Aki zongorázik a megfáradt elefántoknak

Barton Angliában született, és a Királyi Művészeti Akadémián tanult. Zongoristaként ragyogó előadásokat tartott, mégis szembesülnie kellett azzal, hogy ez a pálya és életmód nem neki való. Ekkor gondolt egy nagyot, és elindult megkeresni önmagát, illetve helyét a világban. Meg sem állt egészen Thaiföldig, ahol előbb gyerekeket tanított zongorázni, később pedig megismerkedett leendő feleségével, megházasodott, gyermeke született. Eddig ez egy nem túl szokványos, mégsem különösebben furcsa életút. A zongorista életében a nem mindennapi változást az országban működő ElephantsWorld nevű rezervátum hozta el.

Az intézményt dr. Samart Prasitthiphon állatorvos és felesége alapította 2008-ban azért, hogy a hosszú éveken át dolgoztatott, legyengült és sokszor sorsukra hagyott elefántokról gondoskodjanak.

Paul kapcsolatba került az intézménnyel. Az igazgató pedig megengedte neki, hogy vigasztaló, örömhozó és terápiás célzattal zongorázzon az idős állatoknak. Az elefántok mind érdeklődéssel figyeltek fel a számukra szokatlan hangokra. Volt, amelyik közülük még az evést is abbahagyta. Mozogni, szinte táncolni kezdtek. Egyikük érzékeny lelkének Beethoven lassú Holdfény szonátáját játszotta.
A nagy videómegosztón található felvételek közül számomra talán a legmeghatóbb az, amelyiken Paul Barton egy Lam Duan nevű elefántnak Bachot játszik. Az elefánt életkorát hatvannak gondolják gondozói. Az állat hosszú életéről annyit tudni, hogy erejét korábbi gazdái húsz éven át a fakitermelésben hasznosították, egészen addig, amíg a thai kormány ezt be nem tiltotta. Utána a turisták szolgálatába állították, 2012-ben pedig „nyugdíjazták”. Lam Duan egyébként vak, és már akkor sem látott, amikor korábbi tulajdonosai megvették. Neve igencsak költői, azt jelenti: Fa sárga virágokkal. Huszonnégy társával együtt él a rezervátumban, ahol nem is ő a legidősebb elefánt, hanem az 1936-ban született Aum Pan, és ő például Debussyt kedveli.

Nézve a videót, amelyen ez a nagy testű, sokat szenvedett állat szinte táncol a zenére, aligha lehet eldönteni, hogy – ebben az amúgy néha egészen rettenetes világunkban – mi a csodálatosabb: Bach zenéje, Paul Barton lelke vagy az, hogy valahol, a messzi Thaiföldön létezik Bachot kedvelő, vak elefánt.