A konzervatív feminizmus a Horthy-korszakban jelentős előrelépést hozott a női emancipációban

Papp Barbara különleges történész: több évtizedes tabut döntött meg azzal, hogy nem ideologikus, nem elfogult, hanem reális mérleget vont a Horthy-korszak női emancipációs folyamatait közvetlen forrásokból kutatva. Azt hihetnénk, ez magától értetődő a rendszerváltás után három évtizeddel, ám ez nem így van: még ma is kevés történész tudja függetleníteni magát a marxista és más ideologikus, egyoldalú történelemértelmezésektől.

Nő autóval, 1924.
Nő autóval, 1924.

Kép: Fortepan, 1924.

– Fő témám Magyarország a 20. században. Különösen a nagypolitika vonulatába nem sorolható történések érdekelnek, a mindennapi élettel, a magánélettel kapcsolatosak. Fontos forrássá váltak számomra a folyóiratok, emlékiratok, naplók, személyes visszaemlékezések. Igaz, a szakma egy része nem fogadja el teljes értékű dokumentumként ezeket, de azért egyre többet foglalkozunk „mikroszemszögből”, az egyes ember nézőpontjából a történelemmel.

– A Kádár-kori történetírásban és még a rendszerváltás után is úgy tüntették fel a Horthy-korszakot, mint amely a női emancipáció szempontjából stagnálás vagy inkább visszalépés volt. Szerzőtársával, Sipos Balázs történésszel írt könyvük, a „Modern, diplomás nő a Horthy-korban” árnyalja és hitelesebbé teszi ezt a képet.
– Amikor mi az elsődleges forrásokat elkezdtük kutatni – például a statisztikákat, a nők helyzetével foglalkozó folyóiratokat, a parlamenti beszédeket, a törvényeket – meglepve láttuk, hogy a korábbi értékelés mennyire nem helytálló.

– Milyen kép rajzolódott ki ön előtt a Horthy-korszak nőmozgalmairól? Milyen fő irányzatok jutottak érvényre abban a korban?
– Az I. világháború előtt meghatározó szerepet vitt a Bédy-Schwimmer Róza nevéhez köthető liberális Feminista Egyesület. Ám a háború után elvesztették társadalmi lehetőségeiket, visszahúzódtak, két vezetőjük külföldre ment. Az ő törekvéseiket csak részben vitték tovább Bródy Ernőné szintén liberálisnak nevezhető egyesületei és lapjuk, a Dolgozó Asszonyok Lapja.

A két háború közötti társadalmi berendezkedés inkább a konzervatív nőmozgalmaknak engedett teret, amelyek nem a korábbi feminista mozgalom internacionalista és némiképp „férfias” vonulatát vállalták, hanem nőies, anyai és nemzeti alapú emancipációs törekvéseket képviseltek.

Fontosnak tartották, hogy a nők munkáját a férfiakéval egyenlő mértékben megbecsüljék, hogy a nők előtt is teljesen megnyissák az egyetemi képzést és megkapják a szavazati jogot. Például azok az egyetemet és főiskolát végzett nők, akik a Magyar Női Szemle című közéleti folyóirat értelmiségi holdudvarához tartoztak, meg akarták mutatni a társadalomnak, hogy a nők értelmiségi szakmai karrierje nincs ellentétben azzal, hogy családanyák. Az ő szervezetüket Magyaryné Techert Margit fogta össze.

Részben mellettük, de inkább velük szemben pedig ott volt a korszak legnagyobb létszámú, legkonzervatívabb női ernyőszervezete, a Tormay Cécile nevével fémjelzett MANSZ, vagyis a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetsége – az ő lapjuk volt A Magyar Asszony. Tagszervezetei a kormányzat revizionista politikáját és reprezentációját támogatták, és nagyjából egységesen képviselték az „asszonyok maradjanak otthon”-elvárást, amelyet a nemzetvédelemmel indokoltak elsősorban. Persze rajtuk kívül még sok kisebb női egyesület volt. A tevékeny, társadalomért tenni akaró nő képét közvetítették a nem érdekérvényesítő célú, hanem pl. jótékonysági csoportok, valamint a nőknek szóló sajtótermékek is.

