„A természet a hazatérés érzését adja” – Egy erdőszéli kis házban, vezetékes víz, gáz és fölösleges tárgyak nélkül

A környezettudatossággal gyermekként, a családban találkoztál?

Inkább a természetközeliséggel. Édesapám ornitológus, és a családunk hepehupás története miatt mindig a vasárnapokat töltöttük együtt. Reggel hétkor elindultunk madarászni a Bükki Nemzeti Park területén belül, és este jöttünk haza. Ez a nap szent volt; nagyon kellett esnie az esőnek vagy a jégnek ahhoz, hogy ne menjünk. Egyrészt jó példát láttam a természeti környezetünk megóvására, másrészt édesapa nem volt tutujgatós-pátyolgatós, hanem bizalmat szavazott nekem, és bevont a munkába: 4-5 évesen már segítettem a műfészek építésében, megmásztam komoly sziklákat, hegyeket. Rengeteg kilométer van a lábamban.

Ezek az élmények hogyan ivódtak be a lelkedbe és az emlékezetedbe?

Felfedezhettem gyerekként, hogy hol vannak a határaim, és megélhettem azokat a tapasztalásokat, amiket át szeretnék adni a kicsiknek. A természet mindig a hazatérés érzését adta, és a mai napig menedék maradt. A döntésünkön kívül semmi akadálya nincs annak, hogy kimenjünk a természetbe, és jól érezzük magunkat. Ingyen van. Ma reggel épp élveztem a napsütést egy kávéval a kezemben, amikor eszembe jutott, hogy ígértem egy hangüzenetet. Nyúltam a zsebembe a telefonomért, és abban a pillanatban nagy fuvallat érkezett, ami számomra üzenetet hordozott. Nem vettem elő a telefont, hanem átadtam magam annak a pár percnyi csöndnek. Eleink is olvastak ezekből a jelekből. A sokak által ismert történetben Farkasokkal Táncoló kitűzte maga elé, hogy amikor eláll a hóesés, elmegy a törzsből. De a hó tovább esett, és egy idő után – a törzsfőnökkel együtt – megértették az üzenetből, hogy a főhősnek a törzsben kell maradnia.

Azt hisszük, hogy mindent a kezünkben tartunk, de a természet a maga gyengédségével együtt megmutatja, hogy nem így működik. Szerintem találó a Földanya elnevezés, mert gondoskodik rólunk.

Amikor a Covid bejött, csak azon csodálkoztam, hogy nem jött hamarabb és erőteljesebben. Amit teszünk a földdel, ahhoz képest ez csak egy dorgálás, mint amikor az anya azt mondja: most már fejezd be, légy szíves.

Mesélj egy kicsit arról, hogyan alakítottátok ki a saját otthonotokat!

Én egy panellány vagyok, és ezzel sosem volt problémám. Nem gondolnám, hogy feltétele a környezettudatos és természetközeli életnek a kertes ház. Nyolcmilliárd embernek nem is lenne erre lehetősége. Ahol mi élünk, az erdő közelében, a szomszédok általában csak kertészkednek és nyaralnak, mi pedig itt lehetünk minden áldott nap. Akik kint laknak, azokban van valami közös. Azt tudni kell, hogy nincs vezetékes víz és gáz. Ha lenne, akkor valószínűleg felhígulna a közösség. Szeretem azt, hogy naponta hálát adhatok alapvető dolgokért. Esővizet gyűjtünk, amit vízrendszer vezet be a fürdőszobába és a konyhába. Az aszály minket úgy is érint, hogy nincs vizünk. Egyébként elég komoly vízkészletet lehet tárolni, és mi csupán 1,5 köbméter vizet használunk el havonta.

Ezt hogy oldjátok meg négy fővel?

A férjem ebből sportot űz; méri, hogy hány literből zuhanyzik le, így tudjuk, hogy 5-10 liter is elég lehet hozzá. A kádba lavórt teszünk, és beleállunk zuhanyzás közben. A felfogott vizet pedig a vécé öblítésére használjuk. A gyerekek persze fürdenek, kicsi vízben. A pancsolás esti szertartás, de csak kétnaponta engedjük. A ruha nem azonnal megy a szennyesbe, csak ha izzadt vagy koszos, a fehérnemű kivételével. Picike mosogatógépünk van, ami hét litert fogyaszt. Ha szendvicset reggelizünk, a morzsát kiadjuk a tyúkoknak, és újra tudjuk használni a tányért. A kerti vécébe is előszeretettel kijárunk, legalább addig is mozgunk. Az elmúlt három hónap óriási változása, hogy már nem dolgozom Egerben. Látnunk kellett, hogy akkor maradhatunk hitelesek, ha a hagyományos családmodellt követjük. Azóta otthonról dolgozom, így nem kérdés, ki látja el reggel a tyúkot, vagy ki gyógyítja meg; ki nyírja a füvet, ki ültet. Sokféle munkát el tudok végezni nőként annak érdekében, hogy takaros portánk legyen.

Megfogalmaztam magamnak, hogy akkor fog jó tempóban zajlani az életem, ha legalább minden harmadik kenyerünket én sütöm meg. Az elmúlt három hónap alatt majdnem minden kenyeret én sütöttem.

Mindent magatoknak termeltek a saját kertetekben?

Próbálunk. Egyelőre elenyésző százaléka a táplálékunknak, de van bőven, amit be tudok tenni a fagyasztóba, illetve befőzni. A gyerekek kilenc- és hétévesek, már rengeteg munkába be lehet őket vonni. Szívesen segítenek, és – lehet, hogy csúnyán hangzik – meg is követelem tőlük. Nem azt kérem, hogy harminc tehenet tereljenek, de kiteregetnek, behoznak valamit, elpakolnak.

Kép

Kép: Szitta Emese

Nekik tetszik ez az életmód?

Nagyon. Meg is szokták, és büszkék is rá. Sokan járnak ki hozzánk, belekóstolni az életformánkba. Ez inspirálta a Zöld Paradicsom programomat, amikor felnőtteknek és családoknak mutatom be a természetközeli életmódot, és beszélgetünk a környezettudatosságról. Egy ilyen helyen jól lehet láttatni, hogy mi fontos, és mi nem. Vagy a női-férfi szerepeket. Nálunk persze adott, hogy nem én vágom a fát, hanem a férjem, de át lehet konvertálni mindezt a panelra is.

Pontosan mivel foglalkozol?

Life coach vagyok, és a coachingot a saját képemre formáltam a TermészetEgység elnevezéssel.

Azt próbálom közvetíteni, hogy a természet olyan egységhez segít, amelyben minél többet vagyunk tudatosan, annál kevésbé tűnnek a problémák igazán problémának.

A coaching új nézőpontokat ad. A művészetterápiás eszközök helyett szabadtéri alkalmakkor a természet eszköztárából merítek, például asszociációs kártya helyett köveket használok.

Gyerekek is járnak hozzád?

Természetismereti foglalkozásokat tartok. Sokféle programot beleviszek a gyógynövénygyűjtéstől kezdve a rovarvizsgálaton keresztül a kőzetek tanulmányozásáig. Mindig van benne játék, mozgás, zene és relaxáció. A végén sokszor el is alszanak, mert a túlpörgött gyerekek többsége valójában hullafáradt. Ők még nem tudják megfogalmazni, ami a szívüket nyomja, de itt megtalálhatják az utat a feszültségeik ventilálására. A fakérget simogatják, az avarba nyúlnak, a földet túrják, megérzik a levegőt, amire a városi létben kevesebb lehetőségük nyílik.

Nektek nincsenek fölösleges tárgyaitok?

Nincsenek. Amikor kiköltöztünk, 24 négyzetméter alapterületű volt a ház, egy picike padlásszobával az emeleten. A második gyermekünk születésekor bővítettük kétszer ekkorára, ami még mindig nem nagy. Sok mindent megoldunk saját kezűleg: lerakjuk a padlót, polcot készítünk, festünk. Nekem tetszik, hogy picike a ház. Semmiféle ragaszkodásom nincs a tárgyakhoz, nem akarom kiszolgálni a fogyasztói társadalom rendszerét. Szerintem elég könnyen el lehetne minket költöztetni (nevet). Kivétel ez alól a férjem óriási lepkegyűjteménye és a felszerelés a munkájához, de ha egy tárgy fontos küldetést szolgál, az megint más.

A gyermekeidnek milyen játékaik vannak?

Sokáig a természetes játékok híve voltam, de pár éve látom, hogy a legó mindent visz a fiúknál. A kártya és a társas most is megvan, egyébként játék gyanánt inkább gyűjtögetik a kertben a rovarokat, és megnézik a mikroszkóp alatt. A kisfiam tavaly mikroszkópot kért a születésnapjára, most pianínót kapott, tehát elég értelmes dolgokkal foglalkoznak.

Az életmódunkra visszatérve szerintem fontos, hogy milyen a hozzáállásunk a mindennapi eseményekhez.

Ha benne vagy a jelen pillanatban, minden értékké válik, még egy krumpli megpucolása is. Így lesz minden apró mozzanatnak értéke, és ehhez nem kellenek kütyük, új ruhák, szuper autók.