Elfeledett húsvéti szokásaink
Húsvétra készülünk. Böjttel, imádsággal, megtisztult lélekkel várjuk, hogy elérkezzék az egyházi év legnagyobb ünnepe, Krisztus feltámadása. Hazavisszük a szentelt barkát, de nem biztos, hogy tudjuk, mit jelképezett régen ez a szentelmény. Részt veszünk a föltámadási körmeneten, de keveset tudunk arról, hogy egykor tágabb volt ez a „mágikus kör” mint a templom körüljárása. Járjuk körül együtt virágvasárnaptól néhány szokás eredetét, illetve még nyomokban élő, de ritkábban emlegetett hagyományainkat!
Kép: Pxhere
Virágvasárnap
Nagyhét előtti határnap, virágvasárnap. Ez a nap őrzi Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulásának emlékét. A szamárháton érkező Krisztus lábai elé ágakat tettek, a szertartásokban aztán a faág, mint pálmaág, a királyok, győztesek jelvénye jelenik meg. Ezt a jeruzsálemi bevonulást idézi fel a virágvasárnapi körmenet. Nálunk a barka, a tavasz hírnöke selymes puha szemeivel hivatott felidézni Isten bárányát. Mikes Kelemen 1735-ben kelt rodostói levelében megemlíti, hogy a már igen gyenge II. Rákóczi Ferencnek szentelt ágat vitt a pap. A megszentelt barkaágat hazavisszük, és őrizzük. Nem is olyan régen a szentelt barkának még fontos egészségvarázsló, védő-óvó szerepe volt. Egy-egy szemet le is nyeltek, betegség, torokfájás ellen. Turán nem volt szabad bevinni a házba, mert akkor nem kelnének ki a kiscsibék, a gang alá tették, de még a disznóól szélébe is, hogy jól hízzék a disznó. Fejér megyében viszont jeles helyre került a házban, így óvva a házat minden veszedelemtől. A nádtetőbe is dugtak, nehogy tüzet fogjon. Villámcsapás, és égiháború ellen is jónak vélték. A szentelt barkát következő húsvétig megőrizték, akkor elégették.
Nagypéntek
Nagypéntek Jézus halálának és keresztre feszítésének napja, a testi-lelki tisztálkodás ideje. Néhány, a nép körében sokáig élő szokás még a kereszténység előtti tavaszkezdő szokásokhoz nyúlik vissza. Ilyen szokás volt, hajnalban a közeli folyóhoz lemenni megfürödni, mosakodni, a testi-lelki bajokat lemosni. Tápén úgy gondolták, így majd nem fog rajtuk a rontás, igézés. Később ez a szokás a kútnál történő mosakodássá szelídült. Magyaralmáson napfelkelte előtt a lányok a tóban mosakodtak, szeplősek ne legyenek. Sőréden így bíztatták egymást: gyertek gyerekek, megmosakszunk, hogy ne legyünk lusták. Az Ipolyságban vittek is haza a vízből, és szenteltvízként használták fel.
Nagyszombat
Húsvét vigíliája estéjén megkondulnak a harangok, így hirdetve Krisztus feltámadását. A tűz meggyújtásával, és megszentelésével aztán fény gyúl a templomokban és lelkekben is. Valamikor az új tűz parazsából vittek haza, és ezzel gyújtottak a házban is újra tüzet. Ma már a körülményeink mások, de egy szál gyertyát gyújhatunk mi is az ünnepi asztalon.
Általánosan elterjedt, mára kiveszett, de igen ősi gyökerű volt a nagyszombati határkerülés. Bálint Sándor utal is rá, hogy ez az archaikus szokás már beolvadt a körmenetbe. A határkerülés a föld termékenységének, a bő termésnek a biztosítása, a legrégebbi időkben a földhatárok évenkénti számbavétele. Története a középkorba nyúlik vissza, amikor a földhatárokat még csak az emberi emlékezet, és a határhompok, határkövek őrizték, így időről időre az új nemzedék eszébe is kellett vésni azokat. Előtte való napokban már kitisztították a környékbeli csorgókat, kutakat. Este a legények, férfiak a templomnál gyülekeztek, megtörtént a tisztségválasztás (király, ítélőbíró, csapómester stb.). Az ifjaknak kellett megkeresni a csorgókat, határhompokat, ahol aztán jól megcsapták őket, hogy el ne felejtsék azokat. A Székelyföld egyes részein szorosan hozzátartozott, máig élő a fenyőágazás szokása is, éjjel fenyőágakat kötöztek a kapukra, van ahol minden házhoz, van ahol csak a lányos házakhoz. Hétfőre virradóra aztán a csapat elindult hajnalozni, locsolkodni.
Talán a határkerülés szokásának átmentése, hogy Eger környékén, az Ipolyságban is a harangszó hallatán kiszaladtak a kertbe megrázni a gyümölcsfákat, hogy többet teremjenek.
Húsvétvasárnap
Ilyenkor hagyományosan főtt sonka, kalács, tojás kerül az asztalra, amit előtte elvisznek megszentelni a templomba. Az ünnepi étel elfogyasztásakor nagyon vigyáztak arra, egyetlen morzsa se vesszen kárba. A Sóvidéken aztán elégették azt, de volt ahol elásták, vagy más mágikus cselekedetre felhasználták. Fejér megyében, és a szegedi tájon, a karácsonyi almához hasonlóan a szentelt tojásnak is mágikus ereje van. Félbevágva, a családtagok azt elfogyasztva, eltévelygésükből visszatalálnak egymáshoz.
Húsvéthétfő
Észak-Dunántúl szlovák telepítésű falvaiban szokás volt a húsvéti korbácsolás, más néven sibálás. A fűzből, akár 8-9 szálból is font ostorral a lányos házakat keresték fel a legények, majd meg is csapkodták őket, ilyen rigmussal: „Siribiri tojásos, / Keléses bolhásos, / Esztendőre friss légy, / Minél előbb menyasszony légy”.
Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!
Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!
Támogatom a kepmas.hu-t>>
