„Kőbánya alsón meg Armani felsők” – Itt nem tudják, miből jössz, otthon nem tudják, hova mentél

„Kőbánya alsón meg Armani felsők”

Egy bakonyi kis faluban nőtt fel, négy lánygyerek közül a legidősebb volt. Szülei földet műveltek, állatokat tartottak. Mind a négy gyerek kivette a részét a munkából, szükség is volt rájuk otthon, így kiváltságnak számított, ha valaki továbbtanulhatott. Őt viszont a falusi iskolából felvették a városi középiskolába, majd a véletlen és a szerencse folytán nem postáskisasszony lett, hanem tanárképző főiskolára ment. 

Pedagógus, később iskolaigazgató vált belőle, az első értelmiségi a családjában. 

Egy fiatal lány története ez dióhéjban, az ’50-es, ’60-as évekből. A fiatal lány a nagymamám volt – más világban, más korszakban nőtt fel, ugyanakkor sok fiatal valósága ma is, hogy elsőgenerációs értelmiségiként hogyan találják meg helyüket a világban.

„Ezek díjbeszedők
Ezek sose voltak elsők
Ezek dj-k meg festők
Meg szobafestők
Ezek nappali tagozatosok
Kőbánya alsón
Meg Armani felsők”

– hangzik el Beton.Hofi, a Z generáció egyik kedvenc rapperének Pokol című dalában. „Kőbánya alsó meg Armani felsők” – Az osztályváltás ára: vidékről a fővárosba, két világ közé szorulva címmel tartottak háttérbeszélgetést a XI. kerületi Adaptérben. 

András Felícia pszichoterapeuta és Fáber Ágoston szociológus arról vitáztak, milyen belső konfliktusokat és szégyent élhet meg az, aki két világ között reked. Mi történik, amikor a szülőfaluban, szülővárosban elsajátított normák, tájékozódási pontok az új közegben érvényüket vesztik? Amikor az ember sehol sem érzi magát igazán otthon. Miként éli meg az osztályváltó, hogy máshogyan beszél, másfajta irodalmat olvasott? 

Lehet-e úgy osztályt váltani, hogy az ember ne érezze árulónak önmagát, és ne fordítson hátat annak a világnak, ahonnan érkezett?

Kiemelkedni a munkásközegből

Visszatérő vita a szociológiában, hogy vannak-e társadalmi osztályok. A német Max Webertől Karl Marxon át a francia Pierre Bourdieu-ig sokan megalkották saját elméleteiket a társadalmi osztályokról. Köztudott, hogy Marx osztályharcról beszélt: elmélete szerint a tőkésosztály kizsákmányolja a munkásosztályt, míg Weber például úgy gondolta, a társadalmi osztályokhoz rendi pozíció társul. Azzal tartozom egy rendbe, akivel egy asztalnál eszem, és akivel házasodhatok. 

De hogyan tud valaki kiemelkedni a 21. században egy munkásosztálybeli környezetből? Erről ír egy francia szerző, Édouard Louis Akik megölték apámat című könyvében. A szerző 1992-ben egy kis francia faluban született, munkás szülők gyermekeként. Egyrészről a családjában előforduló erőszakkal, függőségekkel és önpusztítással is meg kellett küzdenie, másrészről homoszexualitása miatt is hátrányokat szenvedett.

Ebből a közegből jutott el Párizsba, ahol filozófiát tanult, majd író lett. Kisregényében azt a politikai elitet vádolja, akik miatt az apja munkabalesetet szenvedett, és majdnem belerokkant a gyári munkába. A kötetből magyar színdarab is készült Ki ölte meg az apámat címmel a Jurányi Házban. „Univerzális dolgokat ír le, ami a saját családunkban is megtörténhet. Nem függ nemtől, orientációtól, földrajzi helytől” – hangsúlyozta a beszélgetés során András Felícia pszichoterapeuta. 

Kép

Fáber Ágoston szociológus, András Felícia pszichoterapeuta és Széplaki Nóra, az Adaptér kommunikációs vezetője a beszélgetésen – Fotó forrása: Adaptér

A gazdagok meggazdagodtak, a szegények lecsúsztak

Itthon a ’70-es évektől már kikopott az osztálytársadalom fogalma. Fáber Ágoston szociológus szerint nem lehet megmondani, milyen osztályok vannak ma Magyarországon, de inkább uralkodó és alávetett osztályokról beszélhetünk. 

A rendszerváltás óta a társadalmi mobilitás beszűkült, széthúzódtak a társadalmi osztályok: a gazdagok meggazdagodtak, a szegények lecsúsztak. A társadalom kétharmada az alsó osztályokban van.

Az osztályok között a fizikai és szellemi munka határa erős választóvonal. Az tekinthető értelmiséginek, aki a saját szellemi munkájából tud megélni. 

Két világ között – „De elpestiesedtél”

Budapesten jelenleg is sok olyan ember él, aki vidéken született, azonban ettől még nem lesz osztályváltó. Attól válik azzá, hogy egy nagyon más közegbe próbál beilleszkedni. Mindeközben a vidékhez egy negatív szóhasználat is társul. „Lemegyek Miskolcra vagy Salgótarjánba”, de „feljövök Budapestre”. Ezt szoktuk mondani. 