Kép

Szobrásznő 1923-ban - Kép: Fortepan / Ebner

– Több történész a „feminista” megnevezést csak a liberális vagy szociáldemokrata női aktivistákra alkalmazza, mondván, hogy ők képviselték a nők valódi, teljes egyenjogúsítási törekvéseit. A konzervatív női aktivizmus szerintük csak „minimálprogramért”, részeredményekért küzdött, miközben elfogadta a hagyományos női szerepeket. Ön szerint megfelel ez a valóságnak?
– Mesterségesnek érzem ezt az elkülönítést, hiszen a konzervatív női aktivisták is feministának nevezték magukat, igaz, elhatárolódtak a feminizmus harcos, „országrombolónak” tartott szüfrazsett-ágától. Társadalomjobbító törekvésüknek a hátrányos helyzetű nők és gyerekek felemelése volt a célja, de támogatták a nehéz sorsú férfiakat is, és nagyon a szívükön viselték a trianoni döntéssel megcsonkított ország sorsát. Nem nevezném például „minimálprogramnak”, hogy az egyetemek nők előtti teljes megnyitását követelték; vagy, hogy a tanult nő folytathassa szakmáját, hivatását házassága után is. Használhatjuk rájuk is a feminista kifejezést, tiszteletben tartva a munkájukat és azt, hogy ők is így tekintettek magukra.

Sok esetben még a feministák baloldali és konzervatív jelzős elkülönítését is feleslegesnek érzem, hiszen törekvéseik nagy része azonos volt. A stílusuk azonban – retorikájuk, szóhasználatuk – valóban különbözött.

A konzervatív nőktől szavak szintjén is távol állt a forradalmiság, az éles, fenyegető stílus. Az emancipációs törekvéseik indoklásai is eltérnek: használtak biológiai érveket, de mellétették a keresztény teremtettség érveit is a nő és férfi egyenlőségének bizonyításakor, és nagy hangsúllyal a női feladatok közé sorolták az országjobbítást, a nemzet boldogulásának előmozdítását, a háborús és trianoni traumák gyógyítását.

– Könyvükben anyai alapú feminizmusnak nevezik a konzervatív női törekvéseket, hiszen kiemelten pozitív értéknek tekintették a családot, az anyaságot, és el akarták érni, hogy a dolgozó nők szerepe legyen összeegyeztethető az anyai szerepükkel.
– A két háború közötti korszakban a diplomás nők közül sokan meg is valósították ezt. Egyre többen voltak állásban a házasságuk idején és a gyermekszülés után is. Az is igaz, hogy gondoskodó felelősséggel viszonyultak a munkához, a kollégáikhoz, a gyár munkásaihoz; a szociáldemokrata nők ugyanezt inkább valamiféle elvtársi lelkülettel tették.

– Ki lehet jelenteni, hogy a nők sorsának alakulását a két világháború között jelentősen formálta a konzervatív feminizmus?
– Igen. A Horthy-korszak női érdekképviseletének egyik legjelentősebb csoportosulása volt az 1925-ben alakult Egyetemet és Főiskolát Végzett Magyar Nők Egyesülete, pontosabban folyóiratuk, a Magyar Női Szemle köre, amelyet Magyaryné Techert Margit fogott össze.

Ők védekeztek leghathatósabban azok ellen az erőteljes nézetek ellen, amelyek a kultúrpolitikus Kornis Gyula 1925-ös cikkében fogalmazódtak meg legmarkánsabban: a nők alkalmatlanok az értelmiségi pályákra, kizárólagos hivatásuk a család és az anyaság, ehhez pedig felesleges a továbbtanulás, a diploma.

– A 19. század végén indult a nagy társadalmi vita, hogy a nők testi erőnléte, agyi kapacitása egyáltalán alkalmassá teszi-e őket felelősséggel járó értelmiségi pályák betöltésére. Orvosok, tudósok, politikusok tették le voksukat egyik vagy másik vélemény mellett.
– Ez a vita végighúzódott a 20. század első harmadában, bár egyre fogyatkozott a tömegbázisa azoknak, akik a nők alkalmatlanságát vallották. Évekkel később maga Kornis Gyula is részt vett Magyaryné Techert Margit filozófus egyetemi magántanári vizsgáján, és nagy elismeréssel nyilatkozott személyéről.

