„Ugye tudjátok, ha ez sikerül, mindannyiunkat visznek Vorkutára?!” – Beszélgetés Antall Péterrel, az Antall József Tudásközpont igazgatójával

2020. május 23-án lesz harminc éve annak, hogy a rendszerváltoztatás után megalakította kormányát Antall József. 2009-ben fiatalabb fia, Antall Péter vezetésével létrejött az Antall József Tudásközpont, amely a néhai miniszterelnök szellemiségéhez hűen hivatásának tekinti a tehetséggondozást és a tudományos kutatást regionális és globális politikai kérdésekben. Antall Péterrel beszélgettünk kapcsolatáról édesapjával, a rendszerváltoztatás idején készített, mára legendássá vált fényképeiről, az akkoriban megélt érzéseiről.

Antall Péter

– Honnan ered a fotózás iránti szenvedélye?
– Ez nagyon furcsa történet. (nevet) Először úgy kerültem kapcsolatba a fotózással, hogy gimnáziumban bukásra álltam fizikából, és a fizikatanárom, Kallus Gyuri, hogy jóindulatú legyen velem, engedte, hogy fotószakkörre járjak hozzá. Filmklubot is tartott. Vicces, hogy miután később otthagyta a tanári pályát és fotóriporter lett, kollégák lettünk az MTI-ben. 19 éves koromtól kezdve jártam át Erdélybe fotózni, és egyszer elvittem az erdélyi képeimet az Új Tükörbe, Keleti Évához. Azt mondta, hogy jó képek, és meg is jelentette őket. Így lettem fotós.

Egyébként először 1987-ben tettem be a lábamat az MTI-be. Volt egy fotóriporter, akit látásból ismertem. Fürtös hajával ott mászkált a koncerteken, pl. az LGT-n, a híradóban is láttam dolgozni. Gondoltam, milyen jó neki, hogy F3-as Nikonnal dolgozhat, és mennyi híres emberrel találkozhat. Ő volt Friedman Bandi, aki körbevitt az MTI-ben, ahol később fotós lettem. Nem volt egyszerű a helyzetem.

– A politikus apa nyitott volt a kreativitására, vagy azért nem volt egyértelmű a művészi pálya támogatottsága az Antall családban?

– Apám nem nagyon tudott mit kezdeni ezzel az egésszel: „Most tényleg azért fizetnek, hogy a nagy táskáiddal szaladgálsz?” – kérdezgette.

Kép

Utolsó együtt töltött családi karácsony a Művész utcai lakásukban

Egyébként gyerekkoromban apámat viszonylag keveset láttuk, mert tanított, dolgozott, társaságba járt, inkább anyám nevelt minket a bátyámmal. Apámmal konfliktusokkal teli volt a kapcsolatom, amikor harmadszorra sem vettek fel az egyetemre, hihetetlenül összevesztünk. A felkészítő tanáraim azt mondták, hogy az olvasottságom egy másod-harmadéves egyetemistáénak felel meg. Ennek ellenére nem volt esélyem bekerülni, mert a magyar nyelvtan tesztet nem tudtam olyan gyorsan megírni, amilyen gyorsan kellett volna, és hatszoros túljelentkezés volt. Apám azt írta nekem nyolc A4-es oldalon keresztül: „Mindig szerencsétlen, frusztrált ember leszel, ha nem lesz diplomád, mert a családi indíttatásod, történelmi érdeklődésed és a baráti köröd erre predesztinál.” Igaza volt. A Horn-kormány alatt kigolyóztak a sajtóból, úgyhogy gondoltam, most eljött az ideje annak, hogy visszatérjek a tanuláshoz. Betöltöttem a harmincat, amikor beültem az iskolapadba.

Amikor átvettem az első diplomámat, kimentem hozzá a temetőbe: „Látod? Megcsináltam”.

– Melyek a legemlékezetesebb képei a rendszerváltoztatás környékén készítettek közül? Fotóművész korszakának mi a fő büszkesége?
– Több fotóm is van a rendszerváltoztatásról, amelyek nagyon ismertek lettek. Az egyik a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokon készült képem, akkor már a Reformban dolgoztam. A másik apám választási képe, a „fejtámasztós”, amely még a Britannica lexikonba is bekerült. Ez a kép úgy született, hogy egy hétköznap apám ébresztett reggel 7 körül, hogy az MDF akar róla egy képet. Mondjuk semmi kedve nem volt hozzá, úgy láttam. Nem sok filmem volt otthon, a Kodak Ektarjaimat – amiket ő hozott nekem januárban az USA-ból – nem akartam erre pazarolni. Leült a családi fotelbe, amely még a dédapámé, dr. Szücs Istváné, Apponyi Albert titkáráé volt, korábban pedig Trefort Ágostoné. A szék ülőkéje alatt a fotel teljes története ott volt, és szerintem mind a mai napig ott van. Elkészítettem a képeket. Meglepett, amikor kampányképként lógott szerte a városban.

