Fischer Annie, a zongora magyar királynője
Fischer Annie 19 évesen, 1933-ban megnyerte a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny első díját, amely nemzetközileg is ismertté tette őt. Felfelé ívelő karrierjét a második világháború megszakította, de megtörni nem tudta. Férjével a háború elején a semleges Svédországba menekültek, ahonnan 1946-ban tértek vissza Magyarországra. A világhírű művésznő ezután itthonról turnézott élete végéig, varázslatos és egyedülálló játékával elkápráztatva a világot. De ki is volt Fischer Annie a sikerek mögött?
Csodagyerekként a világhír felé vezető úton
Szülei hamar felfigyeltek a kislány tehetségére, aki autodidakta módon, eleinte a szomszédjukban tanító zongoratanárnő óráit figyelve kezdte játszani az ellesett darabokat zongorán. Gyerekként került a Zeneakadémiára, ahol Székely Arnold, majd Dohnányi Ernő tanítványa lett. 1924-ben, tízévesen volt az első nyilvános szereplése, Beethoven I., C-dúr zongoraversenyét adta elő, majd egy évvel később játékával annyira elbűvölt egy svájci művészházaspárt, hogy rögtön szerződtették, és innentől pályája töretlenül ívelt felfelé. Támogatásukkal egész fiatalon kora kiemelkedő, nemzetközi hírű koncertszólistájává vált. Sosem játszott el egy darabot kétszer ugyanúgy, szenvedélyesen mélyült el a zeneművekben. Elsősorban Mozart, Beethoven, Schubert, Schumann, Mendelssohn, Chopin, Brahms, Liszt műveire épült a repertoárja, valamint Händel és Bach darabjait is szívesen játszotta. 1933-ban, 19 évesen első lett a Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyen, ezzel vette szárnyára a világhír, pedig sosem szerette a versenyeket.
Házassága sírig tartó szerelem volt
Pályája elején ismerte meg későbbi férjét, Tóth Aladár zenekritikust, aki figyelemmel követte a kivételes tehetségű fiatalt. „Ezt a törékeny kislányt, mikor a zongoránál ül, már most az igazi művészlélek magába mélyedése, világtól elvonatkoztatott magánossága hatja át. Csupa komolyság és őszinte, igaz temperamentum” – írta róla akkor, amikor tízévesen a nagyközönség elé lépett. Fischer Annie-val egy olaszországi turnén kerültek közelebb egymáshoz, ahová Annie édesanyja kérésére kísérte el a fiatal lányt a nála tizenhat évvel idősebb kritikus.
Ezen az úton életre szóló szerelem szövődött kettőjük között, amely Tóth Aladár haláláig tartott.
Az olaszországi út után Tóth Aladár nem írt több kritikát róla, viszont aktívan támogatta Annie karrierjét, később együtt állították össze a művésznő műsorait is. Annie 23 éves korában, 1937-ben házasodtak össze. A második világháború zsidóüldözését a semleges Svédországban vészelték át, ahová Fischer Annie zongorakoncertje miatt utaztak, és ahonnan csak 1946-ban tértek vissza Magyarországra. Kortársaik elbeszélése alapján kapcsolatuk meseszerűen harmonikus volt, házasságukat barátaik szerint a szoros lelki kötelék mellett mély intellektuális kapcsolat jellemezte.
Művészházaspárként a Rákosi-korszakban
Tóth Aladár 1946-tól a Operaház igazgatói tisztségét töltötte be, Fischer Annie pedig az ötvenes-hatvanas évektől Magyarország „zenei nagyköveteként” járta a világot. A kommunista rendszer „kegyeltjei” voltak tehát, viszont éppen elismertségüknek köszönhetően sikerült több ismerősük és barátjuk karrierjét és talán életét is megmenteniük. Fischer Annie például személyesen járt közben Rákosi Mátyásnál, amikor a háztulajdonosukat ki akarták telepíteni, Tóth Aladár pedig sokat tett azért, hogy az Operaház művészeit megmentse a rendszer zaklatásától.
„Annie és Tóth Aladár – akárcsak mentorom, Kodály Zoltán – nevüket, befolyásukat rendületlenül arra használták, hogy segítsék a félretolt, hátrányos helyzetbe került művészeket” – emlékezett vissza Vásáry Tamás zongoraművész.
Nyaraikat a Balatonaligán lévő házukban töltötték, ahol a hétköznapi kikapcsolódás mellett rendszeresen vendégül látták a korszak legnagyobb alkotóit, zeneművészeit, kritikusait. Közeli barátságot ápoltak Kodály Zoltánnal és feleségével, valamint a zenei világ élen járó zenészeivel, például Solti Györggyel, Ungár Imrével, Rév Líviával, Kuttner Mihállyal. Élénk társasági életet éltek; a Balaton-parti házból kiszűrődött Fischer Annie játéka, ahogy a Bösendorfer zongorán gyakorolt, valamint a külföldi rádióadókon hallgatott zeneművek hangjai.
