Egy tizenhat gyermekes üzletember, aki a legkamatozóbb vállalkozásba fektetett: a családokba

Egy mérnökember álma volt az a nonprofit szakmai szervezet, amely ma már öt kontinens hatvanhat országában működik, az IFFD (Nemzetközi Szövetség a Család Fejlődéséért) nevet viseli, és az ENSZ Gazdasági és Szociális Tanácsában is általános tanácskozási joggal rendelkezik. Az alapítónak 16 gyermeke volt – „egy feleségtől”, ahogy ő hangsúlyozta mindig.

Kép: Evil Erin / Flickr
Kép: Evil Erin / Flickr

Kép: Evil Erin / Flickr

A katalán Rafael Pich könnyűipari mérnöknek tanult, amelyből később doktorátust is szerzett. Feleségével, Carminával egyetemi éveik alatt ismerkedtek meg. 1957-ben egy volt csoporttársa kérte fel arra, hogy segítsen neki a barcelonai IESE Business School elindításában. Ott egy olyan, „esettanulmány” néven ismert módszertant vezettek be, amely korábban már nagy sikert aratott a Harvard Business Schoolon. Az a módszer lényege, hogy a hallgatók olyan valós élethelyzeteket vitatnak meg, amelyekkel az üzleti vezetők szembesülnek.

Rafael ezt az üzleti életben már eredményesnek bizonyult módszertant vette alapul az IFFD kurzusainak kidolgozásakor is. A családokért végzett munkájáról így nyilatkozott: „Tanulom, hogyan lehet jól szervezni és megélni a családi életet. Mérnök és üzletember vagyok. A jó tervezés a termelés növekedését jelenti. Ebben az esetben több gyermeket. Mindezek mellett a jó tervezés magában foglalja a minőség javulását is: nemcsak több, hanem jobb gyerekeket is jelent.”

Mindig hangsúlyozta, hogy a gyermekek nevelése elsődlegesen a szülők feladata. Amennyiben a szülők nem nevelik gyermekeiket, akkor az állam, a média és egyéb hatások fogják nevelni, oktatni.

Az első kurzust 1978-ban indították el feleségével és néhány baráti házaspárral Spanyolországban.

Ezáltal létrejött egy olyan fórum, ahol szülők segítettek szülőknek a gyermeknevelésben, a házastársi szeretet elmélyítésében, a családi harmónia gazdagításában.

Mindez az „esettanulmány” módszer segítségével működött, ahol a hangsúly nem az információátadáson, hanem a házastársak együttműködésének megerősítésén volt. Rafael úgy gondolta, hogy maguk a házaspárok azok, akik a felmerülő problémákra a legjobb megoldást képesek megtalálni. Mérnöki gondolkodása nemcsak a módszertant, hanem a kurzus felépítését is befolyásolta: nagy hangsúlyt fektetett például az időhatékonyságra és az egyes részek időkeretének tartására. A program mottójának, összegzésének is tekinthető ez a Benjamin Franklin-idézet: „Mondd el, és elfelejtem. Tanítsd meg, és emlékezni fogok rá. Vonj be, és megtanulom.”

Miért lettek olyan sikeresek az IFFD programjai világszerte? Miről is szólnak pontosan a kurzusok? Miben segítette a családok mindennapjait? Csanády Ágota, valamint Mile András és felesége, Cserne meséltek nekünk a kurzusról. Ők mindhárman a – Magyarországon 2008 óta az IFFD társszervezeteként működő – Családképző Fórum Egyesület tagjai. 

– Ágota, te hogyan találkoztál a programmal?

Csanády Ágota: Egy baba-mama klubban egy ötgyermekes osztrák hölggyel beszélgettem, aki ennek a programnak a koordinálásában vett részt Ausztriában. A férjemmel az fogalmazódott meg bennünk, hogy bár korábban több, házaspároknak szóló programon is jártunk, de olyannal még nem találkoztunk, ahol kifejezetten a gyermeknevelésről van szó. Ezt hiánypótlónak éreztük.

Kép: IFFD

 

– Miért láttátok úgy, hogy a szülőknek szüksége van egy ilyen fórumra?

Cs. Á.:

Ebben a kurzusban az a jó, hogy nem más anyukákkal, hanem a házastársammal tudok beszélgetni nevelést érintő kérdésekről. Mindezt gyermekek nélkül tehetjük meg úgy, hogy közben jelen vannak más házaspárok is, akikkel megoszthatjuk tapasztalatainkat.

