Egyedülálló szülőként sokat jelenthet egy-egy gesztus

– A kezdeti kétségbeesés, az elkeseredés és az új életünk felépítése ezzel párhuzamosan zajlott. Ösztön, hogy az ember nehéz helyzetben elkezd kapaszkodókat keresni – ezt tettem én is. Az, hogy létrehoztam egy ilyen közösséget, nem azt jelentette, hogy egyszerre megoldódtak a problémáim, hanem azt, hogy kerestem az utat, amely a megoldáshoz vezetett. Az elején nem is tudtam, hogy mibe kezdek, egyszerűen csak vitt a lendület. Minél jobban belemerültem, annál inkább éreztem, hogy nekem ezzel dolgom van. Egyre több tennivalót láttam. Nekem a családomon, a gyerekemen kívül nem nagyon volt más, amibe ilyen óriási energiákat tettem, amiben ilyen nagy lelkesedéssel tudtam részt venni.

– Mi ragadta magával?
– Talán az, hogy amikor az ember olyanokkal találkozik, aki hasonló élethelyzetben vannak, mint ő, az nagyon erős kötődést jelent. Tizenhárom éve ezzel foglalkozom, de még ma is, amikor bejön hozzám egy szülő, és elkezdek vele beszélgetni, azt érzem, hogy nekünk valami közünk van egymáshoz. Az ember egész életében azt keresi, hogy hol van az ő helye, és úgy tűnik, hogy az enyém itt van.

– Mennyire volt támogató a környezet a kezdetekkor? Ez változott az évek alatt?
– A családtagjaim és a barátaim mellettem álltak, de az emberek többségében eleinte elég nagy volt az ellenérzés. Sokan nem értették, hogy miért kell kiállni a nyilvánosság elé azzal, hogy én egyedül nevelem a fiamat, miért kell erről beszélni, miért kell egy ilyen kellemetlen dolgot szóba hozni.

De aztán egyszer csak valaki mellém állt, és azt mondta, hogy ő is egyedül neveli a gyerekét. És lassan elkezdett nőni ez a kör. Azt tapasztaltam, hogy minél többször hallanak az emberek erről a témáról, annál inkább hajlandók tudomásul venni, hogy ez létezik.

Nem az a kérdés, akarjuk-e, hogy legyenek egyszülős családok, hanem hogy szembe tudunk-e nézni egy olyan helyzettel, amivel mindannyian együtt élünk. Hiszen mindenkinek van rokona, barátja, munkatársa vagy ismerőse, aki elvált, özvegy vagy bármi más ok miatt egyedül van a gyerekével. Háromszázezer család és félmillió gyermek érintett, őket támogatnunk, segítenünk kell.

– Létrejött idén az Egyszülős Központ. Ez azt jelenti, hogy a társadalom elfogadóbb lett az egyszülős családokkal?
– Fontos jelzés, hogy a döntéshozók felfigyeltek erre a jelenségre, és azt mondták, hogy a mi alapítványunkon keresztül támogatják az egyszülős családokat. A központ létrehozásával beindult egy öngerjesztő folyamat: százszor akkora az érdeklődés a tevékenységünk iránt, mint korábban. Ez a figyelem pedig azt hozhatja, hogy nagyobb empátiával tudnak fordulni az egyszülős családok felé azok is, akik nem érintettek. Erre utal, hogy fél év alatt hatvanan jelentkeztek önkéntesnek hozzánk. Ez a központ a legjobbat hozza ki az emberekből. Nagyon remélem, hogy egyre többen felismerik, milyen sokat jelenthet a hétköznapokban egy-egy gesztus. Például az, ha bekopog a szomszédjában élő, gyerekeit egyedül nevelő apukához, és felajánlja, hogy egy-egy alkalommal vigyáz délután a gyerekekre, vagy leszalad a gyógyszertárba a csecsemővel magára maradt anyuka helyett, amikor lázas a baba.

Amíg az ember nincs ilyen helyzetben, el sem tudja képzelni, milyen sokat jelentenek az ilyen, elsőre aprónak tűnő segítségek.

– Milyen problémákkal érkeznek a szülők ide?
– Amikor az ember egyedül marad, az az élet minden területére hat. Nemcsak azt jelenti, hogy többé már nem egy pár egyik tagja, hanem gyakran a család lakóhelye és a munkavállalási lehetőség is változik, meg az, hogy hogyan telnek a hétvégék. Rengeteg olyan kérdés merül fel, amelyen addig nem is gondolkodott, például, hogyan rendelkezik a jog a lakásmegosztásról, hogyan kell megegyezni a láthatásról, a tartásdíjról, milyen ellátások igényelhetők. Mindezekre egy olyan lelkiállapotban kell választ találni, amikor az ember úgy érzi, hogy az egész addigi élete romhalmazzá vált, és sehonnan nem kap segítséget. Ilyenkor jöhet hozzánk, ahol jogászok, pszichológusok, coach-ok, mediátorok, gyermekpszichológusok adnak választ a kérdéseire.

Kép: Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány

Nagy kérdés, hogyan tud helytállni szülőként, hiszen amíg korábban csak anyai vagy csak apai feladatai voltak, addig most egyszerre kell mindkettőnek lennie. Ebben is nagy segítséget jelenthet, ha beszélhet egy szakemberrel ezekről a kérdésekről, vagy részt vehet olyan programon, amely a kamasz és szülő közötti kommunikációt segíti. A válás vagy a társ halála mellett gyakran anyagi nehézségekkel is szembe kell nézni. Budapesten 15 000 forint a gyerektartás minimum összege. Aki gyereket nevel, az tudja, hogy ez mire elég. Érthető talán, hogy az egyik legnagyobb elszegényedési kockázat, ha egyetlen szülő gondoskodik a gyerekről.

– A vakáció, a nyaralás költségeit is nehéz lehet előteremteni egy egyedülálló szülőnek.
– Ezért nagy dolog, hogy sikerült bekerülnünk az Erzsébet Tábor programba, mert ennek köszönhetően idén már 1000 gyerek és szülő mehetett nyaralni, ahol elfelejthették kicsit a mindennapok gondjait.

Ha nagyobb gyerek van a családban, akkor a korrepetálások, különórák költségei jelenthetnek megoldhatatlan problémát. Itt, a központban viszont tanárok foglalkoznak a gyerekekkel, ezzel jelentős anyagi terhet vesznek le a szülő válláról. Mi közvetlen pénzbeli támogatást nem tudunk adni, de szerencsére egyre több olyan együttműködő partnerünk van, aki ilyen módon kíván segíteni.

Maga a közösség is nagyon fontos, egy tavalyi kutatásunk azt az eredményt hozta, hogy a szülők a legnagyobb problémának az elszigetelődést érzik. Egy anyuka ezt úgy fogalmazta meg nekem, hogy végtelenül egyedül van, hihetetlenül magányos. Ezért működnek a központban klubok, csoportok, amelyekben lehet beszélni a szülőket érdeklő témákról szakemberek vezetésével.

Nem csak az egyedül lévőket várjuk. A mozaikcsaládok számára is vannak programjaink, hiszen tapasztalat, hogy a második, harmadik házasságok könnyebben felbomlanak, mint az elsők, mert nehéz két külön család életét összeilleszteni.

Ebben is tudnak segíteni a szakemberek, érdemes energiát fektetni a kapcsolatokba! A külön élő szülő helyzete sem könnyű, hiszen meg kell birkózni azzal, hogy korábban együtt élt a gyerekkel, és egyszer csak kiesik az életéből, nem ő takarja be este, nem látja reggel, amikor felébred, ráadásul lassan el is távolodnak egymástól lelkileg, mert nem napi a kapcsolatuk. Ezért számukra olyan programokat szervezünk, amelyeken szülők és gyerekek együtt vehetnek részt, hogy legyenek közös élményeik.

Kép: Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány

– Váláskor gyakori, hogy az a szülő, akinél a gyerek marad, teljesen egyedül van a gyermeknevelés gondjaival?
– Sajnos igen. Az a tapasztalat, hogy egy válásnál nem csak az egyik szülő vonul ki a közös életből, hanem az ő családtagjai is, sőt, gyakran azok a barátok is, akik nem tudják kezelni a helyzetet. Egy felmérés szerint a gyerekek fele találkozik hetente a külön élő szülőjével. Tíz százalékuk pedig egyáltalán nem. Sok külön élő szülő egyre ritkábban jelentkezik, majd teljesen eltűnik; van, hogy a gyerekkel együtt élő szülő hangolja a másik fél ellen a gyereket. Arra is van sok példa, hogy a távozó fél anyagilag sem gondoskodik a gyermekéről, mert úgy érzi, hogy azzal a volt házastársát támogatná.

Ezeknek a harcoknak általában nem pénz az oka, hanem az egymás iránt érzett düh. Azért lenne fontos, hogy a párok válás után képesek legyenek kommunikálni egymással, mert a feldolgozatlan traumák mindannyiuk életét mérgezik akár évtizedeken keresztül.

– Úgy tudom, hogy az egyedülálló szülők tíz százaléka férfi. Ők ugyanazokkal a gondokkal küzdenek, mint az édesanyák?
– Az egyedülálló szülők 13–14 százaléka férfi, körülbelül 40 000 apa neveli egyedül a gyerekét. Az egyedüllét, a túlhajszoltság rájuk is jellemző. Vannak azonban különbségek is, a család anyagi helyzete valamivel jobb, ha egy apa marad magára a gyerekkel. A helyzet lelki feldolgozása is másként zajlik a férfiak esetében, ők nehezebben osztják meg kívülállókkal a nehézségeiket. Érdekes módon a társadalom másként tekint rájuk. Az egyedül nevelő apák mögött mindig katasztrófát sejtenek az emberek, a nők mögött pedig balesetet. A hozzánk forduló édesapák időnként arról számolnak be, hogy segítséget kapnak a környezetükben élőktől, például a gyermekeik osztálytársainak a szülei beosztják egymás között, hogy mikor ki visz ebédet nekik, vagy éppen megszervezik náluk a takarítást. Amikor egy édesanya marad egyedül, nem fog össze ennyire a társadalom.

– Kialakultak az Egyszülős Központnak köszönhetően barátságok, szerelmek?
– Szerelmekről még nem tudunk, reméljük, arról is beszámolhatunk majd rövidesen, de barátságok igen. Az is az egyik célunk, hogy amellett, hogy a mi programjainkon részt vesznek a szülők, ők is kezdjenek szervezni. Idén az egyik projektünk abban segítette a szülőket, hogy maguk tudjanak közösségeket szervezni, egymást támogatni. És már vidéken is jönnek létre kisebb-nagyobb csoportok, jó látni, hogy a szülők milyen örömmel vesznek részt a közös programokon: együtt mennek kirándulni, csúszdaparkba, jógatáborba. Ezek nagyon fontos lépések, néha a túlélést jelentik.

– Az első jelentős lépés, a központ létrehozása megtörtént. Milyen terveik vannak a következő évre?
– Egyre többen vannak, akik nem csak egy szolgáltatásunkat veszik igénybe, vagy nem csak egy programunkon vesznek rész, ami azt jelzi számunkra, hogy a hozzánk betérők valószínűleg azt kapják, amit kerestek.

Az első év annak az ideje, hogy folyamatosan kérdezzük a szülőket és a gyerekeket, mi a véleményük arról, amit csinálunk. Amiről azt mondják, hogy jó, azt tovább visszük, amiről azt, hogy felesleges, azt elhagyjuk.

Amiről pedig az a visszajelzés, hogy másképpen jobb lenne, azt módosítjuk. Éppen ezért kérjük, hogy akinek vannak ötletei, hogyan működjön az Egyszülős Központ, jöjjön el hozzánk, és ossza meg velünk.