Miért választunk mindig ugyanolyan társat – és hogyan függ ez össze az álmainkkal?

Régi korok emberei az álmokat isteni üzeneteknek tartották, így azokra nagy tisztelettel tekintettek. A Bibliában is több álom szerepel, a legismertebb talán a fáraó álma a hét kövér és hét sovány tehénről – amelynek jelentését József fedte fel: az állatok hét bő termésű és hét aszályos évet jelképeztek.

A középkor elfordult az álmoktól: sőt boszorkányoknak kiáltották ki az álomfejtőket. A felvilágosodás kora aztán végképp száműzte az értelemnek ellentmondó éjszakai képeket a babonák földjére, idézi fel Tar Ildikó Álmaink tükrében című könyvében az álomfejtés történetét.

Az, hogy a tudomány visszafogadta az álmokat vizsgálódásai körébe, Sigmund Freud bécsi ideggyógyász érdeme. 

Ő volt az, aki elsőként felismerte, hogy az álmok legbensőbb világunkból küldenek üzeneteket.

Freud 1900-ban megjelent Álomfejtés című művének fő gondolata szerint az álmokban elfojtott – elsősorban szexuális tartalmú – vágyaink jelennek meg. A kortársak nem tartották sokra Freud felfedezését; volt azonban egy fiatal svájci pszichiáter, aki a betegeivel végzett munkája során szintén arra a felfedezésre jutott, hogy a léleknek létezik egy tudattalan tartománya, amely többek között az álmokban válik láthatóvá. 

Ő volt Carl Gustav Jung. Freuddal egyetértve Jung is a tudattalan legkönnyebben hozzáférhető kifejeződését látta az álmokban. Azt azonban elvetette, hogy az álmokban csak az elfojtott tartalmak tükröződnek. „Jung az embert spirituális lénynek is tartotta, akinek álmaiban jelene, és az abból kicsírázó jövője is benne van” – fogalmaz Tar Ildikó. 

„Míg tudatossá nem teszed, a tudattalan fogja irányítani az életed, és te sorsnak hívod majd” (Jung)

A lelket úgy is elképzelhetjük, mint egy jéghegyet. A víz fölötti – látható – része szimbolizálja mindazt a tartalmat, ami tudatos. A jéghegy víz alatti, hatalmas része pedig megfelel mindannak, ami a tudatunk elől rejtve van. Ahogy Jung leírja, a tudattalan „a személyes lét élménytárházát foglalja magában, tehát mindazt, amit az egyén elfelejtett, elfojtott, küszöb alatt észlelt, gondolt és érzett”. Mit is jelent ez?

Kislányként imádtam Aput. Érzékeny volt és intelligens, sokat mesélt, még ugróiskolázni is hajlandó volt velem. Azonban úgy nyolcéves koromtól kezdve egyre jobban elhatalmasodott rajta az alkoholbetegség. Elveszítettem őt: bár fizikailag továbbra is jelen volt, érzelmileg nem – vagy csak alig - érhettem el. A túlélés érdekében bezártam ennek fájdalmát a lelkem mélyére – vagyis az lesüllyedt a tudattalanomba. 

A kislány számára azonban a férfiminta elsődleges forrása az apja. A bensőmben egy olyan férfi képe formálódott láthatatlanul, amelyben a szeretett személy elérhetetlen (a minden nő lelkében ott élő férfienergiát Jung animusnak hívja). 

Felnőve ez a tudattalan minta határozta meg párkapcsolataimat: hiába vágytam boldogságra, újra és újra olyan társat választottam, akivel átélhettem a gyerekkori elhagyatottságot – tudattalan mintámnak engedelmeskedve.

Ezért olyan fontos, hogy gyöngyhalászként alámerüljünk saját belsőnkbe, és megismerjük, ami a felszín alatt lakozik lelkünkben. Csak így vehetjük kezünkbe az irányítást életünk felett, hogy többé ne a tudattalanunk ráncigáljon minket, mint tehetetlen marionett bábukat. Ebben a folyamatban álmaink nagy segítségünkre lehetnek.  

