Így jöttem... - Filmsorozat a Rocco és fivérei színészeiről
Az Így jöttem... sorozat első része Mészáros Martin színművészt, a Nemzeti Színház társulati tagját mutatja be, aki vallomásos erővel beszél arról, mit jelentett délvidéki magyar családjuknak a délszláv háború, hogyan talált rá a színészhivatásra, miért torokszorító számára, ha hazalátogat a Vajdaságba. Mindez amiatt vált most aktuálissá, mert a Nemzeti Színház bemutatta a Rocco és fivérei című Vidnyánszky Attila-rendezést, ami ugyanezt a témát járja körül: vidékről a nagyvárosba.
Rocco és fivérei - Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Luchino Visconti filmklasszikusában a délolasz faluból a nagyvárosi lüktetésű Milánóba érkező Parondi fivérek a bokszon keresztül próbálnak boldogulást – legalábbis megélhetést – keresni a metropoliszban. Vidnyánszky Attila előadásának szereplői között több olyan fiatal színész is akad, aki Roccóékhoz hasonló utat járt be: vidékről érkeztek a fővárosi Nemzeti Színházba. Tapasztalataikat beépítik az előadásba, egy most készülő dokumentumfilm-sorozatban pedig arról beszélnek, mit hagytak hátra szülővárosaikban, hogyan találtak rá a színészmesterségre, otthonra leltek-e Budapesten.
Az ötrészes sorozatban Mészáros Martin mutatja be a délvidéki Csókát és Zentát, Berettyán Nándor és Sándor Balmazújvárost és a pusztát, Barta Ágnes Szolnokot, Szabó Sebestyén László Debrecent, Bordás Roland pedig a beregi Hetefejércsét. A Nagy Anikó Mária rendezte önéletrajzi idegenvezetés epizódjait a Bonum TV Youtube-csatornáját publikálják az alkotók a szeptember 19-i színházi bemutató alkalmából.
A Rocco és fivérei a budapesti premier után Szentpétervárra megy, ahol szeptember 27-én és 28-án a Színházi Olimpián adják elő Vidnyánszky Attila rendezését. Ezután hazatér az előadás, és október 7-től ismét megtekinthető a pesti Nemzetiben. Az Így jöttem… sorozat öt epizódját a pesti premier és a visszatérés közötti két hétben teszik közzé.
Valódi történetek. Valódi értékek. Segíts megőrizni!
A Képmásnál hiszünk abban, hogy a család, az emberség és a minőségi újságírás iránytű a mai világban. De ahhoz, hogy cikkeink, podcastjaink és videóink továbbra is elérhetők maradjanak, rád is szükségünk van. Ne csak olvasd, tartsd is életben a Képmást! Légy a támogatónk, és építsük együtt ezt a közösséget!
Támogatlak titeket>>