Így került a csizma az asztalra – a Dreher család sörbirodalma, ahogyan nem ismertük

Történészként a Drehereket a királyi családokhoz, dinasztiákhoz tudnám hasonlítani, akik országokat irányítanak. Ők nem országot, hanem egy vállalatbirodalmat irányítottak. Sok iparos és kereskedő az ipari forradalom idején új lehetőséghez jutott, az azonban keveseknek adatott meg, hogy ennyi generáción át folyamatosan vigyenek egy vállalkozást.

A Drehereknél összekapcsolódott a pénz és a vagyon a házasságokkal.

A kereskedőcsaládok kereskedőcsaládokkal házasodtak, a sörgyáros fia a másik sörgyáros lányát vette el, ennél a családnál tehát a nőknek – és hozományuknak – is meghatározó szerepe volt. A család első tagja, akit név szerint ismerünk és dinasztiaalapítónak tartunk, Franz Anton Dreher, aki 1796-ban megvásárolt Schwechatban egy sörfőzdét. Első felesége egy vámszedő lánya volt, a pénz tehát onnan jött, de utód nem született. Időskorában újranősült, egy fiatal és vagyonos lányt vett el, tőle már született gyermeke is. Innentől tudatosan választottak a sörgyárosok olyan feleségeket, akik mindig hoztak valamit a családba: vagyont, tudást, gyárat, értéket.

Mondhatjuk, hogy egyedülálló, ahogy több nemzedéken át mindig történt olyan „vérfrissítés”, ami technológiai megújulással is járt?

Az volt egyedülálló, ahogyan ez a családi vállalkozás fennmaradt és egyre bővült, mert folyamatosan képes volt megújulni, fejlődni. Két-három generáción átívelő, 100–150 évig működő vállalkozásokra találunk más példákat is, de ha a vállalat nem tud alkalmazkodni a változó világhoz, akkor megszűnik a cég. Itt azonban minden utód mást hozott be a cégbe. Az alapító fia volt Dreher Antal, a „sörkirály”, aki óriási tudást és vagyont halmozott fel, Magyarországon is terjeszkedett, megvásárolt egy kőbányai sörfőzdét, amely a magyar Dreher-gyár alapja lett. Nem véletlen, hogy Kőbányán építették fel a gyárat: volt ott egy üresen álló, a középkorban bányaként használatos, kősziklába vájt pince, ahol kiválóan lehetett malátát csíráztatni, mert éppen megfelelő hőmérséklet volt, és az erjesztést is ott végezték a hűvösben. Majd jött az ifjabb Anton Dreher, aki már ebbe a társadalmi, gazdasági elismertségbe született, és nagyléptékű fejlesztésekben gondolkodott. Négy gyárral rendelkezett: Schwechatban, Kőbányán, Triesztben és Michelobban, Csehországban. Az ő idejében a kőbányai lett Magyarország legnagyobb sörgyára, és Antal megvásárolta a martonvásári Brunszvik-kastélyt. A következő generációt Dreher Jenő képviselte, akinél közbeszólt az első világháború, a gazdasági világválság, majd a második világháború. Akkoriban az emberek nem nagyon fogyasztottak sört, 1930 januárjában mindössze 30 üveg sört adtak el, mert akkoriban az luxuscikknek számított.

Dreher Jenő azonban előremenekült, a meglévő alapanyagokat másként használta fel. Azt mondta, ha van szesz, van cukor is, és elkezdett édességet gyártani.

A maradék malátát megetette a tehenekkel, így lett tej, az jó volt a tejcsokihoz, így gyárthatott csokoládét. Más ágazatokban is terjeszkedett, volt például nyugdíjbiztosítója is, és övé volt a Duna-parti szállodasor, a két háború között ugyanis virágzott a turizmus. Érdekeltsége volt még a kőbányai textilgyárban és a Richter gyógyszergyárban is, amelynek laborjában húspótló készítményeket is kikísérleteztek. Egyesítette a gyárait, eladta, ami nem működött, azt fejlesztette, ami működött. Ebből lett az Első Magyar Részvény Serfőzde. A Dreherek nagyon különböző személyiségek voltak, de ugyanaz az innovatív szemlélet jellemezte őket generációkon át. Benne voltak a birodalmi tanácsban, de nagypolitikai szerepet nem vállaltak, ami azért is érdekes, mert akkoriban ez hozzátartozott a társadalmi előrejutáshoz.

Kép

Balról jobbra: Dreher Antal, ifjabb Anton Dreher és Dreher Jenő – Forrás: Wikipedia

Tehát minden Dreher utód azt hozta be a családi vállalkozásba, ami rá jellemző volt, és amit a kora megkívánt. Így ma már több mint 200 év fejlődéstörténetét láthatjuk, ami visszahatott arra a társadalmi-gazdasági miliőre is, amelyben ők léteztek.

Igen, így van. Egyrészt felismerték a saját koruk lehetőségeit: amikor befektetni kellett, befektettek, amikor gyárra volt szükség, gyárat építettek, amikor válság volt, más üzletággal foglalkoztak, másfelől kiépítették a saját társadalmi és családi kapcsolatrendszerüket.

Számos dologban elsők voltak, Magyarországon például az első palackozott sör ifjabb Dreher Antal nevéhez fűződik az 1870-es évekből.

Itt is egy rokoni szál játszott fontos szerepet: Kőbányán volt egy likőrgyár, a tulajdonos felesége pedig Dreher Antal testvére, Klára volt. Ebben az üzemben próbálták ki, hogy lehet-e palackozott sört is gyártani. Ők voltak az elsők, akik Carl von Linde találmányát, az első hűtőgépmodellt is használták.
Nagyon kiterjedt dinasztia volt, és nagyon összetartó. A malátatermelők és a sörgyárosok lehettek volna egymás konkurenciái, de a családi kapcsolódások miatt inkább összedolgoztak. Például amikor Dreher Jenő felesége lett Haggenmacher Berta Lujza, a budafoki meg egy másik kőbányai sörgyár is a család tulajdonába került.
Az államosítással a család kényszerűen kilépett a gyár és Magyarország történelméből, és az ő hagyományaikat folytatva új utakat kellett keresni a sörgyártásban. 1987-től újra használható a Dreher márkanév, és a család leszármazottai örömmel jártak a gyárban. 

Kép

Színes litográfia a Dreher-féle sörgyárról, 1925-ből. A látképen előtérben a ma is létező Dreher-villa látszik, illetve a már nem álló Dreher-kastély a parkban. A gyár néhány épülete, a malátagyár és az alul lévő épületsor ma is áll Kőbányán. Ez volt a Dreher Sörgyárak első alapgyára, amelyet 1854-ben vásárolt meg Dreher Antal, a „Sörkirály".  – Kép: Dreher Sörgyárak Zrt. Söripar Emléktára 

A sört már az ókorban is fogyasztották, de később az alsóbb társadalmi rétegekhez kapcsolták. Lehetséges, hogy a sörkultúrán a Dreherek „emeltek”?

Mindenképpen. Számos forrás utal arra, hogy már honfoglaló őseink is ismerték a komlót, és készítettek sört. A vándorló életmód kizárta a két-három év alatt termőre forduló szőlő termesztését, a rövidebb termőidejű gabonák viszont remek alapanyagul szolgáltak sör készítéséhez.

A sörfőzés védőszentjeinek Szent Dorottyát és Szent Miklóst tekintették, valamint Szent Flóriánt, aki a tűzveszélyes szakmák védőszentje volt.

A sörfőzdéket általában a városok, falvak szélére telepítették elővigyázatosságból is, gondolva a tűzvész lehetőségére. Az egyházi sörfőzés is híres volt, de aztán jött a török kor, és kevésbé ittak sört, vagy nem tudták azt elkészíteni. A 18. században aztán megjelentek a sörmanufaktúrák, amelyek éppen olyanok voltak, mint a mostani kisüzemi sörfőzdék. Majd beköszöntött a 19. században a polgári világ, és az emberek kávéházakba, éttermekbe, sőt sörházakba jártak. Idősebb Dreher Antal azért is lett híres, mert a bécsi társadalmi elit és az éppen kialakuló polgárság számára „serfőző házakat”, magyarul nagy sörkerteket, sörkocsmákat nyitott, ahova hordóban szállította ki saját fejlesztését, a Lagert, amelynek köszönhetően a „sörkirály” nevet is kapta. Ő már nemcsak iparos volt, hanem kereskedő és vendéglátó is. Így alakította ki a polgári sörkultúrát, amely gyorsan elterjedt. Persze Magyarországon a szőlőültetvényeket elpusztító filoxérajárvány is segítette a sör előretörését.

Ide kapcsolódik a sörrel koccintás tilalmának legendája is, amely szerint azért nem illendő a magyaroknak sörrel koccintani, mert az aradi vértanúk kivégzését ünnepelve az osztrák vezetők sörrel koccintottak. Lehet ennek valóságalapja?

