Aki már életében legendává vált – Bálint Sándor, a szegedi szent ember életútja

Asszonyok segítője és a néprajz kutatója

Bálint Sándor Szeged szülötte volt, és egész élete a Tisza fővárosához kötötte. 1904-ben látta meg a napvilágot egy szeged-alsóvárosi paprikatermesztő gazdaember fiaként. Alig volt egyesztendős, amikor édesapja tífuszban meghalt, így anyja, a talpraesett, a gazdálkodáshoz jól értő Kónya Anna nevelte mélyen vallásos, katolikus szellemben.

Kisfiúként kiváló tanuló volt, készséges, segítőkész gyerek, akiről feljegyezték, hogy a háború alatt segített az írás-olvasásban járatlan helyi asszonyoknak, hogy levelezni tudjanak a világháború frontjain szolgáló férjeikkel, fiaikkal.

A gimnáziumot a szegedi piaristáknál végezte, és egy rövid pesti kiruccanást, két szemesztert leszámítva az egyetemet is szülővárosában végezte magyar-történelem szakon, közben pedig aktívan részt vett a katolikus ifjúsági szervezetek munkájában. A diploma megszerzését követően, 1930-ban gyakornokként került a Klebelsberg Kunó miniszter által az egyetemen akkoriban alapított Néprajzi Intézetbe, ahol a neves folklorista, a néprajz első hazai kinevezett egyetemi tanára, a régi magyar hitvilág avatott ismerője, Solymossy Sándor lett a mentora. A következő esztendőtől óraadóként tanított a szegedi katolikus tanítóképző intézetben, 1934-ben pedig magántanárrá habilitált az egyetemen. Erre az időre már végérvényesen a néprajzi kutatómunka, azon belül is a vallásnéprajz mellett kötelezte el magát, hiszen meggyőződése volt, hogy „a magyar vallásos népélet nyilvánvalóan szerves része a magyar népkultúrának, illetve az egyetemes magyar műveltségnek. Vizsgálatát a kutatás hosszú időn keresztül elhanyagolta, sorsa még most is elég mostoha”. Témái között ott szerepelt a néphit, a népi vallásosság, a búcsúk, ünnepek, a szentek tiszteletének hagyománya. 
A szívéhez közel álló másik terület pedig a helytörténet, Szeged múltjának, népéletének és kultúrhistóriájának vizsgálata volt. Munkájához komoly ösztönzést és támogatást kapott Solymossy mellett a neves piarista pap-tanártól, a szegedi egyetem egész nemzedékét, köztük Radnóti Miklóst is nevelő professzorától, jeles katolikus költőtől és irodalomtörténésztől, Sík Sándortól is, akivel élete végéig szoros kapcsolatban maradt. Ekkor, a 30-as években és a 40-es évek elején jelentek meg első komolyabb munkái is, így a Népünk ünnepei és a Sacra Hungaria, a vallásos népéletet és hitvilágot elemző tanulmányainak, előadásainak gyűjteménye.

Kép

Belső száműzetésben

Mint mélyen hívő, ám a közélet iránt is érdeklődő katolikus 1945-ben politikai szerepet is kapott. A Kereszténydemokrata Néppárt, később Demokrata Néppárt színeiben parlamenti képviselőséget vállalt, és listás mandátumot szerzett 1947-ben, a hírhedt „kékcédulás”, a kommunisták által manipulált választásokon is. A fordulat évében, 1948-ban azonban, érzékelve a diktatúra irányába mutató jeleket, lemondott képviselőségéről és visszatért Szegedre, ahol Solymossy utódaként egyetemi tanári kinevezést nyert.

Hívő katolikus mivolta, mély vallásossága, egyszerre népi és polgári elkötelezettsége miatt azonban Bálint Sándor a következő három évtizedben nem volt a Rákosi-, majd Kádár-féle tudomány- és kultúrpolitika kedvence.

