Testvérviszályból világmárkák – Az Adidas és a Puma megszületésének igaz története
Két német fiatalember ígéretes vállalkozást indított az első világháború után. Aztán jött a második világégés, a hatalom vállalhatatlan döntésekre késztette őket, a történelem egymás elleni gyűlöletet szított bennük. Mindez kettéosztott egy egész várost, és megszült két máig is rivalizáló céget, az Adidast és a Pumát. A két testvér egy temetőben nyugszik, egymástól a lehető legtávolabb, a viszály és a háborús bűnök emléke pedig máig él.
A Puma 75 éves modellje egyik legrégibb dolgozójával – Forrás: Profimedia – Red Dot
A Rákosi-korszak életveszélyes viszonyai között 1954 októberében Budapesten több ezer fős tömeg tüntetett az utcákon, a feldühödött tiltakozók kirakatokat törtek be. A tömeget feloszlatták, a bíróságok pedig szigorú börtönbüntetéseket szabtak ki, de a hatalom két évvel a forradalom előtt kapott egy kis ízelítőt az utca erejéről. Az 1954-es esemény – bár a pesti nép tréfásan kis októberi szocialista forradalomnak nevezte el – még nem szólt nyíltan a politikáról, az váltotta ki, hogy a világbajnokságon az Aranycsapat a várakozásokkal szemben kikapott az NSZK válogatottjától. Az állás 2–2 volt, amikor a németek a 84. percben megszerezték a győztes gólt. Szepesi György majdnem elsírta magát a rádió mikrofonja mögött. Nem győztünk, hiába szerzett az Aranycsapat – azóta sem megdöntött rekordként – huszonhét gólt a vébén, hiába lőtt Puskás egy érvénytelennek nyilvánított egyenlítő gólt a meccs végén, hiába derült ki, hogy a németeket az akkor még legálisnak számító amfetaminnal doppingolták.
A németek számára viszont ez a diadal napja volt. Egy kis vigasztalást jelentett az elvesztett háború, a romokban heverő gazdaság és a végletesen megtépázott nemzeti öntudat letargiájában.
Volt azonban még valaki, aki maradéktalan örömöt érzett a győzelem után. Adolf Dasslernek hívták, és ő volt a feltörekvő Adidas nevű sportszergyártó cég tulajdonosa. Ez a meccs áttörést jelentett a számára, mivel a német válogatott tagjai az Adidas vadonatúj, felcsavarozható stoplikkal ellátott futballcipőjét viselték a győzedelmes összecsapáson. Dassler már az ötvenes éveiben járt, és a saját bátyjával vívott keserű, gyilkos rivalizálás töltötte ki az elmúlt évtizedeit. Régóta várt már egy ilyen látványos sikerre.
Cipő sportolóknak
Az Adidas és a Puma ősét, a Dassler Fivérek Cipőgyárát 1919-ben alapította két német fiatalember: a 21 éves Rudolf és a 19 éves Adolf Dassler. Mint sok más híres világmárka, ez is rendkívül szerény körülmények között kezdte meg működését. A két testvér kiválóan tudott együtt dolgozni: az idősebb Rudi volt a közönségkapcsolatok és a reklám felelőse, Adi pedig álmodozó, introvertált ötletemberként járult hozzá a cég munkájához. Az elvesztett világháború utáni áldatlan állapotok közepette először főleg papucsokat gyártottak, mégpedig meglehetősen szerény körülmények között a bajorországi Herzogenaurach városában. A háborút követő szűk esztendőkben sokszor volt áramkimaradás, ezért a biztonság kedvéért mindig készenlétben állt néhány kerékpáros áramfejlesztő gép. Amíg egyes munkások dolgoztak, mások buzgón taposták a pedálokat, hogy működjenek a gépek.
A testvérek hamarosan bevezettek egy szokatlan újítást: az 1920-as évektől célba vettek egy kis számú, de folyamatosan gyarapodó társadalmi csoportot. Rájöttek, hogy egyre több férfi vonzódik a szabadtéri kocogáshoz, terepfutáshoz. Ehhez pedig nem álltak rendelkezésre megfelelő sportcipők.
A Dassler testvérek kibővítették a portfóliójukat: hegyes stoplikkal ellátott, tartós bőrből készült futócipőket gyártottak. A márka neve a cipőgyár nevéből – Gebrüder Dassler Schuhfabrik – Geda lett.
A Geda-cipőket extrém igénybevételre, kézzel készítették. A minőségük kiváló volt, ezért a vállalkozásnak lassan, de biztosan híre ment. A harmincas évekre a Geda már közismert név volt, olyannyira, hogy a német nemzeti atlétikacsapat edzője is érdeklődött iránta. Az első nagy áttörést akkor érték el, amikor a német atléták hivatalosan is a Dassler testvérek cipőit kezdték használni a versenyzésre. Közben elkezdett magához térni a német gazdaság is, így a testvérek egyre tehetősebbek és befolyásosabbak lettek. Mire 1933-ban Adolf Hitler hatalomra került, a Geda márka megkerülhetetlen volt a sportban.