„A budapesti elit környezetben általános műveltségnek gondoljuk, hogy olvastál-e Nádas Pétert, azt viszont nem, hogy fel tudsz-e bontani egy csirkét. Pedig utóbbi is hasznos tudás, menő dolog” – vetette fel a pszichoterapeuta. Vannak, akik ezért inkább rejtőzködnek, csak ki ne derüljön róluk, hogy nem olvastak Nádast vagy Krasznahorkait. Így pedig nehezebben találnak egymásra az elsőgenerációs értelmiségi fiatalok.

„Hiány van az életemben, és valami felé megyek, amikor elköltözöm, osztályt váltok” – foglalta össze a pszichoterapeuta. Eközben bűntudatot is érezhet az érintett, mert úgy gondolhatja, azzal, hogy hátat fordít, elárulja az otthoni, családi közeget. „Itt nem tudják, miből jössz, otthon nem tudják, hova mentél.” Ez az alaphelyzet. Az osztályváltás egy két világ közötti helyzet, mintha kódolva lenne benne egy örök magány, viszont előny, hogy az ember képes lesz sok mindenhez kapcsolódni.

Mi van, ha a szüleid az osztályváltók?

A magyar realitás napjainkban az, hogy nem lelki, hanem gazdasági okok miatt hagyja valaki hátra a családját, mert a szülőfalujában, szőlővárosában nincs lehetőség, nincs munkahely, állás. Ilyenkor jellemző egy visszavágyódás, esetleg későbbi visszaköltözés, és ebben az esetben valójában nem is történik osztályváltás. 

Fontos a család szerepe is. „Tanulj, vidd többre, mint mi, ne kelljen a fizikai munkában tönkremenni!” 

Ösztönöznek a menekülésre, arra, hogy elköltözz, ugyanakkor, ha eléred a célod, megbüntetnek, bántanak érte.

Például hazamegy az ingázó fiatal, aki már máshogy öltözik, más szavakat használ, és – bár viccesen, de – azt kapja meg otthon, hogy „de elpestiesedtél”. Pedig a szülők támogatása nagyon fontos, hiszen ideális kapcsolat esetén védőernyőt jelentenek. Szép mozzanat lehet például, amikor a gyerek nem szégyelli a munkás származású szülőjét, hanem bemutatja az egyetemi professzorának. 

Az osztályváltás transzgenerációs kérdés, és tele van veszteséggel. „Előfordul, hogy egy kliens azt éli meg, hogy a szülője hideg, durva, majd kiderül, hogy a szülő osztályváltó, és a túlélés múlt azon a szocializmusban, hogy foggal-körömmel, de kitörjön. Nem gonosz, hanem túl kellett éljen, ezért nem tudott velem lágy lenni – hozott egy példát András Felícia pszichoterapeuta. – Ez egy kamikaze lét, köztes nemzedéki helyzet. Az ember a saját utódainak teremti meg a lehetőséget. Hasonlít az emigrációra, csak ilyenkor az országán belül is tudja idegennek érezni magát az ember” – folytatta Fáber Ágoston szociológus. 

Hatással van a párkapcsolatokra is

A magány az osztályváltók zsigeri tapasztalata. Kutatások szerint minél nagyobb társadalmi utat jártál be, annál nehezebb a párodat megtalálni. Mégis hozzád hasonló embert szeretnél találni, etnikumban és iskolázottságban. De ez nem azt jelenti, hogy két osztályváltó biztosan jó párt alkot, mert lehet, hogy teljesen máshol tartanak ebben a folyamatban. Az viszont biztos, hogy mindkettőjükben nagy az empátia. Ha egy baráti társaságban több osztályváltó van, az pozitív lehet, mert személyes élményeken keresztül segítheti egymás megértését. „Az ember reflexívvé válik a sok társadalmi tapasztalattól, ami felhalmozódik benne” – vélekedett a szociológus.

A szakértők hangsúlyozták, nem biológiailag meghatározott, hogy valaki okosnak születik-e vagy sem.

A közeg jelenti az útlevelet az osztályváltáshoz: sokat számíthat, ha egy pedagógus, vagy egy távoli rokon felkarolja a gyereket, és foglalkozik vele, bátorítja, hogy tanuljon tovább. 

Amikor a pofon és a kokain nem különbözik egymástól

Szóba került a bántalmazás, az önpusztítás, és a függőségek kérdése is, ami a munkásosztály és az értelmiség köreiben is jelen van, csak a formája más. Az alsóbb osztályokban sokkal inkább a fizikai erőszak a jellemző, míg a felsőbb osztályokban a verbális bántás, például a passzív-agresszív beszéd.

A pszichoterapeuta végül leszögezte, természetesen nem mindenki nő fel bántalmazó közegben. „Mintha azt kellene szégyellni, hogy engem nem bántottak, nem traumatizáltak. Azt sem kell szégyellni, ha valaki a Rózsadombon nőtt fel” – fogalmazott. A lényeg, hogy ettől ne gondoljuk azt, hogy mások fölött állunk, és uralkodhatunk rajtuk.