Talán egykoron a kocsmárosok tilthatták a koccintást, mert nem akarták, hogy összetörjenek a vékony falú, osztrák üvegpoharak. Az 1849-es vereség és az osztrákok úgy kerülhettek ebbe a tilalomba, hogy sörgyárosaink javarészt cseh, morva, osztrák, német származásúak voltak, ami eleve ellenérzést váltott ki a magyar nemzeti érzelmű emberekből. Ezt aztán a borosgazdák csak erősítették, hiszen amikor terjedt a filoxéra, és elpusztult a szőlőjük, jöttek a sörösök, és elvették előlük a piacot. Így került a sörrel koccintás tilalma a legendák közé.

A borosok és a sörösök sokáig harcoltak egymással a 19. és 20. század fordulójának időszakában, amikor országszerte nyíltak a nagy sörgyárak, és a palackozott sörök bekerültek az üzletekbe.

Első pesti Serfőző Céh - serfőzők felvonulása. Csoportkép sörfőzőmesterekkel, feltehetően sörhöz kapcsolódó (pl. sörszentelés) ünnep alkalmából. A felvételen a sörfőző mesterek eszközei láthatóak a munkások kezében (malátalapát, viricsmerítő, szűrőlapát, malátázó eszközök stb.) Bal oldalon kecskés pajzstartókkal a sörfőzők címere látható a sörfőzés szimbólumaival.  – Kép: Dreher Sörgyárak Zrt. Söripar Emléktára 

Fontos marketingelvárás, hogy a fogyasztó fejében összekapcsolódjon egy adott termékkel egy bizonyos jellegzetesség, egy íz, egy érzés, egy szimbólum. Ezt erősíti a márka logója is, amely a terméket azonnal beazonosíthatóvá teszi. A Dreher esetében ez hogyan alakult?

Egyrészt a korabeli sörös céhes hagyományok átörökítettek bizonyos szimbólumokat, ábrázolásokat. Az egyik ilyen Gambrinus, a sörök védőalakja, aki a legenda szerint egyetlen kocsmában 388 kupa (mások szerint 72 liter) sört ivott meg. Jelképes figurája mögött, ha minden igaz, Jan Primus 13. századi brabanti herceget sejthetjük, de a franciák és a belgák is magukénak tartják. Sok más legenda is kötődik hozzá, állítólag eladta a lelkét az ördögnek, hogy megismerje a sörfőzés tudományát, ezért ábrázolják kecskével. Innen jön a bak sör, amely egy erős, ördögi italra utal. A bak sör Magyarországon már az 1860-as években ismert volt, Pesten, a Király utcában lévő bécsi sörháznak is bak volt a cégérén. A bécsi sörfőzők lapja is Gambrinus nevét viseli.
A Drehernek a háromszög a védjegye, amely ősi szimbólum. A német területeken két egymásra helyezett háromszög jelezte a középkori céhes meg szerzetesi sörfőzés idejében, hogy itt sörfőzde van. Az egyik egy talpára állított kék háromszög, ami a vizet, a másik egy ráhelyezett piros háromszög, ami a tüzet szimbolizálja. Ez a szimbólum maradt meg a Drehereknél is, csak egy kicsit modernizálták. Dreher Jenő idejében a sört a lefelé álló háromszög, a likőrt a felfelé állított háromszög jelképezte.

A Dreher baksör korabeli címkéje

A Dreher Söripari Emléktár nemcsak a dinasztiáról és a sörgyártásról őriz emlékeket, de az elmúlt 300 évből sok érdekes tárgyat is láthatunk itt. Neked mi a kedvenced?

A Dreher Múzeumot 1979-ben alapították, és a kedvenc tárgyaim mindig valamihez köthetők. Például a Kőbányai Sörgyárban jelent meg az első magyarországi dobozos sör, amely 1984-ben került kereskedelmi forgalomba. Vagy ilyen a „sörös csizma”, amely egy csizmaalakú üveg, porcelán, kőedény vagy fa tárgy, s innen eredeztethető a „hogyan kerül a csizma az asztalra?” szólás is.

A céhes hagyomány szerint ugyanis, ha új sörfőzőmestert avattak, akkor ebből a csizma formájú korsóból ivott az összes céhtárs, beavatták az új sörfőzőmestert, legényből mesterré vált.

Így került a csizma az asztalra.