Környezetbarát-e az elektromos bicikli?

2025. 04. 10.

Utazáshoz készülődünk: májusban a Duna-parti bringaút Donauwörth–Passau szakaszát tervezzük végigtekerni a férjemmel. Az első kérdés, amelyet fel szoktak tenni nekünk, ha lelkesen ecseteljük a terveinket, hogy elektromos kerékpárral megyünk-e.  

elektromos bicikli
Illusztráció forrása: GettyImages

Nem. Hagyományos bicikliket használunk. A tavalyi túránk alkalmával figyeltük a többi bringást, és azt állapítottuk meg, hogy a korunkat (én negyvenkilenc, a férjem ötvenhat éves) és a biciklinket tekintve a csekély kisebbséghez tartoztunk. A két legnagyobb csoportot ugyanis a vegyes korösszetételű e-biciklisek, valamint a fiatal sportoló országúti kerékpárosok alkották.  

Ha biciklis oldalakat böngészünk, láthatjuk, hogy a legtöbb helyen azt hangsúlyozzák: az elektromos bringák környezetbarátak és a fenntarthatóság letéteményesei. Ez utóbbi kapcsán még egy olyan érvet is olvastam, amely szerint, aki e-biciklit használ, annak kevesebbet kell ennie, mint annak, aki hagyományosan kerekezik. 

Vajon hányan gondolkodnak úgy a reggelinél, hogy ezt a második szilvás táskát már nem eszem meg, mert ma elektromos bringával fogok tekerni?  

Környezetbarát-e az elektromos bicikli? Mint sok más hasonló kérdést, úgy ezt sem egyszerű megválaszolni. Leginkább attól függ, hogy ki és milyen céllal használja. Ha valaki az autó helyett munkába jár vele, azt én környezetbarát megoldásnak tartom. Ezzel szemben már erős kételyeim támadnak, ha fiatal, erős, egészséges srácokat látok szórakozásból és kényelemből e-bike-okkal száguldozni a Hárs-hegyen (elég gyakran találkozom velük, amikor futok).  

Milyet válasszunk, és mire használjuk?  

A kérdést úgy is feltehetnénk, környezetbarát-e az elektro­mos bicikli, ha nem az autóval van versenyben, hanem a hagyományos bringával, ráadásul csak kényelmi indokkal alátámasztva? Vajon összességében hány e-bike-ot adnak el korosztályokra és/vagy használati célokra bontva?  

Érdekes választ ad erre a statista.com 2021-es felmérése. Bár itt a kérdés nem kifejezetten az eladásra irányult, hanem inkább arra, hogy hogyan vélekednek az emberek. Azt kérdezték meg ugyanis, hogy összehasonlítva a pandémia előtti időszakban képviselt véleményünkkel, mennyivel nőtt bennük a hajlandóság arra, hogy elektromos biciklit vásároljanak.  

Az európai összesítés szerint a legnagyobb csoportot a valószínűleg e-bike-választók közül a huszonöt-­harmincnégy éves korosztály adta. A legextrémebb eredmény Svédországban született, ahol a tizennyolc-­huszonnégy évesek ötven százaléka valószínűleg elektromos kerékpárt vásárolna.  

A Magyar Kerékpárosklub megbízásából kétévente készül felmérés a hazai kerékpározási szokásokról. 

Legutóbb, vagyis 2022-ben átlagosan a lakosság tizenhat százaléka válaszolta azt, hogy közlekedésre elsősorban a kerékpárt használja. Ez a szám Budapesten öt százalék volt, és a dél-keleti megyékben a legmagasabb, harminckét százalék. 

Munkába járásra harmincöt százalékuk használ kerékpárt. Arra a kérdésre, hogy a munkáltató támogatja-e bármilyen módon, hogy a munkavállalók kerékpárral járjanak, a megkérdezettek huszonhat százaléka válaszolt igennel (Budapesten ez harminc százalék volt) és hatvanhárom százalék nemmel. A motivációk tizenhárom indokot tartalmazó listáján a környezetvédelem a negyedik helyen szerepelt, a testmozgás, az egészség volt a leggyakoribb ok. 

A bicikli értékére is rákérdezett a felmérés; a válaszadók mindössze három százaléka nyilatkozott úgy, hogy kétszázezer forintnál drágább bringája van. Ebből látható, hogy a válaszadók kerékpárjai jellemzően nem elektromos biciklik voltak (a felmérés egyáltalán nem tért ki külön az e-bike-okra egy kérdésében sem).  

