Zománcos lábastól borospoháron át a teáscsészéig – Beszélgetés Varga Mariannával, hazánk teanagykövetével

Kedvenc teái évszaktól függően az oolong, a fekete és a zöld tea, céljai között pedig az edukáció mellett a minőségi teázás beillesztése szerepel a rohanó életvitelbe. Okleveles kertészmérnök és teaszakértő, Magyarország teanagykövete, teakert-tulajdonos, feleség, édesanya, akinek egy véletlenül felbukkanó londoni teaház pecsételte meg a sorsát.

Varga Marianna teanagykövet teakészítés közben
Varga Marianna teanagykövet – Fotó: Biró Edina

Milyen messzire vezethető vissza a tea iránti szereteted?

Teás családban nőttem fel, a nagymamáimmal különösen erős közös szokás volt a teázás. Az egyiküknél mindig grúz fekete teát ittunk, máig emlékszem a piros zománcos lábasra, amelyben főzte. A másik gyógynövényeket gyűjtött, szárította, majd feldolgozta őket, teák és kenőcsök készültek belőlük. Ebben a folyamatban bizonyos szinten én is részt vettem, innen ered a tea iránti érdeklődésem.

Hogyan csöppentél később mégis a borok világába?  

A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetemre jártam, ahol többek között mediterrán növényekről és azok termesztéséről is tanultam. A teáról csupán egyetlen óránk volt, és hiába érdekelt volna mélyebben is a téma, akkoriban nem igazán volt lehetőség itthon ezzel foglalkozni, így a diplomaszerzés után a borok irányába mentem tovább. Ez valamennyire adott is volt, hiszen gyümölcstermesztő szakirányon végeztem. Egerben dolgoztam egy borászatban, amikor jött egy lehetőség, így kerültem Ausztráliába, és lettem borászati laboráns. Örök élmény marad az ott töltött fél év.

Aztán a saját szavaiddal élve „a borospoharat teáscsészére cserélted”. Hogy is történt mindez?

Borász párommal, aki ma már a férjem, Amerikába szerettünk volna menni, de a vízumot sajnos nem sikerült megszereznünk, ezért Londonba utaztunk. Régi, klasszikus módszer szerint önéletrajzzal a kezünkben róttuk az utcákat, mindketten boros területen kerestünk állást. Egyszer csak az orrom alá toltak egy tálcát, ami tele volt teákkal.

Megkóstoltam az egyiket, majd bementem az üzletbe, és kis túlzással, de ott ragadtam hat évre. Teljesen elvarázsoltak a jó minőségű teák, azt éreztem, ezen a helyen akarok dolgozni, ezért ott hagytam egy önéletrajzot.

Mire a metróállomáshoz értünk, hívtak is, másnap interjúra mentem, a következő munkanapon pedig kezdtem. Mondhatjuk, hogy közrejátszott a véletlen, de talán az is számított, hogy volt bátorságom kilépni a borászat világából, és beállni bolti eladónak. Innen lépegettem aztán felfelé a ranglétrán, s az évek során a belső képzéseket és tanfolyamokat elvégezve okleveles teaszakértő lettem, amivel menedzserasszisztens pozícióig jutottam.

Ehhez képest mennyire kellett a nulláról kezdened, amikor hazatértél?

Nem szerettem volna veszni hagyni a megszerzett tudást, ám akkoriban – 2012-ről beszélünk –mondhatni gyerekcipőben járt itthon a teakultúra, alig voltak teaházak, és semmilyen ehhez kapcsolódó állást nem találtam. Ezért úgy döntöttem, magam teremtem meg a munkahelyemet, és vállalkozásba kezdtem. Semmilyen minta nem volt előttem, ezért kis lépésekben haladtam, és azon túl, hogy szívesen beszéltem a teákról, elkezdtem workshopokat is tartani. Időközben megszülettek a gyerekeim. A saját bőrömön tapasztaltam, milyen nehéz elindítani és felépíteni egy vállalkozást pici gyerekek mellett, ezért is lett a szívügyem, hogy együttműködjek más vállalkozó anyákkal. Különösen figyelek ezekre a kapcsolatokra, jobban megértjük egymást, hiszen tudjuk, mit jelent, ha valakinek lebetegszik a gyermeke, és emiatt csúszik a megbeszélt határidő.

Kitől és hogyan kaptad meg a teanagyköveti címet?

2018-ban felkeresett egy holland kertész, aki hosszú évek munkája révén kinemesítette a tea európai klímára alkalmas, hidegtűrő változatát, és tesztelésre keresett hozzáértőket Európa különböző országaiban.

Fontos szempont volt a kertészmérnöki végzettségem, hogy magát a növényt is értem, nem csak a teát, ezért aztán hozzám érkezett a felkérés, amelyre örömmel mondtam igent.

Hajtott a szakmai kíváncsiság, és emlékszem, a szüleim kertjében ültettem el az első öt-hat cserjét, majd figyeltem, mi történik velük. Idővel beleszerettem az egészbe, egyre többet ültettem, és szükségem lett egy nagyobb helyre, ahol nemcsak nevelgethetem a cserjéket, de ahová látogatók is jöhetnek. Ebből az ötletből nőtte ki magát a Dunakanyarban található tea-bemutatókertem.

Kép
Varga Marianna teanagykövet
Fotó: Biró Edina

Hogyan képzeljük el ezen az éghajlaton a teatermesztést?

Ennek az a szépsége, hogy bárkinek lehet saját teacserjéje és teája, mivel pontosan erre lett kifejlesztve a növény. Ha nincs kertünk, akkor cserépben a gangon, a balkonon, a lakásban is tarthatjuk az amúgy gyönyörű dísznövényt. Kivételes dolog otthon leszedni, leszárítani a leveleket, és tudni, hogy amit megiszunk, az a mi teánk. Engem ennyi év után is lenyűgöz a folyamat, és más teakedvelőnek is hatalmas élmény lehet. Ezért is szeretném sok emberhez eljuttatni a lehetőséget.

Azt is hiszem, hogy minél több ismeretet szerzünk magáról a teanövényről, annál közelebb kerülünk a teázáshoz a hétköznapokban.

Hazánkban a teázás többnyire a hideg évszakokhoz kapcsolódik, ráadásul a magyarok zöme filteres változatokat vásárol, amiknek, ha jól sejtem nem sok közük van a valódi főzetekhez sem ízben, sem elkészítésben. Mik a tapasztalataid, milyen a viszonyunk ehhez a szokáshoz?

Sokkal jobb a helyzet, mint tíz évvel ezelőtt. Amikor elkezdtem ezzel foglalkozni, csodálkoztak az emberek, nem értették, mi értelme a teáról beszélni, workshopokat tartani, hiszen elég csak belelógatni a forró vízbe a filtert, és kész is az italunk. A nulláról kellett magyarázni mindent, de azt láttam, hogy aki részt vett egy kóstolón, az teljesen felvillanyozódott, és megváltozott a teához, a teázáshoz fűződő viszonya. Ma már javuló tendenciát látok, egyre jobban érdekli az embereket, hogy maga a teanövény hol termett, mikor szedték le, hogyan dolgozták fel, hogyan kell elkészíteni. Előremutató és pozitív változás, amit az általános és középiskolai látogatásaim során tapasztalok, hogy a fiatal korosztály kifejezetten kíváncsi.

Ez a nyitottság szerinted az elmúlt években teret hódító zöld szemléletnek is köszönhető?

Abszolút, és ezt jól mutatja az is, hogy az idősebb korosztályt már nem lehet meggyőzni arról, hogy jobb egy szálas, mint egy filteres tea, mert ők más szokások mentén élték le az életüket. A fiatalabbaknak viszont fontos a tudatosság, odafigyelnek arra, hogy amit esznek és isznak, az egészséges, adalék-, színezék- és aromamentes legyen.

Ezek szerint fontos cél számodra az edukáció?

Ahogy a kávé forradalma is lezajlott, úgy itt lehet az ideje a teakultúra felvirágoztatásának is, és ennek kapcsán nem titkolt küldetésem az edukáció. Néhány éve sikerült elérnem, hogy besorolást kapjon a tea mint növény, korábban ugyanis nem volt osztályozva, emiatt nem lehetett sem kapni, sem értékesíteni teacserjét.

Jelenleg a gyógynövények alatt található egyéb gyógynövényként, ezzel a lépéssel két egyetem három karán választható szakdolgozattéma is lett a tea.

Azoknak a diákoknak, akik ezt választják, külső szakértői konzulensként segítem a diplomamunkájukat, emellett gyakornoknak is fogadok tanulókat, és a volt egyetememen is tartok teatermesztés és teafeldolgozás órákat.

Mit jelent neked a tea, a teázás?

A kínai kultúra azt kommunikálja, hogy a teázás énidő, a teakészítés szertartásszerű folyamata jó hatással van a mentális egészségre. Ami viszont számomra igazán fontos, az a társasági élmény. Összehozza és megnyitja az embereket a közös teázás, beszélgetések kezdődnek el, és akár vadidegenek is sztorizásba kezdenek egy-egy csésze mellett. Van egyfajta közösségformáló ereje, én pont ezt szeretem benne.

Kép
teatermesztés
Fotó: Biró Edina

A családodban is közös szokásnak tekinthető?

Ez az életünk része, mi minden nap teázunk. A nagyobbik fiam hatéves, és amikor megkérdezem, kér-e teát, azt feleli: „anya, a te teádra sohasem mondanék nemet”. Ők ebben nőnek fel, nekik természetes a teázás, benne van a gondolataikban. A teakészítést varázslatnak hívják, tátott szájjal nézik, ahogy kinyílnak a levelek, és elszíneződik a forró víz. Kezdő teafogyasztóknak is azt szoktam mondani, hogy azért jobb egy szálas tea, mert rácsodálkozhatunk, ahogy kinyílik a meleg vízben a sodort levél.

Ez nemcsak gyönyörű, de felér egy kétperces meditációval is, ami kiszakít a hétköznapokból.

Hamarosan megjelenik az első könyved. Mit kell róla tudni, és mik a további terveid?

Ez lesz az első teatermesztésről szóló magyar könyv, amely végeredményben egy olvasmányos, szakmai információkat (termesztési tippeket, elkészítési módokat, recepteket) és önéletrajzi elemeket is tartalmazó, bárki által könnyen fogyasztható kötet lett. Ezenkívül előkészületben van egy online tanfolyam is. Elvégeztem Londonban egy teabarista képzést, és azt látom, hogy már nemcsak külföldön, de itthon is egyre nagyobb az igény arra, hogy egy nevesebb étteremben, kávézóban, bárban, ne csak a bort, a kávét tudja profin elkészíteni az ott dolgozó, hanem a teát is. Ez a tudás még hiányzik a szakmán belül, ezért vágtam bele az oktatóanyag elkészítésébe.

A munkád a szenvedélyed, de milyen az, amikor kikapcsolódsz?

Nálam nem lehet szétválasztani a munkát és a magánéletet, mert minden napom erről szól. Ha viszont szabadidő, akkor a családommal nagyon szeretünk túrázni, kirándulni, utazni, akkor tudok teljesen kikapcsolódni, ha elutazunk pár napra. Egyébként nem munkának élem meg a teával való foglalkozást, szívből szeretem, amit csinálok, a magam ura vagyok, és ezt a szabadságot nem cserélném el semmire.

Kérjük, támogasson, hogy otthonába vihessük az értéket!

A Képmás magyar magazin és vállalkozás, nincs mögötte nagy, külföldi médiabirodalom. Csupa családos, értékes és jó ember, akiknek nem csak munkahelye, szívügye is a Képmás. Fontosnak tartjuk, hogy a kepmas.hu által közvetített értékek továbbra is ingyenesen juthassanak el minden olvasóhoz. Kérjük, ha örömmel olvassa cikkeinket, hallgatja és nézi felvételeinket, támogassa Ön is a kepmas.hu-t!

Támogatom a kepmas.hu-t>>

Ez is érdekelheti