Kép

Tanítónő harmadikos lányosztályával 1923-ban – Kép: Fortepan/Pataki Éva és János

– Kik voltak ennek a korszaknak a meghatározó, befolyásos nőegyéniségei?
– Nehéz csupán néhányat kiemelni. Techert Margit a filozófia doktora, egyetemi tanár volt, folyóiratot szerkesztett, nem mellesleg egy fontos tudós-államférfi, Magyary Zoltán felesége volt. A konzervatív feminista körből meg kell említenem még – a teljesség igénye nélkül – Ritoók Emma írót, esztétát, Vendl Máriát, az ásványtan szaktekintélyét, Prahács Margit zenetörténészt, Fél Edit néprajztudóst, Czeke Marianne-t, az első könyvtárosnőt – de ők nem törekedtek arra, hogy személyük kiemelkedjen, az egyesületet testvériesség jellemezte, a külvilág felé egységes női táborként jelentek meg. A budapesti egyetemen külön szobájuk volt, előadásokat, pályaválasztási tanácsadást tartottak, képviseltették magukat a pécsi és a debreceni egyetem vezetésében is.

Életpéldájuk, szemléletük nagy hatást gyakorolt a tanulni vágyó nőkre.

Másik pólust képviselt Tormay Cécile, aki 1919-ben megalapította a fent említett MANSZ-ot, amely az 1930-as évek második felére több százezer tagot számlált. Regényei hihetetlenül népszerűek voltak itthon és külföldön is, főszerkesztője volt a Napkelet című irodalmi folyóiratnak, és ismert közéleti személyiséggé vált.

És persze nem feledkezhetünk meg az emancipáció sajátos ösztönzőiről, a kor nagy hatású színésznőiről, például Muráti Liliről, Mezei Máriáról, Karády Katalinról. Ők a szórakozni vágyó, öntudatos, vicces, felszabadult, erotikusan csábító nő képét közvetítették. A filmek még a falvak asszonyait is elérték, így a kor dívái divatot teremtettek, mintaképpé váltak. Hatásukat egyébként a diplomás nők nemegyszer az emancipáció karikatúrájának tartották, úgy érezték, hogy lejáratják az ügyeiket.

– A diplomás nők egyesületének voltak társadalmi akciói?
– Nagyon igyekeztek politikamentesek maradni – a lapban angol, német és szovjet példákat egyaránt hoztak a „női teljesítményekről”. A gyakorlatban is inkább szelíd meggyőzéssel és a tudományos pályafutásukkal akartak példát mutatni és befolyást gyakorolni.

Minden megjelentetett tanulmányukat, könyvüket magvetésnek tekintették, hogy mások is kövessék példájukat.

De jótékonykodtak is, falvakba jártak, gyárakban gyári gondozónői munkakört szerveztek, támogatták a védőnőket. Szerény anyagi helyzetű középiskolásokat segítettek ösztöndíjjal, kollégiumi szobáikba berendezéseket adományoztak. Az ő jótékonykodásuk is „anyás” volt, és főleg a női tudományos pálya utánpótlására irányult.

Kép

Felnőtt nők továbbtanulnak 1937-ben – Kép: Fortepan / Bojár Sándor

A modernizálódás minden téren felgyorsult ebben a háborút megelőző korszakban. Megváltoztak az életfeltételek, így nem kellett különösebb ideológia ahhoz, hogy a társadalmi viszonyok és szerepek is változzanak.

Gondoljunk akár a kivetkőzésre a népviseletből, a háztartások modernizálódására, a polgári lakások méretének csökkenésére, és folytathatnánk – mindezek maguktól is alakították, hogy másként kellett gondolkodni a női szerepekről és munkákról.

– Számomra meglepő, hogy magas tisztséget viselő államférfiak is támogatták a női emancipáció, munkavállalás és továbbtanulás ügyét. Klebelsberg Kunó például, aki azt vallotta, hogy minél műveltebb egy nő, annál inkább tudatában van belső értékének.
– Újdonság, hogy ezt is bemutatjuk könyvünkben. Korábban a történetírás azt sulykolta, hogy a Horthy-korszak a női emancipáció szempontjából visszafejlődést hozott, semmiféle jogkiterjesztés nem történt, amely az érdekeiket szolgálta volna.

Ehhez képest azt látjuk, hogy a nők a Horthy-korban egyre nagyobb számban szereztek diplomát, egyre többen folytathattak pénzkereső munkát családjuk mellett is, és ügyüknek a legmagasabb körökben is voltak támogatói.

Bár tény, hogy a teljes egyenlőség nem valósult meg a tanulás és foglalkoztatás szempontjából a II. világháborúig, de ez nem csak magyar jelenség.