Vicces, hogy apám kerülővel ment akkori munkahelyére, a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumba dolgozni, hogy ne kelljen egész úton saját magát néznie.

Kép

Antall József  – Kép: Antall Péter

Érdekesség, hogy az a francia kampánycsapat, akik dolgoztak ’90-ben, és akiktől később a „Nyugodt Erő” szlogen eredt, maguknak akarták vindikálni ezt a képet.

Fotóriporter-karrierem eredményei közül az egyiptomi képeimre vagyok a legbüszkébb. Ezek készítésekor jöttem rá, milyen önállóan alkotó művésznek lenni. 40 ezer diám és három könyvem van Egyiptomról.

Kép

Fotó: Antall Péter 

– Egy régi interjúban olvastam, hogy amikor édesapja Gorbacsovhoz utazott Moszkvába Für Lajossal és Göncz Árpáddal '90-ben, a Varsói Szerződésről szóló tanácskozásra, még azon viccelődtek, hogy remélik, hazajönnek onnan. Ez a bizonytalanság benne volt az otthon levegőjében a rendszerváltoztatás környékén?
– Elég szkeptikusak voltunk a ’80-as években, nehezen tudtuk elképzelni, hogy az állampárt átadja a hatalmat. Azt gondoltuk, hogy a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalásokat színjátéknak használják, de a párt monolit hatalma marad. Legfeljebb lesznek kisebb, valódi befolyás nélküli pártok. Az állampárt vezetése is valami hasonlót tervezett. Gorbacsovval kapcsolatban is arra számítottunk, hogy előbb-utóbb megbuktatja a hadsereg, és vége lesz a reformoknak.

1991-ben, a Janajev-puccs idején apám azzal ébresztett minket hajnalban, hogy „ugye tudjátok, ha ez sikerül, mindannyiunkat visznek Vorkutára?!” Hát ilyen volt az otthon levegője akkoriban.

Eszembe jutott még, amit apám mesélt Göncz Árpáddal közös moszkvai útjukról: javasolta Göncznek, menjenek egy autóval, hogy az úton tudjanak beszélgetni. Ahogy a testőrök becsapták az autó ajtaját, Göncz összerezzent. Kérdezte apám tőle, hogy mi baj van, erre ő azt felelte: „Pont olyan hangot adott ki, mint a zárkaajtó.” Ezt egy életre megjegyeztem. Nem lehet a mai eszünkkel, élettapasztalatunkkal pálcát törni afelett, aki éveket ült a diktatúrák börtönében. Ezért nem vagyok híve az ügynöktörvénynek, mert nem tudhatjuk, ebben a helyzetben ki hogyan reagált volna – függetlenül attól, hogy később pont Göncz Árpáddal milyen konfliktusok voltak, és az SZDSZ, majd az MSZP hogyan használta ki a gyengeségeit.

– Művészemberként mennyire volt éles váltás egy tudásközpont élére kerülni – kvázi menedzseri pozícióba?
– A Tudásközpont előtt már dolgoztam a Duna TV-nél, az Igazságügyi Minisztériumban a miniszteri kabinetben és az MDF pártalapítványánál (Antall József Alapítvány – A szerk.) igazgató is voltam.

Miután az Antall József Alapítványtól távoznom kellett, összeraktam az Antall József Tudásközpont anyagi és infrastrukturális alapjait. Ekkorra az MDF már kiesett a Parlamentből, és olyan útra ment, amit én nem akartam követni.

2010-ben megjelent az utolsó fotós könyvem Budapestről. Ma már nem fotózom professzionális módon, felszerelésem elavult, legfeljebb telefonnal készítek képeket. Persze most is meglátok dolgokat, mert a vizuális képességem megmaradt, de más a prioritás.

Kép

Antall Péter és Klára

– Néhány napja a magánéletében is felülírta a prioritásokat egy három és fél kilós gyermek. Azt írta a közösségi oldalán, hogy nem fér a fejébe, hogyan tud egy ilyen kicsi test ennyire erős hangot kiadni. Rájött azóta?
– Nem, de kutatom az okát. (nevet) Feleségemmel, Veronikával nagyon régóta vágytunk már gyermekre. Vera fiatal, de én már ötvenhat éves vagyok. Két éve szilveszterkor megfogadtuk, hogy mindketten kevesebbet dolgozunk, és orvosaink tanácsait követve egészségesebben élünk – meg is lett a gyümölcse: április 28-án reggel megszületett a kislányunk, akit édesanyám után Klárának neveztünk el. Korábbi kapcsolatomból van már egy okos, tizenhét éves nagylányom, nagyon várom már, hogy együtt lássam őket! Klára keveset tud egyelőre a rendszerváltoztatásról, de mielőbb pótolni fogom a hiányosságokat!

Támogatott tartalom. 

 

 

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti