Műteremvillák az eperfák árnyékában, ahol Jókai Mór is lakást vett – A terézvárosi Epreskert története

Selyemhernyók a városban

Nehéz elképzelni, hogy a XVIII. században a mai Kodály köröndön túli terület valóságos homoksivatag volt. Az erősebb szél úgy hordta szét az apró szemcséket, hogy azok az egész városban kavarogtak. Bár a területen itt-ott felbukkantak majorságok, gyümölcsösök, kertek, szőlőültetvények és présházak, a homokos talaj megkötéséhez fákra volt szükség, így jelentek meg az akácok mellett az első eperfák. Az eperfákat azonban nem termésük, hanem leveleik miatt ültették. 

Hazánkban ugyanis ekkor vette kezdetét a selyemgyártás, a selyemhernyók egyetlen táplálékforrása pedig nem más volt, mint az eperfalevél. 

Ezt használta ki a spanyol származású Valero család, amely 1776-ban alapított selyemgyárat a mai Király, Akácfa, Dob, Kürt utcák által határolt területen. A termelés növekedésével 1851-ben az üzem egy új, Hild József tervezte épületbe költözött át a Honvéd utcába. A mai Bajza, Szondi, Munkácsy Mihály és Kmety György utca által határolt terület, s benne az eperliget pedig három évtizeden át parlagon hevert. 

Huszárvágással a kertbe 

Az 1867-es kiegyezést, illetve Buda, Óbuda és Pest 1873-as egyesítését követő években fontossá vált, hogy az új főváros számos részét, többek között a mai Andrássy út környékét is rendezzék. A tervek megvalósítása azonban bontással kezdődött, a munkálatok pedig Huszár Adolf műtermét is érintették. A szobrászművész, aki ebben az időben épp Deák Ferenc Kerepesi temetőbe (ma Fiumei úti sírkert) szánt mauzóleumán dolgozott, kárpótlásként az akkor még rendezetlen Epreskert területén kapott új telket 1879-ben. 

Az 1880-as évektől az állam a Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezde számára adta át a ligetet, ahol az intézmény két festészeti és egy szobrászati mesteriskolát nyitott, hogy a diákok közvetlenül a korszak meghatározó művészeitől leshessék el a fortélyokat. 

Elsőként Benczúr Gyula jutott műteremházhoz, őt követte Lotz Károly a festőiskolájával. 

A szobrászati képzést Strobl Alajos indította el, aki hamar az Epreskert lelkévé vált. 

Kép

Pátzay Pál szobrászművész epreskerti műtermében Kodály Zoltán mellszobrával, 1966. Balra a háttérben a Támaszkodó nő szobra, később Kodály síremlékeként állították fel – Forrás: Fortepan / Bojár Sándor
 

Cézártól Erzsébet királynéig 

Strobl Alajos 1889-ben költözött az akkor még rendezetlen Epreskertbe, és az első pillanattól szívén viselte a terület sorsát. Nem csupán a kert rendezésére volt gondja, hanem színes kulturális programokat, történelmi színdarabokat és jelmezes estélyeket is szervezett. Az eperfák árnyékában aranyhalakkal teli szökőkút díszítette a ligetet, amely otthont adott több különleges állatnak is. 

Ilyen volt „Maki, a kedves imitátor. Többnyire láncon tartják, mert ugyancsak sok gondot ad, ha elszabadul; a fa tetejére nehéz utánakapaszkodni. A Mátyás király épületének romjai között őzek és nyulak tanyáznak, a remek szobrok piedesztáljain büszkélkedik egy kakas. [...] Azonban van egy fenevadja az igaziból. A sivatag királya, a legveszedelmesebb bestiák egyike az, amilyennel találkozni még az Epreskertben sem tanácsos [...] megnyugtatásul közöljük, hogy az oroszlán nem egyéb, mint egy becsületes, illemtudó német dogg. A Cézár. Stróbl Alajos, Cézár gazdája csináltatott neki egy oroszlángallért, s pamacsot a farka végére”, hogy elriassza a besurranó tolvajokat – olvasható az Uj Idők 1900-ban megjelent számának hasábjain.

 A Magyar Szalon 1891–92-es kiadványában egy művészestélyről számolnak be: „Gyors egymásutánban hozták a fogatok a közönséget. [...] Itt egy bájos rococo jelmez a legfantasztikusabb változatokkal; ott török, khinai, oláh és görög jelmezek elbűvölő színgazdagsággal; szerecsen-costume, frakk, bohócsüveg és cylinder a legkülönbözőbb egyvelegben, mintha csak a londoni vásárról festettek volna egy csoportképet. Ott volt egész Budapest.” 

