A történelem legnagyobb kábítószer-kereskedője – William Jardine és az ópiumháború

Ha egy író találta volna ki William Jardine-t és vállalkozását, kissé erőltetettnek hatna, hogy egyetlen cég néhány elszánt üzletemberrel az élén egy egész nép történelmét alapvetően megváltoztatja, és saját üzleti érdekei miatt kierőszakol egy háborút, ami a mai napig benne van a történelemkönyvekben.

William Jardine, a történelem legnagyobb kábítószer-kereskedője
Kép: Profimedia - Red Dot

William Jardine 1784-ben született egy kis skót farmon. A szülei ugyan nem voltak szegények, de az apa korai halála után egyértelmű volt, hogy családfő nélkül csak tanult emberként tud érvényesülni. David nevű bátyja, aki már önálló életet élt, megígérte, hogy finanszírozza az öccse tanulmányait. William tizenhat éves korában már Edinburgh-ban tanult orvosnak, ahol két év múlva végzett is sebészként. Első munkahelye is meglett egy éven belül: egy kereskedelmi hajó sebészének lett a segédje, mégpedig a legbiztosabb helyen: a Brit Kelet-indiai Társaság alkalmazásában. Ez a szinte korlátlan hatalmú óriáscég eredetileg magánvállalkozás volt. Hivatalosan 1600-ban alapították, de addigra már évtizedek óta sikerrel tevékenykedett.

A fő célja az volt, hogy bekapcsolja a Távol-Keletet az alakulóban lévő, terjeszkedő Brit Birodalom kereskedelmi vérkeringésébe. Ezt más néven gyarmatosításnak hívják.

Amikor az ifjú William a 19. század elején munkába állt, a Kelet-indiai Társaság hatalma már gyengült, anyagi problémái egyre sokasodtak, ezért minden eszközt bevetett, hogy tovább növelje a bevételeit. Addigra hatalmas területeket hajtott az uralma alá Indiában, saját magánhadserege volt, adókat szedett, és milliók éhhalálában játszott aktív szerepet. Ráadásul a szervezet hatalma csúcsán monopóliumot is szerzett a Kínával folytatott kereskedelemre, így minden hasznot ők szedtek be a térségből.
A fiatalember úgy gondolta, hogy a tevékenységének semmiféle erkölcsi megfontolás nem szabhat gátat. A brit politikai gyakorlat szerint a Társaság alkalmazottai egyéni kereskedelmi tevékenységet is folytathattak, így Jardine a húszas-harmincas éveiben alaposan megszedte magát, és kitanulta a távol-keleti tengeri kereskedelem minden fogását.

Ópiumra alapozva

Ennek a jól kiérlelt gyakorlatnak szerves részét képezte az ópiummal való kereskedelem. Az éretlen máktermés nedvéből már az ókorban készítettek kábító hatású anyagot, kezdetben főleg fájdalomcsillapításra és nyugtatóként használták. Persze kábító hatására is sokan rákaptak, és a 19. századra már hatalmas iparággá nőtt a kereskedelme. Bár a kínai császárok már az előző évszázadban többször betiltották a használatát, és a Kelet-indiai Társaság sem engedte a közvetlen kereskedelmét, a brit kereskedők megtalálták a módját, hogy megszerezzék a belőle nyerhető tetemes profitot. Indiában termesztették a mákot, és a kész ópiumot közvetítőkön keresztül juttatták el Kínába. Ráadásul nagy volt a verseny, mert az amerikaiak sem akartak kimaradni belőle. Ők Törökországból terítették az árut.

William Jardine rájött, hogy jobban és szabadabban boldogul a hatalmasra nőtt, vergődő anyacég nélkül, és az ópiumkereskedelmet kell a birodalma alapjává tennie.

Kilépett a Társaságtól, és nem sokkal később szövetkezett egy másik skót üzletemberrel, James Mathesonnal. Egymás szöges ellentétei voltak: Jardine magas és vékony, Matheson alacsony és pufók. Jardine stratégiát alkotott és tárgyalt az üzletfelekkel, Matheson szervezett, levelezett, és kézben tartotta a jogi ügyeket. Tökéletes párost alkottak, így aztán az 1830-as évekre hatalmas kábítószerkartellt hoztak létre.

A kantoni keresztapa

A kínai átvevők ezüsttel fizettek a szerért, amit a britek más termékekre költöttek, főleg teára. Megdöbbentő módon ez volt az az áru, ami az egész kábítószer-kereskedelem hátterében meghúzódott. Nagy-Britannia óriási mennyiségben igényelt teát, így a kínaiaknak egyre aggasztóbb lett az ópiumfüggősége.

Az egyre nagyobb mennyiségben termelt és szállított kábítószert megvesztegetett kínai hivatalnokok és korrupt kormánytisztviselők segítségével terjesztették. Hatalmas tömegek szoktak rá, olyannyira, hogy az ország termelése és kereskedelme megroppant.