Az eseteket, amelyeket feldolgozunk, egy-egy rövid történet írja le, amely egy élethű családi helyzeten alapul. A történetekben mindig fontosak a szereplők szavai és cselekedetei. Az eset leírása éppen azon a ponton szakad meg, ahol döntést kell hozni, vagy amely valamiféle cselekvést követel. Ezáltal a tanfolyam résztvevői nemcsak a problémák és tények elemzésével foglalkoznak, hanem a hangsúly a véleménynyilvánításon, a döntési lehetőségek és megoldási javaslatok átgondolásán van.

– Hogyan indult a program Magyarországon?

Cs. Á.: Először Ausztriából hívtunk szakértőket egy-egy esettanulmány feldolgozásához. Idővel pedig szép lassan összeállt egy magyar szülőkből álló csapat is. Elsőként a gyermekneveléshez kapcsolódó kurzusokat indítottuk el, majd ezt követte a házastársi szeretet-kurzus is. A tavalyi évben pedig elindult a ,,Személyes küldetés”, amely a házasság előtt álló fiatal felnőtteknek szóló kurzusunk.

– Hogyan épülnek fel a tanfolyamok?

Cs. Á.: Az esettanulmányok feldolgozása négy lépésben valósul meg. Elsőként a férj és a feleség egyénileg olvassa el az esetet, majd a házastársával átbeszélgeti a történetben felmerülő gyermeknevelési vagy éppen házassági kérdéseket. Utána kiscsoportokban, három-négy másik házaspárral, baráti légkörben, az otthonaikban, egy csoportvezető koordinálásával beszélgetnek az esetről. Ezt követi a nagy fórum, ahol minden házaspár részt vesz, és egy moderátor irányításával dolgozzák fel az esetet.

– András és Cserne, mit tapasztaltok, hogyan segíti a kurzus a házaspárok életét?

Mile András: A kurzus idejére alakult közösségben a házaspárok meglátják azt, hogy nincsenek egyedül a kihívásaikkal. A párkapcsolat fejlődése mellett pedig barátságok alakulására is van lehetőség.

Kép: IFFD

 

Az esetek által olyan fontos témákról tudunk beszélgetni, együtt gondolkodni a házastársainkkal, mint például: a házastársi kötelék, kommunikáció, szexualitás, család és munka összehangolása, pénzügyek kérdése a házasságban.

– Milyen élethelyzetű pároknak ajánljátok a házasoknak szóló kurzusokat?

Mile Cserne: Azoknak, akik felismerik, hogy képesek lennének jobban is csinálni: akik szeretnének még jobb férjjé, feleséggé, édesapává vagy édesanyává válni.

– Most indul másodjára fiatal felnőtteknek szóló kurzusotok. Miért láttátok fontosnak, hogy nyissatok a még házasság előtt álló fiatalok felé?

M.A.: A kutatások azt mutatják, hogy a legtöbb 30 éves fiatal nem azt az életet éli, amelyet korábban eltervezett. Nagyon sok jó elképzelés megvalósulatlan marad. Ebben a kurzusban a fiatal résztvevők a jövőjüket érintő legfontosabb témák szempontjait vitatják meg. Abban igyekszünk segíteni őket, hogy a felnőtté válás időszakában felelősséggel tudják meghozni azokat a döntéseket, amelyek az életük hátralévő részét érinti.

A „Személyes küldetés” kurzusra várunk szeretettel minden 22 és 33 év közötti, egyetemista korú vagy fiatal pályakezdő, nem házas férfit és nőt egyaránt.

A hat alkalmas tanfolyam során olyan témákról beszélgethetnek és kereshetnek együtt válaszokat, mint például: szabadság, felelősség; szerelem, szex, elköteleződés; kommunikáció; tudatos életvezetés. Mindezt egy interaktív, dinamikus, jó hangulatú műhely keretében.

Kép: IFFD

 

Érdekesség: Az IFFD a Nagycsaládosok Országos Egyesületének adta át 2018-as Családi Díját, mert megítélésük szerint az egész világon a NOE képviselte és segítette elő civil szervezetként a leginkább a családi értékek védelmét.

A programról bővebben itt tájékozódhat. Közösségi média: https://www.facebook.com/CsaFEgy/

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti