Aki idejön, másképp néz egy táskára

Rozival egy divateseményen találkoztam először, tavaly nyáron. Nem csak a piros szőrmével borított, tigrismintás, alkalmi kis táska tette feltűnővé, egész lénye beragyogta a teret. Azóta többször volt lehetőségünk beszélgetni, már csak a közös alkotás élménye várat magára. Mitter Anna Róza ugyanis több mint három évvel ezelőtt, elsőként indította útjára azt a fajta bőrműves élmény-workshop szolgáltatást, amelyen bárki kipróbálhatja magát tervezőként.

Kép: Mittersisters és Nerpel Nikoletta
Kép: Mittersisters és Nerpel Nikoletta

Kép: Mittersisters és Nerpel Nikoletta

A Mittersisters-nek nem volt elég a projekt elindítása, Rozi folyton új dizájnon töri a fejét. Jelenleg nyolcféle táskát lehet náluk készíteni, miközben Kozma‑ösztöndíjasként egy fenntartható táskakollekción is dolgozik. Sok különböző workshopjuk van. Hétköznap egyszerűbb tárgyakat, kártyatartókat, laptoptartókat készítenek, ezek a kurzusok angol nyelvűek, mivel itt a csoport külföldiekből áll. Hétvégére időzítik a márka fő profilját jelentő, táskakészítő workshopokat.

– Mennyi idő alatt készül el egy-egy ilyen tárgy?
– A kártyatartó kurzus két és fél órás, a laptoptartó négyórás foglalkozás. A kistárgyas foglalkozás elsősorban a kézzel készítés élményét adja. A hétvégi, táska-workshop az, ahol a résztvevők jobban elmélyülnek az alkotás élményében, ahol mindenki elengedheti a fantáziáját, és kipróbálhatja, hogy milyen tervezőnek lenni.

– Milyen táskákat lehet most készíteni?
– Hátizsákot, válltáskát, ezek másfél napos programok, ezen túl shoppert, fesztiváltáskát, purse táskát, clutch-ot, borítéktáskát, zsáktáskát és minit; ezek egynapos, nyolc–tíz órás foglalkozások.

– De ha én valami teljesen mást szeretnék?
– Természetesen arra is van lehetőség. A Mittersisters prémium szolgáltatása az, amikor valakivel egy hét alatt, egy privát workshopon, a nulláról építünk fel egy táskát. Erre a kurzusra mindenféle szakmai előképzettség nélkül is el lehet jönni, hiszen az alapoktól kezdve átveszünk minden folyamatot. Egy jó táskaötlet és lelkesedés kell csak hozzá. Hétfő reggel leülünk, lerajzoljuk, illetve kitaláljuk a táska minden egyes részét. Utána elmegyünk a bőrboltokba, megvásároljuk a különböző alapanyagokat, kellékeket, és minden egyebet, amire szükségünk lesz.

Kép

Kép: Mittersisters és Nerpel Nikoletta

A bevásárlás után a szabásminta‑szerkesztés alapjaival kezdjük a folyamatot, ezt követi a vágás megtanulása, a szabás, majd az összes részfolyamat. Miután megtanítom az egyes lépéseket, figyelem a résztvevő minden mozdulatát, egészen addig, ameddig összeáll a táska, amit egykor megálmodott. A résztvevőnek a hét végére így van egy szabásmintája, amit elfogad a gyár, és egy prototípusa, ami alapján látja a gyártó, hogy milyen minőségben és pontosan hogyan kell kinéznie az adott táskának. Ez egy szuper intenzív tanfolyam, ami alatt nagyon sok tudást és tapasztalatot magába szívhat az ember. Egy hét alatt természetesen nem tudok mindent átadni, amit 14 év alatt tanultam. Az alapok begyakorlásán túl viszont mindent technológiai lépést és anyagismeretet átveszünk, ami felmerül az adott táska elkészítésével kapcsolatban.

Tavaly az egyik tanítványom, Parádi-Varga Anita (Pavaa) első táskájával elnyerte Los Angelesben az IDA Design Awards ezüst díját. Vele két éve kezdtük el a táska­tervezést. Anita nagyon határozott elképzelésekkel keresett fel minket, pontosan tudta, hogy mit szeretne: különleges, ékekkel formált táskáin sokat dolgoztunk, mire sikerült a megvalósításuk, de megérte.

– Közben céges kitelepülést is vállaltok.
– Igen, szeretnénk minél szélesebb réteg számára elérhetővé tenni az alkotás örömét. Komoly, neves cégekkel dolgoztunk már együtt, és a visszatérők nagy lelkesedéssel fogadnak minket. Egy-egy külső helyszínen megrendezett nap végén sokszor előfordul, hogy alig tudunk eljönni, mert nem engednek el az emberek. Volt olyan, hogy gyakorlatilag ki kellett húznunk a vágólapot a résztvevők keze alól, órákkal a program hivatalos zárása után. Gyakran előfordul az is, hogy a férfiak távolabb állnak, majd a végén ők azok, akik félrelökik a nőket és a gyerekeket, hogy ide azt a kalapácsot, hadd csináljak valamit én is.

Az emberek szeretnek kiszakadni, lelassulni, alkotni. Azt tapasztaljuk, hogy főleg azok számára új élmény ez, akik a mindennapi munkájuk során például számítógépeken dolgoznak. Számukra egy kézzelfogható alkotás teljesen más jelentőséggel bír, arról nem is beszélve, hogy ezt a tárgyat a későbbiekben büszkén viselhetik is.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti