Égi óramű – Csillagokba írt húsvét

Fényes nappal, ragyogó tavaszban sétálunk be a Svábhegyi Csillagvizsgálóba, ahol csupa magyarországi „leg” vesz körül. Nemcsak itt található hazánk legnagyobb bemutató távcsöve, amelynek kupolájában akár ötven ember is elfér, de itt van az ország legnagyobb lencsés távcsöve is, körülöttünk pedig a legnagyobb hazai csillagászati intézet kutatószobái sorakoznak. Az itt dolgozó munkatársak a NASA-val és az Európai Űrügynökséggel is közösen végzik tevékenységüket. Az épületegyüttes fennállása centenáriumi éveit ünnepli, hiszen 1921-ben kezdődött a csillagda kialakítása, utolsó kupolája pedig 1928-ban készült el, és azóta is folyamatosan használatban van. 

A szikrázó napsütés és a tudósok napközbeni felbukkanása némileg zavarba ejtő, ezért első kérdésünk Kiss Áronhoz rögtön arra vonatkozik, lehet-e ilyenkor, nappal csillagászkodni.  

„Lehet nappal is megfigyeléseket végezni, hiszen vannak naptávcsöveink, amikkel kifejezetten akár a Nap felszínét, fotoszférát, napfoltokat vagy a naplángokkal tarkított naplégkört tudjuk vizsgálni” – magyarázza.  

Majd hozzáteszi: a Vénusz és a Merkúr a nappali égen is megfigyelhető. Mint megtudjuk, a csillagászat jelentős része ma már nem is annyira a távcső mellett töltött álmatlan éjszakákban merül ki, hiszen amióta száz megapixeles kamerák vagy gázzal hűtött spektrofotométerek rögzítik és továbbítják az információkat, azóta ezekből a nyers mérési adatokból laptop vagy nagykapacitású számítógépek mellett „csinálnak tudományt” – avat be Kiss Áron.  

Kép

Kiss Áron Kép: Velkei Tamás

Égbe írt idő 

Ittlétünk apropóját az időszámítás és a húsvét ünnepének kapcsolata adja. Kiss Áron két tudomány módszertana szerint is az égbe néz: csillagász munkája mellett baptista teológus, így remekül ismeri mind a csillagokra vonatkozó zsidó-keresztény hagyományt, mind pedig az ókori csillagászat történetét. Évezredeken keresztül a csillagok vizsgálata jelentette az időmérés alapját – avat be a kultúrtörténeti kezdetekbe, amikor a hónapok és évek ciklusainak mérése alapvető szükséglet volt a létfenntartásban: ezek határozták meg a mezőgazdasági termelés, a vetés és a betakarítás optimális idejét. 

Az ókori ember számára az évszakok, illetve az év különböző pontjainak meghatározása a Nap mozgása alapján vált lehetségessé, ehhez pedig ismerni kellett, hogy hogyan változik a napkelte helye a horizonton.  

„Napéjegyenlőségnél pont keleten kel és nyugaton nyugszik, a napéjegyenlőségtől a tél felé egyre inkább délkeletre tolódik, míg nyár felé egyre inkább északkeletre. Mindkét esetben van egy „átbukó pont”, amikor a nap a nyári napforduló idején a legészakibb ponton van, a téli napforduló idején pedig a legdélebbin. „Mindezek közel két-három napos pontossággal kitűzik az év két sarkát, így kész is van a szoláris évünk” – foglalja össze Kiss Áron. 

A szoláris évhez azonban a Hold járása alapján meghatározott holdhónapok tartoztak, amit bár folyamatosan korrigálni kellett, az ókori népek számára kivétel nélkül ez jelentette a hónapok beosztását. Nem csoda, hogy a keresztény húsvét előzményét jelentő ószövetségi ünnepek kezdő időpontja is holdnaptár szerint számolandó. 

Kiss Áronból előbújik a teológus, és magyarázni kezdi: az Ószövetségben a tavasz niszán hónapjával veszi kezdetét, ekkor van a tavaszi napéjegyenlőség is. A tavaszi napéjegyenlőség újholdja utáni 14. napon, tehát holdtöltekor ünnepelték pászka ünnepét, ami egy hétig tartott. Ettől számították pünkösdöt, a hetek ünnepét, ami hétszer hét nap a pászkához képest – innen ered görög neve, a pentekoszté szó is, amely az ötvenedik napra utal. A zsidóknál emellett ősszel volt egy másik ünnepsorozat, tisrí hónapban, az őszi napéjegyenlőség hónapjában. A hónap első újholdjától indult tisrí, ennek első napja volt újév, kilencedik napja pedig a Jom Kippur, az engesztelés ünnepe, tizenötödik napjától pedig a Szukkót, az egyhetes sátoros ünnep kezdődik. 

Kérdésünkre, miért alakulhatott úgy, hogy minden ókori kultúra holdnaptárban gondolkodott – vajon párhuzamos fejlődésről vagy átvételről van-e szó –, Kiss Áron szentírási idézettel válaszol.  

A Teremtés könyvében az áll, hogy megalkotta Isten a két nagy világítót – a nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán – és a csillagokat. Az ég boltozatára helyezte őket, hogy világítsanak a földre, és legyenek meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.  

Mint fogalmaz, a kinyilatkoztatás félreérthetetlenül jelzi: az égitestek arra szolgálnak, hogy segítsenek az embernek az időmérésben, annak profán és szakrális alkalmazásaival együtt. Előbbire példa, hogy az egyiptomiak a legfényesebb csillag, a Szíriusz hajnali égen való első megjelenéséből tudták a Nílus áradásának kezdetét, azt, hogy közel a termékeny iszapot hozó ár. A szakrális oldal ennél bonyolultabb, de ugyancsak elválaszthatatlan a csillagászattól. 

Kép

A Svábhegyi Csillagvizsgálóban található hazánk legnagyobb bemutató távcsöve Kép: Velkei Tamás

„Ma úgy gondolkodunk a csillagjóslásról és az asztrológiáról, mint valami tudományosan nem alátámasztható dolgokról, holott mindez az ókorban elválaszthatatlanul összefonódott a csillagászattal” – magyarázza Kiss Áron, fölidézve a legismertebb példát. Az ókori papság asztrológiai tudása nélkül ugyanis Jézus Krisztus születéséről is más hagyomány maradt volna fenn.  

A „háromkirályokként” számontartott káldeus mágusok ugyanis nagytudású csillagászok voltak, akik az objektív számításaik alapján biztosan tudták, hogy a Jupiter és Szaturnusz hármas együttállása új király érkezését jelzi, és el kell indulniuk Izrael földjére, hogy megkeressék a zsidó messiást.  

A titok nyitja abban áll: az asztrológusok sosem azt nézték, hogy mi van az égen, hanem hogy mi mozog az égen, és az mit jelenthet. A jövőről ugyanis a bolygók, a Nap és a Hold mozgása, együttállásai és az állatövi csillagképekben való tartózkodásuk alapján tájékozódtak. „Mindez gyakorlatilag egy égi óramű, a csillagászat pedig az égi óramű folyamatos figyelése” – összegez Kiss Áron, miközben a nagy kupolából a bemutató terembe érünk. 

Húsvét Kr. u. 33-ban  

Időszámításunk szerint 33-ban nagypénteken épp telihold volt, ma már tudhatjuk, hogy ez a nap április 3-ra esett. A keresztre feszítés éve nagy bizonyossággal állapítható meg: az evangéliumokból olvasható zsidó és római uralkodók, valamint a zsidó páska ünnepe egyszerre datálják az eseményt – ötvözi a két tudomány eredményeit Kiss Áron.  

Rögtön ki is derül, hogy a keresztény hagyomány, amely szerint Krisztus 33 évesen halt meg és támadt föl, Kiss Áron szerint téves, mert a csillagászat és a történettudomány módszerével mára azt valószínűsíthetjük, hogy Jézus születése időszámításunk kezdete előtt 7-ben volt.  

A megváltó tehát 39–40 évet töltött a földön. 

„Ha megnézzük a keresztre feszítés estéjét, láthatjuk a Szaturnuszt, amely épp delel” – mutatja a Stellariumon, hozzátéve, hogy a Szaturnuszról úgy tartották, az a „zsidók csillaga”. Abban az évben ráadásul niszán hónapja nem csak újholddal, hanem új Vénusszal is indult, újhold napjára esett az Esthajnalcsillag alsó együttállása. Az ilyenkor még láthatatlan bolygó húsvétvasárnap hajnalban tűnt fel először feltűnően és ragyogóan az égen. A Vénusznak kettős jelentése van: a Biblia néhol Luciferként utal rá, a Jelenések könyvének végén viszont Krisztus-szimbólumként. „Talán az sem véletlen, hogy épp a feltámadás hajnalán bukkant fel először ilyen fényesen” – folytatja Kiss Áron. 

Kép

Húsvéti égbolt Jézus idejében és most Kép: Velkei Tamás

Hit és tudomány 

Az égfigyelés mikéntjében is kapunk egy kis eligazítást: nyári időszámítás idején az éjjel egy órás állapotot érdemes figyelni, ez a legizgalmasabb, hiszen ilyenkor van legmélyebben a horizont alatt a Nap, és látszik a vele szemben lévő égterület. Húsvétvasárnap éjjel épp a Szűz delel, az a csillagkép, amelyben az őszpont van, vagyis az a csillagkép, amelyben a Nap az őszi napéjegyenlőség idején tartózkodik. Ellentéte a tavaszpont a Halakban. 

„A tavaszpont – magyarázza Kiss Áron – nagyon lassan vándorol csillagképről csillagképre, az asztrológusok pedig minden átlépést világkorszak-váltáshoz kötnek. Éppen Jézus születése idején, kétezer éve történt egy asztrológiai világkorszakváltás, amikor a Kos csillagképből átment a Nap tavaszpontja a Halak csillagképbe. Most pedig, kétezer évvel később kezd a Nap átmenni a Halak csillagképéből a Vízöntő csillagképbe. Hogy teljes legyen a kép: Kr. e. 4000-től 2000-ig a Bika csillagképben járt a Nap. Az asztrológusok úgy tudják, a Kos a harc, az erő, a foglalás, a területfoglalás tulajdonságait foglalja magába – talán nem véletlen, hogy a Krisztus előtti 2000 év épp a hullámzó nagybirodalmaknak korszaka volt. A Krisztus születésével kezdődő Halak egy »vizes« csillagkép, nem nehéz ebben keresztényként a keresztség, bemerítés szimbólumát látni” – folytatja. 

Az asztrológia és a kereszténység kapcsolata azonban nem ilyen egyértelmű. Már Mózes ötödik könyvében olvashatjuk (5Móz4,19): „Ha szemedet az égre emeled, és látod a napot, a holdat és a csillagokat, az ég egész seregét, ne tántorodj meg, ne borulj le azok előtt, és ne tiszteld azokat; mert azokat az ég alatt levő többi népnek hagyta meg Istened, az Úr”.  

Kiss Áron szerint az idézett szakasz azt jelenti, a zsidó nép számára a csillagokat tisztelni explicit bálványimádás, ez azonban nem ellentétes azzal, hogy az Úr más népek számára megengedte ugyanezt.  

A babiloni csillagászok megtalálhatják benne a jövendőt, a zsidók azonban csak az ő istenükhöz fordulhatnak a jövőt fürkésző kérdéseikkel. Szerinte ugyanakkor hívő emberként nem kell csodálkozunk azon, ha Isten elhelyezett volna valódi jeleket az égen, mint ahogy nem csodálkozhatunk a káldeus bölcseken sem, akik a csillagokból olvasták ki, mikor kell Betlehembe érniük, hogy hódolhassanak Jézus előtt.  

„Ma keresztény körökben sokan érzik úgy, hogy közel van Krisztus második eljövetele – folytatja –, ami nem lehetetlen, de tény, hogy kétezer éve folyamatosan napirenden van. Mindenesetre hívőként ez az egészséges hozzáállás” – mondja Kiss Áron, és búcsúzóul még hozzáteszi: egészséges úgy élni a földi életünket, hogy fél lábunk és teljes szívünk már a mennyben – ha úgy tetszik, az égben – van. 

Kiss Áron Keve (1983). Amatőr csillagász, kisgyerekkora óta érdekli a csillagászat, jelenleg a Magyar Csillagászat Nonprofit Kft. ügyvezetőjeként a Svábhegyi Csillagvizsgáló üzemeltetője. Elsőosztályosként már a Nap tömegét próbálta kiszámolni papíron, középiskolásként pedig tízemeletes házuk tetejéről vadászta éjszakánként a változócsillagokat. Az ELTE-n végzett biológusként, és ugyanitt doktorált 2018-ban. Emellett a Baptista Teológiai Akadémián teológus oklevelet szerzett.