„Nincs kerekesszék, ezért az anyák a hátukon cipelik a gyerekeiket”

Bogo Bogo – hogyan jön létre egy új nyomornegyed?

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat több mint tíz éve dolgozik Kenyában, humanitárius munkájuk során a nagyvárosi nyomornegyedekre fókuszálnak – az élet legalapvetőbb feltételeit, az egészséges ivóvízhez való hozzáférést igyekeznek megteremteni. A legtöbb fejlesztésük során 2012 óta úgynevezett szanitációs központokat építettek: ezek 50-60 négyzetméteres épületek vécékkel, zuhanyzókkal, vízvásárlási lehetőséggel. Ez egy fizetős szolgáltatás, amit a helyi közösségek működtetnek, bevételt generál és munkahelyet teremt nekik. Kenya fővárosában, Nairobiban található Kibera, Afrika legnagyobb nyomornegyede, a szeretetszolgálat ott végzett tevékenységéről korábbi cikkünkben már írtunk.

A kenyai humanitárius munka nem ért véget Kiberánál, az afrikai ország második legnagyobb városában, Mombasában folytatódott. Mombasa – ahol a nyomornegyedek létezése szinte egyidős a településsel – az Indiai-óceán partján, Kenya keleti részén található. 

A városi közműveket és a megfelelő minőségű szolgáltatásokat nélkülöző negyedekből ma körülbelül ötven található a városban, ahol a lakosság 65 százaléka kénytelen élni. A legnagyobb nyomornegyed neve: Bangladesh. 

„Mi, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat voltunk az elsők, akik 2013-ban bevezettük oda a vizet a szanitációs központunkhoz. Azóta javultak az életkörülmények, ami magával hozta, hogy megdrágult a lakhatás. A legszegényebbek kiszorultak, így jött létre mellette Bogo Bogo” – idézi fel Czirják Ráhel. 

Az első akadálymentesített mosdó

Vagyis Bogo Bogo egy viszonylag fiatal informális telep pár ezer lakossal, Mombasa Jomvu nevű városrészében található. A városrész összlakossága 23 ezer fő, többségük nyomornegyedekben él. „Kiberához képest Bogo Bogo elviselhetőbb hely. Nem olyan túlzsúfolt, az ember nem az ürüléken tapos. Az emberek többsége a saját házában lakik, de ezen kívül semmi sincs” – fogalmaz Ráhel.  
Az életszínvonal nagyon alacsony, a lakosok számos kihívással néznek szembe a mindennapokban. A tiszta, egészséges ivóvíz és a megfelelő higiénés körülmények hiánya, a munkanélküliség és az ebből fakadó mélyszegénység a helyi lakosság egészségügyi állapotán is nyomot hagy. A vízhez való hozzáférést nehezíti, hogy a város az óceán partján fekszik, ezért az összes kút, ami rendelkezésre áll, sós vizű, miközben rendkívül forró az éghajlat. 

A krokodilokkal teli folyóhoz kell lejárniuk vízért, és a lányok az ilyen utak során különösen veszélyben vannak, mert az esetek döntő többségében nemi erőszak áldozatává válnak.

A Máltai Szeretetszolgálat 2023 végén kezdett el Bogo Bogóban dolgozni. Létrehoztak ott is egy szanitációs központot, amely már akadálymentes: nemcsak a férfiaknak és a nőknek, hanem a fogyatékossággal élőknek is külön részleget alakítottak ki.

Kép

Fotó forrása: Czirják Ráhel – Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Az állam sem tudott a létezésükről

Míg a félmillió lakosú Kibera a nemzetközi segélyezés gyújtópontja, Bogo Bogóról ez nem mondható el. Utóbbi létezéséről a hivatalos hatóságok sem tudtak. Se az állam, se semmilyen nemzetközi civil szervezet nem segítette őket.

„Én voltam az első fehér ember Bogo Bogóban 2024 márciusában. Elképesztő vendégszeretettel találkoztam, ünnepélyesen fogadtak, rengeteg ajándékot kaptam, az iskolában táncoltak a tiszteletemre, a cserkészcsapat bemutatót tartott, jártam a helyi gyülekezetben, mecsetben. Körbehordoztak, ami ilyenkor jó lehetőség a közösség tagjaival találkozni. Elmondták, milyen nehézségekkel kell nap mint nap megküzdeniük” – sorolja a nemzetközi fejlesztési vezető. 

Már az első látogatáskor felhívták a figyelmét, hogy Bogo Bogóban kiemelkedően magas a fogyatékossággal élő gyermekek aránya, ami megközelítőleg kétszáz kiskorút jelent. Ők szinte egyáltalán nem férnek hozzá egészségügyi ellátáshoz, megfelelő segítséghez. A gyerekek 24 órás gondozását végző – legtöbbször egyedülálló – anyák kilátástalan helyzetben vannak, mert nem tudnak munkát vállalni, amiből az esetleges kezeléseket, terápiát finanszírozni lehetne.

„Az a legjellemzőbb, hogy az édesanyjukkal élnek, mert az édesapa elhagyta őket, amikor kiderült, hogy beteg a gyerek. Az is előfordul, hogy a kicsik szülők nélkül maradnak, és a nagymama, nagynéni neveli őket, vagy a helyi keresztény gyülekezet próbál róluk gondoskodni” – fejti ki Czirják Ráhel. 

Gyógypedagógiai programot dolgoztak ki

Miután hazajött, nem hagyta nyugodni az, amivel kint szembesült. 

„Ez a kérdés eddig nem volt a szakmai fókuszunkban a szervezetnél. De beszéltem gyógypedagógusokkal, egy kollégámmal és például a húgommal is, akiknek szintén ez a hivatásuk, hogy mi lehetne a megoldás. Fél évvel később úgy tudtam visszamenni, hogy kidolgoztunk egy programot, milyen módon tudnánk nekik segíteni. Létrehoztunk egy eszközcsomagot, aminek segítségével a helyi terepi munkások információt gyűjtenek a gyerekek állapotáról.” 

„Ezeket el tudják küldeni nekünk Budapestre, amit a mi gyógypedagógusaink kiértékelnek, és egyéni terápiát dolgoznak ki számukra.”

Ahhoz azonban, hogy a mikroprojektet továbbfejlesszék, pénzre volt szükség. Pályázatot adtak be a Máltai Lovagrendhez, és tavaly decemberben kiderült, elnyerték a támogatást. Így a program célja most már az, hogy az érintett gyerekeket integrálják az oktatásba és a közösségbe. Nagyjából 200 fogyatékossággal élő gyerekről tudnak Bogo Bogóban, és jelenleg 72 gyerek felkarolására áll rendelkezésre anyagi háttér. Down-szindrómások, hallás-, látássérültek, autisták, mozgáskorlátozottak, halmozottan sérültek – mindenki más nehézséggel küzd.

Kép

Fotó forrása: Czirják Ráhel – Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Hogyan segíthetek? 

Szociális és oktatási integráció a program célja, ami széleskörű szakmai együttműködés keretében valósul meg: magyar szakemberek mellett a helyi, kenyai egészségügyi, gyógypedagógiai szereplők is részt vesznek benne. A Bogo Bogó-i gyerekek megsegítésére adománygyűjtés indult, az adományokból a gyógyászati segédeszközöket – kerekesszékek, hallókészülékek, járókeretek, gyógycipők, szemüvegek, támbotok – szeretnék biztosítani a rászoruló kenyai gyerekeknek. 

„A helyi közösségen belül egy olyan hálózat kiépítésén dolgozunk, ami teljesen átlátja a kenyai egészségügyi rendszer nyújtotta lehetőségeket. Az egészségügyi minisztérium helyi önkéntesei (a CHP-k) tudnak segíteni a szülőknek, ha például beteg egy gyerek: hova vigye, vagy hogyan csillapítsa a lázát. Ők úgy működnek, mint itthon egy gyógyszertár, csak sokkal kevesebb szaktudással. Mi viszont online formában elkezdtük kiképezni őket a fogyatékossággal élők helyzetével kapcsolatban is. Egyrészt, hogy tudjanak információt nyújtani, például arról, milyen állami támogatást vehetnek igénybe, illetve segíthessenek a programban részt vevő gyerekek terápiája során. 

Ahhoz, hogy Kenyában valaki az állami ellátásra jogosulttá váljon, be kell regisztrálnia az állami hatósághoz. Sikerült elérnünk, hogy egy orvosszakértői csapat kitelepüljön a nyomornegyedbe, és néhány nap alatt több száz embert beregisztráltak. 

A végső cél, hogy az egész helyi fogyatékossággal élő közösség fókuszba kerüljön” – összegzi.

Éhező várandós anyák, tragikus szülések

Ami nem egyszerű feladat, ugyanis Kenyában sok hiedelem övezi a fogyatékossággal élőket: a szülők elkövettek valamit, bűnösök, azért született beteg gyerekük, vagy ha egy anyukának fogyatékossággal élő gyermeke van, akkor azt mondják róla, hogy ő biztos boszorkány. A Máltai Szeretetszolgálat online gyógypedagógiai képzésén ezeket a hiedelmeket is igyekszik eloszlatni.

„Tragikus sorsokkal szembesülünk. Sok édesanya az egész terhessége alatt éhezett, és a szülés körül is rengeteg komplikáció történik. Az anyáknak legtöbbször nincs hozzáférésük ultrahangos vizsgálathoz, ezért nem látják, hogy farfekvéses egy baba. Szüléskor elindul kifelé, de elakad, ezért visszatolják, és úgy császározzák meg az édesanyát. Nem ritka, hogy napokig vajúdnak, elvesztik az eszméletüket a nők, aminek következtében sérült gyermekük születik” – szemlélteti Czirják Ráhel.

Bár ilyen esettel személyesen nem találkoztak, de a nemzetközi fejlesztési vezető szerint előfordul, hogy a fogyatékossággal született kisbabát nem hagyják életben, vagy rejtegeti a család.

Hogy Yusuf is iskolába járhasson

A gyerekek döntő többsége halmozottan sérült, sok esetben nem tudnak kapcsolódni a külvilághoz. Egész nap egy széken vagy lenn a földön, a koszban ülnek. Yusuf celebrális parézissal (központi idegrendszeri sérülés) született. A kisfiú kerekesszékben ül, beszédre nem képes. Az anyukája szintén részt vesz a máltaiak képzésén, akik szeretnék elérni, hogy a közeljövőben Yusuf is iskolába járhasson.

„Nagyok a távolságok, és sokaknak nincs kerekesszéke, ami megkönnyítené a közlekedést. Ilyenkor az anyák a hátukra veszik és úgy viszik akár a kamasz gyerekeiket is. 

Nincsen megfelelő tömegközlekedés, iránytaxik, iránybuszok vannak, de egy buszra nagyjából háromszor annyi ember zsúfolódik fel, mint amennyi a valódi férőhely. 

Akkor jut valaki ellátáshoz, ha nagyon elhivatott szülők, gondozók nevelik” – szemlélteti Czirják Ráhel. 

A Máltai Szeretetszolgálat munkatársa júniusban két gyógypedagógus-mozgásterapeutával ismét ellátogat Bogo Bogóba, hogy a helyszínen is bemutassák, milyen terápiát kell kapniuk az érintett gyerekeknek. A kommunikáció angolul és a kinti kollégáik segítségével szuahéli nyelven folyik majd. 

„A közösséget szeretnénk megerősíteni, a célunk, hogy az édesanyák lássák, nincsenek egyedül a problémáikkal, hozzanak létre helyi önsegítő csoportokat. Például szervezzék meg, hogy felváltva vigyáznak egymás gyerekeire, így többen el tudnak menni dolgozni: főzni, ételt vagy kézműves termékeket árulni.” Eközben együttműködnek a helyi New Hope (Új Remény) magániskolával, a tanárok is részt vesznek a képzésben. Az iskolában a tervek szerint újjáépítik majd a mosdókat, és akadálymentesítenek néhány tantermet, hogy felkészüljenek a speciális igényű gyerekek fogadására.