„Hiszem, hogy a kézzel festett kép magasabb értéket képvisel”

Hogyan lett belőled illusztrátor?

A rajzolás, festés mindig is jelen volt az életemben, bár gyerekként sosem gondoltam arra, hogy ezzel komolyabban is foglalkozzak. Rajzoltam, pályázatot készítettem, szakkörre jártam, festőtáborba mentem, amikor épp kedvem volt hozzá. A szüleim látták, hogy tehetséges vagyok, mindig örültek, amikor rajzoltam, de sohasem erőltettek, inkább csak terelgettek. Mindig sok pozitív visszajelzést kaptam, például 14 éves koromban az egyik festőtáborban, amikor az utcán festettünk, odajött hozzám egy férfi, és 20 ezerért megvásárolta a még csak félkész képemet, annyira tetszett neki. A gimnáziumi évek alatt nem sokat rajzoltam, az utolsó évben mégis úgy döntöttem, hogy a Képzőművészeti Egyetem festő-restaurátor szakára adom be a jelentkezésemet, ahova mindössze öt embert vesznek fel.

Nagyon céltudatosan készültem a felvételire, minden délutánt a rajziskolában töltöttem, a rajztanáraim is látták, hogy már pár hónap alatt is rengeteget fejlődtem.

A felvételin kiestem a második fordulóban, de a felvételiztető tanárok meghívtak abba a rajziskolába, ahol ők tanítottak. A következő évben az utolsó, harmadik fordulóig jutottam, ahova már csak tizenhárman kerültünk be. Kicsit a kedvemet szegte, hogy megint nem sikerült, pedig éjjel-nappal rajzoltam. Végül jelentkeztem tájépítész karra, ahova egyből felvettek. A rajztanáraim többször kerestek, hogy ne hagyjam abba a festést, de én akkor már hajthatatlan voltam. Tájrendező és kertépítő mérnök lettem, de csak rövid időt töltöttem a szakmában. Más területen helyezkedtem el, de közben mindvégig hiányérzetem volt: hiányzott a rajzolás, a festés, maga az alkotás. Néhány évvel később, amikor megszületett a kisfiam, festettem neki néhány képet az ágya fölé, majd a testvéreim gyerekeinek, barátoknak, ismerősöknek ajándékba. Utána sorban jöttek a megrendelések, végül saját vállalkozást indítottam. A képeimmel, valamint a festményeimmel ellátott termékekkel egy gyermek-dizájnvásárra is bekerültem, majd jött az első megkeresés mesekönyv-illusztrációra, aztán a második, majd a harmadik...

Elsősorban gyermekeknek festesz. Miért ők lettek a fő célközönséged?

Az anyaság, a kisfiam születése adta a témát. Való igaz, hogy a képeim elsősorban gyermekeknek készülnek, de a felnőttekhez is szólnak, hiszen sokszor olyan témákat – barátság, együttérzés, összetartozás, gondoskodás, vidámság stb. – jelenítek meg, amelyek bennük is jó érzéseket keltenek.

Igyekszem őket is elgondolkodtatni, meglepni, vagy csak mosolyt csalni az arcukra.

Szeretem, ha egy képen van valami többlet is.

Kis nyuszi öleli a plüssrókáját, mosómedve ül a mosógép tetején és újságot olvas, szurit ad a szurikáta, pálmalevéllel repül a süni a Szabadság-szobor felett, és épp úgy tartja a levelet, mint a szobor, oroszlán ül a Lánchíd kőoroszlánján, a szarvas agancsára rácsavarodik a fülhallgató – hogy csak néhány példát említsek a képeid közül. Miért tartod fontosnak, hogy humort is vigyél az alkotásaidba?

A humor átsegít bennünket a nehézségeken, megkönnyíti a szürke hétköznapokat, gyermeknek, felnőttnek egyaránt. Oldja a feszültséget, a szorongást. Fontosnak tartom, hogy önmagunkon is tudjunk nevetni, és ne vegyük mindig olyan komolyan magunkat. Örülök, amikor a képeim megmosolyogtatják az embereket, vagy látom rajtuk, hogy értik, mit is akartam megjeleníteni, legyen szó egy paradox helyzetről vagy tükörmutatásról.

Kép

Fotó: Tas Boglárka

Nevedet ma már legtöbben az állatos képeiddel azonosítják. Miért épp az állatokat választottad?

Minden gyerek szereti az állatokat, könnyen azonosulnak velük, főleg, ha emberi tulajdonságokkal vannak felruházva, és hamarabb mesebeli világba röpítik őket, mint a hétköznapi helyzetekben ábrázolt emberek. Ha az állat csinálja ugyanazt, mint ők, rögtön beindul a képzelőerejük.

Sok szülő mondta már, hogy a képeim mesemondásra ihlették őket.

Ugyanakkor állatkarakterekkel könnyebb bizonyos dolgokat, tulajdonságokat, jellemeket megfogalmazni a festményen, nem annyira direkt.

Egyedi festményeket is készítesz megrendelésre, illetve mesekönyveket is illusztrálsz. Hogyan születnek a karaktereid?