A művészházaspár balatoni idilljét a pártállam bolygatta meg egy időre, amikor pártüdülő épült a házuk helyén. Az elbeszélések szerint kárpótlásul több helyi ingatlant is felajánlottak nekik, ám Fischer Annie-ék ragaszkodtak a megszokott környezetükhöz, így végül nyaralójuk mását építtette fel számukra a párt vezetősége. Fischer Annie életének kiemelkedő helyszíne volt a Balaton: szeretett horgászni, csónakázni a tavon, és esténként konyhaművészetével kápráztatta el a náluk vendégeskedőket.
Később, amikor a világ legtávolabbi pontjaira is eljutott, azt nyilatkozta, hogy a balatoni naplementét nem cserélné el semmivel.
Királynői méltóság és hiteles egyszerűség
Pályája során világhírű karmesterekkel dolgozott együtt, mint például Otto Klempererrel, akivel a londoni Royal Festival Hallban Beethoven össze zongoraversenyét adták elő. Fellépett a New York-i Carnegie Hallban is, előadásaival beutazta a világot Japántól Ausztráliáig. Bár sosem tanított, a Zeneakadémia növendékeit jól ismerte, sok ifjú tehetség útját követte nyomon és támogatta élete során. Kocsis Zoltán, Vásáry Tamás, Schiff András, Frankl Péter, Prunyi Ilona, Failoni Donatella, Hauser Adrienne, Varga Csilla útját a kezdetektől segítette. Csoba Tünde volt az egyetlen, akivel hosszú időn át kötetlenül, de tanítványaként foglalkozott. „Nagyon irritálta az »üres« zongorázás. […] Számára egyetlen egy dolog volt a fontos, és azzal kellett foglalkozni: mire gondolt a zeneszerző, mit érzett, miért írta le ezt vagy azt a darabot, mi a mondanivalója. Még akkor is, ha ma már ez teljesen kifürkészhetetlen. Ezt kell közvetíteni a közönségnek, csakis ennek van értelme” – emlékezett vissza rá Csoba Tünde, akinek a fellépési drukkját is segített csökkenteni. Ezzel egybecseng, ahogy Kocsis Zoltán jellemezte őt: „A zeneművek művészi igazságát talán senki nem kereste oly ádázul kitartóan, mint ő.” Máshol úgy fogalmazott, hogy Fischer Annie-t „királynői méltósággal ötvözött hiteles egyszerűség” jellemezte.
Egyébként láncdohányos volt, aki szinte csak arra az időre tette le a cigarettát, amíg a zongora előtt ült a színpadon, s mire az előadás végén a függöny mögé ért, már meggyújtott cigarettával várták. Mindig választékosan, elegánsan, de szerényen öltözködött, és szép alakja, fotogén arca gyakran megihlette a fotósokat.
A zongoraművész, aki nem szerette visszahallgatni a játékát
Időskorára annyira elmélyült Beethoven alkotásaiban, hogy – a világon egyedüli zongoristaként – mind a 32 szonátáját felvette lemezre.
Később többször megismételte a felvételeket, mert elégedetlen volt velük, majd nem engedte, hogy megjelenjenek, végül csak 1995-ben, 80 éves korában bekövetkezett halála után váltak a nyilvánosság számára elérhetővé. Egész életében az a hír járta róla, hogy nem szereti a hangfelvételeket, különösen a saját játékát nem szerette visszahallgatni, így művészi nagyságához képest viszonylag kevés felvétel maradt utána. „Halálom után már mindent kiadhatnak velem” – mondta barátainak.
Nem adott interjúkat sem, és az őt övező rajongást is igyekezett kerülni. Több kalózfelvétel készült zongorajátékáról, és anekdoták őrzik, hogy a nagy önkritika ellenére időnként mennyire meglepte saját játékának kiválósága. Visszaemlékezések szerint egyszer Frankl Péter zongoraművész lakásának ajtaján belépve meghallotta az éppen szóló lemezfelvételt, és megkérdezte: „Ki játszik ilyen szépen Mozartot?” „Ez egy ritka kalózlemez, amelyen Otto Klempererrel te játszod az Esz-dúr zongoraversenyt” – hangzott a felelet.
Fischer Annie számos elismerése mellett háromszor kapott Kossuth-díjat. Hivatásának és a zenének rendelte alá az egész életét, ezért nem vállalt gyermeket. Még nyolcvanadik évéhez közeledve is megajándékozta néhány hangversennyel a hazai, az olasz és a japán közönséget. „Amikor az előadóművészi pályáról beszélgettünk, gyakran megkérdezte: »Tudod, mit vállalsz? Ez egy dög pálya.« Sokszor beszélt arról, hogy milyen nehéz, de sohasem tudott lemondani róla. A pálya éltette” – emlékezett rá tanítványa, Csoba Tünde. Hetven éven keresztül játszott és kápráztatta el a világot.
Felhasznált irodalom:
- http://www.parlando.hu/Csoba1.htm
https://web.archive.org/web/20170815135801/http://lfze.hu/hu/nagy-elodok/-/asset_publisher/HVHn5fqOrfp7/content/fischer-annie/10192#
http://www.parlando.hu/2014/2014-4/Egy-hamis-FischerAnnie-kep-urugyen.pdf
http://epa.oszk.hu/02900/02964/00014/pdf/EPA02964_gramofon_2014_nyar_006-016.pdf
https://www.ujsagmuzeum.hu/fischer-annie/
https://mersz.hu/mod/object.php?objazonosito=matud202110_f66602_i1
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>