Kína kínja: demográfiai krízis előtt a világ legnépesebb országa

– A keresztény alapon szerveződött Európában a családdal kapcsolatos felfogás a Szentíráson, az egyházi tanításokon és a társadalom ezekből fejlődő erkölcsi normarendszerén alapul. Mi képezi a hagyományos kínai családfelfogás szellemi-történeti alapjait?
– A kínaiak a meglévő források szerint már a neolit korban is a családot tekintették a legfontosabb értéknek, amit Konfuciusz az ókorban csak megerősített.

A tanításait értelmezve a családdal kapcsolatos két kulcsszó a hierarchia és a kötelességtudat, és ez máig érvényes.

Amíg mi a szeretetet tekintjük központi gondolatnak a családok kapcsán, a kínaiaknál a hangsúly a kötelességtudat felé billen el: a szülők és gyerekek egymással szemben fennálló kötelességei képezik a családfelfogás alapját. Egy hagyományos kínai család hierarchikus berendezkedésű, a családapának, vagyis a legidősebb férfinek lényegében teljhatalma van, és mindenkinek megvan a maga helye a családon belül.

– Milyen helyzete volt a nőknek a hagyományos kínai családban?
– Minden nő férjhez ment, hiszen ez és az anyaság volt életük legfontosabb feladata. A házasság megkötésétől kezdve a nő a férfi családjához tartozott, az eredeti család hierarchiájából kiesett. Megvolt a szabott ideje, hogy mikor látogathatott haza a szüleihez, egy évben mindössze egyszer, a holdújév egyik napján volt erre módja.

Persze egy lánygyereknek a saját szülei mellett sem volt túl nagy szava, a férje mellett viszont, különösen, ha fiúgyermeket szült neki, nagyobb tekintélynek örvendhetett.

Kínai családok egykor és ma - Kép: Wikipedia

A családváltás akkor jelentett inkább sokkot, ha rossz házasságba kényszerítettek valakit, mondjuk egy hercegnőt barbár törzsfőnökhöz adtak, vagy egy gazdag család fogyatékos fiával boronálták össze, akik kifizették érte a menyasszonypénzt.

– Mennyire volt gyakori a többnejűség?
– Elvi lehetőségként létezett, de mivel a társadalom 80-90 százaléka szegény parasztember volt, csak a gazdag kereskedők, hivatalnokok, földbirtokosok engedhették meg maguknak a többnejűséget, és elsősorban akkor, ha nem született fiúutód az első házasságból.

– Miképp változott mindez a kommunizmus alatt, és mennyire hatott a nyugati kultúra?
– Először az 1910–20-as években találkozott a kínai elit a nyugati felfogással, köztük a női egyenjogúsági eszmékkel. Kínában a nők véleménye semmit se számított. Amikor pedig 1949-ben hatalomra kerültek a kommunisták, az egyik első dolguk volt, hogy új házassági törvényt vezettek be: mindkét házasuló félnek bele kell egyeznie a házasságba, s bevezették az egynejűséget és a válást is. Természetesen beletelt néhány évtizedbe, amíg ezt úgy-ahogy átvette a társadalom…

– Beszélhetünk egyáltalán egy kontinensnyi méretű ország esetén egységes kínai társadalomról?
– A kínai a világ talán „legtorlódottabb” társadalma: még ma is vannak olyan helyek, ahol császárkori szokások élnek, például az elrendezett házasság a gyerekek két-hároméves korában, ugyanakkor a nagyvárosokban sok az öntudatos szingli – a két szélsőség között pedig minden előfordul.

Az elmúlt száz évben olyan gyorsan és egyenlőtlenül változott a politika, a gazdaság, a kultúra, hogy valóban nem tekinthetünk a kínaira egységes társadalomként.

– Mit gondolnak a terhességmegszakításról egy olyan országban, ahol kőkeményen beleszól az állampárt a családok életébe?
– Nem tekintik vallási alapon se szentnek az emberi életet, mint a mi kultúránkban, bár egy hívő buddhista vagy keresztény kínai nyilván elítéli az abortuszt. Ugyanakkor Kínában az állam mindig mindenható volt, a vallási szabályok felett állt. Az állam túlhatalmát megszokta, elfogadta a kínai nép, és ha az volt a szabály, hogy nem születhetett meg a második gyermek, alkalmazkodtak ehhez. Vagy kiskapukat kerestek, de nyíltan nem lázadtak.

Salát Gergely

– Más a szülő–gyermek kapcsolat is, mint nálunk? Az intimitás, a féltő, gondoskodó attitűd ugyanolyan hangsúlyos a szülők és a gyerekek között?
– A családok döntő többségében egy, maximum két gyermek van, és a szülő–gyermek kapcsolatnak mindig van egy olyan aspektusa, hogy ki kell taníttatni a gyereket, hogy érvényesülni tudjon és eltarthassa a szülőket, mivel csak most épül a nyugdíjrendszer. Egyébként ez a szülők iránti kötelezettség az alkotmányban is rögzítve van. Emiatt aztán kettős a gyerekhez való viszony: egyfelől mindent megkap, amit csak lehet, mert befektetésként tekintenek rá: pár évesen drága mobiltelefonja van, a legjobb vitaminokat kapja és a legnívósabb zongoratanárt fogadják mellé. Ugyanakkor óriási nyomás is nehezedik rá: szeretnék, ha nyolcévesen zongoraversenyt nyerne és bekerülne az elit iskolákba. A gyerekekkel töltött minőségi idő nem szempont, sokkal inkább a képzésükre, előmenetelükre, fizikai igényeik ellátására figyelnek.