Kép

Illusztráció forrása: Rawpixel

„Amikor a belső arctalan lélekenergiák a tudattal találkoznak, képekké válnak” (Tar Ildikó)

Egész életünkben arra tanítottak minket, hogy az intellektusunkat használjuk gondolkodásra. „Létezik azonban egy másfajta gondolkodás is – írja Jung – ennek eszközei őskori képek, szimbólumok. Teljes értékű élet csak velük összhangban lehetséges.” 

Alvás közben lemerülünk tudattalanunkba: onnét képek formájában kerül felszínre mindaz, ami minket legbelül foglalkoztat. Ha meg akarjuk fejteni az álmokat, meg kell tanulnunk a nyelvet, amin beszélnek: a képek, szimbólumok nyelvét. Ez annyira nem is idegen: ismerjük például mesékből, versekből. 

E cikk írásának időszakában egy éjjel azt álmodtam, hogy hatalmas várandóshasam van. Valahol ég és föld között láttam magam; nem repültem, nem lebegtem, egyszerűen csak ott voltam, érzékelve, hogy fentről lefelé tartok. És tudtam, hogy szülök.

Előfordulhat, hogy az álombéli terhesség valóságos gyermekáldásra hívja fel a figyelmet. 

Az én esetemben azonban másról volt szó: a szimbólumok nyelvén a várandósság valami olyan dologról beszél, ami a lélekben érlelődik, készülődik láthatatlanul, ahogy az anyaméhben a gyermek. 

Lehet ez egy terv, alkotás, új képesség, ami a szülés során világra jön, és a külvilág számára is láthatóvá válik. „A lélekterhesség szimbolikája szembeszökő az esetben, amikor férfiak álmodják azt, hogy várandósak” – írja Tar Ildikó. 

Eltöprengve az álmomon arra jutottam, hogy ezzel az írással vagyok terhes, ezt szülöm meg éppen. A levegő szimbolikusan a gondolatok világa, ahonnét a föld, a „realitás talaja” felé haladtam álmomban. Vagyis mindazt a tudást, amit az álmokról összegyűjtöttem, formába öntöm, hogy ebben a cikkben napvilágra jöhessen – átélve közben a szülés minden kínját, erőfeszítését és örömét. 

Az álmok megfejtésének egyik kulcsa, hogy megismerjük a szimbólumok nyelvét. Tar Ildikó azt javasolja, olvassunk verseket, mítoszokat, meséket, nézegessünk festményeket – hiszen ezek mind jelképeken keresztül szólnak hozzánk. Akár egy idegen nyelv tanulása során, eleinte talán döcögősen megy, de ha kitartunk, belejövünk. 

Mit jelent a templom tornyán a kereszt? Mit a zászló egy épületen? Mit a kígyó a gyógyszertár bejárata felett? Mennyi szimbólummal találkozunk egy átlagos napon jártunkban-keltünkben! – jó gyakorlás lehet odafigyelni rájuk, és utánanézni a jelentésüknek.

Kép

Illusztráció forrása: Rawpixel

Álomfejtés lépésről lépésre

Nagy a csábítás, hogy rögtön egy álomszótárt üssünk fel, álmunk értelme után kutatva. Az álmokat azonban mindig személyes történetünkből kiindulva fejthetjük meg; hiszen nappali tudatunk és álmaink lényünk egészének különböző részei – csak együtt adnak teljes képet. 

Egy álom értelmezése során érdemes azon eltöprengeni, mi történt velünk az álom körüli időszakban. Honnét ismerősek nappali életünkből az álomban megjelenő érzések? 