Kép
elektromos bicikli akkumulátor
Fotó forrása: GettyImages Hungary

Nagy András, egy huszonnyolc éves múltra visszatekintő, budapesti bicikliforgalmazó és -szervizelő cég, a Berguson tulajdonosa is megerősítette, hogy hazánkban ma még csekély az elektromos biciklit használók száma. Ezért nehéz becslésekbe bocsátkozni arról, hogy kik és milyen céllal használják őket.

Az általuk eladott e-bike-ok nyolcvan százaléka trekking (túrakerékpár), húsz százalékuk pedig hegyikerékpár. Utóbbit jellemzően a fiatalok vásárolják, előbbi kategóriát vegyesen minden korosztály. Kifejezetten munkába járásra az érdeklődők kevesebb mint egy százaléka keres náluk e-biciklit. Amikor a hulladékkezelésről érdeklődtem, András elmondta, hogy ezzel kapcsolatban nincs még megfelelő mennyiségű tapasztalat. 

Hat-hét éve árulnak elektromos bicikliket, és ezek még nem értek az életútjuk végére. Egy megfelelően használt, minőségi e-bike – amelynek ára a cégvezető szerint ma hétszáz-nyolcszáz ezer forintnál kezdődik – akkumulátora nagyjából ezer töltést bír ki. 

Ezzel akár nyolcvan-százezer kilométert is mehet a használója, míg egy átlagos bringás évente maximum kétezer-háromezer kilométert biciklizik.  

Mit is jelent a megfelelő használat?  

Erre a kérdésre Erdélyi Gábor, Nagy András kollégája válaszolt. A legtöbb meghibásodás abból ered, hogy az elektromos biciklisek nem használják a váltót. Ez ugyanis odavezet, hogy a lánc és a fogaskoszorú is idő előtt cserére szorul, s ez – amellett, hogy hulladékot képzünk vele –, akár hatvan-hetvenezer forintunkba is kerülhet. Fontos tehát, hogy használjuk a váltót. Továbbá a lánc rendszeres olajozása sem árt. 

Gábor azt javasolja, hogy azok, akik e-bike-ot vásárolnak, vegyenek mellé egy úgynevezett láncnyúlásmérőt is. Ennek ára mindössze körülbelül háromezer forint, de segítségével figyelni lehet a lánc állapotát: ha ezt időben cseréltetjük, akkor a szervizköltséget megúszhatjuk tizenötezer forintból (ebben az esetben a fogaskoszorú cseréjét elkerülhetjük).  

Ha elektromos biciklink van, kiemelten fontos az is, hogy az akkumulátor töltésére figyeljünk. Ha nem használjuk, akkor is fel kell tölteni egy javasolt szintre (a használati útmutatóban ezt megtaláljuk), és nem szabad hideg helyiségben tartani (például a fűtetlen garázsban). 

Egy akkumulátor cseréje ma háromszázötven-négyszázezer forint; többek között ezért is drágábbak az elektromos biciklik a hagyományosoknál.  

Lehet, hogy majd egyszer, ha idősebbek leszünk, és már nehezebb lesz a jól megszokott bringával tekernünk, mi is beruházunk elektromos biciklikre. De egyelőre élvezzük – és még bírjuk is – a hagyományos kerékpározást. Nem beszélve arról, hogy így legalább nyugodt szívvel megehetem reggelire azt a második szilvás táskát is a bringatúrákon.  

Európában összesen 5,1 millió elektromos biciklit értékesítettek 2021-ben. Németországban adták el a legtöbbet, vagyis kétmilliót. A piac 2019hez képest negyvennégy százalékkal nőtt, és 2027-ig évente további növekedés várható, átlagosan tizenhárom-tizenhat százalékkal. Magyarországon 2021-ben huszonháromezer elektromos kerékpárt vásároltak, míg 2019-ben mindössze öt-hatezerre volt kereslet.  

A cikk Mészáros Fanni Kis döntések, nagy dilemmák című sorozatának keretében jelent meg a Képmás magazinban. További részei itt érhetőek el.

Ez a cikk eredetileg a Képmás magazinban jelent meg. A magazinra előfizethet itt.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Legkedveltebbek