A vendégsereget tarkabarka látványosságok fogadták, többek között a Barnum Múzeum, „mely az igazi ritkaságok gazdag tárházát mutatja be, hol megvan mindaz, aminek meg kellene lenni.” 

„Többek között látható volt Achilles sarka, mely természetesen nem egyéb, mint egy rongyos czipő leszakadt sarka, Eris almája, egy valóságos vöröshagyma, Tinódy lantja, melyet Gyulai Pál kezel, valami fadeszka zsineghúrokkal”, valamint „spiritista festő műterem, melyben az volt a legeredetibb, hogy semmit sem látott az ember”. 

Strobl a műtárgyakért is rajongott, számtalan alkotást mentett meg, és helyezett el az Epreskertben, így a budavári Nagyboldogasszony-templom, ismertebb nevén a Mátyás-templom XIII–XIV. században készült kapuzatát, valamint a Kolozsvári testvérek által készített Sárkányölő Szent György-szobrának és Mátyás király bau­tzeni domborművének másolatát. Az Epreskert közepén Mayerhoffer András 1744–49-es józsefvárosi kálváriája is helyet kapott, amit Strobl a lebontástól mentett meg. 

Számos ismert szobor mása is felbukkant itt, ez nem is olyan meglepő, hiszen a képzőművészek másolatok készítésével is keresték kenyerüket. A kert egyik legértékesebb darabja Erzsébet királyné carrarai márványból készült szobra. A műalkotást eredetileg Szécsi Antal és Mayer Ede szoborcsoportjának részeként az Országház kupolacsarnokába szánták, de a felállítás technikai nehézségekbe ütközött. Sissi szobrát 1950-ben az újrahasznosítástól mentették meg Strobl szellemi örökösei, de ide került a Pátzay Pál által készített Sztálin-mellszobor is. 

Jókai-Feszty-szalon 

Míg a szobrászok jellemzően a Lendvay, a festők a Bajza utcában éltek. „Az epreskerti művésztelep hatalmasan fejlődik. Egymásután építik rajta az ízléses nyaralókat és műtermeket. […] Maholnap készen lesz egy új műterem és nyaraló, a Feszty Árpádé, melynek terveit maga a művész csinálta. Az egyemeletes épület góthikus ablakaival s nemes egyszerűségével igen kellemes benyomást tesz. [...] A művésznek nemcsak műterme lesz itt, hanem magánlakása. Ott fog lakni Jókai Mór is, kinek a leánya Jókai Róza tudvalevőleg Feszty Árpád neje” – adta hírül a Pesti Hírlap 1891-ben. 

A velencei paloták ihlette villában pezsgett az élet, írók, újságírók és politikusok, többek között Justh Zsigmond, Bródy Sándor, Herczeg Ferenc és Gozsdu Elek voltak a szalon állandó vendégei, ahol a tarokkpartik mellé svábhegyi bor dukált. 

Az ijfú pár és az író között azonban egyre fagyosabbá vált a hangulat, egyrészt a mulatságok növekvő költségei, másrészt Jókai új házassága miatt. A hetvennégy éves író 1899-ben feleségül vette a nála több mint ötven évvel fiatalabb Grósz Bella színésznőt, akivel végül az Erzsébet körútra költöztek át – az epreskerti ingatlan pedig a Petőfi Társaság tulajdonába került. 

A művészet szolgálatában 

Az első világháború az epreskerti idillnek is véget vetett, a műtermekben ideiglenesen hadikórházat alakítottak ki. Az 1920-as évekkel új időszak kezdődött, az egyre szaporodó magánvillák kiszorították a művészeket. A területéből jócskán vesztő kert 1921-ben a Magyar Képzőművészeti Egyetem tulajdonába került, ezzel párhuzamosan jelentek meg a plein-air festészet művelői. Az Epreskert hamarosan nem csupán az alkotás helyéül szolgált, többen ide költöztek, annak ellenére, hogy a körülmények egyáltalán nem voltak kedvezők. 

„A helyiség nedves, egészségtelen volt, mert fűteni sem lehetett, WC sem volt, de hat évig kibírtuk” – emlékezett vissza Barcsay Jenő festő. A második világháború nem kímélte a kertet, a tüzelőhiánnyal küzdő lakosság egy kivételével kivágta az eperfákat. Csak az 1960-as években, Pátzay Pál rektorsága idején ültettek a helyükre csemetéket. Az Epreskert 2013 óta műemléki védettséget élvez, a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő, szobrász és látványtervező tanszékének műtermei, valamint a fém- és bronzöntő, kőfaragó, gipsz-, illetve üvegműhelyeknek ad otthont, a belépés engedélyhez kötött. 

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.