Ha feltesszük magunknak ezeket a kérdéseket, elindulhatunk az álom megfejtéséhez vezető nyomokon. Tar Ildikó azt javasolja, vezessünk álomnaplót. Egy füzet bal oldalára, dátummal ellátva írjuk le az álmunkat, minél részletesebben, jelen időben – lehetőleg rögtön ébredés után: később a nap eseményei kitörölhetnek fontos részleteket. A füzet jobb oldalát hagyjuk először üresen. Amikor van egy kis nyugalmas időnk, hogy foglalkozzunk az álommal, a jobb oldalra írhatjuk az álommal kapcsolatos asszociációinkat. Mi jut eszembe az álomban megjelenő képekről, érzésekről? 

Bátran engedjünk utat ebben a folyamatban mindannak, ami bensőnkből felbukkan, ne cenzúrázzuk magunkat. Bízzunk belső, bölcs hangunkban, még akkor is, ha eleinte – mint egy puzzle kirakása során – nem látjuk, hogyan áll majd össze a kép. Ha idáig eljutottunk, már fellapozhatunk további inspirációért egy gondosan kiválasztott álomszótárt. 

„Egy álom értelme két szinten bontakozhat ki – írja Tar Ildikó. – Utalhat a külvilágra, nappali életünkre, ezt érdemes megvizsgálni először. (…) Van egy másik szint is. Ennek a megközelítésnek az alaptétele az, hogy minden álomalak maga az álmodó, még a tárgyak, természeti elemek is.”

Jung egy helyütt leírja egy betege álmát: a finom úrihölgy „aki mindig végtelenül disztingváltan jelent meg”, álmában sorozatosan koszos halaskofákkal, részeg prostituáltakkal találkozott. Az első értelmezési szinten ez jelenthette volna azt, hogy a dáma ezekkel a személyekkel valóban találkozott nappal, és álmában ezt az élményt emésztette. 

Az álom azonban a második értelmezési szinten nyert megfejtést: a finom lelkű hölgy nappali tudatával túlságosan jó véleménnyel volt önmagáról – így alvás közben a tudatából száműzött energiák jelentek meg koszos, részeges nők képében. 

A hölgy bizonyosan nem volt se halaskofa, se prostituált – tudattalanja azonban azon munkálkodott, hogy felhívja a figyelmet a tudat egyoldalúságára. Ily módon ezeknek az álomalakoknak a képében mégiscsak saját – önmaga előtt letagadott – belső erői jelentek meg. 

Milyen kényelmes lenne legyinteni, mondván „ugyan, ez csak egy buta álom, semmi közöm hozzá!” Hiszen ki szeretné elismerni, hogy a lelke mélyén ilyen vad erők élnek? Ha azonban képesek vagyunk magunkhoz ölelni – tudományos szóval integrálni; tudatos világunkba befogadni – az álmainkban megmutatkozó, első ránézésre rémisztő részeinket, azok könnyen megszelídülnek. 

Továbbgondolva Jung példáját, ez a finom úrihölgy, ha beismerte, hogy az álombéli alakok a saját tükörképei, együttérzőbbé, elfogadóbbá válhatott – immár tudva, hogy senki sem tökéletes. És talán nem viselkedett többé olyan mereven – így jobban érezhette magát a bőrében. Az önmagunk előtt letagadott részeink felszín alatt tartása – elfojtása – rengeteg energiát emészt fel: integrálásukkal ez az erő felszabadulhat, életünket tápláló forrássá válhat.

Ennek a cikknek a terjedelme nem teszi lehetővé, hogy bemutassam az álmokkal foglalkozó sokféle megközelítést – vagy hogy egy csapásra megtanuljunk belőle álmot fejteni. Arra azonban – bízom benne – elég lehetett, hogy felkeltsem a kíváncsiságod, és elindulj az álmok ösvényén saját mélységeid, belső bölcsességed felé.

Felhasznált irodalom:

C. G. Jung (1996) Gondolatok az álomról és az önismeretről
C. G. Jung (1987) Emlékek, álmok, gondolatok
Tar Ildikó (2007) Álmaink tükrében Álomfejtő-önismereti kézikönyv és szótár
ELTE fogalomtár/tudattalan
ELTE fogalomtár/álom, álommunka