Kopp Mária öröksége, amit tovább kellene vinnünk

A boldog egyénekből felépülő boldog nemzet receptjét kutatta férjével – és barátjával –, Skrabski Árpáddal. Mindenre nyitott volt, ami előre visz, és valamennyi állítását reprezentatív, követéses kutatások sorával támasztotta alá. Európa-szerte ismert és elismert tudós nő volt. Személyisége és egész életműve hihetetlen kincs számunkra, csak valóban nyitottá kellene válnunk eszméinek a befogadására nekünk, keresztény, konzervatív középosztálybeli embereknek, pároknak.

Kerek és koherens életművet hagyott ránk, az ellenálló és ütőképes társadalom receptjét. Nem tudom, megengedhetjük-e magunknak a luxust, hogy figyelmen kívül hagyjuk őt mindennapjaink szervezése során, amikor a magyar férfiak botrányosan korán halnak, amikor a házasságok fele válással végződik, amikor hazánkban a legnagyobb a különbség a vágyott és a megszületett gyermekek száma között, és amikor a magasabb végzettségű gyermeket vállaló nők hátrányban vannak gyermektelen társaikhoz képest a munkaerőpiacon. Kántálhatjuk bukolikus mosollyal, hogy „legyen úgy, mint régen volt”, csak ugye pont onnan jövünk.

Össze kéne kapnunk magunkat, hogy húszas, harmincas, negyvenes éveinkben legalább töredékét hozzuk annak a szellemi nyitottságnak, amely Kopp Máriát jellemezte még a hatvanas éveiben is.

Tanulhatunk tőle hiteles konzervatív identitást is: értékeink megőrzése mellett befogadni mindent, ami segít előre haladni.

És ehhez bizony tájékozódnunk kell, nem pedig megijedni „új időknek új dalaitól”, hanem megérteni és gyakorlatba ültetni, ami segít.  

Elmozdulásra lenne szükség mélységes mély beidegződésektől. Például feltenni magunknak a kérdést: vajon az, hogy az ősközösségekben a férfiak vadásztak és halásztak, a nők pedig vigyáztak az utódokra és bogyót gyűjtögettek a hajlékuk körül, valóban mindent felülíró bizonyíték-e arra, hogy a férfi Istentől elrendelt dolga és felelőssége a család eltartása (és akkor már természetesen a kiteljesedés a karrierben), a nőé pedig a gyereknevelés (és ha már otthon van, akkor a háztartás vezetése)? Valóban még ma is ettől férfi a férfi és ettől nő a nő?

Nyilvánvalóan nem. Ezt például ki merte mondani.

És továbbment: azt mondta, veszélyes tagadnunk, hogy változóban vannak a nemi szerepek.

A gyermek világra hozatala, szoptatása, a korai biztonságos kötődés kialakítása elidegeníthetetlen női szerep – a gyermeknemzés pedig a férfiak hivatása. Ezek olyan biológiai-genetikai adottságok, amelyek teljesen függetlenek társadalmi szokásoktól és attól, hogy mely korban élünk (bogyógyűjtősben vagy online rendelősben).

De vannak olyan tulajdonságok, amelyek a társadalmi, kulturális hagyományok következtében jellemzik magatartásunkat, amelyeket születésünktől fogva nevel belénk a környezetünk, és amelyek nagymértékben meghatározzák a viselkedésünket – így fogalmazta meg Kopp Mária a rettentő módon megosztó társadalmi nem (gender) fogalmát.

Ennek ab ovo semmi köze nincs a transzszexualitáshoz vagy a harmadik nemhez, szóval nem kell tőle félni és persze tagadni se a létét, vagy hogy ez tudomány lenne. Én személyesen nem kötődöm érzelmileg ehhez a vitához, bár Kopp Máriának elhiszem, hogy alapvetően azért ez tudomány – még ha egyesek ideológiát is csináltak belőle és beteg dolgokra is használják. Megelégszem azzal, ha abban meg tudunk egyezni a gender szó hallatán sátánt kiáltókkal, hogy a férfi–női szerepek valamelyest megváltoztak a vadászós-bogyót gyűjtős idők óta, ennek is köszönhetjük kiváló orvosnőinket, színésznőinket, írónőinket (vagyis női íróinkat, hogy Jókai Anna is mosolyogjon most onnan Fentről ránk), és még sorolhatnám, szóval nem feltétlenül olyan rossz dolog ez!

Kopp Mária azt tanácsolta a férfiaknak: pelenkázz, tovább élsz!

A magyar társadalomban van jelen a legerősebben az a gondolat, hogy a férfiak a család anyagi biztonságának egyszemélyes felelősei – ez pedig a tartós (és gyilkos) stressz forrása. A férfiak ösztönös, etológiai öröksége, hogy harcolnak az előrejutásért, és súlyos stresszt élnek át, ha ebben a versengésben, rivalizálásban lemaradnak. Országos reprezentatív vizsgálataikban kimutatták, hogy a viszonylagos lemaradás és a rivalizálás a férfiak idő előtti halálozásának fontos előrejelzői.

Ezért merte feltenni a kérdést Kopp Mária, a nyolcgyermekes katolikus család legidősebb lánya: szükségszerű-e, hogy a férfiaknak ez az etológiai eredetű nemi sajátossága a mai körülmények között is uralja, meghatározza a férfias beállítottságot? És figyelmeztetett minket, nőket is a felelősségünkre: ne csak az alapján értékeljük a férfiakat, hogy mennyi pénzt talicskáznak haza, mert ez a legkomolyabb stresszfaktor számukra. Arra kellene elmozdulni, hogy a család terepén is megéljék értékességüket. A jó házasság és a jó család ugyanis egészségvédő hatásúak; országos, reprezentatív, követéses vizsgálataikban kimutatták, hogy lényegesen jobbak a kilátásaik a jó házasságban élő férfiaknak az egyedül élőkhöz képest (sőt, az élettársi kapcsolatban élőkhöz képest is) és azoknak, akik jó kapcsolatot ápolnak gyermekeikkel. A rossz házasságban élők pedig előbb-utóbb a kardiológusnál kötnek ki.

Még ennél is továbbment: azt mondta, bár sokan szeretnék idealizálni a korábbi stabil családmodelleket, azokban a nőkkel szemben sokáig diszkrimináció érvényesült.

Elég az oktatásra gondolni: száz évvel ezelőtt alig szerezhettek felsőfokú végzettséget. Ma viszont már több lány tanul, mint férfi – és ez a tény újszerű szerepmegosztást kíván a nemek képviselőitől. (Megint csak oda jutottunk, hogy a társadalmi nemek változnak, de nem akarom borzolni a kedélyeket.) Érthető módon nem akarják a nők a tanulásba fektetett éveiket, energiáikat elveszíteni, és tarthatatlan, hogy a jövőért felelősséget – azaz gyermeket – vállaló magasabb képzettségű nők hátrányba kerüljenek a gyermektelen társaikhoz képest.

Elismerte, hogy a feminista mozgalmak sok eredményt értek el, ugyanakkor megjegyezte, hogy egyes áramlataik a férfiak és nők közti szembenállást erősítik. Pedig a cél a két nem tagjainak harmonikus munkamegosztása lenne, és nem az ellentétek szítása.

Tipikusan középosztálybeli, értelmiségi nők problémája család és karrier összeegyeztethetősége. Az alacsonyabb iskolázottságú nőknél a gyermekszülés és -nevelés a kompetenciájuk megélését jelenti. Magasabb képzettségű nőknél már nem ennyire egyértelmű a helyzet: van, hogy a nő kiteljesedik a családi karrierben, és van, hogy másra is vágyna. Van, hogy a férfi ezt megérti, és van, hogy nem. Ez is egy ok, amiért ma a házasságok fele válással végződik Magyarországon.

Kopp Mária fontosnak tartotta volna az érzelmi intelligencia fejlesztését már óvodás kortól.

Ez a jó házasságokhoz is nélkülözhetetlen, és fontos egyebek mellett a stabil önértékelés kialakulásához is: hogy ne a társadalmi nyomás miatt akarjanak a nők „karriert építeni”, ha erre egyébként nincs belső indíttatásuk. Ha kiteljesednek a családi tűzhely őrzésében, akkor ne érezzék magukat a társadalom potyautasának, hiszen éppen a társadalom jövőjébe fektetik értékes erejüket és éveiket.

Kopp Mária nem erőltette ránk magát. Aki látott, hallott vele interjút, az tudja, hogy mindig higgadtan sorolta a kutatásaik eredményeit, sosem bokszolt vélt, valós, vagy kreált ellenfelekkel. A munkássága révén elénk tárt tények magukért beszéltek.

Isten nyugosztaljon, Professzor Asszony!

Felhasznált irodalom:

• Kopp Mária – Skrabski Árpád: Nők és férfiak egészségi állapota Magyarországon
• Kopp Mária: Miért váltak a gender-kutatások központi jelentőségűvé a mai társadalomban?
• Kopp Mária − Csoboth Csilla − Purebl György: Fiatal nők egészségi állapota