Magyarország hét legszebb zarándokútja – Indulj el, hogy megérkezhess önmagadhoz

Nem feltétlen kell Baliig utaznunk azért, hogy elvonulhassunk a világ zajától. A testi-lelki felfrissülésre, megnyugvásra és valódi elcsendesedésre – ha igazán keressük – egy „karnyújtásnyira” is rátalálhatunk a hazai zarándokutak bármelyikén. Érdemes felfedezni Magyarország rejtett szakrális és csodaszép természeti kincseit, hogy mély tartalommal tölthessük meg túráinkat, és hogy úti célunkon túl legbelső önmagunk felé is közelíthessünk. A legszebb és legismertebb magyar zarándokútvonalak közül mutatunk be néhányat.

zarándokló ember
A kép illusztráció – Forrás: Pixabay.com

Épp csak felocsúdtunk a világjárvány, majd a háború kitörése okozta sokkból, most pedig a gazdasági válság hatásait próbáljuk kivédeni életünkben. Ezen a nehezített terepen kell együtt léteznünk olyan „hétköznapi” kihívásokkal, mint a munkahelyi nyomás, családi konfliktusok, a gyermeknevelés vagy a váratlan döntéshelyzetek sora. Magunkon is tapasztalhatjuk, hogy a felgyorsult mindennapok taposómalmából egyre nehezebb kiszakadni, talán épp ezért is vágyunk egyre inkább a minőségi énidőre.

Kiváló lehetőséget teremt mindehhez egy jól megtervezett zarándoklat, ami nem csak egy egyszerű túra vagy fizikai próbatétel lehet: egy ilyen út, ha akarjuk és engedjük, befelé is vezethet valódi önmagunk, más emberek és Isten felé.

A zarándokút életünk allegóriájaként is értelmezhető, hiszen földi létünk „vándorútja” során is egyfolytában kanyarokkal, elágazásokkal, hegyekkel vagy épp völgyekkel találjuk szembe magunkat. Ugyanezt élhetjük át „kicsiben” egy zarándokutat bejárva, vagy arra rácsatlakozva, létezésünk mélyebb értelmét kutatva.

Zarándokolni ráadásul itthon is kiválóan lehet, a hazai „terep” számtalan lehetőséget, szebbnél szebb útvonalat és történelmi kegyhelyet kínál a vándoroknak. Ismerkedjünk meg a legszebb és legismertebb hazai zarándokútvonalakkal, töltsük meg tartalommal a tavaszi, ébredő természetben töltött időt a magyar útvonalak egyikén! Összeállításunkkal ehhez adunk segítséget a különböző útvonalak ismertetésével, a teljesség igénye nélkül.

1. Szent Jakab zarándokút

Indulj el, hogy megérkezhess! A Camino de Santiago zarándokút magyarországi szakaszának bejárásához két hivatalos kiindulópontot és útvonalat is választhatsz. Az alapút Budapestről, a Nulla kilométerkőtől indul, és mintegy 200 kilométer után ér a több mint 800 éves, gyönyörű, román kori lébényi Szent Jakab-templomhoz, amely régi korok zarándokútjainak is fontos állomása, megállóhelye volt. A magyarországi Szent Jakab zarándokút bencés kolostorokat összekötő ága, a Camino Benedictus pedig a tihanyi bencés apátságtól indul, és mintegy 170 kilométer után ér a lébényi templomhoz. Innen akár folytathatod utadat Szlovákia és Ausztria felé, akár egészen Santiago de Composteláig. Az útvonalakról, gyakorlati és lelki felkészülésről, egyéb részletekről a Szent Jakab út honlapján tájékozódhatunk.

https://www.szentjakabut.hu/

2. Magyar Zarándokút

A Magyar Zarándokút hazai szent helyeket érintve Esztergomból vezet Máriagyűdre. Különböző történelmi utakat (római út, Árpád-kori utak, jeruzsálemi zarándokút, keresztes hadjáratok útja, Szent Jakab-út stb.) fedve, érintve halad északról déli irányba.

Országhatártól országhatárig szeli át hazánkat a Pilisen, a Kiskunsági Nemzeti Parkon és a Mecseken átvezetve. A zarándokút teljes hossza mintegy 431 kilométer, kitérőkkel együtt viszont közel 600 kilométer is lehet.

Az útvonal hosszának fele hegyvidék, fele pedig alföldi sík terep. Bejárását a szervezők március végétől november közepéig javasolják, és szerintük minimum 16 napot igényel. Kényelmesebb tempó és kitérők esetén a teljesítéséhez 18–24 nap szükséges. A zarándokszállásokat a lehetőségekhez mérten kedvezményesen is igénybe lehet venni, ehhez azonban zarándokútlevelet kell kiváltani. További részletekért, tudnivalóért érdemes felkeresi a Magyar Zarándokút honlapját.

https://magyarzarandokut.hu

3. Mária-út

A Mária-út nem kimondottan egy útvonal, inkább egy teljes úthálózat, amely a Közép-Európában fellelhető Mária-kegyhelyeket fűzi össze. Kelet-nyugati tengelye az ausztriai Mariazelltől az erdélyi Csíksomlyóig vezet, emellett egy észak–déli útvonala is létezik; a kettő együtt egy Közép-Európán átívelő keresztet „formál”. A teljes út hossza körülbelül 1400 kilométer, amit a szervezők szerint gyalogosan 60 nap alatt lehet bejárni. A Mária-út kialakítása még ma is folyamatban van, és újabb szakaszok kerülnek fel a térképre, hogy minél teljesebb legyen a zarándokhelyek listája. Hazai szakaszába – amely népünk Máriához kötődő szent helyeit csatolja be az európai útvonalba – többek közt Máriagyűdöt és Máriapócsot is bekapcsolták a szervezők. Honlapjukon interaktív zarándoktérképpel, útvonalleírásokkal, kegyhelyek és szállások listájával segítenek saját zarándokutunk egyéni megtervezésében.

www.mariaut.hu

Kép
máriapócsi kegytemplom
Zarándokok a máriapócsi kegytemplomnál – Fotó: nyirgorkat.hu

4. Gyöngyök útja – Via Margaritarum

Mindnyájan úton vagyunk – szól a jelmondat. A Gyöngyök útja lelki ívét a szervezők leírása szerint az útvonalon található történelmi és szent helyek, valamint Az élet gyöngyei elnevezésű elmélkedési füzér adják. A teljes, 760 kilométer hosszú út a 2006-ban nemzeti szentéllyé nyilvánított Mátraverebély-Szentkutat és Mariazellt köti össze, a Budapestről Mátraverebélyre vezető, közel 180 kilométeres útvonal pedig önálló zarándokutat képez.

A középkori Magyarország olyan kiemelkedő városait fűzi össze, mint Buda, Esztergom, Székesfehérvár és Veszprém.

A honlapon praktikus tanácsok mellett lelki útravalót is találunk.

https://www.gyongyokutja.hu/

Kép
Mátraverebély-Szentkút Nagyboldogasszony-templom
Mátraverebély-Szentkút, Nagyboldogasszony-templom – Forrás: Wikipédia

5. Szent Erzsébet-út

Bár Szent Erzsébet tisztelete az eltelt évszázadokban is sokakat összekötött, ez a valóságban is létező, kijelölt útvonal 2007 óta járható be az újkori zarándokok számára. Az út öt szakaszból áll; kiindulópontja Sárospatak, ahol Árpád-házi Szent Erzsébet született. Majd Bodrogolaszi, Komlóska, Erdőhorváti, Regéc, Telkibánya, Hollóháza és Füzér érintésével a zarándokok az országhatáron átlépve, Alsómislyén és Koksóbaksán keresztül érkeznek meg a végcélhoz, a kassai dómhoz. Az ötnapos zarándoklat hagyományosan a pünkösdhétfői szentmisét követő áldással indul. Útvonalak, történelmi áttekintés és egyéb általános tudnivalók a honlapon olvashatók.

https://www.szenterzsebetut.hu/

Kép
Szent Erzsébet út
Komlóska, a Szent Erzsébet út egyik állomása – Fotó: Csongor Andrea

6. Szent Márton-út

Az Európa Tanács 2005-ben a Szombathelytől Tours-ig vezető útvonalat Európai Kulturális Útvonallá nyilvánította, hogy bemutassa Európa legnépszerűbb szentje, Szent Márton életét és kultuszának kiemelkedő emlékeit. Szent Márton életét csodák és gyógyulások kísérték, illetve fontos hittérítő munkát is végzett. A Szent Márton-út két csomópont köré szerveződik, ezek egyike Szombathely (az egykori Savaria), ahol Szent Márton született, a másik pedig egykori püspöki székhelye, Tours, ahol a sírja is található. A fő útvonal Magyarországot, Szlovéniát, Olaszországot és Franciaországot érinti, de több európai országba is vezetnek leágazásai. Az útvonal hazai szakasza Szombathelytől Kercaszomorig tart, teljes hossza 700 kilométer, amelyből a főútvonal mindössze 100 kilométer. Az egyes útvonalak részéletes leírását, híreket és aktualitásokat a honlapon találunk.

https://www.viasanctimartini.eu/

7. Középkori templomok útja

A Középkori templomok útja a Kárpát-medence északkeleti régióin, Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye, Partium és Kárpátalja tájain vezet át, e térségek egyedülálló művészettörténeti értéket jelentő középkori templomait összefűzve. Bár a teljes útvonal kárpátaljai és máramarosi helyszíneket is érint, a legtöbb látnivaló Magyarországon van.

A Felső-Tisza-vidék a középkori templomok földje, Magyarország középkori egyházi emlékekben egyik leggazdagabb tája, ahol a gótika és a reformáció egyedi kulturális örökséget hagyott az utókorra.

Csaroda, Lónya, Csengersima, Sonkád, Nyírbátor vagy Csenger középkori templomai egytől egyig a magyar művészettörténet kiemelkedő emlékei. Az útvonal honlapján egyebek mellett rendkívül részletes leírásokat találunk az egyes templomokról, kolostorokról, falvakra lebontva.

www.templomut.hu

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti