Szolgalelkű óriások – Sötét titkok az elefántturizmus mögött

Délkelet-Ázsiában évezredek óta együtt élnek az elefántok az emberekkel. Az erős állatokat korábban „csak” a fakitermelésben, gátépítésben, építkezéseken dolgoztatták, de a globalizációval és a turizmus tömegessé válásával új, sokmillió dolláros iparág született: a turisták lovagolni akarnak rajtuk, és „trükkök” bemutatását várják tőlük.

Thaiföldön becslések szerint mintegy háromezernyolcszáz elefántot tartanak fogva.

Általában már borjúkorukban elválasztják őket az anyjuktól, és bántalmazással érik el, hogy véghez vigyék azokat az attrakciókat, amelyek a hírfolyamot pörgetve majd visszaköszönnek ismerőseink üzenőfaláról.
Csapó András, Majoros Kinga és Mátai András két éve Thaiföldre utazott, hogy megtapasztalják és bemutassák a közösségi médiában felbukkanó elefántos szelfik mögötti szenvedést, de ellátogattak egy olyan etikus parkba is, ahol a traumatizált állatok fizikailag és lelkileg is gyógyulhatnak.

„Utazásaink során gyakran találkoztunk olyan problémákkal, amelyek állatokkal vannak összefüggésben. Mivel a DOKU films produkcióival egy olyan réteget érünk el, akik érdekeltek az utazásban, érlelődött bennünk egy ideje, hogy fontos lenne arról beszélni, miért érdemes előre feltérképezni a lehetőségeket, és ezek ismeretében dönteni, ha az ember elefántparkba szeretne látogatni.” – magyarázza a kepmas.hu-nak Csapó András, a „Szolgalelkű óriások” című film operatőre.

Az alkotás készítői három helyre is ellátogattak. Az első helyszín egy olyan elefántpark volt, ahol az állatokat mutatványosként kezelik.

Ahhoz, hogy a várt trükköket meg tudják csinálni, olyan kiképzésen mennek keresztül az elefántok, amelynek végén a bolygó egyik legintelligensebb állata szolgalelkű óriássá, a turizmus testileg és lelkileg is megtört rabszolgájává válik.

A gerillaforgatás során a riporter, Mátai András erősen küzdött indulataival: a stábot sokkolta a szúrós végű fegyelmező bot, az ankus használata, a súlyos láncok látványa és az a fokú szomorúság és félelem, amit az elefántok tekintete tükrözött.

András elmondta, hogy az egy évig tartó utómunka volt az alkotófolyamat legnehezebb része, mert újra és újra meg kellett nézniük az állatokat bántalmazó felvételeket. Szerették volna megtalálni a megfelelő arányt, ezért nem minden megrázó snitt került be a filmbe. Nem a szenzációhajhászás volt a cél, ugyanakkor azt is szem előtt kellett tartaniuk, hogy a narratíva és a képi világ elég erős legyen ahhoz, hogy a közönség elgondolkodjon a látottak súlyán.

A második bemutatott parkban már sokkal jobb körülmények között éltek az elefántok, ennek ellenére a stáb talált hiányosságokat a gondozást, a fegyelmezést és a mozgásteret illetően.

Kép

Egy olyan park, ahol az elefántokat kínzással tanítják mutatványok elvégzésére, turistalátványosságok céljából - Kép: Doku films

A harmadik helyszín, az Elephant Nature Park nemcsak a készítőknek jelentett felüdülést – a nézőknek is visszaadja abba vetett reményüket, hogy még léteznek olyanok, akik őszintén törődnek az ormányosok jóllétével.

A parkban nyolcvanöt elefánt él, akik a hatalmas területen szabadon mászkálhatnak, és a tekintetükön látszódik, hogy otthonuknak tartják a menhelyet.

Alapítója, Lek Chailert úgy jár-kel e hatalmas állatok között, mintha a csorda tagja lenne. Neve a világ legbefolyásosabb állatvédői között szerepel: élete során több mint kétszáz elefántot mentett meg, munkássága miatt a Forbes Magazin „Ázsia hősének” nevezte.

A menhely nemcsak a magyar forgatócsoport érdeklődését keltette fel; olyan hírességek is meglátogatták, mint Angelina Jolie, Paul McCartney és Meg Ryan.

Lek először egy fakitermelésen találkozott a fogságban tartott elefántok nehéz helyzetével. Egy vemhes nőstényt olyan keményen dolgoztattak, hogy az erőlködéstől megszülte borját, aki legurult a domboldalon. Az anyát nem engedték utánamenni, azt sem tudhatta meg, hogy kicsinye él-e vagy már halott. Tovább kellett dolgoznia, magába roskadt, depressziós lett.

Onnantól kezdve az asszony az elefántokra tette fel az életét, ami nagy kockázattal jár egy olyan helyen, ahol dolgoztatásuk köré maffia szerveződött, és óriási összegek folynak be az állatok nyomorúságos helyzetéből. Leket nem egyszer megfenyegették, sőt egyszer az életére is törtek azok, akiknek az állatvédelem semmi mást nem jelent, csak veszteséget.
„Leknek valamiféle földöntúli képessége lehet! Ott van egy negyvenöt kilós, hatvanéves nő, akire hallgatnak az elefántok, bújnak hozzá, szeretik őt… Egyáltalán nem éreztük rajta, hogy uralkodna felettük. Nagyon érdekes kémia működik közöttük, az állatok teljesen befogadták őt” – meséli lelkesen András.

A filmkészítők szerint az országban érzékelhető némi javulás az elefántok helyzetét tekintve: Észak-Thaiföldön már átalakulóban van a rendszer, de délen, a tengerparti részen, ahol sok a nyaraló, még foggal-körömmel ragaszkodnak ahhoz, hogy kis energiabefektetéssel nagy pénzt zsebeljenek be az elefántturizmusból. „Próbáltunk arra koncentrálni, hogy ne törjünk pálcát a thai emberek fölött, hisz többen nem gonoszságból csinálják mindezt, hanem belenőttek ebbe a helyzetbe, nem látják a problémát. Emellett sokan vannak, akik szeretik az állatokat, nem bántják őket, gondoskodnak róluk, ezért nem lehet egyértelmű következtetéseket levonni. Leegyszerűsítve: valakik észreveszik a szenvedést, valakik pedig nem” – teszi hozzá az operatőr.

András szerint az is problémát jelent, hogy az egészet a „cukiság” köntösébe bújtatják: az elefánt fest, focizik, leveszi a sapkát a látogató fejéről, ezért annak tudatában van a turista, hogy azért fizet, mert az állatok „aranyosak” – akik valójában nem jókedvükből teszik mindezt.

A készítők azzal is tisztában vannak, hogy az emberek alapvetően szeretik az elefántokat; közel szeretnének kerülni hozzájuk, meg akarják simogatni őket, közös fotóra vágynak… Ha viszont tudják, hogy ezzel nem tesznek jót nekik, mérlegelni kezdenek. A készítőcsapat ezt a folyamatot szeretné pozitív irányba befolyásolni a dokumentumfilmben feltárt valóság bemutatásával.

„Milyen jó, hogy már vannak lehetőségek!

Nem az a kérdés, hogy elmegy-e az ember elefántos parkba vagy sem, hanem az, hogy mit választ: olyan helyet, ahol jól érzik magukat az állatok, vagy olyat, ahol szenvednek.

Szerintem sokkal jobb érzés a megfelelő fizikumú, boldog elefántokat akár messzebbről figyelni, tanulni róluk, esetleg megetetni, megfürdetni őket, mint nézni, ahogy nem hozzájuk illő dolgokat csinálnak” – hangsúlyozza András.

A film ingyenesen megtekinthető lesz 2021. április 16-án a DOKU YouTube csatornáján, ahol a DOKU films további alkotásai is elérhetők.

A Szolgalelkű óriásokat nemzetközi fesztiválokon is díjazták:
I. helyezett – Phoenix of Sarajevo International Tourism Film Festival, Best Feature Documentary kategória (Bosznia-Hercegovina)
I. helyezett – Göcsej Filmszemle
II. helyezett – ART&TUR International Tourism Film Festival, Dokumentumfilm-kategória (Portugália)
III. helyezett – Gödöllői International Nature Film Festival, Dokumentumfilm TV és Függetlenfilm-kategória + a Nemzetközi Zsűri különdíja (Magyarország)
Nézői különdíj – 5th Kraków Green Film Festival (Lengyelország)
A hónap legjobb filmje – Changing Face International Film Festival (Ausztrália)