Az 1954-es világbajnokságon győztes német válogatott – Forrás: Profimedia – Red Dot
Ellenfelek és ellenségek egy cipőben
Mindkét testvérnek – mint a Reich prominens nagypolgárainak – gyakorlatilag kötelező volt belépnie a Nemzetiszocialista Német Munkáspártba. A vélemények megoszlanak arról, hogy melyikük mennyire volt a Führer lelkes követője, anyagilag mindenesetre nem jártak rosszul. Rudolf volt az, aki komolyabban belemerült az új rendszer ideológiájába, Adolf viszont alaposabban ki akarta használni a helyzetük adta sikereket. Ő volt például az, aki elintézte, hogy az ő cipőgyáruk lássa el a Hitlerjugend fiatal sportolóit cipőkkel, és annak ellenére belépett a szervezetbe, hogy ekkoriban már messze járt a gyerekkortól.
Mire elérkezett az 1936-os berlini olimpia, már a világ sportolóinak jelentős százaléka hordott Geda cipőt. A siker átütő volt a testvérek sportcipőiben versenyző sportolók hét aranyérmet, öt ezüstöt és öt bronzot nyertek. Akaratukon kívül még kellemetlenséget is okozott nekik ez a rengeteg jó eredmény. Ez az olimpia – a német politikai vezetők szándékai szerint – a germán nép, és összességében az „árja faj” dicsőségét volt hivatott bemutatni a világnak.
Amikor a fekete bőrű amerikai atléta, Jesse Owens egymás után nyerte a versenyszámokat Geda cipőjében, a Dassler fivéreknek valószínűleg kiült néhány izzadságcsepp a homlokára. Owens megnyerte a 100 és a 200 méteres síkfutást, a 4x100 méteres váltót és a távolugrást is.
Hitler a versenynap végén kezet fogott a német aranyérmesekkel és egy finn sportolóval, aztán sürgős elfoglaltságára hivatkozva elhagyta a stadiont – állítólag azért, hogy ne kelljen egy fekete amerikaival fizikai kontaktust teremtenie.
A Dassler gyárban a hihetetlen sikerek hatására hirtelen felfutott a termelés, majd amikor kitört a világháború, menetrendszerűen megérkeztek a katonai megrendelések is. Havi tízezer-ötszáz pár katonai bakancs gyártására kötelezték őket.
A Dassler fivérek, Adolf 1915 körül (balra) és Rudolf – Forrás: Profimedia – Red Dot
Kíméletlen háború és testvérharc
A politika és a két fivér közötti személyiségbéli különbségek egyre komolyabb feszültségeket okoztak. Az sem segített a helyzeten, hogy Rudolf és Adolf továbbra is közös házban éltek a szüleikkel és házastársaikkal. Komoly szerepet játszott viszonyuk megromlásában az asszonyok viszálya. Adi fiatal felesége, Käthe túlzottan is ambiciózus volt, mindenáron bele akart folyni a cég üzleti ügyeibe, és a népes család minden egyes tagjával összetűzésbe keveredett.
Aztán a háború tovább súlyosbította a helyzetet. A német hadsereg katonai szolgálatra kötelezte Rudolfot, míg Adolf felmentést kapott, hogy vezethesse a vállalatot. A testvérek ekkor már komolyan összevesztek, és egymást okolták, sőt árulónak nevezték.
Ahogyan aztán Németország fokozatosan csúszni kezdett lefelé a lejtőn, és a hadiipart egyre valószínűtlenebb túltermelésbe hajszolták, a Dassler testvérek cipőgyárára is sor került. A hadsereg átvette az irányítást, leállíttatta a cipőkészítést, és az egész gyárat átállította haditermelésre. Ettől kezdve Panzerschreckeket, azaz vállról indítható rakétavetőket kellett készíteniük. Rudi, aki a második legnagyobb lengyelországi zsidó gettóban teljesített szolgálatot, leveleiben követelte az öccsétől, hogy értesítse őt minden döntéséről, kérje ki a véleményét, sőt, a feleségét, Friedlt nevezze ki helyettesének.
Ez persze nem történt meg, a viszonyuk pedig végleg elmérgesedett, majd egyre nyíltabb ellenségeskedéssé változott. A háború végnapjaiban, az előretörő szovjet csapatok elől menekülve Rudolf megszökött a hadseregtől, és elindult haza, hogy rendet tegyen a Geda háza táján. A Gestapo elfogta és letartóztatta. Amikor aztán véget ért a háború, és szabadon engedték, Rudi hazament Herzogenaurachba. Itt viszont az amerikaiak tartóztatták le, és háborús bűnökben való részvétellel vádolták.
Adi és a felesége, Käthe is azt vallotta, hogy SS-tag volt, így egy évet töltött fogságban.
De Adi sem járt sokkal jobban. Rudi visszaadta a kölcsönt, és ő is beárulta a testvérét. Azt állította, hogy kettőjük közül Adi ragaszkodott a fegyvergyártáshoz, és a saját zsebére dolgozott. Ezzel komoly veszélybe került, mivel a nácimentesítési program rendje szerint a második legveszélyesebb kategóriába, vagyis Belasteternek sorolták, olyan párttagok és támogatók közé, akik anyagilag profitáltak a rendszer bűneiből. Ez a státusz tíz év börtönbüntetést jelentett volna.
Adit végül a városka félig zsidó polgármestere mentette meg, aki tanúvallomásában elmondta, hogy Adolf Dassler a saját házában rejtegette őt az elhurcolás elől. Adit ezek után alacsonyabb fokozatú bűnelkövetőnek, Minderbelasteternek nyilvánították, majd a felesége közbenjárására egyszerű követővé, Mitläuferré fokozták le.
Ezeket a kölcsönös árulásokat már soha többé nem tudták megbocsátani egymásnak, a Dassler fivérek egykor harmonikus kapcsolata egyszer s mindenkorra engesztelhetetlen gyűlöletté változott.
Az idős Adidas Adolf Dassler Franz Beckenbauer és Uli Hoeness társaságában – Forrás: Profimedia – Red Dot
Az ellenségek városa
Amint elültek a háború legvadabb utórezgései, 1948-ban a Dassler Fivérek Cipőgyárát hivatalosan is kettéosztották. Adolf a saját becenevéből és a vezetéknevéből alkotta meg az Adidas elnevezést, mire Rudolf hasonló módszerrel a Ruda márkanevet választotta, amit nem sokkal később Pumára változtatott.
Herzogenaurach városában ők voltak a legfőbb munkaadók, így a két család gyűlölködése miatt az egész település egyfajta shakespeare-i megosztottságban élt.
A várost kettéválasztó Aurach nevű folyó egyik oldalán az Adidas, a másikon a Puma tevékenykedett. Mivel nem volt olyan család, amelyik ne lett volna szoros kapcsolatban egyik vagy másik munkáltatóval, a lakosok is ellenségként tekintettek egymásra.
Azonnali elbocsátás terhe mellett szigorúan tilos volt az ellenség munkavállalóival házasodni, sőt kapcsolatot tartani is. Mindkét vállalat dolgozóinak saját kocsmái és színháza volt, mindenki figyelte a számára kevéssé ismert lakosok cipőjét, nehogy véletlenül a tilosba tévedjen.
A következő évtizedekben mindkét cég sikeresen tevékenykedett, de az Adidas messze elhúzott a verseny során. A futball-világbajnokság megnyerése után olyan neveket sorakoztattak fel a cipőik viselői között, mint Muhammad Ali és Joe Frazier, míg a Puma „mindössze” a brazil futballválogatottat nyerte meg magának. Az Adidasnál „találták fel” a tömegesen gyártott, bárki által megvásárolható tréningruhákat, valamint a fel- és lecsavarozható stoplikat, ami újabb hatalmas lökést adott a világhírüknek.
A háborút követő évtizedekben sokszor felmerült, hogy a testvérpár a náci rendszer legnagyobb haszonélvezői között volt, mégis háborítatlanul folytathatták a működésüket a háború után is. A felvetés nagyon is jogosnak hangzik, legföljebb a realitások szólnak ellene. Hitler rendszerének a szorításából lehetetlen volt menekülni, minden nagyiparosnak be kellett állnia a sorba. Ha megvizsgálunk néhány mai óriáscéget, nagyon hasonló, sőt ennél súlyosabb eseteket találunk. A nácik az IBM infrastruktúrája segítségével azonosították és tartották nyilván a deportálandó zsidók millióit, a Volkswagen tizenötezer koncentrációs táborokból hozatott rabszolgával gyártott katonai járműveket a német hadsereg számára, sőt felépített egy teljes tábort is a munkásai fogva tartására.
A Coca-Cola kifejezetten a háborús német piacra fejlesztette ki a Fantát, Hugo Boss tervezte a náci egyenruhák egy részét, és komoly pénzadományokat biztosított az SS számára.
A Bayer gyógyszergyár anyavállalata, az IG Farben pedig az auschwitzi haláltábor közvetlen szomszédságában, rabszolgamunkásokkal dolgoztatott, és kifejlesztette a tömeggyilkosságokra használt Zyklon-B gázt.
A Dassler fivérek büntetése szimbolikusan talán a viszálykodás lett, amit a háború okozott. Az egymás iránti gyűlöletük olyan erős volt, hogy minden békítési kísérlet kudarcot vallott. A versengés nemzedékeken át húzódott és bizonyos mértékig a mai napig is tart, bár az évtizedek során civilizált szintre csitult. Először Rudolf halt meg 1974-ben, majd Adolf is követte 1978-ban. Haláluk esetére mindketten szigorú parancsba adták, hogy egymástól minél messzebbre temessék őket. A herzogenaurachi temető két átellenes végén nyugszanak, a lehető legnagyobb távolságra egymástól.
A cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>
KAPCSOLÓDÓ TARTALOM
A kukoricapehely és a wellness születése – A Kellogg-testvérek karrierje
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
