5 film, amiken még napokkal később is gondolkozunk, de lélekben erősebbé tesznek
Vannak filmek, amelyek a lelkünkig hatolnak, megérintenek, és még napokig, hetekig a hatásuk alatt állunk. De hiszen a művészetnek pont ez a célja: hogy...
Jean Orsolya
Rafináltabbá válhat az embernél, vagy sosem veheti át a helyünket? – Itt tart ma a mesterséges intelligencia
Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk mesterséges intelligenciáról valamilyen kontextusban. Míg egyesek szinte megszállottjaivá váltak a témának, és ötödik ipari forradalmat...
Jean Orsolya
Drávucz Rita: „A világ olyan, amilyenné tesszük – csak rajtunk múlik, a kirekesztés vagy az elfogadás dominál benne”
Drávucz Rita világ- és Európa-bajnok vízilabdázó immár két éve a Szerencsejáték Zrt. „A játék összeköt” programjának jószolgálati nagykövete. Elhivatottságának, hogy előmozdítsa a fogyatékossággal élők...
Jean Orsolya
Hét hazai arborétum, amelyet látni kell tavasszal
Március elseje a meteorológiai tavasz kezdete, és bár még hűvösek a reggelek, a levegőben már ott a tavasz ígérete. A napsugarak pedig nemcsak a...
Jean Orsolya
5 káprázatos téli látnivaló Magyarországon
Aki még sosem próbálta a téli túrázást, itt az ideje, hogy elkezdje! Érdemes velünk tartani, mert megmutatjuk, melyek azok a csodás szezonális látnivalók Magyarországon...
Jean Orsolya
Múzeumok és emlékhelyek, amelyek kicsit eltérnek a megszokottól
Azok, akik szeretnek múzeumba járni, emlékhelyeket megcsodálni, bizonyára örülni fognak a tippjeinknek, amelyek kicsit eltérnek a megszokottól, de garantáljuk, hogy még azoknak az érdeklődését...
Jean Orsolya
Oláh Zsanett: „Tanuljuk meg újra, milyen fontos észrevenni, megdicsérni a jó teljesítményeket”
Idén is folytatódik a Highlights of Hungary, amely az ország legszeretnivalóbb, legizgalmasabb és legelismerésreméltóbb kezdeményezéseit és vállalkozásait díjazza és mutatja be a nagyközönségnek. És...
Jean Orsolya
„Egy csepp 2. század, egy csepp 21. század” – Az Alisca Borászatban jártunk
A bor szorosan kapcsolódik az emberiség történelméhez. Velünk van kezdetektől fogva, és kulináris élvezetek valódi forrása. „Bonum vinum laetificat cor hominis” – áll a...
Jean Orsolya
14 hazai élmény, amely világszinten is kuriózumnak számít
Ha igazán szeretnénk megismerni Magyarországot, és némi kalandvágy is szorult belénk, butaság lenne a kötelező nevezetességeknél megállni. Mert hazánk tele van olyan különlegesebbnél különlegesebb...
Jean Orsolya
Őszi túrák egy kicsit másképp
Hazánk a különleges túrák kiapadhatatlan forrása. Akár természeti csodákra, akár kulturális élményekre vágyunk, elég, ha nyakunkba vesszük az országot. Látogassunk el Szegedre, és tekintsük...
Jean Orsolya
Hét hely hazánkban, amelynek különleges története van
Arról talán senkit sem kell meggyőzni, hogy Magyarország tele van csodákkal: szebbnél szebb tájakkal, természet alkotta, varázslatos képződményekkel, várakkal. Most olyan helyeket ajánlunk, amelyekhez...
Jean Orsolya
15 páratlan hely Magyarországon, amelyhez fogható sehol máshol nincs a világon
Sokan hajlamosak vagyunk azt gondolni, messzire kell utazni ahhoz, hogy valami igazán unikálisra bukkanjunk. Hogy ez mennyire nem igaz, annak ékes bizonyítéka a következő...
Jean Orsolya
Két csobbanás között – Vízparton is aktívan
Ha végre megérkezik a nyár és a jó idő, hol is múlathatnánk jobban a napot, mint vízparton? Ám vannak, akik nem szeretik a semmittevést...
Jean Orsolya
Csillaglesen: itt találhatod Magyarország legszebb csillagoségbolt-parkjait!
Vajon amikor őseink felpillantottak az égboltra, hány csillagot láttak? Bizonyára jóval többet, mint mi, a következő generációk pedig talán már csak filmekből ismerhetik majd...
Jean Orsolya
Öt varázslatos magyar kastély, amely újra teljes pompájában várja látogatóit
Ha kirándulnánk és bővítenénk történelmi tudásunkat, érdemes kastélytúrára indulnunk! Hazánk csodálatos kastélyai a Nemzeti Kastélyprogramnak köszönhetően újra teljes pompájukban várják látogatóikat. Íme egy ötös...
Jean Orsolya
Húsvéti programok országszerte – hat hely, ahol igazi ünnepi hangulat vár mindenkit!
A húsvét a keresztény egyház legnagyobb ünnepe, amelyhez számtalan népi hagyomány is fűződik – hosszú hétvégén sokféle program közül válogathatunk.
Jean Orsolya
Itt a tavasz, hív a természet! – A legszebb hazai arborétumok, rezervátumok és tanösvények
A tavasz közeledtével, amikor már testünk, lelkünk áhítozik a szabadba, a hazai arborétumok, rezervátumok és nemzeti parkok remek túracélpontok lehetnek, egy-egy napsütéses hétvégén csodás...