Helgi nővér: „Mindennap újra igent mondunk arra, amit választottunk”
17 évesen úgy döntött, Istennek adja az életét. Ezzel persze nem ért véget semmi, sőt. Tóth Ugyonka Helga szerzetes nővér gitározik, kirándul, matematikát és...
Dr. Szász Adrián
Örökbe fogadni Erdély árva műemlékeit – Zólya Levente régész a piski csata emlékhelyéről
„Ha elvész a híd, elvész Erdély” – mondta Bem József tábornok az 1849-es piski csata előtt, majd a katonáival megvédte Erdélyt. Most a piski...
Dr. Szász Adrián
Berente Judit számára a sport nem is az érmeket, hanem az életet jelenti
Nem is tartja számon, hány aranyérme van, de a legutóbbi háromért – amelyeket 2020-ban a Szervátültetettek Téli Világjátékán sífutásban és biatlonban nyert – őt...
Dr. Szász Adrián
„A fuvolát édesapám választotta nekem” – Svájc után a világ szeme is a magyar művészen
Művészi vénájú családba született Veszprémben, kilencévesen kezdett zenélni, tízévesen már turnézott a tanárával. A Zeneakadémia köztársasági ösztöndíjjal jutalmazta kiváló tanulmányi eredményeit, ugyanitt kitüntetéssel diplomázott...
Dr. Szász Adrián
„A jó kályha biztonságot ad, lelassít, ölelésre hív”
Elég egy műszaki hiba, hogy elmenjen az áram, s megálljon egy modern „okosházban” az élet. Ha viszont van egy független tüzelőberendezés meg egy kis...
Dr. Szász Adrián
„Felvállaltam önmagam, ahogy Isten is tette az emberek között” – Pisont István rögös útja a Boldogságok hegyére
Egy kis Békés megyei faluban, mélyen vallásos roma családban nőtt fel. Később sokszoros válogatott futballista lett a Honvédban, majd ünnepelt sztár Izraelben. Edzőként dolgozott...
Dr. Szász Adrián
Több mint lelkész – Papp Krisztián Sándor üzletember, rocker, vadász és családapa is
„Hálát adok Istennek, hogy a terveim egyeztek az övéivel” – vallja Papp Krisztián Sándor református lelkész, aki civilben egy élelmiszeripari vállalatot vezet, sőt frontembere...
Szabó Lajossal tavaly karácsonykor találkoztam először, akkor is épp fáradhatatlanul festette a karácsonyfadíszeket másoknak. Nem volt kétségem afelől: így tesz idén is, ebben a...
Dr. Szász Adrián
Legyőzte magát és a múltját – Tóth Zsé Ferenc állami gondozott volt, ma gyerekeket támogat
„Ma már tudom, az én utam: segíteni” – vallja a Kopp-Skrabski-díj egyik jelöltje, a jövő év elején képernyőre kerülő „Traumáinkon innen és túl” című...
Dr. Szász Adrián
„Bámulatos ez az ország, csak az éghajlatot cserélném el néha” – Szilágyi Dorottya három földrész után itthon készül a versenyekre
Nagy kalandornak kell lenni ahhoz, hogy valaki Magyarországon felnőve később Ausztráliában, Új-Zélandon és Dél-Afrikában is lakjon, de talán még izgalmasabb életút fordított sorrendben bejárni...
Dr. Szász Adrián
„Farkasszemet nézett a tigrisekkel” – Piedone, a Maestro, Zsugabubus és Bébel történetei Király Leventétől
Bud Spencerről készült, „Piedone nyomában” című filmjét hat fesztiváldíjjal jutalmazták, köztük az olasz színész szülővárosában, Nápolyban San Gennaro-díjjal. A filmet könyvek követték: előbb Spencerről...
Dr. Szász Adrián
Rátgéber László: „A határon túli magyarság óriási kincs, de ezt az értéket ki kell bányászni”
Rátgéber László mesteredző a pécsi női kosárlabda-csapatot másfél évtizeden át sikerről sikerre vezette, a nők és a férfiak szövetségi kapitánya is volt. Moszkvai klubbal...
Dr. Szász Adrián
Pofonok után is embernek maradni – Dr. Tóth Frank szerint mindenkinek megvan a keresztje
Hétéves koráig az NDK-ban nevelkedett, édesanyja német orvos, édesapja magyar operaénekes volt. Dr. Tóth Frank vízilabdázónak összesen 256 magyar válogatott mérkőzésen szoríthattunk a kilencvenes...
Dr. Szász Adrián
Gyógyszerreceptek a „felhőben” – Az elektronikus recept kényelmes és gyors
Elektronikus receptírásra már 2017. november 1. óta lehetőség van az egészségügyben, az EESZT (Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér – röviden: Tér) ilyen irányú használata mégis...
Dr. Szász Adrián
Egy hét alatt 600 beteget látott el a gyermekorvos, többségüket távkonzultációban
Telemedicinális ellátásnak nevezi a jogszabály a „távgyógyítás” lehetőségét, amelyet a vírushelyzet kapcsán az egészségügyi szolgáltatók számára biztosítottak a döntéshozók. Ez természetesen nem azt jelenti...
Dr. Szász Adrián
Magyar rákkutató magyar vállalkozás élén, magyar szoftverrel, az emberiségért – Dr. Peták István kutatóorvos
„Sosem akartam informatikus lenni, de egyértelmű volt: mindig azzal fogom segíteni a rákellenes küzdelmet, amivel tudom. Új módszerek kifejlesztésére tettem fel az életem” –...
Dr. Szász Adrián
„Úgy tettem, mintha nem tudnék angolul, hogy visszaszoktassam őket a magyarra”
A Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban érettségizett, majd a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen végzett vegyészmérnökként, s ma a Budapesti Corvinus Egyetem vezetés és...