Bár egyetemi tanári címét megtarthatta, ám 1950-től 1956-ig el volt tiltva a tanítástól, csak a kutatásnak élt, és ez az oka annak, hogy komoly tanítványi kör sem alakulhatott ki körülötte. De publikációs lehetőségei is beszűkültek. Az 50-es évek végétől megjelenhetett ugyan a Szegedi szótár, a Szeged városa és A szegedi paprika című munkája, rövid vallásnéprajzi írásai azonban sokáig csak Sík Sándor és a jeles bencés liturgiatörténész, Radó Polikárp jóvoltából, katolikus folyóiratban, az Új Emberben láthattak napvilágot. 1957-ben visszatérhetett a katedrára, 1965-ben azonban rendszerellenes izgatás hamis vádjával koncepciós eljárás indult ellene. A bírósági ügy felfüggesztett börtönbüntetéssel, 1966-ban kényszernyugdíjazásával zárult, még régi barátja, a tudományos életben ekkor igen befolyásos Ortutay Gyula közbenjárása sem segített. Közben azonban Bálint Sándor töretlen lendülettel dolgozott, terepmunkát végzett különösen Tápén és Szeged környékén, a hagyományokat és szokásokat még híven őrző idős emberek között. Ebben, valamint abban, hogy szakmai folyóiratban is közölhette az eredményeit, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója, a jónevű régész, Trogmayer Ottó volt a segítségére. Idővel azután, a 70-es évekre a hatósági szigor némileg enyhült. Bár hivatalos akadémiai elismeréseket továbbra sem kapott, de egymás után jelenhettek meg fontos könyvei, az ünnepi hagyományokat feldolgozó Karácsony, Húsvét, Pünkösd, az Ünnepi kalendárium és művelődéstörténeti monográfiája, a Szeged reneszánszkori műveltsége, és munkatársa lett a Magyar Néprajzi Lexikonnak. Ekkor már Szeged szinte mindenki által ismert és tisztelt alakja volt, amolyan „régi bútor” a Tisza‑parti városban. Ezért is okozott nagy megrendülést szűkebb pátriájában, amikor 1980-ban Budapesten, a járdáról lelépve egy autó halálra gázolta.

Bálint Sándor szellemi örökösei

Szegeden, az alsóvárosi temetőben helyezték örök nyugalomra, szinte abban a pillanatban, amikor tudományos munkálkodásának is köszönhetően szakterülete, a vallásnéprajz eljutott a hivatalos akadémiai elismerés küszöbére. A változó politikai és szellemi légkört mutatta, hogy 1980-ban Lékai László bíboros, esztergomi érsek pártfogásával, a politika jóváhagyásával, az ugyancsak vallásnéprajzos Erdélyi Zsuzsanna szorgalmazására létrejöhetett az esztergomi Keresztény Múzeum népi vallásosság gyűjteménye, a következő esztendőben megjelenhetett korábbi tanulmányainak gyűjteményes kötete, gyűjtése és kéziratai alapján pedig, társszerzőként Barna Gábor, egykori tanszékén kései utóda 1994-ben adta ki Búcsújáró magyarok. A magyarországi búcsújárás története és néprajza címet viselő nagy munkáját.

A 80-as évek derekától, majd a rendszerváltás után a vallásnéprajz művelőinek egy olyan nemzedéke léphetett porondra, amelynek tagjai, ha nem is tanítványai, de szellemi örökösei voltak Bálint Sándornak.

Személye és életműve késői elismerését azóta több dolog is mutatja. Harangot neveztek el róla a szegedi ferences templomban, mellszobrot kapott más szellemi kiválóságok között a Dómot körülvevő árkádsoron.

Kép

A szegedi egyetem és a helyi teológiai főiskola közös vallástudományi kutatóintézetet alapított, amely az ő nevét viseli, csakúgy, mint az az emlékérem, amelyet évente az egyetem legkiválóbb néprajz szakos hallgatói nyerhetnek el. Bálint Sándor azonban nem pusztán jelentős tudós, hanem szent életű katolikus, a lélek embere is volt. Életszentsége elismerésének lehetősége így halála után röviddel már felmerült. Ügyének kivizsgálását a Szeged-Csanádi Egyházmegye 2004 és 2006 között elvégezte, és úgy döntött, hogy kezdeményezi boldoggá avatásának hivatalos kánoni eljárását. Ennek az eljárásnak az első szakasza további előkészítő munkálatokat követően 2020 elején lezárult, és a folyamat a Katolikus Egyházban hatályos szabályainak megfelelően 2020 tavaszán, éppen a járvány okozta korlátozások idején befogadást nyert további vizsgálatra Rómában, az ügyben illetékes Szenttéavatási Ügyek Kongregációja részéről.

Ez a cikk Horváth Pál „Magyar példaképtár” című sorozatában jelent meg. A sorozat többi darabját ide kattintva olvashatja>> 

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>