„Két választásom van: vagy fejlődök, vagy szenvedek” – Egy jurtában élő négygyerekes anyuka nem mindennapi kihívásai

Ahhoz, hogy eljussak a piliscsabai jurtához, egy rendezett szolgalmi úton kell végigmennem. Az első, amit meglátok pár méter után, az a családi autó, ahol a nyitott ajtók mögött egy kétéves szőke kislány játszik. Közben elkezd ugatva felém jönni a házőrző – jelen esetben jurtaőrző –, de Szilda csitítására lassan elhallgat, végül barátságosan a lábamhoz bújik. Szilda invitál, hogy kerüljek beljebb. A jurta előtti asztal mellett foglalunk helyet, ami felett egy kihúzott ponyva van, ez véd az erős napsütéstől a beszélgetés alatt. Szilda megemlíti, hogy nemrég jöttek haza Debrecenből, nagy náluk a káosz, de azért a haját, ami egy vívóedzés és háromnapi sátrazás nyomát őrizte, meg tudta mosni reggel a kútnál.

Végignézek a telken, a fa árnyékában egy faasztal és két pad áll, mögötte nem messze egy kis játszótér csúszdával, hintával és trambulinnal.

Az udvaron szinte derékig ér a fű, Szilda meg is jegyzi, hogy nincs, aki lenyírja. Legszívesebben venne egy kaszát, és ő maga vágná le az egészet, de nincs rá ideje. Arra a kérdésre, hogy hogy van, azt válaszolja, kimerülten. Bevallja, hogy belefáradt a jurtás létbe. Kilenc éve élnek a nemezsátorban, ahova anyagi megfontolásból költöztek a férjével. Sok minden történt itt az ideköltözésük óta, de már nem akar a jurtáról beszélni, sem magáról. Rengeteg interjú készült vele az utóbbi két évben, de nem akar celebbé válni a férje halálának apropójából, hanem meg szeretné keresni, hogy mi a dolga azzal, hogy sokan figyelnek rá, és megtalálni azt, hogy milyen lehetőségeket rejt ez magában. Forradalmi hév van benne sok téma kapcsán, amiről úgy érzi, bűn hallgatni.
Miközben beszélgetünk, Margitvirág, a legkisebb gyerek virágos kisollóval jár körbe, azzal vágja a füvet, no meg néha Szilda virágait. Szilda felajánlja neki, hogy tud festeni vagy asztalt mosni, ha szeretne, de ő ragaszkodik a kisollóhoz.
Közben megérkezik Olivér, a legnagyobb fiú, ő 13 éves. Lepattan a bicikliről, gyorsan kiveszi a táskájából a bizonyítványt, amit ma kapott kézhez. Átadja az édesanyjának, mutatja, az van beleírva, hogy hatodik osztályba léphet. Szilda elégedetten mosolyog, látszik, hogy örül a fia sikerének, majd összecsukja a bizonyítványt, és arra kéri Olivért, hogy mosogasson el. Olivérnek láthatóan nem tetszik a feladat, ezért Szilda engedékenyen hozzáteszi, hogy nem muszáj most rögtön nekilátnia, de azt szeretné, hogyha visszajön Bicskéről, ne találja a mosatlanokat a mosogatóban. Mosolyogva mondja, hogy így zajlik náluk az élet.

Nem akar ő youtuber „özvegyszónok” lenni, szerinte úgy van rendjén, ha úgy emlegetik őt, mint a jurtás négygyerekes anyukát, akinek meghalt a férje.

De abban határozott, hogy ki szeretné nőni ezt a „hernyóbábot”, és tovább szeretné formálni a Szilda-értékrendet, amely a közösségi médiának köszönhetően már elterjedt a köztudatban. Szabadkozik, hogy ő nem tanult sehol előadni, úgy érzi, kevés eszköze és rutinja van hozzá, de abban biztos, hogy a belső tűz megvan, ami a küldetéséhez kell. Ezt látom én is az egyenes tartásán, a tiszta tekintetében, és hallom a határozott beszédén.

„Az én helyzetem nagyon jó lehetőséget ad arra, hogy elgondolkodjunk, milyen előítéletek mentén élünk. Érdekes azt is megfigyelni, hogy milyen meglepetéseket okozok akkor, amikor megszólalok. Sok olyan sztereotípiát testesítek meg, amivel a társadalom nem tud azonosulni. Az özvegységgel és a jurtával sem tud azonosulni az, aki ezt az élethelyzetet nem ismeri.”

Kép

Kép: Vadas Henrietta

Azt mondja, nincs ideje azon törni a fejét, hogy ki mit gondol róla, inkább azzal foglalkozik, hogy ő mit gondol saját magáról. Vallja, a halál egy belső esemény. Ha ezt csak kívülről élte volna meg, akkor valószínűleg gyászsérült lenne, és nem haladna a célja felé. Amikor a férjéről, Gergőről beszél, ellágyul a hangja. Észreveszem, hogy az ujján még ott a gyűrű. Margitvirág közben serénykedik, igyekszik levágni édesanyja körmeit, de Szilda egy idő után megkéri szépen, hogy fejezze be, mert tegnap Johanna, a nagyobbik lánya, már levágta, és az a művelet nagyrészt sikeres volt.
Alig telik el pár perc, megérkezik a tízéves Tivadar és a nyolcéves Johanna a városnéző sétájukról. Szilda megkérdezi Johannát, hozott-e Margitvirágnak vásárfiát, mire a lány elbizonytalanodik, de másodpercek alatt feltalálja magát, odanyújtja a szájában lévő nyalókát a kistestvérének. Szilda ezen nagyot nevet, majd hozzáteszi, Tivadar és Johanna a köztük lévő kis korkülönbség miatt igazi Jancsi és Juliska-idillt testesítenek meg, mindenhova együtt mennek. A négy gyereken látszik, hogy jól elvannak együtt, de külön-külön is.

„Ha én jól vagyok, akkor ők is jól vannak. Ha én hisztizek, akkor mind a négy azonnal hisztizik. Nekem muszáj jól lennem. Nem engedhetem meg magamnak, hogy ne legyek jól, mert akkor szétesnek” – mondja Szilda. Arról, hogy nehéz-e stabil pontnak lennie a családban, így fogalmaz: „Akkor csinálod jól, ha könnyű. Addig, ameddig nehéz, biztos, hogy sok felesleget cipelsz. Két választásom van: vagy fejlődök, vagy szenvedek. Hogy nehéz-e? Igen, nehéz, utálom, de most mit csináljak?” – Ezt már szinte gyermeki hangon és mosollyal mondja.

A legnagyobb gondnak azt érzi, hogy a gyerekekkel nem találják a helyüket. Úgy véli, egy családban a férfi tudja megadni azt a biztos pontot, ami körül a nő „táncolhat” a gyerekeivel.

Szerinte ez a tánc az, ami szétszórja a kicsiket a világ minden irányába, és lehetőséget ad nekik arra, hogy megtalálják a saját útjukat. „Ameddig biztonságot adó középpont nélkül, tündérként lebegek a térben, az időben és az országban, addig a gyerekeimnek sem tudom megadni a szükséges stabilitást. Mi mindig más középponttal táncolunk. Ez a középpont volt már az iskola, voltak már a szüleim, volt beígért építkezés, de volt illúzió is. Idővel rájöttem, hogy az illúzió-középpont is jobb annál, mintha egyáltalán nem lenne középpont. De ha már illúzió, akkor annak az értékrendjét én álmodom oda.”

A jurtát már nem tekinti középpontnak. Örülne, ha megkapnák a lehetőséget arra, hogy otthont teremtsenek, házat építsenek maguknak, mert ahogy nőnek a gyerekek, egyre nagyobb teret igényelnek. A kérdésre, hogy mindig nagycsaládról álmodott-e, azt válaszolja, igen, mivel ő is három testvér mellett nőtt fel. Amikor kicsiként megkérdezték tőle, mi akar lenni, mindig azt felelte, hogy anyuka. Ezt a csodát meg is kapta.

Kép

Kép: Vadas Henrietta

De bevallja, az anyaságot sem tudja mindig úgy csinálni, hogy elégedett legyen magával. „Amikor az anyaságomban érzem magam lustának, hanyagnak, akkor azt sokkal rosszabbul élem meg, mint amikor hagyok elúszni egy üzleti lehetőséget. Szerintem ez az az értékrend, amit merni kell élni, mert például, ha Olivérnek kevesebb figyelmet adnék, már veszélyben lenne a bizonyítványa.” Úgy igyekszik szólni a nagyfiához, hogy a jövő generációjának egy jó menedzserét és saját magával nagyon korán találkozó tagját nevelje a társadalomnak. Ez számára sokkal fontosabb, mint a stabil jövedelem.

„A fix jövedelemforrás éppolyan illúzió néha, mint egy egészséges férj. Mert ha a statisztikákat nézzük, akkor egyáltalán nem logikus az, ami velünk történt. Azzal, hogy a stabil pénz illúzió, már nem küzdök, azt már tudom. Most is egy olyan pillanatában vagyok a pénzügyi áramlási történetünknek, ami rémisztő, de azzal nem megyek semmire, ha ettől megijedek.” Szilda igyekszik beindítani egyéni vállalkozását, elsősorban vállalkozóknak segít eligazodni a YouTube világában, megmutatja nekik, hogyan tudják sikerre vinni cégüket a videózással. Erre megy el a legtöbb ideje, de emellett ír, rajzol, évszakfüzetet készít, és napi szinten foglalkozik a megélhetésükhöz fontos közösségimédia-oldalaival.

Johanna közben félbeszakítja a beszélgetést, kiszalad a jurtából amiatt, hogy Margitvirág két új szót is kimondott: finom és kék. Szilda mosolyogva elmondja, hogy sokat kellett várni arra, hogy Margitvirág elkezdjen beszélni. Volt, amikor aggódott, mert a két fia ilyenkor már folyékonyan beszélt, de nem akarta beszédfejlesztőhöz vinni a kislányt, mert biztos volt benne, hogy a beszéd iránti vágy utat tör majd magának. Ez így is történt. Bár Margitvirág csak féléves volt, amikor elveszítette az apukáját, Szilda nem gondolja, hogy ez hátráltatta őt a beszédfejlődésben, viszont tisztában van vele, hogy ez a trauma gyermeke egész lényére hat.

Mielőtt elköszönnék tőlük, belülről is szemügyre veszem a víz-, áram- és internetszolgáltatással ellátott jurtát.

A gyerekek nagy összhangban játszanak a kanapén, kivéve Olivért, aki időközben elment a Dorogi-tóhoz fürödni a barátaival. Margitvirág egy csillogós gyurmát ad az anyja kezébe. Szilda elmondja, hogy ezt a nagyobbak a zsebpénzükből veszik. Kapnak a nagyszülőktől, de tőle is, a mosogatásért például 500 forint jár. Közben megmutatja a munkaállomását, ahonnan még nem sikerült elpakolnia a ruhákat.

Arra a kérdésre, hogy mik a tervek, azt válaszolja, hogy nincsenek, mert nehezen tud tervezni. De azért megemlíti, hogy jönnek a nyári táborok, össze kellene gyűjteni rájuk a pénzt. Utazni is szeretnének belföldön, megismerni új embereket. Szilda elmondja, most már nyitott arra is, hogy ismerkedjen férfiakkal, mert úgy érzi, nehéz az életet csak női minőséggel élni és szemlélni.