Budapest Urban Games – Augusztus 31-én sportpályává válik a főváros

Százan megmásszák a Budai Vár falát, ötszázan átússzák a Dunát, és még ennél is többen futnak majd a Citadellán augusztus 31-én. Lesz az indulók közt színésznő-műsorvezető, meteorológus, olimpikon és világbajnoki érmes sportoló; a negyedik Budapest Urban Games (BUG) várhatóan megtölti a főváros utcáit, tereit. A nyár utolsó napja tehát a mozgás szerelmeseié, az Utcalimpiaként is emlegetett esemény célja ugyanis a városi sportközösségek építése, a városi sportolás népszerűsítése.

Vár a fal

„Budapest 2019-ben Európa Sportfővárosa. A programsorozat első féléve alatt közel ötvenezer résztvevőt – főként amatőröket – mozgattunk meg különböző, zömében ingyenes programjainkon. Kiemelten fontosnak tartjuk az új sportágak bevezetését a Budapest Urban Games palettájára; tavaly ez az újítás a laser run volt, idén pedig a falmászás lesz. A látványos és egyedülálló sportágat ráadásul nem teremben, hanem a legszebb városi körülmények között tudjuk bemutatni” – fogalmazott dr. Szalay-Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes, aki be is harangozta a 2019-es BUG egyik fő attrakcióját, a Budai Várfal megmászását.

A 30 méteres magasságú Cortina-falat – amely a kikötőt hivatott biztonságossá tenni a királyi palota számára – kilencperces szintidő alatt kell megmászniuk a versenyzőknek; a biztosítás nélküli, négyméteres úgynevezett „boulder“ mászásra pedig a Várkert Bazár teraszán kerül sor. A szervezők már próbamászást is tartottak, ahol kiderült, hogy a pálya nagyon izgalmas, ám egyáltalán nem könnyű: a köteles pálya felső biztosítással 7-es erősségű.

Kizárólag gyakorlott mászóknak javasolják tehát a próbálkozást, akik közül – a nevezés sorrendjében – összesen száz főnek nyílik lehetősége a falmászásra.

De honnan ered a különleges helyszín ötlete? „Tervezés közben meghallgattuk a hazai közösségeket, hogy melyik helyszínnek örülnének a leginkább, és egyöntetűen a Budai Várfalra esett a választásuk. Büszkék vagyunk rá, hogy a BUG különleges, soha vissza nem térő élményt kínál a mászás szerelmeseinek“ – mondta Sticzay Péter főszervező.

Úszás a Dunában, a belváros közepén

A száz falmászón túl ötszáz úszó is életreszóló kaland részesévé válhat aznap. A Duna-átúszás már nem új versenyszám a BUG-on, a férőhelyek már tavaly is pillanatok alatt elkeltek. Az úszás ezúttal is a Műegyetem rakpartnál lesz, ahonnan 470 méteres távot kell teljesíteni.

2018-ban a legjobb eredményt elérő szenior úszó 4 perc 13 másodperc alatt teljesítette a távot, az átlagos teljesítmény kb. 7–10 perc. A szakértők elsősorban a gyorsúszást ajánlják, ami természetesen kiegészíthető mellúszással.

Az úszók biztonsága érdekében 31-én 9–14 óra között teljes hajózár lép életbe a Duna belvárosi szakaszán, vagyis ebben az időszakban a hajóforgalom leáll a Rákóczi híd és az Árpád híd között, és a kikötőkben álló hajók sem hagyhatják el a pontonokat. A Duna-átúszást idén is a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat biztosítja összesen 15 mentőhajóval, hajónként három vízimentővel. Az átúszást menet közben megszakítókat azonnal a hajókba segítik. Ezt az úszófolyosót a szakértők a Duna legbiztonságosabb szakaszának tartják, hiszen ezen a részen nincsenek örvények, és augusztus végére az apadás is elkezdődik. A vízminőség előzetes ellenőrzését a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei (BGYH) Zrt. Vízminőségi Vizsgáló Laboratóriuma és az ÁNTSZ végzi.

A regisztráció – a falmászáshoz hasonlóan – az úszásra is ingyenes, de – a falmászástól eltérően – érvényes orvosi igazoláshoz kötött.

Amatőrök esetében egy hónapnál nem régebbi orvosi igazolást kell a helyszínen bemutatni, de a szervezők elfogadják az idei Balaton-átúszáson és Velencei-tó átúszásán résztvevők igazolásait is. Profi sportolók esetében érvényes éves sportorvosi engedély szükséges az induláshoz. „Érdemes sietni a jelentkezéssel! Idén félezer sportolónak tudunk lehetőséget adni, hogy úszás közben megcsodálja a látványt a Duna közepéről, ilyen élményt kizárólag a BUG kínál“ – üzenik a szervezők, s a belváros közepén átszelni a vizet valóban egyedinek ígérkezik.

A több száz éve a Budai Várat ostromló törökök, illetve az azt visszafoglaló magyarok nyomdokaiba lépni a magaslaton, továbbá parttól partig tempózni a Dunában csak kettő a számos sportolási lehetőség közül, amelyeket az Utcalimpia kínál.

A futásra is csodás helyszínen, a Citadellán kerül sor – 5,5; 11, illetve 21 kilométeres távokat teljesíthetnek a jelentkezők. De lesz streetball, laser run és grundfoci is.

A versenyszámokra olyan hírességek neveznek, mint Baji Balázs világbajnoki bronz-, Európa-bajnoki ezüstérmes gátfutó, Németh Lajos meteorológus vagy Szabó Erika színésznő-műsorvezető. Szabó Erika és Baji Balázs falat mászik, Németh Lajos a grundfoci bajnokságban végzi el a kezdőrúgást.