Kína versenyre épülő társadalom: egy meghirdetett állásra, egyetemi helyre sok ezren jelentkeznek, minden lehetőségért riválisok tömegeivel kell megküzdeni, ami hihetetlen nyomást jelent! Emiatt aztán pragmatikusan állnak a gyerekneveléshez is.

Természetesen ez a gyerekek szempontjából nem jó, sokat cikkeznek is erről a kínai lapok. Tudok olyan Magyarországon élő családról is, akik azért vettek letelepedési kötvényt, mert épp ez alól a nyomás alól akarták kiszabadítani a gyereküket. A pszichés következmények nehezen mérhetők, mert a nyugati emberekre jellemző pszichologizálás náluk teljesen új jelenség, a nyolcvanas évekig nem is létezett a pszichológia diszciplínája.

Egy rendes kínai a kötelességeivel törődött, nem azzal, hogy depressziós-e.

– A kínai anyákat milyen ellátórendszer segíti?
– Nagyon rövid ideig lehetnek csak otthon a baba születése után, a gyerekek néhány hónapos korban bölcsődébe kerülnek. Ezen a ponton ellensúlyozódik egyébként az elkényeztetettség, mert hiába a család szeme-fénye az egyke, ha a napja nagy részét hatvan másik idegen gyerek társaságában tölti és verseng a többiekkel.

– A fiú- és lánygyerekek között ma is tesznek különbséget?
​​​​​​​– Óriási a különbség, vidéken még ma is a fiúgyermek az értékesebb, sok az emiatt végzett abortusz. Országosan egészen katasztrofális a fiú–lány arány: 115 fiú csecsemőre jut 100 lány, ami leginkább a vidékre jellemző szelektív abortusz gyakorlatára vezethető vissza. Ennek persze előnye, hogy minden lány elkel, és nő a lányok-asszonyok társadalmi megbecsülése.

De közben van mintegy 35 millió olyan kínai férfi, akinek egyszerűen nem jut nő.

Ezt a helyzetet ráadásul még fokozza a hipergámia jelensége: a nők felfele, náluk magasabban kvalifikált férfival házasodnak, ezért a legmagasabb státuszú nők és a legalacsonyabb státusú férfiak sem találnak maguknak párt. Új jelenség a városokban, hogy ha ott egy lány születik, akkor őt kezdik el taníttatni, képezni, ő megy egyetemre, aminek az a következménye, hogy elnőiesedőben vannak a felsőoktatási intézmények.

Kép: Unsplash

– Kína népessége ma 1,4 milliárd fő körül van, ezzel a világ legnépesebb országa. Meddig tart még ez az elsőség?
– Körülbelül öt–tíz évig még, valamikor a 2020-as években India fogja lehagyni, és ezzel körülbelül egyidőben elkezd csökkeni a lakosság abszolút száma is. Ennek az az oka, hogy a születésszám a nyolcvanas évek elejétől drasztikusan visszaesett Kínában, ekkor vezették be az „egy gyerek-politikának” nevezett szabályozást, ami nem helyes kifejezés, mert a városok esetén jelentett ez csak egy gyermeket, vidéken puhább volt a szabály – ha az első gyermek lány volt, vállalhattak a párok második gyermeket is. A kínaiakat nem aggasztja, hogy 2100-ra legfeljebb valamivel 1 milliárd fő alá esik a lakosságszám. Az igazi probléma a társadalom elöregedése. Gőzerővel építik az általános nyugdíjrendszert, mert ez eddig nem létezett.

Kína a világtörténelem első olyan országa, amely előbb öregszik el, mint hogy meggazdagodna.

– Mikor lett hivatalosan vége az „egy gyerek-politikának”?
– 2016-ban szűnt meg, pedig legalább húsz éve meg kellett volna lépni. Ma már mindenki, korlátozás nélkül vállalhat két gyermeket, sőt, egyes városokban, kerületekben az elmúlt néhány hónapban gyermekvállalást propagáló kampányok is indultak, születésösztönző politika bevezetése várható. Csakhogy a városi párok közül sokan már a korábbi, egy gyermekes kvótát sem használták ki…

– Ez már a nyugati életfelfogás terjedésének a következménye?
– Igen. A hivatalos adatok szerint az 1979 és 2016 közötti születésszabályozásipolitika következtében közel négyszázmillió gyermek nem született meg, ennyivel lennének többen az intézkedések nélkül. De valószínűleg a születésszám a politika nélkül is zuhant volna, a piacgazdaság bevezetésének, az urbanizációnak és vele a modern-posztmodern életforma terjedésének köszönhetően.

Nem véletlen, hogy azt tartják, a kapitalizmus a legjobb fogamzásgátló. Úgy tűnik, ez a világ minden pontján így van, és Kína is ezzel a jelenséggel kénytelen szembesülni.

Bár kommunista párt vezeti az országot, de nem söprik szőnyeg alá a problémákat, nyíltan beszélnek a demográfiai kihívásokról is, tevékenyen dolgoznak a válaszok keresésén.