4 kommunikációs jel, amely mutatja, hogy nem jó irányba mennek a dolgok egy párkapcsolatban

– Akárhova lépek, játék van a talpam alatt! Miért nem pakoltátok el, hogy be lehessen lépni a lakásba?

A feleség, mintha meg sem hallotta volna, tüntetőleg a gyerekekkel kezd foglalkozni.

A férj tovább folytatja:

– Ahogy látom, a mosogatást sem sikerült megoldani. Hihetetlen, hogy miközben én a lelkemet kiteszem mindennap a munkahelyemen, a feleségem annyira sem képes, hogy a háztartást ellássa!

Ezt már a feleség sem bírja szó nélkül:

– Egész nap a gyerekekkel foglalkoztam, tudod, most gyógyultak meg, voltunk orvosnál, ezért nem volt még időm a konyhára, ahogy mellesleg pár hete neked se arra, hogy a mosogató csöpögő csapját megjavítsd.

– Na, látom, mindenre van válaszod... Gondolom, vacsora sincs. Majd találok valamit a hűtőben, ne fáradj!

Ez a szomorú és dühítő beszélgetés nyilván nem az első konfliktus ebben a házasságban, hanem sok évi megoldási kudarc, oda nem figyelés „eredménye“. De mit gondolnak közben?

A férfi:

„Egyszerűen hihetetlen, hogy még itthon sem lehet nyugtom! Nem elég, hogy egész nap a munkahelyemen robotolok, mint egy őrült, itthon is csak a megoldandó problémák várnak! Én rakjak rendet?! Én mosogassak el?! Mindent én csináljak már?! És mi az, hogy válaszra se méltat a feleségem? Hát már semmibe is vesz, amikor egész nap a családért gürcölök?! Nem hiszem el, hogy nem ért a szóból! Most mondjam még érthetőbben? Hogy még neki áll feljebb?! Hogy van olyan, amit én nem csinálok meg? Képes felhozni egy ilyen piszlicsáré semmiséget?"

A nő:

„Na, úgy tűnik, megint rossz napja van, biztos megint piszkálta a főnöke a munkahelyén. Nem baj, hagyom, hogy fújja ki magát és a dühét, hadd mondja csak a magáét, talán megnyugszik. De engem miért bánt? Hát nem tudja, hogy nem lazsálok egész nap itthon?! A gyerekeket nem lehet még egyedül hagyni, és még ezen kívül is egész nap van tennivaló... Persze, hogy mindig marad valami hátra, sosem lesz tökéletes rend. Lusta vagyok? Ez nagyon igazságtalan! Erre már muszáj válaszolnom! Nehogy azt gondolja már, hogy ő tökéletes, és csak ő az, aki csinál valamit!“

Súlyos szavak

Ez a párbeszéd olyan helyzetet teremt a házasságban, amelyikből mindkét fél teljes mértékben vesztesként kerül ki. Előremutató értéke, haszna nincs, tanulni (már) nem lehet belőle, csak a rombolás, a másik bántása, az elhidegülés következik ezután, a családi légkör gyerekekre gyakorolt hatásáról nem is beszélve. Szerencsére kis odafigyeléssel megelőzhető, hogy idáig fajuljon a kapcsolati kommunikáció, ha tetten tudunk érni néhány jóval enyhébb figyelmeztető jelet. De melyek ezek?

Már a fent említett párbeszéd elején látszik, hogy nem a legerősebb, legfájdalmasabb mondatokkal indul, hanem látszólag ártalmatlan, átlagosan feszült pillanatként. Így van ez a párkapcsolatok elején is.

A szakirodalom négy olyan kapcsolati kommunikációs jelet különít el, amik jelzik, ha nem jó irányba mennek a dolgok.

Az első ilyen jel a visszahúzódás, passzivitás: amikor nem reagálunk a másikra, kitérünk a válasz elől, mintegy a szőnyeg alá seperjük – ahogyan az idézett párbeszéd elején a feleség. Felmerül a kérdés, miért baj ez, hiszen ha nem vitázunk, akkor nincs is konfliktus. Sok olyan kapcsolatról hallottunk már, ahol a felek (legalább egyike) fennhangon hirdeti: nekünk van a világon a legjobb kapcsolatunk, nyolc éve vagyunk egy pár, de még sosem veszekedtünk! Azt kell mondjuk erre, hogy ez nagyon nagy baj! Bármikor „robbanhat a bomba“, és gyakran előfordul, hogy ilyen indokkal lép ki az egyik fél a kapcsolatból: „Veled sosem lehetett ezt meg azt megbeszélni, nem tudtunk egy jót vitázni, amikor kellett volna“. Azt el kell ismerni, hogy vannak olyan helyzetek, amikor hasznos a vita elkerülése, a visszahúzódás, de ebből stratégiát csinálni nagy hiba!

A második intő jel a védekezés. Amikor az egyik fél (mint fent a feleség) magyarázni kezdi önvédelemből, hogy mi miért történt. Úgy látja, terelni kell a felelősséget, mentegetőzni – ez megint nem visz minket közelebb egymáshoz, inkább távolít.

A harmadik figyelmeztetés az erős kritizálás, ahogyan az el is hangzott a férj szájából. Az építő kritikával ellentétben ennek a kritikának csak a fájdalom okozása, a másik bántása a célja, ez is gyakori a rosszul megélt kapcsolatokban.

A legdurvább jele az elhidegült kapcsolatnak a nyílt megvetés kifejezése, például a másik kigúnyolásával, megalázásával. A legszomorúbb, hogy el tud jutni odáig egy ember, hogy éppen afelé az ember felé érez és mutat gyűlöletet, akivel összekötötte az életét, akit elvileg a legjobban kellene szeretnie, akire mindig kellene, hogy számíthasson.

Az extrém helyzetektől eltekintve az esetek túlnyomó részében megelőzhető, hogy idáig eljusson egy párkapcsolat – gyakran külső segítséggel, ha akarják, merik kérni a felek. Nem szégyen segítséget kérni, azt jelenti, hogy szeretnénk tanulni, szeretnénk többek, jobbak lenni, mint tegnap voltunk. Ne hagyjuk magára a párkapcsolatunkat!

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>