– Mi volt a vallási felekezetek szerepe a női emancipációs mozgalmakban?
– Azok a szerzetesnők, akik munkájukkal tartották el közösségüket, és viszonylag függetlenek voltak a férfiak világától, már régóta a dolgozó nő mintáját képviselték. A keresztény felekezetekben hagyománya volt annak az álláspontnak is, hogy a lányokat – legalábbis a középosztály lányait – taníttatni kell. Sőt, ekkoriban gyakran elhangzott, hogy kenyérharc van, nem jut minden lánynak férj, tehát kenyérkereső szakmát is tanulniuk kell, hogy szükség esetén eltarthassák magukat. Egyházi kiadónál jelentek meg például Gerely Jolán polgári iskolai tanár pályaválasztási tanácsadó és önismereti témájú könyvei, és bestsellernek számítottak. Üzleti szempontból is jövedelmező, vállalható szakmákat ajánlott lányoknak. Vége lett annak a világnak, amikor még szempont lehetett, hogy a nők csak segítő munkát végezzenek, vagy ne szennyezzék be a kezüket – azt a szakmát kell választani, amire van kereslet. Persze azért hangot adott annak is, hogy ha a nő megteheti, házasságkötés után inkább maradjon otthon. De úgy is teljes életet élhet, ha nem kap férjet, ám egyéni hajlamait kibontakoztatva megtalálja hivatását.

Kép

A székesfővárosi női ipariskola tanári kara 1925-ben – Kép: Fortepan / Mussa Gymma Réka

Slachta Margit, az első országgyűlési képviselőnő keresztény feminista mozgalma is jelentős volt. Szerzetesközösségének tagjai a nőket és családokat felemelő szociális és politikai akciókban vettek részt.
– A Szociális Testvérek Társasága katolikus mozgalma széles körben elterjedt, bár ellenzékük azt állította róluk, hogy amit tesznek, olyan hatástalan, mintha csak a jéghegy csúcsát kapargatnák. Minden egyházi felekezetnek voltak nőmozgalmi csoportjai, a református, evangélikus és az izraelita felekezet is működtetett jótékonykodó, társadalmi küldetést is vállaló egyesületeket a saját berkein belül.

– A jótékonykodás, a „nőies” gondoskodás is társadalmi tett. A szociális segítő akciókat mozgalmi szempontból sokszor leértékeljük, pedig társadalomformáló hatásuk van.
– Én is így gondolom – annál is inkább, mert a szociális segítő munkának és társadalomformáló hatásának leértékelése ma is megfigyelhető.

Persze mondhatjuk, hogy a konzervatív nőmozgalom nem változtatta meg az egész társadalmat, nem valósították meg minden célkitűzésüket, ám ha az egyes embereket nézzük, hogy hányan tudtak például az egyesületi ösztöndíjaknak köszönhetően továbbtanulni, már egy évben tíz fő is számít, mert annak a tíz gyereknek az életlehetőségei ettől jelentősen javultak. Nem is beszélve arról, ha voltak, akik ezáltal menekültek meg a prostitúciótól.

– A II. világháború éles törés a nőmozgalmak történetében is. Mit sikerült átmenteni és továbbfejleszteni a szocializmusban?
– Éles cezúra volt ez a meghatározó személyek életében is, sokan meghaltak a harcok vagy deportálások során. Techert Margit és férje például öngyilkosok lettek a szovjet katonák kegyetlenkedései miatt – egy mélyen vallásos katolikus házaspár esetében ez különösen megrendítő tett. A háború utáni új társadalomban minden gyanússá vált, ami hagyományosnak és polgárinak minősült, nem véletlen, hogy néhány év alatt feloszlatták az összes civil és egyházi szervezetet. Megnyíltak ugyan az egyetemek a nők előtt, ám a korábbi nemi alapú megkülönböztetés helyére származási diszkrimináció lépett. A munkahelyeket sem választhatták, hanem kiosztották.

Az ún. szocialista korszak ellentmondásos helyzetet teremtett a nők számára. Nagyon sok lehetőséget megnyitott, ugyanakkor sajátos kizsákmányolást hozott létre. A társadalmi beidegződésekben, a magánéletben továbbra is működött a hagyományos férfi-női kapcsolat modellje. A nők keresők, feleségek, családanyák, háztartási alkalmazottak lettek-voltak egyszemélyben. A női egyenlőtlenségek pedig egy szűk társadalmi csoport érdeklődésére tarthattak csak számot.

– Így értünk el – harminc éve, 1989-ben – a rendszerváltáshoz, amikor egy új fejezet nyílt: de az egy másik beszélgetés témája lesz majd.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti