Vége a hisztinek? – Amikor a hisztériát még a nők veszedelmes betegségének tartották

Szüzek, özvegyek, boszorkányok

A hisztéria kifejezés a görög hüsztrosz, azaz anyaméh szóból ered, mert az ókorban azt gondolták, hogy a tüneteket a méh testen belüli vándorlása okozhatja. Emiatt csak a nők betegségeként tartották számon (ez a tévhit egészen a XIX. századig megmaradt).

Úgy hitték, hogy a nemi önmegtartóztatás miatt a méh kiszárad, elveszti súlyát és kóborolni kezd a testben.

A szót először Hippokratész használta, aki olyan tünetekről számolt be, mint fulladás, görcsök, álvakság, bénulások és tudatzavarok. A hisztériát ráadásul akkoriban romlásnak tartották. A középkorra a kereszténység – mivel a szüzesség erény volt – démonoktól megszállott nőkről, féktelen vágyakról beszélt a hisztéria kapcsán. Ezekből a nőkből lettek a legádázabbnak hitt boszorkányok, így a hisztéria már nem az orvostudomány, hanem az Egyház hatáskörébe tartozott.

Az idegrendszer betegsége?

Csak a XVII. században mondták ki először, hogy a hisztéria nem a méhet, hanem az agyat érintő betegség, illetve hogy férfiak is lehetnek hisztérikusak. Anton Mesmer osztrák orvos, az idegrendszer betegségeit az ember és világ egyensúlyának felborulásával magyarázta. Mágnesek, tükrök, zene és a saját személyéből áradó életerő segítségével gyógyított. Módszerének, a magnetizmusnak, óriási hatása volt. Az ő nevéhez fűződik a hipnózis is, amely később jelentős orvosi módszerré vált.

Charcot, francia neurológus a hisztériás nagyrohamnak négy fázisát különböztette meg, amely során először görcsök, rángások tűnnek fel, aztán a beteg logikátlan, hídszerű mozgásokba kezd. A harmadik fázisban a nemiség kerül előtérbe, a betegek obszcén gesztusokat tesznek, leszaggatják magukról a ruháikat, végül pedig eksztázisba esnek.

Charcot idővel hisztériabemutatókat kezdett tartani. Nagy előadások keretében hisztériás nőbetegeket állított a közönség elé, és hipnózis segítségével rohamot idézett elő náluk. Az érdeklődés óriási volt.

A fiatal Freud is ellátogatott Párizsba az előadásokra, de azért idegenkedett a színpadias demonstrációktól.

Jean-Martin Charcot bemutatja a hisztériát egy páciensen a Salpêtrière-ben.

Freud ezután Joseph Breuer, szintén hisztériásokat vizsgáló bécsi orvos segítségével és közreműködésével kiadta a hisztériáról szóló tanulmányait, amelyekben különböző eseteket írtak le álnéven. Freud természetesen a hisztéria okát eleinte a gyermekkori szexuális traumában, később elfojtott szexuális vágyakban látta.

Érzelmi feszültség a testi tünetek mögött

Dr. Rákóczi Emese pszichológus szerint manapság a „hisztéria” kifejezést nem használják diagnózisként, és a pszichiátriai esetek körében is egyre kevésbé jelenik meg a betegség. A korábban a hisztéria megnevezés alá sorolt tünetek ma a szomatoform és a disszociatív zavarok kategóriáiba sorolódnak. Ezek jellemzően fiatal felnőtt korban alakulnak ki, és érzelmi feszültségek átváltását jelentik testi tünetekre. Ilyenkor hiányoznak a valós szervi problémák, de a betegek mégsem szimulálnak.

A tünetek jellemzően neurológiai jelleget öltenek, gyakran bénulással, érzékszervi kieséssel, az emlékezet problémáival, teátrális rohamokkal járnak. De emellett jelentkezhet fejfájás, fulladás, mellkasi szorítás, zsibbadás és akaratlan kényszermozgások az arc vagy a végtagok izmaiban.

Egyesek a pánikbetegséget tartják a hisztéria mai megnyilvánulási formájának.

A kezeléskor az a legfontosabb, hogy kizárjanak mindenféle testi betegséget. Majd pszichoterápiás módszerekkel, relaxációs vagy szuggesztív terápiás technikákkal, hipnózissal lehet gyógyítani. A javulás akkor kezdődhet el, ha a beteg felismeri, hogy fizikai panaszai hátterében lelki okok állnak.

A cikk a Képmás magazin 2012. júniusi számában jelent meg. A Képmás magazinra előfizethet itt>>