Fazakas Kinga, a Bogyó és Babóca-mesék első női rendezője: „A mesefigurák még álmaimban is megjelennek”

Annak idején gyakornokként kezdtél a KEDD Animációs Stúdiónál, most pedig rendezőként debütáltál a nemrég mozikba került Bogyó és Babóca 5. – Hónapok meséi filmnél, a korábbi négy évadot is jegyző M. Tóth Géza oldalán. Mit jelent számodra a feladat?

Géza eredetileg a technikai rendezéssel bízott meg, aztán látva, hogy milyen jól működik a közös munka, társrendezőnek is felkért. Eleinte kicsit megrémített a feladat, nem tudtam elképzelni, hogy másokat instruáljak. Csapatban szeretek dolgozni, az elkészült filmet sem saját érdemnek tartom, hanem csapatmunka eredményének. Nagyon inspiráló a stábbal dolgozni: sokat tanulunk egymástól, még a kezdő animátoroktól is ugyanúgy átveszek dolgokat, ahogyan ők tőlem. Gézára sem főnökként tekintek, inkább olyan nekem, mint egy mentor vagy egy tanár, akire felnézek, és aki mellett folyamatosan fejlődni tudok. A feladatnak azért is örülök, mert közel érzem magamhoz a meséket író Bartos Erika világát, én is nagy természetbarát vagyok.

Honnan ered a természet iránti szereteted?

Falun nőttem fel, ahol mindenki közelebb van a természethez, én is rengeteg időt töltöttem a szabadban: a szomszéd srácokkal fára másztunk, fociztunk, beöltözőset játszottunk, és apukám szerszámaival fúrtunk-faragtunk. Aztán Pestre kerültem iskolába, ahol én lettem „a” furcsa, falusi lány.

Emlékszem, az osztálytársaimmal egyszer az udvaron ültünk, és megláttunk pár bodobácsot. Az egyik lány össze akarta őket taposni, mire én mint valami bolond, a testemmel próbáltam megvédeni a bogarakat.

Már akkor sem tudtam elfogadni, hogy egy ártatlan lényt bántsanak. Nekem fizikai fájdalommal ér fel, ha azt látom, hogy elnyomnak egy szobába tévedt pókot vagy hangyát, én ma is inkább kiviszem a lakásból.

Hogyan kerültél az animáció világába?

Már gyerekként is szerettem rajzolni, de érdekelt a filmes világ, az írás, a fotózás és a zenélés is. A családunkban senki sem foglalkozik művészetekkel – anyukám tanár, apukám szociológus, és több rokonom is az egészségügyben dolgozik –, ezért köztük is kicsit különcnek éreztem magam. A gimnáziumban aztán körvonalazódott, hogy a rajzolás irányába megyek tovább, majd elvégeztem a rajz szakot a szegedi egyetemen. Ezzel a képesítéssel rajztanárnak mehettem volna, de azt éreztem, nem ez az én utam. Ekkor fedeztem fel a mozgóképi animációkészítő OKJ-s képzést, amivel feltárult előttem, mennyi lehetőség rejlik az animációban.

A képzés alatt kezdtem gyakornokoskodni a KEDD Stúdiónál, Géza mentorálása alatt.
Otthon, Pilisszántón csak egy régi, rozoga számítógépünk volt, amin még az Adobe program telepítésére sem volt elég tárhely, így a gyakorlás is nehezen ment, esténként jobb híján tutorial videókat néztem. Hónapokig gyűjtöttem egy saját laptopra, és amikor megvettem, belevetettem magam a munkába. Az első nagyobb projektek, amelyekben dolgoztam, a Bogyó és Babóca 3. és a Kuflik, ahol az animációk, a layout (háttérelrendezés – a szerk.) és a propszok (különböző kellékek, például egy korona – a szerk.) készítésében vettem részt.

A nagy rajzfilmklasszikusok készítőire gondolva bennem az a kép él, hogy ez egy férfias szakma. Valóban így van?

Az animációkészítő szakra rajtam kívül egy lány járt, és ő aztán, ha jól emlékszem, nem is végezte el. Amikor a KEDD-hez kerültem, szintén többségében voltak a fiúk.

Egyszer bejött a stúdióba egy külsős srác, és meglepetten mondta, hogy „Mi a fene, egy 3D-ző lány!”

Szerintem ennek az lehet az oka, hogy a fiúk jobban érdeklődnek a technikai dolgok, a számítógép iránt, de nem mondanám férfias szakmának. Ma ugyanúgy vannak remek női, mint férfi animációfilmes rendezők, és az új Bogyó és Babóca rajzfilmen is már körülbelül fele-fele arányban dolgoztak lányok és fiúk.

Fotó: Fekete Fanni

Rendezőként mi a szakmai hitvallásod?

Fontosnak tartom, hogy folyamatosan képezzük magukat. Az új animátoroknak is azt tanácsolom, figyeljék meg, egy adott mozdulat hogyan működik az életben, például, hogy hogyan hull le egy falevél, vagy hogyan pattan egy labda. Ehhez rengeteg türelem és lelkesedés kell, de látom rajtuk az akarást, ami nagyon jó érzéssel tölt el, annak idején én is így indultam.

Mi a legizgalmasabb része a munkádnak?

Ha új karakter szerepel a mesékben – ilyenkor a hanglejtésétől kezdve a mozgásáig mindent meg kell terveznünk az animátorokkal. A készülő hatodik részben lesz egy borz, aki egy kis fejtörést okozott nekünk. Több videót is megnéztünk róla, hogyan mozog ez az állat, mitől lesz „borzos”, végül Kazi Roli animátor kitalált neki egy egyedi mozgást. Az ötödik évadban is feltűnik egy új szereplő, a Liliomtündér. Nála könnyű dolgunk volt, mivel hasonló Pihéhez, csak még nála is finomabb és törékenyebb. De ügyelünk rá, hogy a szereplők ne legyenek egyformák, Bagolydoktor három fiókája is mind külön egyéniség. 

Hogyan kel életre Bogyó és Babóca a vásznon?
„Amikor megkapjuk a mesék kéziratát, meghatározzuk, mi kerüljön bele a filmbe. Az egyes epizódok ugyanis öt perc hosszúak, ettől nem térhetünk el. Ezután valamelyik rendező vagy a gyártásvezető felmondja az egész szöveget, majd megvágjuk a hangfelvételt. A mesélő, Pogány Judit már ezt a verziót olvassa fel” – mondja Kinga.
A KEDD Stúdióban az új Bogyó és Babóca részekben kizárólag digitálisan dolgoznak, kézzel rajzolt forgatókönyv, úgynevezett „storyboard” már nem készül a mesékről, ami lényegesen meggyorsítja a gyártás folyamatát. A már megvágott vezérhangot a vázlatos hátterek alá teszik, és úgymond lebábozzák az animációs programban a karakterek mozgását; kialakul a történetek dramaturgiai íve. Így készül az animatik, ami tulajdonképpen egy képes forgatókönyv. Egy ötperces epizód 7500 képből áll. Az animatik aztán az animátorokhoz kerül, akik életre keltik a jeleneteket vagy akár egy egész epizódot. Az elkészült epizódokat aztán vágóprogrammal fűzik össze, majd alákerül a zene és a hangeffektek.

Te honnan nyersz ihletet?

Mindig is nagyon szerettem a meséket, könnyen el tudok helyezkedni egy kitalált világban.

Már gyerekként is nagyon intenzív álmaim voltak, amikből gyakran születtek történetek, és ez most is elő szokott fordulni.

Néha olyan sztorik kerekednek belőlük, hogy nehezen tudok visszarázódni a mindennapokba. Szerencsésnek érzem magam, hogy rajzfilmkészítéssel foglalkozhatom, mert így nem is igazán kell elszakadnom a mesevilágtól. Szerintem egy animációsnál fontos, hogy megőrizzen valamit a gyermeki gondolkodásból. Én, ha megpillantok egy foltot a fán, akkor azt látom, hogy arca van.

Több mint tíz éve készült az első Bogyó és Babóca film, azóta megszületett egy új generáció. Mennyire változtak a nézői igények, és hogyan befolyásolta mindez a munkátokat?

Az újabb technológiai eszközök, az egyre pörgősebb és színesebb animációs filmek révén ma folyamatosan ingerek érik a gyerekeket, pedig szerintem ez ilyen kicsi korban nem tesz jót a fejlődésüknek. Ők azonban azt nézik, amit a szüleik mutatnak nekik. Engem gyerekként távol tartottak a digitális eszközöktől, csak néhány videókazettát nézhettünk, és napi fél órát számítógépezhettünk. Helyette viszont rengeteget meséltek, apukám például az általa kitalált állatos történeteket. Lehet, hogy ha ez nincs, és inkább leültetnek a tévé elé, akkor más irányba mentem volna, és nem vonzana így a mesevilág.

Az első pár év meghatározó a gyerekek fejlődése szempontjából, ezért rajzfilmesként nekünk is nagy a felelősségünk, hogy mit mutatunk ennek a korosztálynak.

Kicsit ijesztő is a feladat, mivel gyerekek ezreinek életére vagyunk hatással, és amit látnak, az később beépül az agyukba. Mi a Bogyó és Babócával a kreativitásra, a természet szeretetére ösztönözzük őket, amit a legújabb film szlogenje jól összefoglal: „Játékra hív a természet!”. A szereplőknek nincsenek technikai eszközeik, de enélkül is jól elvannak a világban: az egyik epizódban például jégkrémet készítenek, máskor barkácsolnak vagy gyümölcsnek öltöznek.

Mik a terveid?

Bogyó és Babócával ezután is el leszünk látva: az ötödik résszel párhuzamosan elkezdtünk dolgozni a hatodikon, ami várhatóan jövőre kerül a mozikba, és utána készül még egy hetedik film is. Felvetődött még pár éve a Pitypang és Lili rajzfilmváltozatának megrendezése is, a későbbiekben pedig egy saját ötleteken alapuló projektbe is belekezdenék, de ez még a jövő zenéje. Ami biztos: amíg lehet, a KEDD-nél szeretnék dolgozni. Tizenegy éve vagyok a stúdiónál, az életem harmadát itt töltöttem, és nagyon jól érzem magam ebben a csapatban. Korábban, tiniként nagyobb társaságban egy kicsit kívülállónak éreztem magam, aztán ahogy egyre több animációst megismertem, rájöttem, hogy mások is úgy gondolkoznak, mint én. Ez egy érzékeny világ, ahol úgy érzem, végre megtaláltam a helyem.