A legtöbb munkám egyedi megrendelésre készül, legtöbbször állatkaraktert kérnek egy számukra kedves időtöltéssel. Nászajándékba a pár kedvenc hobbiját, városát, autóját szokták kérni, keresztelőre pedig a védőszentet egy rá jellemző tulajdonsággal, a keresztelendő gyermekkel együtt. Amikor a megrendelők elmondják, mit szeretnének, már egyből jön egy érzés, és látom magam előtt a képet. Mesekönyv esetében is már olvasás közben megelevenedik a történet a fejemben, látom a szereplőket, nemcsak a külsejüket, hanem a belső tulajdonságaikat is.

Kép

Kép: Bodonovich Márta

Miért az akvarelltechnikát választottad?

Amikor életemben először festettem akvarellel, Sáfár Pál festőművész, akitől rengeteget tanultam, megjegyezte, mennyire előrehaladott az akvarellem. Akkor még nem is tudtam, mit jelent ez pontosan, csak éreztem, hogy könnyen tudok vele bánni. Élvezem, ahogy a vízzel szétfolyatom a színeket, és különböző árnyalatokat tudok így megjeleníteni.

Régebben olajjal is sokat festettem, de ott adott a festék sűrűsége, nem lehet vele úgy játszani. Az akvarellnél azonban én határozom meg, mennyire legyen erős vagy gyenge az ecsetvonás.

Például, ha lágy hátteret szeretnék, akkor csak kicsit mártom bele az ecsetet a festékbe, és sok vizet használok.

Változott a stílusod az évek során?

Kifinomultabb lett, a mostani rajzaim sokkal lágyabbak. Eleinte csak egy vagy két figurát festettem egy képre, most már többet is, és a hátteret is jobban kidolgozom, az egész képet megtöltöm élettel. Egyre gyakrabban ábrázolom a figurákat mozgás közben. Nekem is kihívást jelent, hogy épp azt a sokat sejtető pillanatot ragadjam meg, amelytől tovább gondolható a képen megjelenő történet.

Mi okozza a legnagyobb örömöt ebben a munkában?

Nem érzem munkának, hálás vagyok azért, hogy azt csinálhatom, amit szeretek. Mindig izgatottan várom, hogy nekikezdjek egy újabb felkérésnek, akkora örömöt jelent, amikor szabadjára engedhetem a fantáziámat, és színekkel dolgozhatok. A pozitív visszajelzésekről nem is beszélve: „Épp olyan lett, ahogy elképzeltük! A legszebb nászajándék az egyedi képed volt!”

Mivel hivatásnak tekintem a festést, nem mindig könnyű határt szabni a munkaidőnek, nemet mondani, vagy úgy meghatározni az árat, hogy mindenki jól járjon.

Ma már látom, hogy elég időt kell fordítani a pihenésre is, ha nem teszem, az a kreativitás rovására is megy.

Kép

Bodonovich Márta – Fotó: Tas Boglárka

Mennyire értékelik az emberek az egyedi festményeket?

Ma már megértik és elfogadják az emberek, hogy egy egyedi tervezésű ruha vagy cipő miért kerül sokkal többe, mint egy fast fashion darab, és hajlandók is áldozni rá. Ám egy festmény, grafika, szobor esetében sajnos nincs így. Sokszor nincsenek tisztában azzal, hogy egy egyedi kép mögött mennyi munka van, nem is beszélve a tervekről, változtatásokról és az anyagköltségről, amelynek végeredményeként olyan festményt kapnak kézhez, amely csak nekik készült, az ő kívánságuk szerint, és nincs belőle még egy. Sok illusztrátor már digitálisan rajzol, jóval hamarabb elkészülnek, könnyebben is módosítanak a rajzon, és nem is kell utólag digitalizálniuk. Én azonban nem szeretném feladni a kézzel való festést, főleg ebben a digitális világban. Hiszem, hogy ez magasabb értéket képvisel, és a jövőben még nagyobbat fog.

Min dolgozol most? Mik a jövőbeni terveid?

Elkezdtem festeni a jövő évi falinaptáram képeit. Akkora sikere volt az ideinek, hogy a visszatérő vásárlóim már várják a 2023-ast. Minden hónaphoz egy-egy város nevezetességét festettem meg állatokkal, így született meg a pécsi Zsolnai-kútból ivó sünik, a tatai tavon – háttérben a várral – SUP-deszkázó vörös panda, vagy a hollókői templom előtt locsolkodó macik képe. Idén természetesen más városokat választok, de a koncepció ugyanaz marad.

A célom, hogy megismertessem a gyermekekkel a magyar városokat, és erősítsem bennük a magyarságtudatot. Ha ilyen állatos, vidám képeken látják a nevezetességeket, talán élőben is felismerik majd.

Kép

Képek: Bodonovich Márta

A kisfiam már hatéves, ahogyan ő nő ki a kisgyermekkorból, úgy én is nyitok a nagyobb korosztály felé. Új képeim között egyre több van, amelyen „nagyobbaknak való” témák is megjelennek. Időközben kitanultam a dekorfalfestést is, bármilyen kérést, kívánságot már nemcsak papíron, hanem falon is meg tudok valósítani, nemcsak festékkel, hanem glettel is. Rengeteg ötletem van még, amelynek csak a képzeletem szab határt.