Trauma után – személyes történetekkel a gyógyulásért

– Balesetet elszenvedni megrázó élmény lehet. Ekkor jött a TraumaAmbulancia ötlete?

Csilla: Évekkel ezelőtt volt egy balesetem, amelynek során a testem tizenkét százaléka másodfokú égési sérülést szenvedett, többek között az arcom is.

Egy látványkandallót szerettünk volna beindítani, és egy rossz mozdulatnak köszönhetően a bioetanol rám lobbant, én pedig meggyulladtam.

Négy napot töltöttem égési intenzív osztályon, ugyanis a steril környezetnek köszönhetően nem kellett operálni. Az eset megrázott mindenkit: a férjemet, engem és az ismerőseimet is. A következő egy évben – amikor még én sem ismertem a poszttrauma tüneteit – sokat beszélgettem az érzéseimről a családommal, barátaimmal. Alvási zavarok jelentkeztek, megváltoztak az étkezési szokásaim. Ekkor felkerestem a háziorvosomat, aki beutalt a pszichiátriára, ahol gyógyszert akartak felírni. Az írás, a férjemmel való bensőséges viszonyom és a rengeteg séta sokat segített. Teljesen egyénfüggő, hogy kinek mi tesz jót, nincs általános recept, de fontos felismerni a problémát. Elkezdtem kutakodni a témában, és megszületett bennem a gondolat, hogy létre kéne hozni valamit. Mindenki bíztatott, hogy írjam le a tapasztalataimat, ekkor indult a blog, és ekkor tartottuk az első beszélgetéseket egy kávézóban.

Alexandra: Én is a kezdetek kezdetén csatlakoztam, mert a doktornő, aki Csillát kezelte, a barátnőm, rajta keresztül ismerkedtünk meg. Kommunikációs szakemberként dolgozom, Csilla keresett meg azzal, hogy részt vennék-e a kezdeményezésében. Megalakulásunk óta minden hónap utolsó hetén tartunk egy estet, ahová olyan embereket hívunk, akik maguk is érintettek valamilyen balesetben, és jó példával szolgálnak arra, hogy egy ilyen trauma után is van élet, sőt, ebből akár előnyt is tudtak kovácsolni. A TraumaAmbulancia célja, hogy támogatást nyújtson nemcsak balesetek elszenvedőinek, de az ő környezetükben élőknek is, családtagoknak, barátoknak. A mottónk: „Lehetsz boldog a baleset után, nem vagy egyedül”.

– Mennyire hiánypótló a kezdeményezés itt Magyarországon?

Csilla: Sok szervezet foglalkozik a gyásszal vagy gyógyíthatatlan betegekkel, de valahogy a balesetet elszenvedők számára még nem jött létre semmilyen közösség.

A kórházakban a lelki gondozásra nincs kapacitás, erre nem jut forrás.

Ráadásul társadalmilag alig ismerjük a poszttraumát, mert szerencsére ritkán történtek kirívóan súlyos katasztrófák, balesetek.

Sárközi Alexandra – Kép: traumaambulancia.blog.hu

Alexandra: Volt már vendégünk égési sérült, vagy olyan, aki lezuhant egy uszoda tetejéről. Szinte mindannyian beszámoltak arról, hogy a kórházban ugyan megkapták a megfelelő ellátást, azonban lelki segítségre kevésbé számíthattak. Mi ezen próbálunk segíteni.

– Számos balesetet követhet poszttraumás stressz-szindróma. Ennek kialakulását akár meg is lehetne előzni azzal, ha már rögtön az esemény elszenvedése után valaki beszélgetne az adott személlyel?

Csilla: Ez egyéntől függ, a környezetétől, a megküzdési technikáitól. Utóbbi sajnos nagyon gyerekcipőben jár Magyarországon, az első krízis-intervenciós programot a vörösiszap-katasztrófa után tartották hazánkban. Egy krízishelyzet esetében az első három nap rendkívül fontos. Azt mondják, hogy a baleset után egy terápiás ülés 23 százalékkal csökkenti a poszttrauma kialakulásának esélyét. Saját tapasztalatom, hogy egy baleset után a legnagyobb problémát az információ hiánya jelenti: sem a sérült, sem a környezete nem tudja, mire számítson, mi fog történni velük. Súlyosabb sérülés esetében egy teljesen új életet kell kezdenie az illetőnek. A balesetem után is csaknem egyéves zavar következett, ugyanis a poszttraumás stressz szindróma „lefolyása” körülbelül egy év. A velünk együttműködő szakemberektől tudjuk, hogy a tünetek akár a történtek után három hónappal is jelentkezhetnek.

Lehet, hogy a fizikai felépülés gyors, már túl van rajta az illető, a lelki tüneteket viszont csak később tapasztalja, és nem érti, mi történik vele.

Alexandra: Volt olyan vendégünk, aki azt mesélte, hogy két éve gyűjti az erőt ahhoz, hogy eljöjjön hozzánk. Tehát a poszttrauma akár évekig is elhúzódhat, ha nem kezelik.

– Általában milyen lelki tüneteket észlelnek, akik átéltek egy balesetet?

Csilla: Egy ilyen esemény teljes biztonságvesztéssel jár, átértékelődik az élethez való viszonyulás. Amikor valaki megéli, hogy akár elveszíthette volna a szeme világát vagy az egyik testrészét, vagy akár az életét, akkor utána bizonyos dolgok jelentéktelenné válnak, ezért ilyenkor sokszor kapcsolatok szakadnak meg.

A poszttrauma leggyakoribb tünetei a flashbackek, vagyis élményvisszatérések: amikor az illető újra és újra átéli a baleset pillanatát. Ettől megváltozhatnak az étkezési szokások, problémák jelentkezhetnek szociális téren és az alvással kapcsolatban is.

– Hány embert érint évente a baleset után jelentkező poszttraumás stressz-szindróma?

Csilla: Körülbelül harmincezer munkahelyi, ugyanennyi háztartási és tizenhatezer közúti baleset történik egy évben. Átlagban két ember hal meg az utakon naponta, de rengetegen sérülnek meg súlyosan. Az érintettek köre pedig körülbelül 250 ezer fő egy évben, ebbe beletartoznak az elszenvedők, az okozók, a szemtanúk, a család, barátok, ismerősök, kollégák.

– A TraumaAmbulancia-esteken balesetek elszenvedői mesélhetik el lelki gyógyulásuk történetét. Mik a további tervek?

Alexandra: Éppen az elmúlt hetekben jegyeztek be minket egyesületként, így működésünk igazán komollyá válhat. Az estjeinken részt vettek olyan szakemberek is, akik például a poszttraumás stresszel foglalkoznak, később őket is szeretnénk bevonni a munkába. Szóróanyagokat és információs füzeteket is szeretnénk készíteni, de egyesületi tagokat is toborzunk. Reméljük, hamarosan saját helyiségünk is lesz.

Krausz Csilla

Csilla: Fontos „lábunk” a blog, amelyet egy mentálhigiénés szakember, pszichológus hallgatók, balesetes szakújságíró, illetve jómagam szerkesztünk. Ha valaki megkeres minket, azt szoktuk javasolni, hogy először nézzen szét ott. Akadt olyan, aki azt mondta, hogy neki már az oldalunkon olvasott cikkek is nagyon sokat segítettek. Nemcsak online, de offline is szeretnénk közösséget építeni, fontos a személyes találkozás, a meghitt, intim légkör.

Ezek egyébként nem terápiás beszélgetések, mégis különleges, pozitív élményt nyújtanak, ezért sokszor olyanok is eljönnek, akikkel egyébként nem történt baleset.

Ezen felül kórházakban szeretnénk megjelenni olyan szakemberekkel és segítőkkel, akik információt adnak a baleset utáni lehetőségekről. A jövőben pedig szeretnénk önsegítő csoportokat is indítani, ezek akár önszerveződőek is lehetnek, nem igényelnek szakszerű támogatást.

Alexandra: Több vendégünk mondta, hogy nem is feltétlenül pszichológusra van szükségük a baleset után, hanem valakire, aki meghallgatja őket, odafigyel rájuk.