„Féltékeny vagyok a gyerekemre!” – Apák szülés utáni krízisben

„Rosszabb napokon egyenesen azt képzelem, hogy a terhesség tönkretette az életünket. Azt gondolom, hogy nem vagyok elég jó. Én akarok lenni a tökéletes apa, férj és munkaerő, de úgy érzem, mindenben kudarcot vallok. Közben pedig mindenki állandóan azt kérdezgeti, miért nem vagyok boldog, hiszen mindenem megvan: szép feleségem, tető a fejem felett, egy gyönyörű gyerekem és egy jó munkám” – panaszolja Péter, aki fia születése óta gyakran érzi kirekesztve magát saját családjából. Mintha anya és gyermeke összezárt volna, saját burkot növesztve maguk köré.

apaság
Kép: Pexels / Laura Garcia

Szakemberek szerint egyáltalán nem ritka, hogy így éreznek a férfiak, hiszen már a fogantatással megkezdődik a magzat és az anya ,,titkos” kapcsolata. Ebbe az apa csak az anya segítségével nyerhet betekintést, anélkül kirekesztve érezheti magát a kapcsolatból, és ez később hatással lehet a gyermekével való kapcsolatára. A férfi lassan szembesül azzal is, hogy mást és más módon várhat el és kap kedvesétől, akinél egyre inkább az anyai érzések és érzelmek helyeződnek előtérbe. A szülőséggel az énnek, az egonak picit meg kell szűnnie, hogy egy másik élet fejlődése lehessen előtérben.

Tovább nehezíti a helyzetet, hogy a várandósság alatt, a szülés idején, majd a szülés utáni időszakban elsősorban az anyára koncentrál a környezet, míg az apának a szerepe a család stabil hátterének biztosítása lesz.

Senki nem foglalkozik az ő érzelmeivel, megváltozott szerepével és helyzetével. Szorongásairól, félelmeiről, esetleges csalódásairól nem beszélhet senkivel, hiszen az „férfiatlan” lenne. Ehelyett gyakran az alkohol vagy a munka lesz „segítőtársa” e negatív érzelmek leküzdésében. „A folyamat előrehaladtával a férfi egyre több felelősséget élhet meg, hiszen a gyermek érkezéséig neki kell megteremtenie az ideális körülményeket, az anyagi biztonságot. Ez egy szép folyamat, ám lelkileg komoly változásokkal jár. Eltávolodhatnak a családtól, „offline” apákká válhatnak”– vázolta a jelenséget Léder László pszichológus, az Apa Akadémia vezetője.

Szülés utáni depresszió

A munka mellett ezer feladat zúdul az apákra: éjjel is besegítenek, aggódnak a mamáért, a babáért, de közben hiányt szenvednek gyengédségben, intimitásban és szexualitásban is. Gyakran úgy érzik, hogy feleségüknél a második helyre szorultak.

Leginkább a kétségbeesés és a kilátástalanság érzése, továbbá az apaszereppel való azonosulási képtelenség érzése fogalmazódik meg, de nem ritka a babával kapcsolatos féltékenység sem.

Ha ezek hónapokon át fennállnak, az hangulatzavarhoz, családon belüli konfliktusokhoz vezethetnek. „Nemcsak az anyáknál, de az apáknál is gyakran alakul ki depressziós állapot a gyermek megszületése után. Bizonyított tény, hogy az apaság is biológiailag kódolt, genetikusan hozott szerep. A babavárás alatt a férfiakban is történnek hormonális változások; például nő az oxitocin és a prolaktin szintjük, a tesztoszteron szint pedig a mélypontra esik” – mondja a szakember.

Apák gyeden

„Látni kellett volna a főnököm arcát, mikor bejelentettem, hogy gyedre megyek. A feleségemmel átbeszéltük, hogy mik lesznek a teendőim. Amióta otthon vagyok a picivel, még jobban tisztelem a feleségemet, hogy ezt két gyerekkel ő már végigcsinálta előttem. Sokkal jobban kifáradok a nap végére, mint mikor dolgoztam. De megéri, mert élvezem” – mondja a 32 éves Gábor.

A modern apa szerepe elsősorban abban jelentkezik, hogy az apák aktívabb szerepet kívánnak játszani családjuk életében, gyermekeik hétköznapjaiban és nevelésében.

Léder László pszichológus szerint a modern apaság legfőbb jellemzője, hogy az apa nem kiegészíti az anyai nevelést, hanem az apa ugyanolyan fontos szereppel bír a család életében, mint az anya.

A médiumokban és a közbeszédben is gyakrabban kerül elő az apaszerep fontossága. Mostanában szerencsére a vállalatok elkezdtek az apákra is koncentrálni: egyre több családbarát munkahelyi megoldás közül lehet válogatni, és apáknak szóló programok is indulnak. Az sem ritka, hogy az apuka megy el gyesre, gyedre, az anyák pedig nyugodt szívvel bízhatják rájuk a babát, ha dolgozni szeretnének vagy dolgozniuk kell. És talán jól is van ez így…hiszen, ha mindkét fél túldolgozná magát, az megterhelné a párkapcsolatot és mérsékelné a további gyermekvállalási kedvet, mert csökkenne az intimitás és a szexuális libidó. „Összességében elmondhatjuk, hogy a családtervezés, a gyermekvárás és a gyermeknevelés nem női feladat, hanem egy férfi és egy nő közös feladata; mindkettőre egyformán szükség van. Ha apaként mégis úgy érezzük, hogy nem tudunk mit kezdeni a gyerekünkkel, szeretgessük, szervezzünk közös programokat. Ha a gyermekünk érzi a szeretet és a figyelmet, kiváló apa válhat belőlünk. Ugyanakkor fontos újra megtalálni egymást, nem szabad beleragadni az anyai és apai szerepkörbe. Ezen sokat segíthet, ha a pár már a baba érkezése előtt tudatosan elkezd erre felkészülni ” – javasolja a szakember.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti