Pilinszkyt így még nem hallottuk – alternatív előadással készül Vecsei H. Miklós és új csapata

Nemrég új projektet indítottál, ami a különös QJÚB nevet viseli. Mit lehet tudni róla?

A QJÚB tavaly alakult, és olyan emberek alkotják, akik a színház, a zene és az animáció világából jöttek. Mindenki a maga területének egy elismert alkotója, és hivatásaként tekint arra, amit csinál. Azt látom, hogy ezek a művészeti ágak Magyarországon nagyon eltávolodtak egymástól, a képviselői nem is ismerik egymást, pedig a színház, a színpad ezeknek a találkozásoknak a terepe kellene, hogy legyen. A Covid alatt vetődött fel bennem a kérdés, hogy egy ilyen formáció hogyan működne együtt. Aztán összeállt egy csapat, akikkel Csoóri Sándor életműve alapján elkészítettünk egy kísérleti előadást (Párbeszéd, sötétben), ebből aztán album is született. Ezen felbuzdulva elhatároztuk, hogy folytatjuk együtt, és keresünk egy nevet, illetve egy újabb alkotót, akivel tovább tudnánk vinni a projektet. A következő produkciónk egy főleg Pilinszky-szövegeken alapuló est lesz.

Hogyan született és mit takar a QJÚB elnevezés?

Amikor nevet kerestünk a csapatnak, épp a  Beszélgetések Pilinszky Jánossal című könyvét olvastam. Ekkor bevillant az a szó, hogy „qjúb”, de így fonetikusan, és feljegyeztem a lap szélére. (Az angol „cube” kiejtve qjúb, jelentése: kocka – a szerk.) Leírtam különböző betűtípusokkal, aztán elkezdtem azon gondolkozni, hogy a kocka mit jelent az én életemben, és hogy milyen szép szimbolikája is van, csak hiányzott belőle valami szakralitás. Elkezdtem ugyanarra a lapra kombinációkat alkotni, belerajzoltam egy kis keresztet a kockába, kiegészítettem az oldalai találkozását, de egyik sem volt az igazi. Másnap reggel, amikor tovább olvastam a könyvet, egy olyan rész következett, amiben Pilinszky a reinkarnációról írt, hogy ő hisz benne, mégis ezerszer sűrűbbnek érez egy leélt életet a földön, és mindezt a térgeometriával hozta összefüggésbe.

Szerinte, hogyha előttünk van egy kocka, akkor csak sejthetjük, hogy az egy kocka, mert nem látjuk minden oldalát, és mindig lesz egy pontja, ami takarásban van.

Csak akkor tárul elénk a teljes kocka, hogyha kiterítjük, kiterítve viszont már egy kereszt. Nagyot mosolyogtam, mert annyira egyértelmű jel volt, hogy ez lesz számunkra a megfelelő név, a kocka kibontása pedig a vezérelvünk ezen az úton. Maga az előadás is ezt a nevet kapta.

A Pilinszky-estet az alábbi idézettel harangoztátok be: „Az igazság az, hogy nem látok semmiféle fonalat, aminek mentén elmesélhetném az életemet. Ez itt a szobám, itt élek, ennyi. És ez nem is az én önéletrajzom, hanem a figyelem önéletrajza. Egy ötéves kislányé, egy filozófusé, egy fiatal prostituálté, egy apácáé. És ez mind én vagyok. Nem tudom, hol végződöm én, és hol kezdődik a figyelmem.” Mit jelent számodra ez a pár sor?

Az idézet Pilinszky Önéletrajzaink című írásából való. Arra utal, hogy élete története nem arról szól, ami megtörtént vele, hanem amit észrevett.

Pilinszky életművét sokan feldolgozták már, de még nem találkoztam igazán jó adaptációval a színpadon. Korábban nekünk is volt már egy Pilinszky-estünk, és azzal sem voltam megelégedve, inkább egy rendhagyó irodalomóraként tekintettem rá, de az ő szavakon túli lényegét nem sikerült igazán jól megfognunk. Pilinszky művészete olyan sűrű, hogy egyetlen vers akár egy hónapot is ki tud tölteni az ember életében. A Négysorost például pár másodperc alatt el lehet szavalni, de egy élet kevés hozzá, hogy megértsük.

Az idézett gondolat viszont egy új megközelítés ötletét adta. Eddig ugyanis kívülről, kronológiai sorrendben néztük az életműveket, a születéstől a halálig.

Ezúttal viszont Pilinszky szemszögéből próbáljuk meg végigvenni a költő életét, az őt verő apjától kezdve a bolond nagynéni beszélni tanításán át a katonaságon keresztül, és még sorolhatnám.

Tehát az ő belső szubjektuma lesz a dramaturgiai fonál.

Hogyan épül fel az előadás?

Tizenegy verset és tizenegy esszét választottunk ki. Az előadás Pilinszky Tiltott csillagon című versével kezdődik, ami a születés motívumára épül, és valószínűleg az Apokriffal fog végződni, bár ennek a műnek egyelőre nem találtam meg a helyét. Az az izgalmas ötlet is felvetődött, hogy a darab zenei vezetője, Mihalik Ábel ledobolja a verset egy 10–15 perces szólószám keretében, anélkül, hogy egyetlen szó is elhangozna. Meglátjuk.

Ez valóban nagyon izgalmasan hangzik. És hogyan szól megzenésítve a többi Pilinszky-vers?

A korábbi interpretációkban, amiket eddig hallottam, csend vagy hegedű- és zongoraszó kísérte Pilinszky verseit, amit én, versei szakrális jellege ellenére, mindig túl óvatosnak éreztem. Másrészt, ebben az iszonyatosan daráló világban, ami körbevesz minket, most nem a hegedű vagy a zongora a hangadó. Meg lehet hozzájuk érkezni, talán meg is kell, de semmiképpen sem belőlük indulnak most a mondatok. A mi feldolgozásunk épp ezért progresszívebb irányt követ, és leginkább az alternatív rock vonalába illeszkedik. Az előadást a Platon Karataev kíséri, akikkel hamarosan közös turnéra is indulunk. A zenekar a legjelentősebb hazai fesztiválok nagyszínpadán is fellépett már, ugyanakkor komoly, szakrális jellegű zenéjük és szövegeik vannak. Egyedülálló és példamutató, amit csinálnak, ezért nagy megtiszteltetés, hogy a frissen alakult QJÚB velük dolgozhat.

Visszatérve a szövegekre, mi alapján választottad ki az elhangzó verseket, esszéket?

Egy színész tulajdonképpen nem tud mást játszani, mint saját magát: ha kapsz egy szerepet, akkor meg kell találnod a karaktered lelkének és a saját lelkednek a legnagyobb közös metszetét.

Épp ezért, ha te választhatod ki a műveket, az óhatatlanul egy Szent Ágoston-i vallomásos formává válik, mert az ember magához válogatja a szövegeket. Ilyenkor persze vannak nagyon nehéz döntések, amikor híres, klasszikus verseket el kell hagyni, mert ha mélyen a szívedbe nézel, akkor érzed, hogy most nincs ott benned, nem tudna igazul megszólalni.
De nemcsak magamra kellett figyelnem, hanem az egész alkotócsapatra. Az énekesünk, Hegedűs Bori például csupán húszéves, a korosztály minden vívódásával és útkeresésével – törekedtem rá, hogy neki is megtaláljam azokat a szövegeket, amik illenek hozzá, és amik által tud magáról beszélni.

A Pilinszky-esten még néhány Csoóri Sándor-vers is elhangzik. Miért állítottátok egymás mellé a két költőt? Mi a közös Pilinszkyben és Csoóriban?

Ahogyan manapság, úgy régen is próbálták megbélyegezni a művészeket, költőket: Pilinszky urbánus volt, Csoóri pedig a népi írókhoz tartozott, ennek ellenére ők ketten nagyon jó barátok voltak, és hidat képeztek a két oldal között. A kettészakítottság, ami az országot már akkor is jellemezte, ma talán még erőteljesebb, mint korábban. Nagy álmom, hogy minél több ilyen híd legyen a két oldal között, ami felmutatja, hogy nemcsak sározni lehet egymást, hanem végre valamilyen békés és építő jellegű dolog is tud önálló entitás lenni Magyarországon.

Ami talán még ennél is fontosabb, hogy Csoóri és Pilinszky mindig igyekeztek a tényeken túl látni a valóságot. Nem az éppen aktuális dolgokban vesztek el, hanem a lényegit keresték. Valami nagyon mélyen égő, lobogó tűznek vagy éppen sírnak a felkutatása volt ez, amit a mai világ tempója gyakran elfed az életünkben. Nagyon felemelő, máskor pusztító erejű olvasni őket, hogy milyen mélységekig tudtak eljutni.
Tehát sok összefüggés van, de vannak ütközések is, ami szintén izgalmas lesz.

A színpad alapvetően a konfliktus tere, és jó, ha a gondolatok ütközni tudnak, nem feltétlenül elméleti síkon, hanem akár formai szinten is.

A Pilinszky-est központi motívuma a ló. Mit jelképez?

Ez a szimbólum Pilinszkynél és Csoórinál is nagyon erősen megjelenik. A lóról szóló versrészletek és esszék a mi mindennapjaink menekülését is kifejezik, ezenkívül a ló egyrészt egy magyar népi elem, másrészt egy bibliai érvényű karakter is.

Számodra miért volt fontos a szakrális megközelítés?

Az életemben a művészet és a szakralitás nem elválasztható, szinonimái egymásnak. Ha játszom vagy rendezek, az a célom, hogy a színpad egy másik dimenziót nyisson. Ez egyébként a mindennapokra is érvényes.

Kép

Fotó: Fejér János

Sűrű időszaknak néztek elébe: februárban Veszprémben debütáltok, márciusban a Magyar Zene Házában adtok lemezbemutató koncertet, majd áprilisban kezdődik a Platon Karataevvel közös turné. Hol találkozhatnak veletek az érdeklődők?

A turné Debrecenből indul, aztán Pakson, Pécsen, Szolnokon, Győrben, Zsámbékon, végül Szegeden láthat minket a hazai közönség. Határon túli állomások is lesznek: Kolozsvár, Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda és Székelyudvarhely.

Idén a Semmelweis című film bemutatója is vár rád. Milyen volt számodra eljátszani Semmelweis Ignácot?

Lelkileg nagyon megterhelő, mélypontra vitt. A három hónapos forgatás alatt Koltai Lajos rendező végig tartotta bennünk a lelket, hogy ne omoljunk össze, de még így is pokolian nehéz volt. A kamera előtt pedig egy másodpercet sem lehet hazudni, olyan, mint egy vallatószoba. A színpadon örömmel tölt el, amikor sikerül eggyé válni egy történettel, ez a szerep viszont jobban megviselt, talán mert Semmelweis egy valós személy, és a film minden mondata megtörtént. Nincs annál iszonyatosabb, amikor napi szinten halnak meg újszülöttek a kezeid között a saját hibádból, és nem tudod, hogy mi az a hiba, miközben az egész orvostársadalom elárul és szembemegy veled. Ezt a meghurcoltatást alig lehet ép ésszel felfogni, neki sem sikerült.
Hasonló volt őt eljátszani, mint József Attilát a Mondjad, Atikám! című darabban – abba a szerepbe szintén bele lehetett halni.

Kettejük sorsa közt sok a párhuzam: József Attila a saját fájdalmát írta meg, ami aztán a magyar irodalom gyémántja lett, Semmelweis pedig a magyar tudománynak lett a gyémántja, amihez szintén fájdalmas út vezetett.

A Jóisten igazságtétele, hogy a neve végül is fennmaradt.

A napokban lesz a stábon belül a film első nyersvágott változatának megtekintése, de lehet, hogy nem fogom visszanézni. Izgulok, hogy milyen lett, másrészt nem akarok még egyszer olyan szomorú lenni, mint amilyen a forgatás idején voltam.

Milyen egyéb terveid vannak az idei évre?

Most mutattuk be a Cseh Tamás-estünket Szabó Balázzsal és Ratkóczi Hubával, amit egy nagyon intenzív féléves munka előzött meg. Májusban pedig ifj. Vidnyánszky Attila barátommal Ivan Viripajev Részegek című darabját visszük színpadra Mariborban, ami talán a legerősebb neoszakrális szöveg a kortárs drámák világában.

A QJÚB a színház, a zene és a performansz határterületein mozgó alkotócsapat, tagjai az alapító Vecsei H. Miklós mellett Hegedűs Bori (ének), Mihalik Ábel (dob), Frimmel Jakab (billentyű, elektronika), Paczári Viktor (basszusgitár) és Ratkóczi Huba (szólógitár). Első előadásukban Csoóri Sándor műveit dolgozták fel Párbeszéd, sötétben címmel. Következő, februárban bemutatkozó produkciójuk a Csoóri és Pilinszky János életműve alapján készült A kocka kibontása. A díszletet és a vetített látványvilágot a KiégőIzzók csapata és Koltay Dorottya Szonja jegyzik.