Romlott húst vettem, reklamáltam, és valami sokkal jobbat kaptam helyette
Néhány napja előre csomagolt sertéshúst vettem egy szupermarketben, és amikor aznap este otthon kibontottam, nagyon büdös volt. Ki kellett dobnom. Máskor is történt már...
Bogos Zsuzsanna
„Sziv és pohár tele búval, borral” – A hazai antialkoholizmus évszázados küzdelmei
Az angol mintára átvett „száraz november” kezdeményezés célja, hogy felhívja a figyelmet a mértéktelen alkoholfogyasztás veszélyeire. Az egy hónapos kihívás során nem lehet alkoholt...
Zeke Lilla
Túlsúllyal élő utasok a repülőn, avagy jogok a sztratoszférában
Dr. Sydney Wattson az American Airlines egyik járatán utazva két kórosan elhízott utastársa között foglalt helyet. A repülés kényelmetlenségeit egy Twitter-posztban tette közzé, amely...
Parti Judit
Visky Andrej: „Apám beszélgetései és humora formált azzá, aki vagyok”
Visky Andrej jel véletlenül kezdtünk beszélgetni – de amikor kimondta: apa-év, nem tudtam elengedni. A kolozsvári színész-rendező a Váróterem Projekt független színházi társulat alapítója...
Szám Kati
Súlya a szerelemnek – A legendás erdélyi művészpár, Páskándiék egymásnak adtak életcélt
P. Sebők Anna és Páskándi Géza szerelme két ember története, akik nagy tehetséget és nagy terheket kaptak. Lányuk, Páskándi Ágnes szerint házasságuk nem a...
Dr. Szász Adrián
Bringanti azt is speciális kerékpárra ülteti, akiről mások már lemondtak – „Újra érte a reggeli szél, látta a madarakat, a fákat, a színeket”
Egyedi kerékpárokat önt formába speciális igényű – fogyatékossággal élő, sérült, idős vagy más nehézséggel küzdő –, ám lelkes, lehetetlent nem ismerő embereknek. Olyanok számára...
Jámbor-Miniska Zsejke
Bánt téged, de félsz a szakítás anyagi következményeitől? Van segítség!
Kilépni egy bántalmazó kapcsolatból hatalmas lépés, de csak a kezdet! Az elválást követően a bántalmazott jó esetben a lelki és fizikai gyógyulás útjára lép...
Dr. Szász Adrián
Beckham, a tékozló fiú, aki úgy lett influenszer, hogy a sportban is példakép tudott maradni
Hogy miért érdemes a David Beckham angol ex-labdarúgóról készült dokumentumfilm-sorozatot egy foci iránt közömbös magyar nézőnek is végignéznie? Egyrészt, mert ha elkezdi, úgysem hagyja...
Csongor Andrea
Apává válni egy perc alatt – „Feladtam egy csecsemőért a zsíros állást, az európai csavargást és a függetlenpasi-életet”
Az anyaság témája valahogy úgy vetődik fel a gondolataimban, mint az öreg halászéban az óriási hal. Néha már úgy érzem, sikerült megfognom, máskor kisiklik...
Németh Ványi Klári
„A textília, a színek, az alkotás a mindenem, ettől vagyok teljes és boldog” – A miseruhától az újrahasznosításig
Máhr Szilvia textiltervező iparművésszel, a Tatika dizájnbolt tulajdonosával, négy gyermek édesanyjával beszélgettünk Rómáról, a Farkas családról, dizájn miseruháról és az újraruhákról.
Bodonovich Ágnes
„A jó nagyszülő nem második szülőként tekint magára”
Az ötgyermekes Michl-Palotai Krisztina 44 évesen lett nagymama. Már az első unokája születésekor megfogalmazódott benne, milyen jó volna létrehozni egy egyesületet a hozzájuk hasonló...
Bogos Zsuzsanna
Végy egy régi receptet, avagy tojásból lesz a csoda!
A „jó falatokhoz szokott szájnak tetszésére” szeretett volna szakácskönyvet összeállítani Simai Kristóf piarista szerzetes a 18. század végén. Úgy látta, korának népszerű receptgyűjteményét meghaladta...
Fekete Fanni
Vecsei H. Miklós: Nincs olyan opció, hogy az igazságod igazabb legyen, mint másé
Meglepetésemre az interjúra a szokottnál jóval rövidebb hajjal érkezik – mint megtudom, ennek egy új szerep az oka, egy fiatal püspököt fog életre kelteni...
Szőnyi Lídia
Szöllős Ákos
Kié az igazság? – Kettőnk megközelítése többet lefed a valóságból, mint egyikünk álláspontja
Az első párkapcsolati viták hatására magasságból a mélységbe, nappaliból a pincébe, napsütésből a hóviharba kerülünk. A döbbenet után igyekszünk megkeresni a vitában megkérdőjeleződött igazságot...
Fekete Fanni
A haldoklás az élet csúcspontja vagy mélypontja? – Az eutanázia legalizálását szeretné elérni egy gyógyíthatatlanul beteg jogász
Az eutanázia magyarországi engedélyezéséért fordult a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához egy gyógyíthatatlan beteg férfi, dr. Karsai Dániel . A nagy visszhangot kiváltó ügy...
Szám Kati
„Alig várom már, hogy lány legyek” – mondta a kisfiú
Van egy több évtizedes vicces családi történetünk, amelyben a hároméves kisfiú az asztalnál azt mondta a nővérére pillantva: „Alig várom már, hogy lány legyek.”...
Kölnei Lívia
Saját mozdonyán utazik a kertjében a kreatív gépész, aki gyerekkori álmát valósította meg
„Tízéves lehettem, amikor megláttam, hogy az utcánkban, az egyik udvarban valamilyen gép füstölög. Benéztem a kerítésen, és ott állt egy gőzgép. Pöfögött és forgott...