Az olimpikon és a hősök

„A sport mindent meghatározott az életemben. Megtanított arra, hogy tudatosan tervezzek, célokat állítsak magam elé. Ráébresztett, hogy a kemény munka gyakran nem elég, szükség van arra is, hogy az ember az adott pillanatban tudjon teljesíteni. Aki a sportban sikeres, az jó eséllyel az élet más területein is kitartó és céltudatos lesz” – mondja Baji Balázs atléta és állatorvos, aki szívvel-lélekkel támogatja az amatőr, profi, kezdő és haladó városi sportmozgalmakat. – Szeretem megosztani a mozgás élményét, ritkán járok egyedül sportolni. Bízom benne, hogy sok elhivatott mászóval találkozom majd a Budai Vár falainál, de titkon abban is reménykedem, hogy hozzám hasonlóan a kezdő mászók is elég bátrak lesznek a boulderezéshez“ – mondja Balázs. Profi sportolóként neki ritkán van lehetősége kikapcsolódásként mozogni, viszont ha megteheti, szívesen biciklizik a városban, sőt horgászni is szeret. „Békéscsabán születtem, tíz fővárosban töltött év után pedig már budapestinek is érzem magam. Számomra a Hősök tere a város legkedvesebb pontja, lenyűgöz a méltósága. Ha a tér közepén állok, elönt a büszkeség érzése“ – teszi hozzá.

Kép: Danos Tamás

A művésznő és az adrenalin

Földön, vízen és levegőben is keresi az izgalmakat Szabó Erika színésznő-műsorvezető. Adrenalinfüggő, aki arra vágyik, hogy a sport elterelje a figyelmét a mindennapokról. „Nyaranta a barátokkal röplabdázunk, telente jöhet a squash és a body art. Legutóbb a wakeboardozást próbáltam ki, korábban siklóernyőztem is, de a nagy szerelem a falmászás maradt“ – meséli, hozzátéve, hogy egyik kolléganője vette rá, hogy próbálja ki a sportágat. „Nyilván van az emberben egy kis félelemérzet a falon, magasra kúszik az adrenalinszint, de ez jó, mert így garantáltan nem nézem az órámat sportolás közben. Az olyan sportokat szeretem, amelyek teljesen elfeledtetik a külvilágot, és egy kicsit az agyamat is használhatom.

A falmászás elfeledteti velem a külvilágot, hiszen a falon az agyam is folyamatosan azon kattog, miként teljesítsem a következő lépést.

Próbáltam már épített pályákat és természeteseket, a Vár a története miatt nagyon vonz, bár láttam, hogy igen nehéz terep” – magyarázza Erika, aki a Thália Színházba is görkorcsolyával jár. „Télen sétálok, jó időben görkorizok, ez a kis mozgás lehetőséget biztosít arra, hogy végiggondoljam az előttem álló előadást, utána pedig levezessem a feszültséget. Mire hazaérek, már fejben is otthon vagyok. Mindannyiunknak szüksége van a feltöltődésre és a mozgásra, erre a város a legkézenfekvőbb megoldás.“

Az időjós és a félretett ropi

Németh Lajos népszerű meteorológust sem tántoríthatja el semmi a mozgástól, újabban biciklivel rója a kilométereket. „Sajnos a futás már nem jöhet szóba, egy sérülés véget vetett a több évtizedes futókarrieremnek, azonban a sportról nem mondtam le, nyáron biciklizéssel, télen pedig korcsolyázással tartom magam formában. A kerékpározáshoz megvannak a városi útvonalaim, Budapest nagyszerű hely a szabadidős mozgásra – vélekedik az időjós, aki elárulja azt is, hogy kb. 40 éves koráig egyáltalán nem sportolt.

„Olyan életet éltem, mint akkoriban majdnem minden hasonló korú férfi. Hazamentem, kinyitottam a sört, elővettem a ropit, és néztem a felcseperedő gyerekeket. Egyszer a gyerekek elrángattak egy eseményre, ahol 350 métert kellett lefutni, cserébe adtak egy üdítőt. Szörnyen ment. A legnagyobb törést az okozta, hogy láttam a gyerekek szemében a csalódottságot, hogy az apjuk még erre sem képes. Akkor elkezdtem titokban a Margitszigeten futni, majd az 50. születésnapomon lefutottam az első maratonomat!“ Lajos – vagy ahogy a médiaválogatottnál emlegetik, „gólvágó Németh“ – nosztalgiázva készül a grundfocira: „Évekkel ezelőtt volt egy gólom, amelyre a mai napig büszke vagyok, olyan szép ívvel csavartam be a labdát, hogy utána körbenéztem: ez tényleg én voltam? Kíváncsi vagyok, most képes lesz-e bárki hasonló mozdulatra” Aki lepipálná az időjóst vagy vele együtt szurkolna, annak a nyár utolsó napján irány a Klauzál tér!

Augusztus 31-én tehát, a negyedik Budapest Urban Games alkalmából sportpályává válnak a főváros utcái, terei és grundjai, sőt, maga a város lesz a legnagyobb sportpálya!

Fontos, hogy a programokon való részvétel ingyenes, de regisztárcióhoz kötött. Az alábbi linken már elindult a nevezés: https://budapesturbangames.hu/helyszinek, további információk itt olvashatók: https://budapesturbangames.hu, www.facebook.com/bpurbangames.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>