„Az abortusz kérdéséhez csak empátiával és szeretettel szabad hozzászólni” – Egy orvos küzdelme az életért

– Milyen élmények tettek fogékonnyá az abortuszkérdésre?
– Az abortusz talán azért érinti meg ennyire a szívemet, mert számomra egy új élet érkezése Isten legkülönlegesebb mindennapi csodája. Így volt ez Benjámin esetében is, aki ajak- és szájpadhasadékkal született. Három műtéten esett át csecsemő- és kisgyermekkorában. Tízévesen került hozzám fogszabályzásra. A zárkózottsága egy idő után feloldódott, és sokat beszélgettünk. Örültem, hogy megszülethetett, és szeretetet adhat a családjának, barátainak. A férjemmel épp akkor hallottunk egy házaspárról, akik a szülőszobán mondtak le ajak- és szájpadhasadékos gyermekükről.

Az orvosok számtalan esetben abortuszt javasolnak, ha ilyen eltérést vesznek észre. Pedig jól kezelhető napjainkban, legtöbbször meg sem tudod mondani valakiről, hogy így született.

Nem szeretem a mai tökéletességre törekvést, hogy csak tökéletes gyermeknek szeretnénk életet adni. A gyermek ajándék, és nem tudhatod előre, hogy milyen temperamentumú és mentalitású gyermeket kapsz. Sok rendellenesség nem is szűrhető, pl. az autizmus vagy hiperaktivitás. Ha egy baba nem jól alszik, az sem látszik az ultrahangon.

A rendellenességeket gyakran a 12. héten vagy még később fedezik fel, ezután kerülhet sor az esetleges abortuszra. Valójában ekkor már egy kifejlett magzatról van szó, aki a tanulmányok szerint fájdalmat is érez. Nagyon durva, hogy egy kis emberkét érzéstelenítés nélkül darabokra szednek szét. Sok történetben sajnos azt tapasztalom, hogy az orvosok nem adják meg a kellő felvilágosítást. Általánosítani semmiképp sem szeretnék, és tudom, hogy hatalmas felelősség és teher nehezedik a szakma képviselőinek a vállára, de olyan jó lenne, ha ők nemcsak nőgyógyászok, hanem a pocakban fejlődő kis emberkék orvosai is lennének. Nagyon nehéz dönteni, ha egy beteg gyermek érkezik, de sok alkalommal olvastam olyan történetet, hogy az orvosok életképtelen vagy beteg gyermeket diagnosztizáltak, mégis egészséges kisbaba született. Olyan anyukát is ismerek, akinek megmondták, hogy a gyermeke valószínűleg meg fog halni a szülés környékén, mégis vállalta, és hálás azért az időszakért, a pár napért, amit együtt tölthettek. Úgy érzem ez igazán szép, emberséges cselekedet volt tőle.

– Hogyan született meg a honlap ötlete?
– Eredetileg egy könyvhöz szerettem volna összegyűjteni a történeteket, és első ízben maradtam a honlapnál. Idén tavasszal fog megjelenni az „Abortusz helyett inkább az életet választottuk, és nem bántuk meg” című könyv az Ecclesia Kiadó gondozásában. Az abortusz téma mindig benne volt a szívemben, nem igazán tudom, hogy miért.

Amikor nekiálltam ennek az egésznek, olvastam egy cikkben, hogy a hulladék közé dobják ki a kis abortált magzatokat, még akkor is, ha pár perccel túlélik az abortuszt.

Ez olyan szinten megdöbbentett, és fájt a lelkemnek, hogy úgy éreztem, itt az idő. Magam is meglepődtem, milyen gyorsan rátaláltam az anyukákra és a családokra. Lépten-nyomon találkoztam az ismeretségi körben olyan történetekkel, amikor betegen született egy gyermek, meg kellett műteni, és a későbbiekben meggyógyult. Az egyik gyermekem tanár nénijét például örökbe fogadták, és fantasztikus egyéniség. Érte is hálásak vagyunk, hogy megkapta a lehetőséget az életre. Számtalan példát láttam, amikor nem pont tervezett időben vagy állapotban érkezett a baba, mégis örömet hozott a család életébe. Nálunk sem akkor érkeztek a gyermekek, amikor tökéletes volt az időzítés, de ha mindig ezen gondolkodtam volna, akkor most egyikük sem lenne. „Ahova Isten báránykát ad, oda legelőt is ad” – tartja a mondás. Valahogy minden a helyére kerül. Ott is, ahol borzasztóan nehéznek érzik a szituációt, és el sem tudják képzelni, hogy fog beleilleni egy gyermek. Ahol nagyon ellene voltak – nagyszülők, apuka, barátok – gyakran ők is megszerették a gyermeket.

Érdekes, hogy mekkorát fordulnak az emberek. Amíg pocakban van, addig nem kérjük, de amint megszületik, sok esetben nagy lesz a szeretet és a kötődés. Van ultrahang, 3D, 4D – persze akkor is csak egy kép, az ember nem fogja a kezébe –, de sokan még mindig tagadják, hogy ember lenne fogantatásától kezdve a kis pocaklakó, annak ellenére, hogy ez egy tudományos tény. Egy hölgy írta, hogy szerinte biológiaórán mindenki megtanulja, mindenkinek egyértelmű, ezért a gond nem a nem tudásban, hanem a tagadásban van.

Úgy érzem, többet kellene leülni beszélgetni a fiatalokkal, hogy tudatosuljon bennük: egy élő emberről döntenek, egy egyedi, megismételhetetlen emberről, a saját gyermekükről.

– Mi a célod az élettörténetek megismertetésével?
– Nincsenek illúzióim, hogy aki elolvassa a történeteket, soha többé nem megy abortuszra, de ha csak egy édesanya meggondolja magát, ha csak egyetlenegy kisbaba megszülethet ennek hatására, akkor megérte minden munka.

Kép

Dr. Habó Márta

– Miben próbálsz segíteni a leendő édesanyáknak?
– Úgy érzem, ebben a nehéz kérdésben jó lenne, ha mi, életpártiak mindannyian megtennénk, ami tőlünk telik. Fontosnak tartom, hogy szomszédként, barátként, rokonként, apukaként, nagyszülőként a nehéz döntés elé került kismama mellé tudjunk állni, illetve el tudjuk mondani, hogy pontosan mi is történik, ha az abortuszt választja. Nekem például arra nincs energiám, hogy ismeretlenekkel órákat beszélgessek, de vannak, akik konkrétan ezzel foglalkoznak. Vannak, akik segítenek krízisterheseknek, akár állást is tudnak biztosítani. Van, aki gyűjtést tud szervezni. Jó lenne, ha mindenki odarakná azt, amit ő tud beletenni. Nem tudom, mennyire teljes a lista, de pár évvel ezelőtt összeírtam a segítő szervezeteket, akikhez lehet fordulni.

– Meggyőzni szeretsz vagy egyszerűen odaállni mások mellé?
– Az abortusz kérdéséhez csak empátiával és szeretettel szabad hozzászólni. Soha nem szabad ítélkezni egy édesanya fölött, akárhogy is döntött.

Inkább abban kell segíteni, hogy ha ismét döntés elé kerül, legyen lehetősége az életet választani.

A történetek gondolatmenete az volt, hogy amikor az ember nehéz helyzetben van, akkor jó érezni, hogy nem ő az egyetlen, akivel ez történik. Jó a hasonló helyzetben lévőkkel beszélgetni.

– Ha valaki mégsem szeretné megtartani a gyermekét, de az életét sem akarja elvenni, élhet az örökbeadás lehetőségével is. 
– Az örökbefogadás egy csodálatos lehetőség. Ha nekem nem lehetett volna gyermekem, biztos ezt az utat választottam volna. Akinek nem lehet gyermeke, óriási ajándékként élheti meg. Sajnos úgy érzem, hogy jelen pillanatban társadalmilag még nem eléggé elfogadott. Az örökbeadó anyukákhoz jobban oda kellene fordulni, és támogatni kéne őket ebben a lehetőségben is.

Igazságtalan a társadalmi megítélés ezen a téren. Aki abortálja a magzatát, az rendben van; aki megszüli, de örökbe adja, az pedig rossz anya, mert nem gondoskodik róla.

Lelkileg ezt sem könnyű feldolgozni, de mégis megadja a lehetőséget az életre, boldoggá tesz egy másik családot, és valaki neki köszönhetően lesz édesanya.

A lelki adoptálás is egy szép módja a magzatokért küzdésnek. Az ember kilenc hónapig mindennap imádkozik egy magzatért egy tized rózsafüzért meg egy rövidke imát, hogy egy baba megszülethessen. Lehet vállalni saját elhatározást, bibliaolvasást, segítséget, küzdelmet egy rossz tulajdonságunk ellen. Imával, a háttérből is támogathatjuk az életet.

Te mit tanácsolnál? Abortuszt?
- Az apa asztmás, az anya tuberkolózisban szenved. Négy gyermekük van: az első vak, a második siket, a harmadik halva született, a negyedik örökölte apja betegségét. Az asszony újra gyermeket vár.
- Egy asszony második gyermekét várja, beteg, nem sok ideje van hátra. A férje háborúban van.
- Egy kismama vakbélgyulladással került kórházba, és az orvosok a műtét befejeztével abortuszt javasolnak, mert a gyermek várhatóan fogyatékkal születne meg.
Ha igennel feleltél volna, akkor:
- az első esetben megakadályoztad volna, hogy a világra jöjjön Ludwig van Beethoven.
- a második esetben II. János Pál pápát ölted volna meg.
- a harmadik esetben nem adtál volna életet Andrea Bocellinek.
„Minden gyermek születésével Isten üzen, hogy Ő még mindig bízik az emberben.” (Rabindranath Tagore)