A kínai nemzetgazdaság komoly veszteségeket szenvedett. Miközben a Jardine, Matheson & Co. csak terjeszkedett, és hamarosan a nagypolitika szintjére emelte a tevékenységét, a tulajdonosok egyre több családtagot vettek be az üzletbe. Testvérek jutottak magas tisztséghez, hatalomhoz és bevételhez, skóciai és angliai rokonok lépkedtek sebesen a társadalmi ranglétrán.

Kép
Festmény William Jardine cégbirodalmáról

Egy korabeli festmény arról az öbölről, ahol William Jardine cégbirodalma volt

A legnagyobb ugrást akkor hajtották végre, amikor 1834-ben a brit Korona visszavonta a Kelet-indiai Társaság távol-keleti monopóliumát. A legnagyobb, legjobb pozíciójú játékosként a Jardine, Matheson & Co. nyomult be a résbe, és a kereskedelem minden elképzelhető területén az élre tört. Kínában, Kanton városában volt a központjuk, ahol Jardine helyi kiskirályként uralkodott. Megingathatatlan volt és kemény. A beceneve Vasfejű Vén Patkány volt, mert egyszer egy gyűlölője fejbe vágta az utcán egy bambusz husánggal, ám ő csak legyintett, és zavartalanul folytatta az útját. A helyiek tajpanként, azaz nagyfőnökként, szabadabb fordításban keresztapaként tartották számon.

Egy háború sugalmazója

Az ópium egy idő után olyan súlyosan meggyengítette Kínát, hogy a császár fölülbírált minden helyi vezetőt, és személyesen avatkozott közbe. 1839-ben nyílt levélben fordult Viktória királynőhöz, amelyben kérte, hogy vessen véget a kábítószer-kereskedelemnek. Amikor ennek semmiféle hatása nem volt, kinevezett egy felügyelőt, aki radikálisabb eszközökhöz nyúlt.

Katonákkal blokád alá vette a britek telephelyeit és irodáit, majd hivatalosan lefoglalta, és ünnepélyesen a tengerbe szóratta a Kantonban fellelhető összes ópiumot, mintegy ezerötszáz tonnát.

Ez óriási érvágás volt Jardine-éknak, és bosszúért kiáltott. Nemcsak arról volt szó, hogy a cég félelmetesen nagy összegeket veszített, hanem a Brit Birodalmat is megalázták, és ezt meg kellett torolni. 
Jardine tehát részletes összeállítást készített arról, hogy milyen taktikával lehetne háborút indítani Kína ellen. Alapos haditervet írt, térképekkel kiegészített hadműveleti terveket dolgozott ki. Ezekkel aztán Londonba utazott, és előadta a követeléseit a külügyminiszternek, lord Palmerstonnak. Még azt is felvázolta, hogy milyen jóvátételt kell majd kérni a legyőzött országtól. Befolyásos ember volt, jól érvelt, ráadásul az érdekei egybeestek Nagy-Britannia érdekeivel.
1840-ben a brit hadiflotta felvonult Makaó partjai mentén, és rommá bombázta a környéket. Ezek után megindultak kelet, majd észak felé, és válogatás nélkül ágyúzták a part menti városokat, erődítményeket, katonai létesítményeket, és elsüllyesztettek minden hajót, ami csak az útjukba került. A középkori technológiai szinten lévő kínai hadseregnek nem volt esélye, az uralkodónak is menekülnie kellett.
Kína megaláztatása teljes volt, teljesítenie kellett Jardine minden jóvátételi követelését. Az 1843-as nankingi szerződés alapján ki kellett fizetnie huszonegymillió ezüstdollárt Nagy-Britanniának az elkobzott ópium és a háború költségeire, meg kellett nyitnia öt jelentős kínai kikötőt a britek számára, biztosítania kellett a brit állampolgárok területen kívüli – tehát törvények feletti – státuszát, és át kellett engednie Hongkong szigeteit örökös használatra. Az uralkodó Csing-dinasztia véglegesen meggyengült, miközben a többi európai hatalom is sorra bejelentkezett a kínai kereskedelem őket megillető szeletéért. Kína elszigeteltsége és függetlensége megszűnt.

Kép
A Jardine-kapu Hongkongban

A Jardine-kapu Hongkongban, kép: Wikipédia

Kit érdekel a múlt?

A kábítószer-kereskedelem még évtizedekig folytatódott, a Jardine, Matheson & Co. pedig egyre csak bővítette a tevékenységét.

Mire a nagyüzemi ópiumüzlet ideje lejárt, ők már beszálltak a szállodaiparba, az építőiparba, később szállítmányozással és számítástechnikával is elkezdtek foglalkozni, a cég hatalmas, több lábon álló konglomerátummá nőtte ki magát. Központja pedig a mai napig Hongkongban található.

Még a nevük is ugyanaz, mint az ópiumháborúk idején, ők Hongkong legnagyobb munka­adói a kormány után. A Jardine Matheson Holdings Limited elnök-vezérigazgatója jelenleg Sir Henry Keswick, Jardine egyenes ági leszármazottja. Sem a kínai pártapparátus, sem a nyugati emberi jogi mozgalmak nem emelnek szót a hatalmas vagyon eredete ellen.

Ez a cikk a Képmás magazinban jelent meg. A lapra előfizethet itt>>

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti