is kifejezte, hogy mennyire félti a hazáját.

A szülői hatás
Françoise Gilot édesapja korán világossá tette a lányának, hogy inkább fiút szeretett volna. Nem bánt vele kesztyűs kézzel: amikor például a kislány kimutatta, hogy tériszonya van, a férfi arra késztette, hogy másszon fel egy magas sziklára, és ott ugráljon. „Az egyetlen lehetséges reakcióm a harag volt” – írja Gilot a könyvében. „De mivel nem tudtam kimutatni, elkezdtem táplálni egy belső haragot.” Ez vezethetett ahhoz, hogy hátat fordított apjának és a burzsoá neveltetésnek a bohémélet kedvéért.

A napernyős idill csak a látszat volt

Első kiállítását 1943-ban rendezte, s ugyanebben az évben mutatták be neki egy étteremben a nála 40 évvel idősebb Pablo Picassót. A találkozásból kibontakozó romantikus kapcsolat egy évtizeden át tartott, Françoise Életem Picassóval címmel 1964-ben írásba is foglalta a szerelmük történetét. Ő lett Picasso egyetlen olyan párja, aki faképnél hagyta a művészt, mert túl soknak érezte, hogy egyszerre modellként, múzsaként, házvezetőnőként, könyvelőként és két közös gyermekük (Claude és Paloma) édesanyjaként is helytálljon, miközben „saját személyiségét zsebre kellett tennie”, mint fogalmazott.

Kép
Françoise Gilot
Forrás: Profimedia

A művészóriás mellett nem volt könnyű dolga: Dora Maar fotós, Picasso előző múzsája és szeretője nehezen dolgozta fel, hogy „lecserélték”, és a művész törvényes felesége, Olga Khokhlova orosz balett-táncos is nyíltan zaklatta Gilot-t Párizs utcáin. Gilot végül 1946-ban költözött Picassóhoz, de feleségül sosem ment hozzá, gyermekeik 1947-ben és ’49-ben születtek. Az egy darabig virágzó közös életük a művészetről is szólt: Picasso saját műtermet biztosított párjának, és a festésre buzdította.

A családi „idill” azonban nem épp az a tengerparti séta volt, amelyet a híres fotós, Robert Capa róluk készült fényképe ábrázol. Ezen Gilot a homokban sétál, Picasso egy nagy napernyőt tart fölé. Picasso a valóságban hol gyengédséget mutatott, hol kegyetlenkedett. Egy vita tetőpontján azzal fenyegette meg Gilot-t, hogy elégeti. „Elvette a cigarettát, amelyet elszívott, a jobb orcámhoz érintette, és ott tartotta. Nyilván arra számított, hogy elhúzom, de nem adtam meg neki ezt az elégtételt.”

A könyv, amely a fenti részleteket is tartalmazza, több mint egymillió példányban kelt el több tucat nyelven, Picasso sikertelenül próbálta jogi eszközökkel megakadályozni a kiadását. Onnantól kezdve nem volt hajlandó találkozni Claude-dal és Palomával, így a könyvből származó összes bevétel arra ment el, hogy a két gyermeknek abban segítsen az anyjuk, hogy a festő törvényes örökösei legyenek.

Gilot és Picasso filmekben 
Françoise Gilot alakja a Túlélni Picassót (1996) című mozifilmben és a Géniusz antológia-sorozat 2018-as évadában is megjelenik. Előbbiben Natascha McElhone, utóbbiban Clémence Poésy alakítja a nőt (Anthony Hopkins, illetve Antonio Banderas mint Picasso oldalán).

Saját jogon lett elismert művész

Picasso hatással volt Gilot munkásságára, például az emberi alakok eltorzítására inspirálta őt, ami addig nem jellemezte, de a nő ezt líraibb, kevésbé erőszakos módon tette, mint a spanyol. Picasso barátja, Matisse stílusa még nagyobb hatással volt Gilot-ra, az erősen telített színek használatában. A francia művész megjegyezte, mennyire tetszik neki Gilot szemöldökének háromszöget leíró formája.

A művésznő ugyanakkor korántsem Picasso és társai árnyékában alkotott, megvolt a saját karaktere. A háború után az újrealista (Réalités Nouvelles) absztrakcionisták közé tartozott, pályafutása nagy részét azonban az Egyesült Államokban töltötte, ahová 1970-ben költözött. Később, 1980-ban kezdte megalkotni népszerű „lebegő festményeit”, amelyeket azért hívnak így, mert e hatalmas vásznak – mindkét oldalról festve, felül egy farúddal megtámasztva – a faltól távol lógnak, szinte lebegnek.

Művészi rangja és munkáinak értéke az évek során odáig nőtt, hogy 2021-ben Paloma à la Guitare című festménye, amely lánya 1965-ös portréja, 1,3 millió dollárért kelt el a londoni Sotheby's-ben. Az utóbbi időben munkáit olyan múzeumok állították ki, mint a New York-i Metropolitan Museum of Art és Museum of Modern Art, továbbá a párizsi Pompidou Központ, illetve a budapesti Várfok Galéria.

Élete Picasso után
Gilot 1955-ben feleségül ment Luc Simon festőművészhez, akitől Aurelia nevű lánya született, majd 1962-ben elváltak. 1969-ben megismerte a gyermekbénulás elleni védőoltás kifejlesztőjét, Jonas Salk-ot, akinek aztán egészen az 1995-ös haláláig házasok voltak. Az 1980-as és ’90-es években Gilot jelmezeket, díszleteket és maszkokat tervezett a New York-i Guggenheim Múzeum produkcióihoz, idejét megosztotta New York és Párizs között. Magas szintű francia állami kitüntetéseket kapott.

Van bátorsága a labirintushoz

Lánya, Aurelia úgy véli, édesanyja gazdag és teljes életet élt. „Művészet, férfi, gyerek: nagyon ritka volt, hogy egy nőnek a 20. század közepén ez mind meglegyen. A társadalom azt mondta, választania kell, de anyám nem akart választani. A teljes spektrumot akarta, és azt szenvedéllyel megélni.” A tavalyi, 100. születésnapjára szervezett első saját ázsiai – hongkongi – kiállítása kapcsán például azt mondta: „Az én koromban néha belefáradok az életbe, de soha nem fáradok bele a festészetbe.”

Utóbbi alkalomból a New York Times meginterjúvolta őt manhattani lakásában és műtermében. Az interjún lángvörös ruhát viselt, amelyről azt állította, védelemként, a jelleme megerősítéseként hordja. „Ez teszi lehetővé, hogy olyannak mutassam magam, amilyennek szeretném, hogy lássanak.” Ez rímel arra, amit egyszer korábban mondott, miszerint kétféle ember létezik: akinek van bátorsága az élethez, és akinek nincs. Akinek van, annak akadnak zökkenői az úton, de az élete érdekesebb.

Kép
Françoise Gilot
Forrás: Wikipedia

Ars poeticájaként azt is elárulta, hogy számára a festészet csendes művészet. A magánéletben azonban korántsem a csendre biztatott: „Fiatal nőkként arra tanítottak, hogy hallgassunk (…) Korán megtanították, hogy a második helyet könnyebb megszerezni, mint az elsőt. Azt mondod magadnak, ez rendben van, de nem teljesen. Fontos, hogy megtanuljuk kifejezni magunkat, kimondani azt, amit szeretünk, amit szeretnénk.” Ugyanakkor úgy vélte, a legbensőségesebb gondolatainkat meg kell tartanunk magunknak. A férjünkkel szemben is? – jött a kérdés. „Főleg vele szemben” – nevetett.

Lánya úgy látta, édesanyja második és harmadik házassága felett sokkal nagyobb hatalommal bírt, a két férfit már nevelte is, sőt segített nekik megtalálni önmagukat. Már egyáltalán nem hódolt be a férfitekintélynek, ezzel zárult a folyamat, amelyet még az édesapja indított el nála.

Abban is hű maradt kislánykori önmagához, hogy mindvégig azt vallotta: a művészet elsősorban abból fakad, ami a művészekben belül él, nem pedig abból, ami a szemük előtt van.

„Fontos, hogy egy kicsit naivok, spontánok legyünk” – adta a tanácsot 100 évesen, mondván: „Gyakran az első gondolat a helyes.”

Arra, hogy összességében milyen hatással volt rá Picasso, Chagall, Matisse társasága, azt mondta, sosem versengett velük, inkább csodálta őket. „De abban segítettek, hogy felnőjek” – tette hozzá kellő önbizalommal. „Rájöttem, ha ők olyan nagyok, akkor én sem lehetek túl kicsi.” Végezetül az 1960-as évek elején készült festményeire utalva, amelyek sorozatát Thészeusz és Ariadné mítosza ihlette, így vélekedett: „Talán ők képviselik leginkább azt, aki most vagyok. Az életet labirintusnak tekintem, amely ellen nem harcolsz, hanem mész, amerre visz… Vagy csak menj a másik irányba!”

Források:

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti